Felpörgőben a kockázati tőkebefektetések

Csaknem kétszer akkora összegű kockázati tőkét fektettek be a vállalkozásokba az idei év második negyedévében, mint január és március között. A fellendülést a javuló üzleti klíma és a Jeremie-alapok húzzák.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Kép: Pixabay

A kockázati- és magántőkealapok közel 6 milliárd forintot fektettek be Magyarországon a második negyedévben, ami 80 százalékkal több, mint 2014. január és március között - derül ki a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) legfrissebb jelentéséből. Bethlen Miklós, a HVCA elnöke szerint az adatok megfelelnek az előzetes várakozásnak, hiszen a régió befektetési klímája (a közeli Ukrajnával kapcsolatos válság ellenére) jelenleg kedvezőnek mondható és fokozatosan megjelennek az Európai Unió vállalkozásfejlesztési programjához kötődő, Jeremie-alapok által támogatott cégek másodkörös befektetései is.

Valószínűleg már egyre több vállalkozó számára egyértelmű, milyen előnyökkel jár egy kockázati tőkéssel való megállapodás.Amiről azonban kevesebb szó esik, hogy a vállalkozás egy több, hasonló helyzetben lévő, illetve céllal rendelkező cégből álló portfolió tagjává válik.

A jelentés rámutat, hogy a korábbi időszakkal ellentétben az idei második negyedévben az összes tőkebefektetés 42 százaléka az informatikai és fogyasztói elektronikai szektorba, további egyharmadnyi rész különféle élettudományokkal foglalkozó cégekbe, túlnyomórészt startup-okba áramlott.

A vizsgált időszakban összesen 23 befektetési tranzakciót zártak Magyarországon, melyeknek átlagos értéke 254 millió forint volt. A legnagyobb öt tranzakció adta az összes befektetés 68 százalékát. A befektetett összegek 89 százalékát új befektetési célpontokra költötték, a fennmaradó 11 százalék folytatólagos tőkeinjekciók formájában érkezett korábbi befektetésekbe - írja a közlemény.

A közlemény ugyanakkor rávilágít arra, hogy  a kelet-közép-európai régióba irányuló magántőke-befektetéseknek mindössze 7 százaléka, 57 millió euró érkezik magyarországi cégekhez, a European Private Equity & Venture Capital Association (EVCA) múlt héten közzétett 2013-as régiós adatai szerint. A beruházások 49 százaléka, 380 millió euró Lengyelországra, 17 százalék, 134 millió euró pedig Csehországra jutott.

“Hozomra” egy induló cég sem kap tőkét
Mitől lesznek kivitelezhetőek az új cégek tervei? Milyen tárgyi és személyi biztosítékokról kell gondoskodniuk ahhoz, hogy tőkét vonhassanak be, akár úgy is, hogy eszközeik és eddigi eredményeik ezt egyelőre nem képesek alátámasztani? Mire figyeljen oda egy új vállalkozás ahhoz, hogy egy befektető minél előbb tőkebefogadásra érettnek tekintse?

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo