8 tanács kisbefektetőknek

Az alacsony európai kamatkörnyezet alacsony betéti kamatot eredményez, így a befektetők kénytelenek a tőkepiacokon keresni a jobb hozamokat.

Kép:Fotolia

Egy befektetőnek még körültekintőbbnek kell lennie, és még több információra van szüksége, mint néhány évvel korábban. Kizárólag széles körű piaci információkkal, cégismerettel lehet csökkenteni egy befektetés kockázatát, és javítani a hozamát

1. Ne siettessük a döntést! Várjuk ki a megfelelő alkalmat!

2. Képezzük magunkat! A kisbefektetőnek is tisztában kell lennie azzal, hogy mi történik a piacokon, milyen törvényszerűségek határozzák meg a mozgást. Érteni kell a befektetésekhez, máskülönben a tanácsadó kompetenciáját sem tudjuk megítélni.

3. Lőjük be reálisan, hogy adott időtávon mekkora az elérhető hozam! Legyen összhangban a kockázatvállalási hajlandóságunk, a hozamelvárásunk és a befektetett munka!

4. Tegyünk bele munkát! Csak a bankbetétben elhelyezett tőke nem igényel munkát a befektetőtől. Ha már alapokba fektetünk, ismerjük meg, hogyan működik a részvény-, a kötvénypiac, az árutőzsde és maga a befektetési alap is.

Negatív kamat, élénkülő kkv-hitelezés
Európában az egynapos betétek kamata negatívba fordult. A jegybank célja a kamatcsökkentéssel, hogy a kereskedelmi bankok a szabad forrásaikat minél inkább kihelyezzék a kis- és középvállalati szektorba. A bankok azonban még mindig nagyon óvatosak, hiába igyekeznek a világ jegybankjai plusz likviditást nyújtani a kereskedelmi pénzintézeteknek. A kkv-k tehát profitálnak az alacsony kamatkörnyezetből: könnyebben juthatnak megfizethető forráshoz. Szintén az alacsony kamatkörnyezet magyarázza, hogy egyre több kisbefektető kilép a tőkepiacokra: a befektetési alapokba folyamatosan több tőke áramlik. Ez is azt mutatja, hogy a piacok növekedési ciklusa a csúcshoz közelít.
5. Ismerjük meg, hogy mi van az adott részvény mögött! Máskülönben csupán egy megfoghatatlan eszköz marad, és a hozamlehetőségeket sem fogjuk tudni kiaknázni.

6. Szakosodjunk! Nem érdemes szétforgácsolni az erőnket és mindenhol – az árutőzsdén, a devizapiacokon, a részvénypiacokon – befektetni attól függően, hogy melyik tűnik jónak. Válasszunk ki egy befektetési eszközt, azon belül egy ágazatot, és azt igyekezzünk alaposan kiismerni!

7. Ne csak azt tervezzük meg előre, mikor akarunk vásárolni, hanem azt is, hogy mikor fogjuk majd eladni a befektetést! Legyen reális elképzelésünk arról, hogy mit várhatunk a piactól adott időtávon, máskülönben csak tippelni fogunk.

8. Ne egy lóra fogadjunk! A diverzifikált befektetési portfólió kockázata eleve alacsonyabb.

Futamidő kisokos az alacsony kamatlábak időszakában
Nem csoda, hogy az USA pénzpolitikai normalizálásának beindulása után – melyet valószínűleg más térségek is követni fognak – a piacok ennyire a kamatkockázatra összpontosítanak, főleg, hogy a kamatlábak jelenleg ilyen alacsonyak – véli Andy Weir, a Fidelity Global Strategic Bond Fund portfóliómenedzsere, aki szerint a stratégiai kötvényalapok futamidejét három okból javallott legalább 3–7 évesre tervezni.
1. Diverzifikáció

Ha csökkentjük a futamidőt, a portfólió hitelkockázata „elszigeteltté” válik, vagyis a portfólió teljesítménye ettől kezdve szorosabban kapcsolódik a hitelszpredek – hitelfelárak –változásaihoz. Ennek hatására a kockázat a részvényekhez hasonló lesz.

2. Jövedelem

Ha csökken a futamidő, csökken a hozam, mivel a rövid durációjú kötvények a hozamgörbének sokkal alacsonyabb pontján helyezkednek el, mint a hosszabb lejáratúak. Ebből adódóan a hozam növelésének egyetlen módját a további kockázatok vállalása jelenti.

3. Volatilitás

Ha csökkentjük a futamidőt, változik a portfólió volatilitási profilja is – főleg azért, mert a hitelszpredekben és az államkötvények hozamában bekövetkezett változások általában negatívan korrelálnak egymással, ami a hitelkockázatból és a táguló szpredekből eredő veszteségeket eredményezhet.

Forrás: Fidelity Worldwide Investment

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo