Az alapblog.hu újságírója, Zentai Péter kérdésére a korábbi jegybankár elmondta, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank feladata, hogy elősegítse a demokratikus rendszerben működő piacgazdaságok kifejlődését. Teszi ezt úgy, hogy közben részvényesei számára profitot is termel. Így akár részvényesként, akár csak hitelnyújtóként szállnak is be egy projektbe, feltételként szabják meg, hogy az adott beruházás pénzügyileg is legyen versenyképes és az adott környezet piaci karakterét is erősítse.

A Bank tulajdonosai, részvényesei – 64 állam, illetve 2 nemzetközi intézmény – soha eddig nem vettek még ki pénzt az EBRD által megtermelt haszonból. Így az osztalék és a nyereség folyamatosan erősíti a Bank saját tőkéjét. Többek között ezért is élvez az EBRD AAA, azaz a legjobb hitelminősítői besorolást. „Ha társtulajdonosként szállunk be egy vállalkozásba, minden esetben célunk, hogy legyen akkora részesedésünk, hogy tulajdonhányadunk révén delegálhassunk igazgatókat és rajtuk keresztül belelássunk és érdemben beleszólhassunk az adott cég stratégiai döntéseibe. A teljes kontroll megszerzése azonban nem szabad, hogy célunk legyen” – hangsúlyozza Simor, aki hozzátette, hogy az elmúlt két évben az EBRD kb. egymilliárd eurós nyereségre tett szert. (A magyar bankrendszer összességében tudott felmutatni körülbelül ekkora profitot a 2008-as válság előtti években.) A bank portfóliója 40 milliárd euró, viszont a nem teljesítő hitelek állománya az EBRD esetében a hitelállomány 3-4 százaléka, míg a magyar bankrendszernél ez a mutató 15 százalék felett van.

Kép:EBRD

Mindeddig Oroszország számított a legnagyobb hitelfelvevőknek, de a bank tekintélyes összegeket fektetett be Törökországban, Romániában, Lengyelországban, Ukrajnában, sőt még Szerbiában is. A pénzügyi szektor a befektetések legmasszívabb célterülete, de feljövőben van az energetikai, a mezőgazdasági és ipari szektorban, valamint az infrastrukturális projektekben való hitelezés is. „Ősztől – amikortól a pénzügyi vezérigazgató helyettes funkcióját veszem át – az EBRD működéséhez szükséges pénz- és más tőkeforrások bevonása, kezelése, a különböző lejáratú kötvénykibocsátások, a likviditás-menedzsment és az egész banki számvitel, pénzügyi tervezés irányítása lesz a feladatom” – részletezi Simor.

Nem az állapot, az irány a fontos

A kérdésre, hogy hogyan tudja az EBRD összeegyeztetni saját kinyilvánított küldetésével, hogy partnerévé váltak olyan homályos államok, mint Tadzsikisztán, Üzbegisztán, Kazahsztán, a magyar bankár elmondta, hogy „az EBRD számára nem a statikus állapot a lényeges, hanem az, hogy adott országokban milyen irányba haladnak a dolgok, milyen a gazdaságpolitika dinamikája. Ami a volt szovjet köztársaságokat illeti: fejlődési potenciáljukat önmaguk korábbi voltához mérjük, ahogy ezt Közép-Európa országai kapcsán is tesszük. És ilyen alapon gondolja úgy az EBRD, hogy a közép-ázsiai országokban fontos, hogy segítsük kiépíteni a piacgazdaságba vezető utat.” Azt azonban hangsúlyozza, hogy a bank olyan projektben nem vesz részt, amelynél bizonyosan vagy gyaníthatóan ott vannak a háttérben egyes állami tisztviselők, vagy az uralkodó és annak családtagjai.

A pénzügyi vezérigazgató-helyettes ugyanakkor nem cáfolja, hogy az EBRD befektetői banki döntéseit befolyásolja a nagypolitika. Legutóbb az Európai Tanács felkérte az EBRD-be delegált EU-országokat képviselő igazgatókat, hogy egyeztessenek egymással a Bank oroszországi hitelezési tevékenységéről. Ennek eredményeként a bank egyelőre nem terjeszt elő igazgatósági jóváhagyásra új orosz projekteket. „Az első félévben – durván – hétszázmillió eurónyi finanszírozást nyújtottunk oroszországi projektek számára. Egyébként az orosz piac nem kevesebb, mint 22-23 százalékát (!) teszi ki a Bank teljes portfóliójának, amely összességében 38 milliárd eurót jelent. Tehát Oroszország 8-9 milliárd eurónyi befektetési portfóliót jelent az EBRD számára” – árulja el Simor.

Nem vagyunk kiszolgáltatva

Az immár lecsengőben lévő nemzetközi pénzügyi válság tanulságaként Simor elmondta, hogy a finanszírozásnál a bankoknak sokkal inkább szabad és kell támaszkodniuk a betétesi bázisra, mintsem a pénzpiacokról való finanszírozásra. Arra a kérdésre, hogy mennyire hasznos vagy káros, ha egy országban ötven százalékosnál magasabb a külföldi bankok tulajdonosi részaránya a magyar bankár szerint nem adható egyértelmű válasz. „Ha a pénzügyi stabilitási szempontokat elemezzük, akkor kimondottan hasznosnak bizonyulhat, hogy a külföldi banki tulajdonosok felvállalják az esetleg veszteségekbe kerülő leánybankjaik feltőkésítését. Ezáltal óriási terhet vehetnek le az adott állam kormányának válláról. Ugyanakkor egy globális válság idején a külföldi tulajdonban lévő bankokon keresztül gyorsabban gyűrűznek be a nemzetközi pénzügyi folyamatok negatív hatásai. E tekintetben tehát bizonyos védelmet jelenthet az erős hazai tulajdonosi arány. Ugyanakkor a válság közepette és utána is egyértelműen kiderült, hogy a bankok viselkedését kevésbé a tulajdonosi szerkezet, inkább az adott országok makrogazdasági fundamentumai határozzák meg” – mondja.

Magyarországon körülbelül 60%-os a külföldi tulajdonosi hányad a bankszektorban s ezzel az aránnyal a nyolc új EU-s tagállam közül hazánk a külföldi bankoknak legkevésbé kiszolgáltatott országok közé tartozik. A többi Visegrádi országban ez az arányszám jóval 80% felett van. Mégis tőlünk távozott – arányait tekintve – a legtöbb banki tőke és nálunk esett vissza leginkább a hitelezés. A szóban forgó országok között ugyanakkor Szlovéniában tombolt a legsúlyosabb helyi banki válság. A szlovén példa dacára ugyanakkor léteznek, például a nyugati világban, jól, átláthatóan, üzleti alapon működő állami pénzintézetek is. Magyarországon viszont – ha összeadjuk például a teljesen állami kézben lévő pénzintézet, az Állami Fejlesztési Bank illetve utódja, az MFB által az elmúlt két évtizedben felhalmozott veszteségeket – akkor óriási összegek jönnének ki.

„Azt gondolom – teszi hozzá Simor – kimondhatjuk: minél csekélyebb az állam tulajdonosi beavatkozásának esélye – nem csupán a banki szférában, hanem a gazdaság szinte minden ágazatában, annál hatékonyabb az adott cégnél, az adott ország egészében a vállalati gazdálkodás. Feltéve persze, hogy az állam hatékony szerepet játszik a piaci verseny szabályozásában, a monopolhelyzetek, illetve azokkal való visszaélések korlátozásában. Újra és újra bebizonyosodik, Nyugaton és Keleten egyaránt, hogy ahol az állam vagy annak megbízottjai tulajdonosként, befektetőként robusztusan színre lépnek, ott háttérbe szorulnak az üzleti, a részvényesi, a versenyszempontok, s helyettük a politikai-hatalmi szempontok kerülnek előtérbe. Ezáltal előbb-utóbb óhatatlanul gyengül a gazdasági teljesítmény. Ettől függetlenül az állam szabályozóként persze játszhat rendkívül erős és hatásos szerepet a gazdaság életében, sőt kell is, hogy ilyen szerepet játsszon.”

Az alacsony kamat veszélyei

Az alacsony kamatkörnyezet kapcsán a korábbi jegybankár kifejtette, hogy a globális pénzügyi válság kitörését az eladósodás okozta: néhol az állam maga, néhol a banki és vállalati szféra, máshol a lakosság adósodott el. A nulla körüli szintre szorított kamatok harsányan arra invitálják a befektetőt, az államot, hogy „tessék megint eladósodni”. Az érem másik oldala, hogy az alacsony kamatok igenis hozzájárulhatnak a gazdaság élénküléséhez, új munkahelyek teremtéséhez. Nagyon komoly ellentmondás húzódik meg tehát a jelenlegi globális kamatkörnyezet mélyén. „Meggyőződésem szerint a valóban drámai dilemma feloldásához a legokosabb út az, ha az egyes országokban nem az alacsony kamatokra, hanem a minél racionálisabb, a versenyképességet növelő, a bürokráciát csökkentő, az innovációt, a munkaerőpiac liberalizálódását segítő intézkedésekre fókuszálnának. A jelenlegi alapkamat szintek egyelőre nem vezetnek inflációhoz. Azt viszont bizton állítom, hogy ingatlanpiaci és részvénypiaci buborékok végzetes felfújódásához nagyon is vezethetnek. A nulla kamatok világa azonban – egyre több egészen biztosnak látszó jel szerint – el kell, hogy illanjon. Ha csak azt nézzük, hogy a vezető tőkés országok mindegyikében a két százalékos infláció a cél, akkor logikus, hogy a gazdasági tevékenység élénkülésével párhuzamosan majd fokozatosan drágítani kell az alapkamaton. Ez nyilván Magyarországra is hatással kell, hogy legyen”- mondja.

Végezetül a legfrissebb hazai GDP adatra vonatkozóan – mely kiemelkedő gazdasági élénkülést sejtet – Simor figyelmeztet, hogy csak idővel derül majd ki, hogy tartós, növekedés indult-e be, s hogy vajon nem a „padlóról való visszapattanás” történt-e csupán. Hiszen több mint hat éven át Magyarországon folyamatosan csökkent a lakossági fogyasztás. Egy ilyen drámai visszaesés nyomán lejutottunk egy olyan mélyponthoz, ahonnan már a lakosság fel tud tápászkodni és emelkedni kezdhet a fogyasztási hajlandósága. Ezzel párhuzamosan lökte meg az elmúlt fél évben a GDP-t az autógyártás és az EU-s, illetve állami forrásokat erősen kihasználó építőipar. Másrészt a hazai növekedést nemzetközi kontextusban is vizsgálni kell. E tekintetben nem világos, hogy egy nemzetközileg is tartósan dinamikusabbá, gyorsulóvá váló növekedési trend részesei vagyunk-e, vagy a magyar teljesítmény a kiugró.