Az újkori olimpia ma már nem pusztán nemes vetélkedés, hanem dollármilliárdokban mérhető hatalmas vállalkozás. Hiszen a sport is jó ideje inkább üzlet, mint kedvtelés és egészségmegőrzés. Üzlet sokaknak: annak, aki űzi, aki pénzt fektet sportágba, sportolóba, aki megteremti az infrastruktúrát a versenyzéshez, a vetélkedő láttatásához, s annak is, aki a sport segítségével akar eljuttatni információt emberek millióihoz. Hol tart Magyarország e téren?

Sporttámogatás - üzlet vagy jótékonyság? A nagyvállalatok jó része szívesen adakozik sportkluboknak, versenyzőknek, ám nyilvánvalóan szívesen látja, ha a befektetése nemcsak a sportpályán, de az üzleti mutatók területén is eredményes. A legnépszerűbb sportágak általában sok támogatót vonzanak, ám néha egészen személyes okok is közrejátszanak abban, hogy mely cég milyen sportágat szponzorál.

Adni jó. Meg kapni is. Magyarországon több tízmilliárd forint kerül szponzoráció címen vállalatoktól a nonprofit szférába. Hogy pontosan mennyi, azt nem lehet tudni, s ez már a dolog lényegéből fakad. A szponzorok egy része ugyanis a vállalati marketing részeként kezeli az adakozást. De van olyan is, hogy ellenszolgáltatás nélkül, magát az ügyet támogatják. Ez utóbbira már van adat: 1998-ban 20,7 milliárd mecénási forint cserélt gazdát. A szponzorációs pénzekhez képest, szakértők szerint, ez csak töredék…

 

Szolidaritásra „kényszerítette" az önkormányzatokat a 2000. évi költségvetés: a kormányzat kiegyenlítő politikája szerint osztották el a befolyt személyi jövedelemadó 95 százalékát. Növekedtek-e a helyi adók, kényszerültek-e önkormányzatok többlethitel felvételére, beruházásaik leállítására? Beigazolódtak-e az önkormányzati félelmek?

Gazdag önkormányzat, szegény település! Demagóg és hazug szembeállítás.

Vannak eszmék, ideológiák, amelyek felett eljár az idő. Eszmék, ideológiák, amelyek gátolják az embert, a társadalmakat, hogy megfelelő választ adjanak a kor kihívásaira. Vajon az információs technológiai forradalom adta eszközök és az ezek kínálta szinte felmérhetetlen lehetőségek juttatták el a világot ahhoz, hogy ne csak a gazdaság érdemelje ki az „új” jelzőt, hanem a társadalom és az egyes emberek gondolkodásmódja is? Ez a kérdés mindnyájunkat érint, s nem mindegy, milyen válaszok születnek, s ezeket milyen tettek követik. Ezért szeretnénk az elkövetkező hónapokban e hasábokon fórumot adni a társadalmi átalakulást érintő kérdéseknek, dilemmáknak, véleményeknek.

A technika változik, a jog stabil – ez napjaink érdekes ellentmondása. Új helyzetben azonban új jogi megoldások szükségesek. A Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Jogász Egylet ezeknek a megtalálására vállalkozott szeptemberi konferenciáján. Nagy előadók szerepeltek nagy témákkal, hogy fölvázolják a változások irányait, a szabályozás hiányosságait és a jövő megoldásait. A téma: az információs társadalom hatása a jogrendszerre. A tanácskozás közben dr. Sárközy Tamás egyetemi tanárral, az egylet elnökével beszélgettünk.

Az elektronikus kereskedelem térnyerése Magyarországon is tény. Az igazi térhódításhoz azonban nem elegendő a vevők és eladók igyekezete. Szükség van megfelelő jogszabályi környezetre is. Elsőként az elektronikus aláírásról és dokumentumról szóló törvény tervezete kerül a parlament elé. Ha a kormányzati tervek valóra válnak, az elektronikus aláírással hitelesített elektronikus dokumentumok már 2001 januárjától ugyanolyan erejűek lesznek, mint a hagyományos, papíranyagú hivatalos iratok. Sík Zoltán informatikai kormánybiztost az elektronikus kereskedelem fejlődésének e fontos feltételéről kérdeztük, s arra is megkértük, hogy a sokunk számára még kissé bizonytalan tartalmú fogalmaknak adja közérthető magyarázatát.

Sem az idei, sem a most készülő és a következő két évre szóló költségvetés eddig ismert tervezeteiben nem szerepel nevesített programként a kis- és középvállalkozások felkészítése az új gazdaságra. De nem fér bele a már nem kifejezetten a kicsiknek, hanem általában a vállalkozásoknak címzett gazdaságfejlesztési célelőirányzatok egyikébe sem egy informatikai fejlesztési elképzelés, ha a cég nem az informatika területén tevékenykedik.

Mit takar ez a fogalom? Olyan sokan és sokszor használják ezt a szóösszetételt manapság, hogy félő, ugyanarra a sorsra jut, mint sok társa, elcsépelik, még mielőtt tudatosítanánk a tartalmát. A leggyakoribb értelmezése egybecseng az e-gazdasággal, vagyis csak azokat az üzleteket, az üzleti életnek azokat a résztvevőit értik bele, akik az információs technológiai iparban vagy az internet-businessekben tevékenykednek.

Amíg a fejlett országokban a közigazgatásnak évtizedek óta természetes kelléke az elektronika, nálunk csigalassúsággal terjed a legegyszerűbb számítógépes adatnyilvántartás is. Mint mondják, ennek legfőbb oka a pénzhiány. Ám aligha egyedüli oka. Az elmúlt évtizedben több kormányzati szerv és közigazgatási intézményrendszer kapott állami és PHARE-forrásokból jelentős pénzeket az információs rendszer korszerűsítésére. Az eredmény csak jóindulattal mondható felemásnak. Több szakértő egybehangzó véleménye szerint nagy a valószínűsége, hogy Magyarország pont ezen a területen fog elvérezni abban a nagy versenyben, amely az egyes nemzetek információs társadalommá alakulásában folyik, s napjainkban dől el, ki lesz a leszakadó, és ki az élenjáró. S számtalan bizonyíték van arra, hogy a két tábor közötti különbség behozhatatlan lesz.

 

A helyzet rendkívül drámainak tekinthető. Ez a megállapítás egy oktatási minisztériumi tanulmányban szerepel, s a felsőoktatási intézmények informatikai szakaira jelentkezők és az ott végzők számára vonatkozik. A vázolt megoldás pedig a következő: „Marketinggel és a bejutás várható könnyűségével, valamint a piacon eladható tudással jelentősen kell növelni a jelentkezők számát, hogy a valóságos kibocsátási szám növekedjen.

 

Informatikushiány van. Ettől hangos a fél világ. Az Európai Unióban várhatóan három éven belül 1,7 millióval kevesebb informatikus lesz, mint amire szükség lenne. Az Egyesült Államokban 350 ezer jól képzett szakembert tudnának azonnal foglalkoztatni. Németországban a 45 ezer évenkénti végzett 75 ezer álláshely közül válogathat. Magyarországon visszafogott becslések szerint öt éven belül 10 ezer új informatikus munkába állására lenne szükség, azonban ha a magyar gazdaság növekedése még nagyobb ütemű lesz, évente mintegy további 2500–3000 új szakember alkalmazására lesz igény. És ha már nagyhatalmak elnökei bejelentéseket tesznek saját országuk informatikusimportálási terveiről, akkor valóban komolyan kell venni a jelenséget, nálunk is. A prognózisok szerint az információtechnológiai munkaerőhiánnyal mint huzamosabb ideig fennmaradó tényezővel kell számolni.

 

 

Keresettek manapság az etikusok. Kevesen tudják, hogy ez szakma, képviselői főként a pedagógia s a filozófia speciális területein kutathattak, oktathattak. Ma viszont felkapott szakemberek az üzleti életben. A nagyvállalatok üzleti stratégiáinak szerves részét képezik az etikai kódexek, amelyek megalkotásához az elmélet, valamint a cég helyzete, gondolkodásmódja és filozófiája ötvözetét kell megtalálni. Az etikai kódexek kultúráját a multinacionális cégek teremtették meg és terjesztették el, s e divat kezd a nemzeti, a kisebb méretű cégek körében is terjedni. Vajon divatos arculati elemről van szó, vagy ennél tartósabb, mélyebb okok húzódnak meg a mögött, ha egy cég be akarja bizonyítani magáról, hogy tisztességes, etikus üzleti és emberi magatartásmintákat követ? Mindenesetre, ha erre pénzt áldoznak, s a tendencia szerint egyre többen vannak ilyenek, akkor ez mindenképpen azt jelenti, hogy a piac ezt a céginformációt pozitívan értékeli, tehát az üzleti eredményekre mérhetően jó hatással van az etikus magatartás.

Van-e egy ötszázalékos vámnak piacvédelmi funkciója? Megjelenik-e a fogyasztói árakban, ha az importőr öt százalékkal olcsóbban hozhatja be a számítógépet az országba, vagy csak a kereskedő profitja nő? A válaszoktól függetlenül valószínű, hogy Magyarország csatlakozása az informatikai termékek vámtételének eltörlését előíró szingapúri vagy a nullaszázalékos vámot és az e termékek kereskedelmét akadályozó illetékek és díjak megszüntetését deklaráló egyezményhez, az ITA-hoz, sokkalta több előnnyel járna, mint amennyi hátrányt okoz a vámbevétel kiesése. S hogy csatlakozunk-e? A válasz függőben van. Úgy tűnik, kormányzati körökben még nem született meg, a piac szereplőinek véleménye pedig egymástól eltérő.

Milyen érvek szólnak a kétéves költségvetés mellett, s melyek ellene? Fontos-e ez egyáltalán a vállalkozói szféra számára? A minimálbér-emelés, a beruházási adókedvezmény és más változások kire és hogyan hatnak? Többek között erről beszélgettünk Akar Lászlóval, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatójával, Szilágyi Katalinnal, a Kopint-Datorg Rt. kutatásvezetőjével és Várkonyi Júliával, az IPOSZ főtanácsadójával.

Kiemelkedően sokan tisztelték meg érdeklődésükkel azt az első rangos hazai eseményt, ahol az üzleti életben meghonosodott tisztességes, felelősségteljes magatartás kapott figyelmet. A Római Klub eszmeiségén megszülető s az emberek tudatában végbemenő változásban munkálkodó nemzetközi szervezet, a Budapest Klub által alapított Üzleti Etikai Díjat a világon elsőként Magyarországon adták át három arra érdemes hazai cégnek.

Abban a pillanatban, ahogy az internet megjelenik a teleházban, a „nagyvilág” kifejezés nem pusztán szóvirág, közhelyes fordulat, hanem a leghétköznapibb valóság. A teleházat – az angol „telecottage” kifejezés szó szerinti fordítása – úgy tíz–tizenöt évvel ezelőtt a svédek és dánok találták ki. Mostanra, lakosságarányosan, Magyarországon van a legtöbb belőle.

Sokan sokfelől találgatják, vajon a médiának melyik ágához sorolják igazán az internetet és vidékét.

Azt, hogy mi tartozik a magáncélú másolás és ezzel a szabad felhasználás körébe, különböző nemzetközi egyezmények szabályozzák.

A globalizáció, vagy talán inkább a globális civilizáció, három területen hoz radikálisan új folyamatokat. Az első a pénz-és tőkefolyamatok világméretű, megállíthatatlan és feltartóztathatatlan áramlása, a második az információs hálózatok globális szerveződése, a harmadik pedig az életformák, fogyasztási és megtakarítási szokások univerzalizálódása, illetve végtelen sokszínűvé válása.

Nincs olyan, hogy Széchenyi-terv. Annak ellenére, hogy a Gazdasági Minisztérium honlapján folyamatosan olvashatók a Széchenyi-terv egyes programjai, sorra, ahogy elkészülnek. Jövő év januárban és februárban várható mintegy 70-80 pályázat kiírása: a nem létező tervben szereplő fejlesztési célok megvalósításához lehet egyharmad rész állami támogatást igényelni, a saját kétharmad rész kiegészítéseként. Hogy ez így olyan, mint egy bűvészmutatvány? Nem mi tehetünk róla.

A Magyar Köztársaság kormánya súlyosan megsértette a társadalmi párbeszéd írott és íratlan szabályait, elvonta a szociális partnerektől a bérmegállapodás jogát, s véleményüket, szakmai érveiket figyelmen kívül hagyva önkényes módon határozta meg a legkisebb munkabér összegét – áll a munkaadói oldal közleményében, amelyet az Országos Munkaügyi Tanács 2000. november 24-ei ülése után osztottak ki. Volt ideje a munkaadói oldal fogalmazóinak, hogy elkészítsék a szöveget: két nap híján egy hónap telt el azóta, hogy átadták a kormány képviselőinek a 40 ezer forintos minimálbér bevezetésének feltételeire vonatkozó javaslataikat, azóta néma csend. Az idő a kormánynak dolgozott: a munka törvénykönyve októberi módosításával gyakorlatilag árnyékbokszolássá minősítette az addig tétre menő egyeztetéssorozatot. November 24-én új fejezet kezdődött – korántsem váratlanul – a hazai szociális párbeszéd történetében.

Az adókulcsok csökkentésére tett választási ígéretek ebben a négyéves ciklusban már csak ígéretek maradnak. Ami bizonyos: a november elején elfogadott adótörvények két évre, tehát 2001–2002-re szólnak. A következő évi várható módosulások pedig a kabinet szerint megtalálhatók az országgyűlés által szentesített törvényszövegekben. A pénzügyi tárca nem zárja ki viszont, hogy az ugyancsak két évre szóló költségvetés a félidőben módosításra szorul, és akkor módosítások lesznek a 2002-re vonatkozó adószabályozásban is. Mihez igazodjunk tehát?

Egy forradalom hálója, vagy a háló forradalma? címmel vitaindító cikk jelent meg lapunk szeptemberi számában. Az írás szerzője egyebek közt arra keresett választ, hogy az információs forradalom adta lehetőségek miként alakítják korunk társadalmi-gazdasági mechanizmusait. László Ervin, a Budapest Klub elnöke hozzászólásában egyetértőleg szögezte le, hogy az internet valóban forradalmi, eddig nem létező „világtapasztalási” lehetőség, eszköz, és „csak” az a kérdés, hogy mire használjuk, és hogyan élünk vele. A szerző annak a meggyőződésének adott hangot, hogy egy új, „integrált kultúra” van születőben, amely már szerves egységként kezeli az anyagot és a tudatot, s az embert a bioszféra integráns részeként kezeli. Az internet pedig ennek az új tudásnak, világszemléletnek az elsajátításához nyújt hatalmas lehetőséget. Előjáték egy civilizációhoz címmel írt hozzászólásában Beck György, a Compaq vezérigazgatója lapunk legutóbbi számában annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az internet már a közeli jövőben is a demokrácia legfőbb garanciája lesz, hisz már most is több száz millióan jutnak e technika révén nyilvánossághoz. A szerző egyben egy általa elképzelt demokratikus, állampolgárbarát társadalom víziójának néhány vonását is megrajzolja – különös tekintettel az internet használatára. Mostani számunkban a Novell kommunikációs igazgatója csatlakozik az eddig megszólalókhoz.

 

Akár van Széchenyi-terv, akár csak a fantomja létezik – miként azt múlt havi számunkban írtuk –, január 15-én Matolcsy György gazdasági miniszter a „Széchenyi-terv 2001. évi pályázatait bemutató ünnepi eseményre” invitálta a Magyar Tudományos Akadémia dísztermébe „az ország gazdasági, pénzügyi, társadalmi, államigazgatási, önkormányzati és szakmai érdek-képviseleti vezetőit, szakembereit”, no és a sajtó képviselőit. Hívó szavára megtelt a hatszáz fős díszterem. Hiszen az előzetes információk szerint százmilliárdok sorsáról esett szó.

Fél éven belül használhatatlanná válik az a rengeteg adat, amelyet egy EU-projekt keretében gyűjtöttek össze az Információs Társadalom és Trendkutató Központ közreműködésével. A magyarországi információs társadalom fejlődését figyelő és feltérképező munka 1999 nyarán kezdődött el, s idén márciusban lezárul. Lapzártánkig úgy tűnik, nem lesz folytatás, az eddig felhasznált összegek elfecsérelődnek, a begyűjtött információk elemzése elmarad. Erre ugyanis a projekt nem terjed ki. Kinek a feladata lenne az ügy felkarolása, a pénzkidobás megakadályozása?

Dusicza Ferenc református lelkész az Internet 2000 konferencián meghívott vendégként arról beszélt, hogy életének, munkájának immár elengedhetetlen része az internetezés. A lelkész három éve szerkeszti-vezeti az RTL Klub Üzenet, valamint Ünnepnaptár című műsorát, amelynek alcíme: vallási percek. Lapunk a konkrétumokra volt kíváncsi, különös tekintettel arra, hogy Dusicza Ferenc tapasztalatai szerint milyen irányba befolyásolja az internet rohamos terjedése a vallás, az egyház helyzetét, jelenlétét az emberek életében.

 

„Nincs olyan mutatója az agrárgazdaságnak, amelyet ne a javulás jellemezne” – mondta az azóta lemondott szakminiszter, Torgyán József tavaly év végén a parlament mezőgazdasági bizottsága előtt. Ezzel szemben a valóság: nincs az ágazatnak olyan mutatója, ami ne a hanyatlásról tanúskodna. Az agrárium katasztrofális helyzetét azonban a miniszterváltás nem oldja meg. Eddig sem fordított keveset a magyar költségvetés az ágazatra, de ennek megtérülési mutatói a nullával voltak egyenértékűek. Ma például olyan támogatási rendszer van Magyarországon, hogyha valaki 20 hektár alatt gazdálkodik, nem kell betartania a minőségre vonatkozó legszigorúbb követelményeket; így viszont a fertőzött terület végigfertőzi a környezetét. Öntsünk hát ne csak tiszta vizet, hanem tiszta búzát is a pohárba! Mert a társadalom a számlát nem csak az elherdált, meg nem térülő közpénzeken keresztül fizeti meg. A hazai termelés visszaszorulásának következménye lehet az infláció megugrása, s a mezőgazdaságból élők helyzetének romlása is szélesebb rétegeket érint: ügyvédek, pedagógusok, mérnökök, kereskedők, ipari vállalkozók saját szolgáltatásaikon keresztül érzékelik a vidék elszegényedését.

Jelentős régmúltja és egyértelműen nagy jövője van, de vajon élvezi-e ma a képzőművészet a gazdasági élet hathatós, értő támogatását? Klasszikus értelemben vett mecenatúráról van szó, vagy pusztán marketingkommunikációs célok vezérlik egyes alkotók, kiállítások szponzorálását? Netán a kettő egészséges találkozásáról van szó? Erről kérdeztük a kortárs magyar vizuális művészet szakmai és anyagi támogatóit.

Magyar filmes siker született Európa központjában, Brüsszelben. A hír itthon nem kapott méltó visszhangot. A magyar filmkészítés képviselői az idei Filmszemle előtt nem az örömteli készülődéssel voltak elfoglalva – pedig már lehetett tudni, hogy nagy lesz a közönségsiker –, hanem egy rendkívüli közgyűléssel s a tiltakozás kulturált formájának keresésével. Érthetően. Kormányzati részről túlontúl élénk érdeklődés mutatkozott az ezredfordulós filmünnep arculata és az egész filmes szakma központi irányítása iránt. A siker ettől független: a több mint húsz európai ország szakmai szervezetét tömörítő nemzetközi operatőrszövetség élére három magyar művész került.

A turizmus jövedelemtermelő képességéhez és Matolcsy György miniszter beharangozó kijelentéséhez képest szerénynek tűnik az ez évi 25 milliárd forintos pályázati keret, amelyet a Gazdasági Minisztérium a Széchenyi-tervben az ágazat fejlesztésére szánt. S bár mindenki örül, hogy eséllyel lehet pályázni, üröm az örömben, hogy a program kidolgozói nem tartották szükségesnek a pályázatok tartalmának előzetes szakmai véleményezését.

Lebecsüli, háttérbe szorítja az emberi munkát, a természeti erőforrásokat, ezért rossz az az agrárfejlesztési irány, ahol a ráfordításokban az ipari eszközök a meghatározók – állította már 1982-ben (!) néhány megszállott magyar szakember. Nem hallgattak rájuk. Húsz év elteltével, 2001 tavaszán pedig még mindig kérdés: felhozatja-e végre valaki a kisgazda vezetésű szakminisztérium pincéjéből a másfél éve ott porosodó Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Programot? Hogy nem is hallottak még róla? Nem az önök hibája.

Szinte megalakulása pillanatától kezdve, 1990 óta feszülnek vélt és valódi érdekellentétek, folynak szakmai és személyeskedésbe hajló szóváltások a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és a köré szerveződött, jogilag önálló országos vállalkozásfejlesztési hálózat tagjait között . Most éppen az utóbbiak nem hajlandók a vagyonukban elkönyvelt mintegy ötmilliárd forintot átutalni az országos mikrohitelalapot kezelő MVA-nak…

Két év előkészítés után áprilisban a parlament elé kerülhet a digitális aláírásról szóló törvénytervezet, miután kormány márciusban elfogadta azt. Az elektronikus hitelesítés Európai Unió által is sürgetett jogi feltételének megteremtése ezzel kézzelfogható közelségbe került.

Túlságosan is keverednek a szociális és a gazdaságpolitikai elemek a Széchenyi-terv lakásprogramjában, és a kétségkívül imponáló keretösszegek nem elegendők a hozzájuk rendelt feladatokra. Mindenképpen méltánylandó azonban azt a felismerés, hogy szükség van a rendkívül torz lakásszerkezet átalakítására: a program kiemelten támogatja a bérlakások építését.

Föld, víz, levegő: életünk nélkülözhetetlen feltételei. Vélhetnénk, ma is ugyanannyi van belőlük, mint évezredekkel ezelőtt, de ez csak a látszat. Elérkezett az idő, amikor szembe kell néznünk a tényekkel, hogy ha nem őrizzük életterünk egyre pusztuló elemeit, mi is elpusztulunk.

Nem igaz, hogy nem környezettudatosabb a világ, mint 30 éve, a Római Klub felhívása előtt. Az emberek, cégek gondolkodásmódjában, tetteiben megjelent a felelősségérzet környezetünk iránt. Az elmúlt évtizedben, még inkább az elmúlt években felgyorsult tempóban és egyre többen érzékeljük a környezetünkkel való egységünket, s ehhez kapcsolódóan a veszélyeket, amelyek már a mi életünkben belátható közelségbe hozzák a környezettel szembeni garázda hozzáállásunk következményeit. Nem kell messzire mennünk, a magyarországi tiszai ciánszennyezés, a menetrendszerűen visszatérő árvizek honfitársaink millióiban tudatosították igencsak mellbevágó módon életmódunk összefüggését környezetünk állapotával.

A Világgazdasági Fórum, a Yale és Columbia Egyetem nemrég publikált közös felmérése, amelyet a The Economist is idézett, érdekes összefüggésekre bukkant a fejlett és fejlődő országok polgárainak környezet iránti érzékenységére, tudatosságára vonatkozóan.

A Környezetgazdálkodási Intézetről hosszú ideig a széles közvélemény azt sem tudta, hogy létezik, nemhogy arról tudott volna, mi az intézmény feladata. A közelmúlt zajos botrányai, az azokat követő feljelentések, médiaszereplések, a vezetőváltás az érdeklődés középpontjába állították az intézményt. Azt tehát már nagyon sokan tudják, hogy létezik a Környezetgazdálkodási Intézet. Azt azonban, hogy mi a feladata, nemigen. Az intézet miniszteri biztosát, Bender Alajost kérdeztük erről.

A környezetvédelem Magyarország uniós csatlakozási tárgyalásain az egyik legkritikusabb területnek bizonyult. A feltételezett csatlakozási időpontig várhatóan 443 milliárd forintra lenne szükség a környezetvédelem állapotának javításához, majd az azt követő tíz évben mintegy 300 milliárd forint kellene a most kitűzött célok elérése érdekében.