Kellemetlen: 10-ből 4 cég már vesztett el bizalmas adatokat

A Symantec Corp. (Nasdaq: SYMC) nyilvánosságra hozta 2010-es, kis- és középvállalkozások információvédelmét vizsgáló (Global SMB Information Protection Survey) globális felmérésének eredményeit.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Míg a Symantec egy tavalyi felmérése alapján a kkv-k (10-499 alkalmazottat foglalkoztatók) nagy többsége a legcsekélyebb biztonsági intézkedéseket sem tette meg az információk védelme érdekében, addig ezen vállalkozások ma már a legmagasabb prioritással bíró feladatuk közé sorolják információik védelmének biztosítását. A változás nem meglepő, hiszen a kkv-k hihetetlen mennyiségű veszélyeztetettségnek vannak kitéve a kiberbűnözőknek köszönhetően, akik minden eszközt bevetnek, hogy bizalmas vállalati információkhoz jussanak. 

A 2010 májusában készített felmérésben 28 országból - beleértve Magyarországot is - 2152 felsővezető és informatikai szakember vett részt.

"A kis- és középvállalkozások bizalmas információi megnövekedett számú veszélynek vannak kitéve. A kiberbűnözők főként a bankszámla adatokat, hitelkártya információkat, valamint az ügyfelek és alkalmazottak adatait próbálják megszerezni. A bizalmas információk elvesztése, származzon akár online bűnözőktől, vagy egy esetleges szerver összeomlásból, akár végzetes is lehet a vállalkozás számára. Egy évvel ezelőtt, a Symantec felmérése azt mutatta, hogy ezek a cégek messze nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy belső információikat megvédjék. Izgalmas látni, hogy a kkv-k ma már valóban érzik a leselkedő veszélyek súlyát, és tesznek is a bizalmas információk biztonságának érdekében."- hagsúlyozta Teasdale Harold, a Symantec Képviselet területi igazgatója.

A Symantec felmérésének fontosabb megállapításai:
 

  • A kkv-ket vizsgáló felmérés magasabb érdeklődést, és az információs biztonság érdekében magasabb befektetési hajlandóságot mutatott. A megkérdezett vállalkozások az adatvesztést és a kibertámadást jelölték meg, mint elsődleges üzleti veszélyt, ezt követte a hagyományos bűnözői tevékenység, a természeti katasztrófa, valamint a terrortámadás.  A kkv-k átlagban ma már 51,000 dollárt költenek évente a biztonságra, az IT alkalmazottak pedig idejük kétharmadát az információvédelmére fordítják. A kkv-k 87 százalékának van akcióterve egy esetleges támadás esetére, ugyanakkor mindössze 23 százalékuk értékelte a tervet nagyon jónak, vagy kitűnőnek. 
  • A kritikus vállalati információk elvesztése folyamatos veszélyt jelent a kkv-k számára. A megkérdezett vállalkozások 74 százalékát aggasztja a bizalmas adatok elvesztésének lehetősége. Mi több, 42 százalékuk valóban vesztett már bizalmas információkat a múltban. Ezzel párhuzamosan a vállalkozások 100 százaléka a bevételek csökkenéséről is beszámolt. 
  • Az elveszített vagy ellopott eszközök szintén központi téma volt a kkv-k vizsgálata során. Közel kétharmaduk vesztett már el valamilyen hordozható számítógépet vagy okostelefont az elmúlt egy évben.  Ráadásul, az elvesztett készülékek nagy többségét nem védte jelszó, nem lehetett távolról elérni, hogy a bizalmas információkat megvédhessék.
  • A kibertámadások komoly fenyegetést jelentenek a kis- és középvállalkozások számára. 73 százalékukat érte már kibertámadás a múlt évben.  Ezen támadások 30 százaléka komoly károkat is okozott a vállalkozások életében. A megkérdezettek 100 százaléka tapasztalt már rendszerleállást, ami aztán jelentős kiesést okozott,  fontos vállalati adatok, valamint az ügyfelek és alkalmazottaik személyes információinak elvesztését. Ezek a veszteségek aztán számszerűen is jelentkeztek a bevételekben, az ügyfélbizalom csökkenésében, valamint a produktivitás visszaesésében. 

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo