Szívvel és szakértelemmel a burkolói szakképzés jövőjéért

A hagyományok szerint több mint ötven éve minden év június első vasárnapján ünneplik az építő- és építőanyag-iparban dolgozók AZ ÉPÍTŐK NAPJÁT. Az idei évi különösen jeles nappá a Mapei számára: Markovich Béla, ügyvezető igazgató miniszteri kitüntetésben részesült az Építők Napja alkalmából, amelyet ünnepélyes keretek között személyesen vett át Varga István gazdasági minisztertől 2010. június 4-én. Az „építőipari szakoktatás, szakmai utánpótlás nevelése terén végzett kiemelkedő szakmai és társadalmi tevékenysége elismeréseként" kapott kitüntetésre az ÉVOSZ elnöksége terjesztette fel a Mapei Kft. vezetőjét.

„A kitüntetés meglepett, de nagyon büszke vagyok arra, hogy rajtam keresztül a Mapei Kft megkapta ezt. Azt mutatja nekem, hogy érdemes az utánpótlással foglalkozni, érdemes sőt kell, hogy továbbra is törődjünk a diákok szakmai képzésével, tudásával. Mi nagyon sokat teszünk a szakképzés területén és ez az elismerés azt bizonyítja, hogy jó úton haladunk. Nekem fontos, hogy a szakma elismerje a munkánkat, de a valódi elismerést azoktól a diákoktól, tanároktól kapjuk meg, akiknek segítünk szakmai területeken és ebből szerencsére elég sokat kapunk." - nyilatkozta Markovich Béla az elismeréssel kapcsolatban.

Persze felmerül a kérdés, hogy miben más, és miért egyedülálló a Mapei Kft. képzési rendszere, miért látogatják képzéseit a burkoló szakemberek, szerkezetépítők, tervezők ezrei?

Ennek több oka is van, de a legfontosabb talán az, hogy a Mapei tényleg segíteni szeretné a szakembereket, burkolókat abban, hogy minél sikeresebbek legyenek a munkájukban, büszkék legyenek az általuk kivitelezett burkolatokra, és ezáltal - lehet, hogy sablonosan hangzik, de igaz - boldogabb életet éljenek. Természetesen ezen okok mellett fontos cél az is, hogy naprakész választ kapjanak az őket érintő szakmai kérdésekre, olyan megoldásokat, szakmai fogásokat kapjanak, amelyek megkönnyítik, hatékonyabbá teszik munkájukat, ezáltal kevesebb reklamációjuk lesz.

Különösen büszkék a 2008-ban életre kelt páratlan kezdeményezésükre a Mapei Mesterburkolói Klubra, amelynek immár több mint 300 tagja van. A Klub lényege ez esetben is a segítségnyújtás volt. A képzési programban résztvevő hidegburkolók egy átfogó tematikájú elméleti és gyakorlati képzésben részesülnek, amelynek végén vizsgát kell tenniük, sikeres vizsga esetén pedig bizonyítványt és névre szóló Mesterburkolói igazolványt kapnak.

Hogy ez miért jó a burkolóknak?

 Azért, mert azon túl, hogy egy nagyon értékes tudásanyag birtokába kerülnek, melyet munkájukban nap, mint nap hasznosítanak, automatikusan bekerülnek a Mapei Kft. honlapján működő Burkolói Ajánlórendszerbe, ebbe a magas szakmai színvonalat képviselő klubba, a hidegburkolók krémjébe, ezáltal több megrendeléshez is juthatnak, az őket választó magánépíttetők pedig nyugodtak lehetnek abban, hogy az általuk megálmodott burkolat valóban olyan lesz, mint amilyet elképzeltek, illetve hogy az előre megállapodott áron és a megbeszélt határidőre készül el.

Aki már korábban csalódott a végeredményben, pórul járt vagy nem volt maradéktalanul elégedett a kivitelezéssel, az tudja, hogy mekkora kincs egy becsületes, megbízható, határidőre teljesítő burkoló szakember, akit a legjobb barátunknak is nyugodt szívvel ajánlhatunk a későbbiekben.

Pozitív visszacsatolások
Hogy a Mapei Kft. képzési rendszere valós szakmai értéket képvisel az iparágban, azt ez a miniszteri oklevél is bizonyítja, és azok a pozitív visszacsatolások minősítenek, amelyeket maguktól a képzésben részt vett burkoló szakemberektől, szakiskoláktól, szolgáltatásainkkal segített magánépítkezőktől kapnak folyamatosan:
„Csempézés ügyben telefonon keresztül segítségért fordultam Önökhöz, és messzemenőleg segítőkész munkatársakkal találkoztam , akik készségesen segítettek, a MAPEI termékekről tájékoztattak, de a Mapei termékeit használó, megbízható, szépen dolgozó csempe- burkoló ajánlásában is segítettek." - Márkusné
„Számomra hihetetlen volt - mivel annyi mindent lehet hallani mostanában - hogy az építőiparban ilyen precíz, udvarias, és felkészült emberek is dolgoznak, mint az Önök által ajánlott kivitelező". - Jamnik Júlia
„Tisztelt Markovich Béla ügyvezető Úr! Engedje meg, hogy köszönetet mondjak a folyamatos képzésért melyet iskolánkban rendeznek évről évre. Képzésüknek köszönhetően diákjaink a legújabb technológiák ismeretében kerülnek a munka világába." - Kiss Norbert, mb. igazgató
„Remekül sikerült a képzés! Nagyon elégedettek vagyunk, András rendkívül közvetlen és felkészült volt. Minden kérdésre választ kaptunk, szakmailag kiváló előadásban részesültünk. A jövőben szeretnénk rendszeressé tenni ezeket a látogatásokat. Célunk, hogy a diákjaink naprakész műszaki felkészültséget kapjanak, így a munkahelyekre kikerülve hasznos és szakszerű munkát végezzenek." - Borosné Vörös Magdolna, Kalmár Sándor

 

Véleményvezér

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos 

Jól megy a NER körüli hölgyeknek. Méghogy nem szeretik a gyengébb nemet a fideszesek.
Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo