Friss cikkeink


Így lehet EU-s forráshoz jutni (videóval)

Így lehet EU-s forráshoz jutni (videóval) 

A magyar gazdaságba friss forrás leginkább a vissza nem térítendő EU-s pályázati pénzekből érhető el: 3500-5500 milliárdos keret vár még lehívásra. A Piac&Profit szakértője összefoglalja az elérhető kedvezményes hitellehetőségeket, amelyek segíthetnek az utófinanszírozott pályázatok lehívásában.
Devizahitel: ismét aggódni kell a frank miatt?

Devizahitel: ismét aggódni kell a frank miatt? 

A forint erős hullámai az elmúlt hónapokban komoly próbatétel elé állították azokat, akik kitettek a devizapiacok mozgásainak. A svájci frankban eladósodottak ugyanakkor eddig legalább a frank euróval szembeni erősödése miatt nem kellett aggódniuk. Nos, ennek az időnek Steen Jakobsen, a dán székhelyű globális befektetési bank, a Saxo vezető közgazdásza véleménye szerint vége lehet.
Megszédültek az árak - Átmenetileg

Megszédültek az árak - Átmenetileg 

A vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak emelkedése májusban: az áprilisi 5,7 százalék után 5,3 százalékos éves inflációról számolt be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előzetes elemzői becslések a 5,6 százalékos éves ütemről szóltak. Az áremelkedés lendületvesztése azonban a szakértői vélemények alapján átmeneti jelenség, az év egészére 5,5, illetve ennél magasabb drágulásra lehet számítani.
Egyel kevesebb a teher a cégeken

Egyel kevesebb a teher a cégeken 

Az Országgyűlés kormánypárti javaslatra fél évvel a bevezetése után máris megszüntette a katasztrófavédelmi hozzájárulást, mivel az indoklás szerint a gyakorlatban nem teljesítette a jogalkotó szándékát.
Új változattal próbál szerencsét a kormány

Új változattal próbál szerencsét a kormány 

A kormány a jegybanktörvény-módosítási javaslat visszavonását és egy új beterjesztését tervezi - mondta a Népszabadságnak Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője arról is beszélt, hogy ennek a forgatókönyvnek az elfogadása esetén akár már a jövő, vagy az azt követő héten szavazhat a jogszabályról a parlament.
Jó tanácsok iroda bérléshez

Jó tanácsok iroda bérléshez 

Melyek a fő szempontok a megfelelő iroda kiválasztásánál? Mire figyeljen a bérlő, milyen szempontokat mérlegeljen? A legfontosabb kérdésekre az iroda.hu szakemberei adtak választ. 
Sárkányokkal a társadalmi befogadásért

Sárkányokkal a társadalmi befogadásért 

Idén harmadik alkalommal tartották meg a Sárkányünnepet Bódvalenkén. A 220 lelket számláló Bódvalenke az ország egyik legszegényebb falva, az 1 főre jutó havi átlagjövedelem alig éri el a 10.000 forintot. Az edelényi kistérségben található falu a művészet segítségével szeretne kitörni kilátástalan helyzetéből.
Még a félelem az úr

Még a félelem az úr 

A hétvégi spanyol bejelentést követően a nap bizakodással indult a piacokon, ám estére már változott a kép: az amerikai piacok mínuszban zártak, nagyot esett az olaj és az arany, s pirosba fordultak a távol-keleti indexek is. Az EUR/USD napon belül nagyot fordult, a forint gyengült.
Most tényleg csökken a benzin ára

Most tényleg csökken a benzin ára 

A 95-ös benzin literenként nagykereskedelmi árát bruttó 8, a gázolajét 6 forinttal csökkenti szerdán a Mol Nyrt. Így a 95-ös benzin átlagára 422, a gázolajé 424 forint lehet. Az autósok ugyanakkor 20-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.
Csak a kilátástalanság látszik

Csak a kilátástalanság látszik 

Elhúzódó stagnálásra számítanak a hazai vállalkozók, s az ehhez való alkalmazkodás, a kivárás, a túlélésre berendezkedés jelei olvashatók ki a Magyar Fejlesztési Bank MFB-indikátor vállalati felmérésének keretében kapott válaszokból. A nulla-száz skálán mozgó MFB-indikátor változatlanul 50 pont alatti értéke azt jelzi, hogy a vállalatok mind a magyar gazdaság jelenlegi helyzetét, mind a jövőbeli tendenciákat inkább kedvezőtlennek ítélik meg.

Kétszámjegyű kamatok a vállalati hitelpiacon 

A vállalati forintkölcsönök kamata tíz százalék fölött van, a vállalati szektor hitelállománya pedig - amely éves szinten is visszaesést mutat - 2012. első négy hónapjában 12,7 milliárd forinttal csökkent a Magyar Fejlesztési Bank havonta megjelenő gazdasági jelentése, az MFB Periszkóp szerint. Eközben a régió többi országában bővül a vállalati hitelezés.

Egyre több a fizetésképtelenség 

A fizetésképtelenségi eljárások számának drasztikus növekedése azt mutatja, hogy a kormányzati intézkedések sem segítették a kockázatok mérséklődését, és új kockázati elemek is megjelentek.

A kormányzat hosszú távon számít a kapcsolt energiatermelőkre 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyekért felelős államtitkára és a minisztérium képviselői egyeztettek a Magyar Kapcsolt Energia Társaság elnökségének tagjaival a földgázalapú kapcsolt energiatermelés jövőjéről, a szektor előtt álló lehetséges fejlődési utakról. A konstruktív légkörben zajló megbeszélésnek kiemelt témája volt az ármeghatározás és egy jövőben esetlegesen bevezetésre kerülő támogatási rendszer kidolgozásának a lehetősége. A felek több napirendi pont kapcsán is a további együttműködés mellett határoztak.

A Malév-csőd ára: ötszázmilliárdos bevételkiesés 

Budapestre az idén több mint 1,8 millió turista vagy üzletember látogat el. Ez 23 százalékkal kevesebb, mint a múlt évben - áll a MasterCard repülős utazásokról készített előrejelzésében. A magyar fővárosba repülővel érkezők csökkenő száma miatt jelentősen (24 százalékkal), 2,4 milliárd dollárra, azaz ötszázmilliárd forintra csökken a külföldiek költése is.

Biztonsági tanácsok a LinkedIn incidens kapcsán 

Mint ismeretes, a napokban nagyszabású támadás áldozatává vált a LinkedIn portál. A hírek szerint 6.5 millió felhasználó adata került illetéktelen kezekbe. Június 6-án már egyértelművé vált az is, hogy az ellopott jelszavak orosz weboldalakon, fórumokon jelentek meg. A LinkedIn nem nyilatkozott egyértelműen, ezért elképzelhető, hogy amennyiben a támadóknak sikerült a jelszavakhoz hozzáférniük, akkor a tulajdonosok e-mail címeivel is rendelkeznek.

Továbbra sincs fejlesztés 

Kis mértékben emelkedett a hazai vállalkozások beruházási hajlandósága, komolyabb bővülés azonban egyik beruházási cél tekintetében sem várható. Továbbra is az informatikai beruházások vezetik a kkv fejlesztések listáját, amelyeket a gépek, berendezések beszerzése, illetve a gépjármű park frissítése, bővítése követ – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból.

Munkahelyek millióit szüntetné meg a WHO javaslata 

A magyar dohánytermelők aggódnak a WHO legutóbbi javaslatai miatt, amelyek drámai hatással lennének a foglalkoztatásra, de nem csökkentenék a dohányfogyasztást - Bényei Illés, a Magyar Dohánytermelők Szövetségének (MADOSZ) elnökének véleménye szerint.

Ötmilliárd az élelmiszerfeldolgozóknak 

A kormany.hu tájékoztatása szerint ötmilliárd forintos kerettel megjelent az élelmiszer feldolgozók fejlesztését szolgáló pályázat végleges kiírása. A konstrukcióval a mezőgazdasági üzemek valamint az élelmiszeripari vállalkozások teljesítményét szeretné a kormányzat fokozni.

Nem a lakosság fizeti majd a bankok hibáit 

A válság hatására a kormányoknak korábban soha nem látott mértékben kellett közpénzekből tőkét juttatniuk a bankoknak, illetve garanciákat vállalniuk: 2008 októbere és 2011 októbere között az Európai Bizottság 4 500 milliárd euró, azaz az uniós GDP 37 százalékának megfelelő értékű állami támogatást hagyott jóvá pénzügyi intézmények számára. Így ugyan sikerült elkerülni a bankok tömeges csődjét és a gazdasági zavarokat, de az alapvető problémák nem oldódtak meg. A bizalom a szektorban továbbra is hiányzik, és a hitelezés sem indult újra. Ráadásul a romló államháztartási pozíciók terhe is az adófizetőkre hárul.

Nem az emberekre, hanem a bankokra fog vonatkozni a megszorítás 

Hegymenetbe kapcsoltak a tengerentúli indexek. Emelkedik az olaj árfolyama. Erős pluszok az ázsiai börzéken. Erősödik a forint és az euró. A MOL 454,54 forint osztalékot fizet. Mától fizet osztalékot az OTP. Az E-Star felmondta a marosvásárhelyi szerződést. Az árfolyamok emelkedésére számítunk ma.

Még kedvelik a régiót a német befektetők 

Közép- és Kelet-Európa gazdasági helyzetét német és külföldi beruházók idén valamelyest visszafogottabban ítélték meg, mint 2011-ben, saját üzletmenetüket tekintve azonban derűlátóak a vállalatok. Többek között ez derül ki a német külkereskedelmi kamarák kezdeményezésére 15 közép- és kelet-európai országban végzett vállalati felmérésből. A CEE Investment Climate Survey 2012 rangsorában Magyarország a 13. Ez a helyezés három pozícióval rosszabb az egy évvel korábbinál.

Álláslehetőség több tízezer pályakezdőnek 

Több tízezer szakképzetlen, illetve munkatapasztalattal még nem rendelkező fiatal felnőtt munkába állását segítheti a pályakezdő minimálbér bevezetése a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint. Dávid Ferenc közölte: a VOSZ a pályakezdő minimálbér mellé tud állni, ha azt tisztességesen alakítják ki, és bevezetését alapos, háttérszámításokkal is alátámasztott, háromoldalú egyeztetések előzik meg.

Reszkessetek áfacsalók: összefogtak az élelmiszercégek 

Az alapvető élelmiszereket előállító ipar kulcsszereplői olyan ad hoc koalíciót hoztak létre „Fórum az Alapvető Élelmiszerek Áfájának Csökkentéséért" néven, melynek célja az alapvető élelmiszerek áfakulcsának 10 százalék alá csökkentése. A résztvevők emellett gátat kívánnak vetni az ágazatot egyre növekvő mértékben sújtó áfacsalások terjedésének, s fellépnek a csalások által fenyegetett nagyszámú élelmiszeripari munkahely megőrzése érdekében.

Beadták a derekukat a spanyolok - Új lapot kérnek az írek? 

Pénzügyi támogatásért folyamodik Spanyolország az euróövezeti országokhoz, hogy konszolidálni tudja bankszektorát - jelentette be Luis de Guindos Jurado spanyol gazdasági miniszter Madridban. Az ibériai állam várhatóan 100 millió euró körüli összeghez jut, s cserébe "csak" a bankszektor rendbetételére vonatkozó feltételeket támasztanak, súlyos gazdasági megszorító intézkedéseket nem várnak majd el a spanyol kormánytól. A döntést a világ pénzügyi vezetői megnyugvással fogadták, Írország ugyanakkor sajtóhírek szerint azt fontolgatja, hogy saját mentőcsomagjának újratárgyalását kezdeményezi, a spanyolokhoz hasonló bánásmódot kér.

Tudatosan kell védekezni a letörtség ellen 

Megdöbbentő eredményre jutottak a Cambridge-i Egyetem szociológusai: hatalmas ütemben növekszik Európa-szerte az öngyilkosságok száma, amit ők a gazdasági-pénzügyi krízis számlájára írnak. A depresszió és szorongás ellen muszáj tudatosan védekezni, és ha kell, segítséget kérni szakemberektől.

Djokivic és Federer játéka inspirálta a „Tisztelt Ász!” mezőnyét 

Immár a 28. alkalommal került megrendezésre a Tisztelt Ász! tenisztorna-sorozat amelynek keretében parlamenti képviselők, az állami vezetők és az ex-miniszterek mérik össze tudásukat. A jótékonysági rendezvény fővédnöke Dr. Kövér László a Parlament elnöke volt.

Ausztria: csak tapasztaltaknak 

Csak az induljon Ausztriába exportálni, akinek már van külkereskedelmi tapasztalata, mivel nem könnyű terep - mondta el a Piac & Profit megkeresésére a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a vállalkozások külpiacra lépését segítő Export Kooperáció.

Sokak megtehetnék, mégsem mennek külföldre 

Elvileg mára tömegével lehetnek olyan hazai cégek, amelyek terméke vagy szolgáltatása minőségi és mennyiségi szempontból is megfelelne a nemzetközi elvárásoknak. A kör exportrészesedésében ez mégsem tükröződik.

Postázott optimizmus 

A válság sújtotta gazdaságban tevékenykedő vállalkozásoknak szolgáltatva érték el javuló eredményeiket a hazai csomaglogisztikai cégek, amelyeknek fejlődése jótékonyan hat vissza partnereikre is. Az üzemanyagárak folyamatos növekedése viszont azzal a következménnyel járhat, hogy az ügyfelek egyre kevésbé fogadják el a megdrágult szállítási költségeket a portékák árában, s erre a logisztikai cégeknek nehéz lesz igazán jó választ találni.

Fontos küldetés 

Ma még számos vita folyik arról, hogy milyen is a fenntartható város, amely nem pusztán fenntartható építészetről szól, hanem élhető helyszínekről, s ami a bolygónk és az azon élők számára egyaránt jó megoldást jelent. Egy építőipari vállalat közvetlenül és közvetetten is képes jó irányba terelni a folyamatokat, ahogyan ezt a Holcim működése is bizonyítja.

Egyre kevesebben visznek készpénzt a fesztiválokra 

Magyarországon évente számos nagy, kulturális, zenei és gasztronómiai fesztivál zajlik. Egy uniós támogatásból - az új Széchenyi terv keretében - most megvalósult projektnek köszönhetően, még szélesebb körben lesz elérhető az E-pénztárcához hasonló mikrofizetési megoldás.

A fogyasztók is felelősek az állatfajok eltűnéséért 

Az ipari államokban élő fogyasztók is jelentősen hozzájárulnak a fajok eltűnéséhez szerte a világban. A veszélyeztetett fajok vörös listáján szereplő csaknem minden harmadik állat életét kockáztatja a globális kereskedelem - közölte vizsgálatai alapján egy nemzetközi kutatócsoport a Nature című szaklapban.

Kivágott esőerdők: katasztrofális emisszió 

Indonézia, ahol olajpálma-ültetvényekkel váltottak fel egész őserdőket, hogy margarinunk és kozmetikai szereink számára előállítsák a pálmaolajat, behozhatatlan hátrányokat szenvedett az ország: 2005-ben a világ legnagyobb ÜHG-kibocsátójának kiáltotta ki a Világbank. A megkötött széndioxid ugyanis a kivágott fákból a légkörbe távozik. A norvég védnökségű globális erdővédelmi program figyelmeztetett: az ország erdővédelmi programjai sem garantálják, hogy elérje a 2020-ra kitűzött kibocsátás-csökkentést.

Most már tényleg olcsóbb lehetne a benzin 

Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin és a gázolaj esetében is kb. 5 forint árcsökkentést indokolnak 11-én, hétfőn. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 426 forint, a gázolajé pedig 428 forint lehet június 13-án, szerdán.

Nemfizetési népszokások - A számlák harmada késik 

Az európai vállalati számlák értékének közel egyharmadát késve egyenlítik ki, 6 százalékuk legalább 60 napja lejárt, míg 3 százalékukat sohasem fizetik ki - derül ki az Atradius Hitelbiztosító 13 nyugat- és dél-európai ország, valamint Törökország vállalati fizetési szokásait áttekintő legfrissebb tanulmányából. Az Atradius Fizetési Szokások Barométer szerint a helyzet Görögországban a legrosszabb, ahol a 90 napon túli tartozások aránya megközelíti a 20 százalékot.

Javulás a lakáspiacon - A 11. kerület a legnépszerűbb 

A tavalyi évhez hasonlóan magasabb értéken zárt a májusi hónap az áprilisnál. Idén a többlet kb. 10%-os, amellyel a magas márciusi szintet sikerült ismét megütni.

A neten követhető az elveszett telefon 

A legtöbb magán- és üzletember élete mára elképzelhetetlen okostelefonok nélkül, amelyek munkaeszközként és egyben szórakoztató központ gyanánt is szolgálnak. A gyakorlott tulajdonosok előszeretettel használják mobil eszközeiket e-mail kezelésre, központi adatok távoli elérésére, illetve interaktív kapcsolattartásra a közösségi oldalak segítségével, ám ezek a tevékenységek számos veszélyforrást jelentenek a cégek adatbiztonságát tekintve.

A bér csak a nyomorgásra lesz elég 

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) szerint sokan elveszíthetik a munkájukat, a bérek csak a létminimum alatti nyomorgásra lesznek elegek, a felülvizsgálatok után dolgozni küldött tízezreknek pedig esélyük sem lesz arra, hogy foglalkoztassák őket, ha kormány a jelenlegi formájában fogadja el a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásokról szóló rendeletet. Bár a kormány célja, hogy növelje a foglalkoztatottságot, a támogatások csökkentésével az ellenkező hatást fogja elérni.

Mobilinternet mindenkinek 2017-ben? 

Öt év múlva várhatóan a világ népességének túlnyomó része rendelkezik már mobilinternet előfizetéssel, az okostelefon előfizetések száma eléri a hárommilliárdot. Közben egyre kevesebb mobiltelefont adnak el a világon.

Mégsem merül víz alá Manhattan? 

Grönland gleccserei 30 %-kal gyorsabban olvadnak, mint 10 éve. A szakemberek azonban megnyugtatásképpen hozzátették: még ez az olvadási tempó sem vonja magával azt a fajta tengerszint-emelkedést, amit a leginkább vészjósló becslések vetítenek ki az évszázad végére.

A közönség a hatékonyságnövelést díjazta 

Vállalkozások számára hasznosítható hatékonyságnövelő webes alkalmazás kapta a leginnovatívabb találmányak járó közönségdíjat a negyedik alkalommal megrendezett Innovációs TechShow-n.

Egyre többen mondanak nemet a bankkártyára 

A hazai mobilfizetés széles körű térhódítása felé lépésről lépésre vezet az út: minél inkább gyarapszik az alkalmazást elfogadó kereskedők száma, annál több ügyfél ismeri fel, hogy mobilfizetés kényelmes és kiemelkedően biztonságos módja a fizetésnek. Várhatóan a letöltések, kártyaregisztrációk száma is ennek megfelelően nő majd.

Kezdenek végre bízni bennünk 

A közép-európai kockázatitőke-befektetők régióba vetett bizalma az elmúlt fél év során fokozatosan visszatért, ami annak a jele, hogy a térség kockázati és magántőke-befektetői megértik és elfogadják a nehezebb gazdálkodási feltételeket és továbbra is keresik az általános üzleti környezet ellenében is sikeres, növekvő vállalatokat, befektetési lehetőségeket a térségben.

Több lesz a hőségnap, elsivatagosodhat az Alföld 

A környezettudatos gondolkodás és a fenntartható fejlődés érdekében a tudomány, a gazdaság és a politika közötti párbeszéd segítése volt a célja a IV. Magyarországi Klímacsúcsnak, amelyet június elején rendeztek Budapesten.

Meglepetés nincs: recesszió van 

A GDP 2012. első negyedévében éves összevetésben 0,7 százalékkal, a szezonálisan kiigazított adatok alapján 1,2 százalékkal csökkent. A Központi Statisztikai Hivatal által ma közzétett részletes adatsor nem tartalmaz érdemi változást a május közepén közölt előzetes számokhoz képest.

Elveszhet 3500 milliárd forint? 

A vissza nem térítendő uniós pályázatok elvileg sok pénzt villantanak fel a kkv-k előtt, a források lehívása azonban egyáltalán nem egyszerű, ahogyan ezt a még rendelkezésre álló 3500 milliárd (pesszimistább számítások szerint 5500 milliárd) forint mutatja. Pályázati szakértők szerint inkább romlott a helyzet, nem javult a kormányzati ciklus első két évében. Most államilag támogatott konstrukciók segítik a kkv-kat, hogy hozzáférjenek a vissza nem térítendő uniós forrásokhoz.

Akiknek még a minimálbér is sok 

A kormány egy olyan programon dolgozik, ami 24 ezer szakképzetlen pályakezdőn segít. Ennek része az a javaslat, amely e körre vonatkozóan lehetővé tenné a foglalkoztatónak, hogy a minimálbérnél kevesebb összegért alkalmazzák a fiatalokat - mondta el Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár a Duna TV Közbeszéd című műsorában.

Reméljük, hogy lesz ami megállítja a zuhanást 

Több napos száguldás után befékeztek a piacok, Spanyolország leminősítése, a megint éledező euróövezetei félelmek és a FED elnök nyilatkozata miatt. A forint árfolyama is lefelé vette az irányt, bár még mindig lényegesen jobb erőben van, mint a hét elején.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek 

A Bértranszparencia Irányelv május 10-én ünnepli a 3. születésnapját, már szinte nincs olyan cég, amely valamilyen módon nem találkozott a témával. És bár a végső hatálybalépésig még egy év hátra van, vannak olyan munkáltatói feladatok, amiknek már most meg kell felelni. Akkor is, ha az Irányelv hazai alkalmazáshoz szükséges magyar szabályozás még nem ismert. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértőjének emlékeztetője.

Klímablog

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket 

A fenntarthatóság sokáig a vállalati kommunikáció egyik legkényelmesebb terepe volt.

Gazdaság

Nagyot alkotott a Roszatom

Nagyot alkotott a Roszatom 

Megkezdődött Banglades első atomerőművének beüzemelése.

Infokom

Új korszak a vállalatoknál

Új korszak a vállalatoknál 

Az AI kilépett a kísérleti szakaszból, és ma már közvetlen üzleti értéket teremt – különösen a pénzügyi funkcióban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo