Friss cikkeink
Támogatás fiatal gazdák termőföld-vásárlásához
A kormány döntött a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által működtetett hitelkonstrukció kibővítéséről, így a gazdálkodók még mintegy 9,5 milliárd forintért igényelhetnek hitelt az Új Magyarország Agrárfejlesztési Hitelprogramból - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
Az államnak is kell az emberek megtakarítása
Nemcsak az egyéni életút miatt fontos, hogy a magyarok pénzügyileg tudatosabbak legyenek és növeljék megtakarításaikat. A magyar gazdaságnak is fontos forrást jelentene, ha többet tudnánk félretenni. Az adósságunkat legalább elkezdtük leépíteni.
Közeledik a határidő - Két hét és él az új törvény
Már csak két hete maradt a vállalkozásoknak arra, hogy felkészüljenek a Munka Törvénykönyvének július elsejétől életbe lépő új szabályaira. A Deloitte-tal együttműködő ügyvédi iroda tapasztalatai szerint sok vállalatvezető egyelőre mégsem szembesült azzal, hogy az új szabályozás elemei jelentősen megváltoztatják a munkaviszonyok kezelését.
Ismét tiltakoznak a bankok
A délutáni kormányszóvivői tájékoztató után a Magyar Bankszövetség közleményt adott ki, amely szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azon bejelentése, amely értelmében jövőre a tranzakciós illetékből 280 milliárd forint bevétel lehet, ellentmond a kormány és a bankok közötti megállapodásnak.
A görög választásokra készül a világ
Sűrű hét áll a nemzetközi tőkepiacok mögött: a görög választásokat megelőző öt napban bőven volt mit átértékelniük a befektetőknek. A hitelminősítők több ország és tucatnyi bank adósminősítését rontották, az unió vezetői a válságkezelési intézkedéseket igyekeztek konkretizálni, a világ nagy jegybankjai pedig összefogtak annak érdekében, hogy megvédjék a világ pénzrendszerét egy esetleges jövő hét eleji sokktól. Ha azonban az árfolyamgörbéket nézzük, úgy tűnik nem is történt semmi.
Sok kicsi többre megy
A mostani tőkeszegény környezetben a szövetkezés és hálózatosodás sokaknak lehetne mentőöv. De ma még csekély az együttműködés a hazai üzleti élet szereplői között, a kisvállalatokra pedig különösen jellemző, hogy féltik a sajátjukat. Nem fognak össze, egymásban jobbára csak versenytársat látnak, különösen az azonos ágazatban tevékenykedők. Pedig együtt többet elérhetnének.
Veszteséges, de sikeres az állam bankja
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. 38,62 milliárd forint mérleg szerinti veszteséget könyvelt el 2011-ben. Baranyay László elnök-vezérigazgató ennek ellenére eredményesnek és sikeresnek értékelte a pénzintézet elmúlt évét, javult ugyanis a bank működési stabilitása, aktivitása, költséghatékonysága, tőkehelyzete. A pénzintézetnél közölték azt is, hogy indíkatív ajánlatot tettek a Takarékbank üzletrészének megvásárlására.
Ezért bírságol a NAV
Útmutatót adott ki a NAV a bírságolási gyakorlatáról. Az adóbírság és a mulasztási bírságról szóló tájékoztatóból kiderül, hogy adóhiány esetén mikor kell a munkáltatónak kifizetnie a bírságot, hogy a bevétel eltitkolásával, csalással keletkezett adóhiány hányszorosára emelkedett idén januártól. Valamint, hogy az adóbírság kiszabásakor az adózó javára szól, ha kisiparos tevékenységet űz.
Volt, akinek tavaly is sikerült
Az építőipar immár négy éve tartó, folyamatosan mélyülő válsága ellenére a VELUX Magyarország 2011-ben minimális termeléscsökkenés mellett megismételte előző évi eredményét: a nettó árbevétele meghaladta a 31,5 milliárd forintot, termelékenységnövelő beruházásai közelítettek az 1,3 milliárd forinthoz, 2012-ben pedig újabb beruházásokra további 5 milliárd forintot fordít a vállalat.
Szupermen kerestetik
Sokszor a leendő munkatársakkal szemben megfogalmazott elvárásoknak valóban csak egy szuperképességekkel felruházott alkalmazott tudna megfelelni. Azonban, ha létezik is ilyen, az egy kkv számára jó eséllyel megfizethetetlen. Szakértőnk szerint szervezettség kérdése, hogy minden területre megfelelő és elérhető embert találjunk.
Hosszabb emelkedés is lehet a görög választás után
Pluszban zártak a tengerentúli piacok, emelkedett az olaj, stagnált az arany, s reggel a távol-keleti piacokon is jó hangulat bontakozott ki. Erősödött a forint és gyengült a dollár. A piacok a görög választásokra készülnek a hét utolsó napján.
Így szállhatnak be a kicsik a nagy üzletekbe
A klasztertagoknak szánt pályázati források támogatási intenzitásának növelését sürgetik az ArchEnerg Regionális Megújuló Energetikai és Építőipari Klaszter szakemberei. Álláspontjuk szerint ugyanis ahhoz, hogy a ma érvényesülő tendenciákkal szemben növekedjen a nagyobb értékű projektek száma, megfelelő finanszírozási környezet, átláthatóbb-kiszámíthatóbb adminisztráció, projektmenedzselési támogatás és a forrásokat nem elaprózó pályázati konstrukciók kellenek.
Újra van pénz vállalkozás indításra
Megjelentek a kockázati tőkeprogramok új felhívásai összesen 28,5 milliárd forintos keretösszeggel. Az Új Széchenyi Terv keretében az induló vállalkozásokat segítő magvető alapok 6 milliárd forintra, a növekedési alapok 22,5 milliárd forintra pályázhatnak.
Tényleges gazdasági és pénzügyi unió felé tartunk
További lépéseket kell tenni az Európai Unióban és az euróövezetben az integráció irányába az Európai Bizottság elnöke szerint, aki elmondta, hogy a két hét múlva esedékes állam- és kormányfői találkozó erre konkrét iránymutatásokat fog adni.
Kötelező nyugdíj a közszférában - Még több bevétel a trazakciós illetékből
A jövő évi költségvetés fő számait a kormány jellemzően érintetlenül hagyta, a kiadási és bevételi oldalt ugyanakkor 170 milliárddal megemelték. A bevételi többletet a kormány jórészt a tranzakciós illetékből kívánja biztosítani, de a tervek között szerepel az is, hogy a közszférában 62 év felett kötelező lesz a nyugdíjba vonulás.
Pályázat egy hiányterületre!
Sok mezőgazdasági jellegű, illetve ANNEX listás termékek elsődleges feldolgozásával foglalkozó vállalkozás szembesült azzal a ténnyel, hogy nem találtak állami vagy EU-s támogatási forrást fejlesztéseik megvalósításához. Most számukra is nyílik lehetőség.
Befagytak a bérek Európában
Erőteljesen lassult a munkaköltségek növekedésének üteme az Európai Unió 27 tagállamában: az első negyedévben 1,7 százalékkal emelkedtek az egy órára jutó munkaköltségek, szemben az előző negyedévi 2,7 százalékkal - közölte csütörtökön az Eurostat, az unió statisztikai hivatala.
Pályázati hullám az agráriumban
Júniusban indul a Darányi Ignác Terv több pályázata. A fiatal mezőgazdasági termelőkre vonatkozó pályázat kiírása a napokban várható, a vidéki turizmus ösztönzésére, valamint az élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztésére irányuló pályázatok pedig már megjelentek. A tervek között szerepel még az állattartó telepek korszerűsítésére szóló program kiírása is.
Nyerhetünk az EU új agrárpolitikáján
Az Európai Unió 2014-től tervezett Közös Agrárpolitikája (KAP) szerint megőrizheti pozícióját az eddig kedvező helyzetben lévő hazai gabonatermesztés - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára.
A képzés lehet a túlélés kulcsa
Az információk hiánya, az oktatási, képzési módszerek elavultsága közvetlenül hat nemcsak a vállalatok túlélési esélyeire, hanem a vállalkozói és munkavállalói réteg utánpótlására, nem utolsósorban pedig a magyar gazdaság egészére is.
Megszüntethetnék az éhezést a szemétbe került ételek
Az ételek mintegy fele a szemétbe kerül a fejlett gazdaságokban, miközben a világban közel egymilliárd ember éhezik. A kidobott élelmiszerek fele is elég lehetne ahhoz, hogy megszűnjön az éhezés a világon.
Felmelegítik a levegőt a szélkerekek
A nagy méretű szélenergia-telepek melegítő hatást gyakorolnak a térség éghajlatára, állapították meg tudósok az Egyesült Államokban. Főleg az éjszakai órákban melegebb a szélenergia-farmok feletti levegő.
„Az vagy, amit megeszel…” Mutasd, mi vagy!
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) játékot hirdet közösségi oldalán, melynek során élelmiszer alapanyagokat ábrázoló fotó montázsokat vár. A hatóság célja, hogy megismerje, milyen összetevőket találnak biztonságosnak, minőséginek a fogyasztók. A NÉBIH olyan összeállításokra számít, amelyek elsősorban hazai kötődésű élelmiszer alapanyagokat ábrázolnak.
10 százalékos csökkenés egy új munkahelyet jelentene
Az adó- és járulékterhek, valamint az adminisztráció együttes 10 százalékos csökkentése vállalkozásonként egy új munkahely finanszírozását tenné lehetővé a legalább tíz főt foglalkoztató kisvállalkozóknál - Zara László, az Adótanácsadók Országos Egyesületének elnökének véleménye szerint.
Nagyobb árvizeket hoz a globális felmelegedés
A tengerek sótartalmának változása is befolyással van a szárazföldre hulló csapadék mennyiségére és az esős napok ciklusaira, derül ki a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium új kutatási eredményeiből.
Egyszerűbb szabályozás segítené az építőipart
Az ingatlanpiac stagnálásában és az építőipar leépülésében a gazdasági helyzet mellett a jelenleg érvényben lévő építésügyi jogszabályok is szerepet játszanak. A külső körülményeket ugyan nem tudja javítani, ám a szabályozás ésszerűsítésére léteznek olyan megoldások, amelyek hozzájárulhatnak az építkezések meglódulásához.
A pontosság a legfontosabb az utazóknak
A pontosság, a jegy ára, a foglalás rugalmas módosítása a legfontosabb az üzleti utazók számára egy friss reprezentatív felmérés szerint. Ugyan az autó a legnépszerűbb közlekedési eszköz, de a hivatalos ügyben külföldre látogatók már több mint fele a repülőt választja.
Olcsó az alma, aranyáron a tojás
Áprilisban az agrártermékek termelőiár-szintje 2,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül a növényi termékek ára 8,7 százalékkal mérséklődött, míg az élő állatoké és az állati termékeké 11,1 százalékkal nőtt a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint.
Nem árt vigyázni az olimpiai logóval
Már hosszú ideje nemcsak az atléták között folyik küzdelem az Olimpián, hanem a szponzorok és a szurkolók is főszereplőivé váltak a sporteseménynek. Mivel köztudottan jelentős pénzügyi érdekek hálózzák be az Olimpiai Játékokat, így a megfelelő kizárólagosság-védelméről új védjegyjogi korlátoknak kell gondoskodniuk.
Nem csökken a nyugdíj - egyelőre
A nyugdíjszámítás módja változatlan marad jövőre, vagyis alapja továbbra is a nettó átlagkereset. A nyugdíjak ezután sem adóznak és a helyettesítési ráta sem csökken. Összességében így valóban nem lesz kevesebb a havonta utalt nyugdíj összege, a hosszú távú fenntarthatóságot szolgáló szempontok azonban nem látszanak a kormány stratégiájában.
Tündérmese lesz-e a jövő évi büdzsé is?
Növekvő GDP, bővülő beruházás és foglalkoztatás, dinamikusan fejlődő export és import, csökkenő infláció - a gazdasági tárca ezzel számol a jövő évi költségvetési tervezetben. A központi büdzsé véleményezésére hivatott Költségvetési Tanács szerint a prognózis túl optimista, a testület úgy véli, hogy a növekedési és finanszírozási kockázatok miatt további kiigazító lépések válhatnak szükségessé a költségvetés bevételi és kiadási oldalán. Matolcsy György ma délután mutatja be a költségvetést, amit a kormány holnap nyújt be a parlamentnek. A 2013. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat szokatlanul korán, ősz helyett már az első félév végén a honatyák elé kerül.
Egyre jobbak vagyunk – relatíve
Mínuszba kerültek a tengerentúli piacok. Felfelé tart az olaj és az arany is. Pirosban az ázsiai indexek. A forint stabil, a dollár gyengül. Szinten maradó árakra számítunk ma a BÉT-en.
Amiből a legdrágább is olcsó Budapesten
A legtöbb európai városban változatlan maradt az első osztályú irodák bérleti díj szintje 2012 első negyedévében. A CBRE EU-27 Bérleti Díjindexe 0,1 százalékot emelkedett a legjobb ingatlanok szegmensében. A kontinensen Budapest az egyik legolcsóbb irodapiac.
A mobilunk nem hagy nyaralni
Az üzletemberek többsége a nyaralás alatt sem képes elszakadni a munkájától egy felmérés szerint. A technológia fejlődésével egyre könnyebb akár a tengerpartól is belelátni a cég ügyeibe, azonban ennek a folyamatos, akár virtuális jelenlétnek hátrányai is vannak.
Az online jelenlét a szállodáknak is segít
A kkv-méretű szállásadók kilenctizede számára a vendégszám növelése a legnagyobb kihívás, ám az innovatív megoldásokat kevesen ismerik. Pedig egy felmérés szerint akár 35 százalékkal is növelheti a konverziót az új technológiák kihasználása.
Mitől lesz sikeres a kiszervezés?
Miközben folyamatosan nő a kiszervezett szolgáltatásokat igénybevevők száma, kevesen döntenek megfontoltan. Pedig a leggyakoribb kockázat a rossz szolgáltató kiválasztása.
Ezermilliárdos kárt okoz a munkahelyi stressz
Az Európai Unió országaiban a munkahelyi stressz által okozott bevételkiesés és a jelenséggel összefüggő kiadások összege a GDP 4 százalékára tehető. A túlzott stressz a második leggyakrabban előforduló munkához köthető egészségügyi probléma, amely a munkahelyi hiányzások 50-60 százalékának hátterében áll. A kialakult helyzet egyszerre jelent tehát komoly egészségügyi és gazdasági problémát.
Hol a pénz?
Hónapok óta tűkön ülve várják a vállalkozások az ingyen képzésre lehetőséget adó TÁMOP 2.1.3. pályázatok megjelenését. Bár áprilisra készült mindenki, a kiírás, kisebb kavarodások után még mindig nem elérhető.
Sikersztori: napelem, pályázatra
Az Agroszemek Bau Kft. sikeresen megvalósította a tervezett 50 kW teljesítményű napelemes rendszer telepítését. A korábban építőipari projektek szervezésével és üvegház építésekkel foglalkozó cég az Új Széchenyi Terv pályázat keretében energiaszolgáltatási tevékenységgel bővítette szolgáltatásait.
Az „önző” pisztráng tarolt Montreálban
A PLP Seafood Hungary Kft által gyártott és fejlesztett SELFISH Pisztráng Montrealban elnyerte a „hűtött nem tejtermék” kategória díját, valamint a SIAL d’Or ország díjat is. A párizsi SIAL által kétévente megrendezésre kerülő, 29 országot magában foglaló nemzetközi élelmiszeripari termékversenyen még soha nem nyert magyar pályázó.
Erősek vagyunk, túl fogjuk élni a válságot
A nemzetközi háttér és az anyavállalati tőke hiánya még inkább sebezhetővé teszi a hazai magánvállalkozásokat a szeszélyes makrogazdasági trendekkel szemben, mégis sokkal tisztábban és pozitívabban látják egyéni lehetőségeiket, mint a multinacionális vállalatok - állapítja meg a PwC Első Magyarországi Magánvállalkozói Vezérigazgató Felmérése. A nyáron kezdődő IMF tárgyalások elindulása és azok alakulása a magyarországi vállalattulajdonosokat is foglalkoztatja és hatással lehet jövőbeli vállalati stratégiájuk alakulására.
Szövetség a globális élelmiszerhiány ellen
A G8 2012. évi tanácskozása, amit a Globális Élelmezésbiztonság témájában rendeztek májusban, minden szempontból fontos mérföldkő volt. A találkozó előestéjén Obama elnök bejelentette az Új Élelem- és Táplálékbiztonsági Szövetség megalakítását, amelynek keretében a magán- és közszféra szereplői az elkövetkezendő 10 évben 3 milliárd USA dollárt fognak befektetni az afrikai mezőgazdaságba.
Hatmilliárd falusi turizmusra
Július 1-31. között lehet pályázni turisztikai fejlesztésekre az 5 ezer fő alatti, viszonylag gyéren lakott településeken a kormány.hu tájékoztatása szerint.
Sorra dőlnek a cégek - Feketén gazdaságosabb
Az élelmiszeripari cégek körében több, mint harminc százalékkal nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma az első negyedévben 2011 azonos időszakához képest, miközben országos átlagban az emelkedés „csak" 25 százalékos volt - derül ki a Coface Hungary Hitelbiztosító elemzéséből.
Történelmi város, 21. századi kényelem
Gyula város jelképével, a 15. században épült, ma már Közép-Európa egyetlen síkvidéki téglavárával szemben és a Várkertben található Békés megye legnagyobb kapacitású, 2011-ben felújított szállodája.
Versenyképes tudás, megbecsült diploma
Az üzletet érezni és érteni kell. Hatékonyságra, eredményességre törekvő világunkban a gazdálkodási szemlélet - legyen szó akár saját családi költségvetésünkről vagy egy intézmény, cég gazdálkodásáról - alapvető fontosságúvá vált.
Jól jönne egy kis lazítás
Az újabb jegybanki beavatkozás reménye segítette az emelkedést a tengerentúlon kedden. Az arany és az olaj pozitív tartományban zárt, enyhe pluszban tartózkodtak a távol-keleti piacok, s a forint is őrizte pozícióját. Szerdán a Budapesti Értéktőzsdén mérsékelt emelkedés várható.
Tévedett az adóhatóság, visszajár a pénz
A Legfelsőbb Bíróság döntése számtalan cég előtt felcsillantotta a reményt, hogy visszakapjon pénzt az adóhatóságtól. A határozat értelmében a 2006-ban befizetett iparűzési adó 100 százalékban csökkenti a vállalkozás társasági adójának adóalapját, amennyiben a cégnek 2006-ban nem volt nettó adótartozása. Azok a cégek is remélhetnek, amelyek akkor bevallásukban azért nem érvényesítették a helyi iparűzési adót, mint társasági adóalapot csökkentő kedvezményt, mert valamely adószámlájukon tartozás mutatkozott, és azok is, amelyek levonták az iparűzési adót, de jogtalanul és erre egy későbbi adóellenőrzés során derült fény. Miután az adószabályok értelmében az elévülési idő 5 év, 2012. december 31-ig lehet visszaszerezni a pénzt.