Mindent tud az AEE

Alaposan kidolgozták a NAV-nál az adóügyi ellenőrző egység (AEE) követelményeit, úgy tűnik, az adóhivatal szakértői a legkörmönfontabb csalásokat is igyekeztek kivédeni. Az AEE-be csak írni lehet, törölni nem, áramforrás nélkül is képes működni, egymillió bizonylatot tud tárolni, és ha mégis betelt, csak cserélni lehet, újrafelhasználni nem.

Az adóügyi ellenőrző egységet (AEE) a pénztárgépekbe kell beépíteniük a gyártóknak. Ez a szupermodul folyamatosan gyűjti a kasszán keletkező adatokat, amelyeket normál szövegfájlokban tárol, majd a NAV szerverének utasítására elküldi az adóhatóság részére. Az AEE az élettartama során folyamatosan „jegyzetel” és sosem töröl.

Annak érdekében, hogy ez az adatmennyiség elférjen ebben az egységben – legalább egymillió kiadott bizonylat adatainak tárolására kell képesnek lennie – minimálisan 16 gigabájt tárkapacitással kell rendelkeznie, ami várhatóan elegendő az eszköz teljes élettartamára. A megtelt vagy meghibásodott AEE-t csak cserélni lehet, törölni és újrafelhasználni nem.

Pénztárgépcsere: megvannak a technikai paraméterek
Gőzerővel folyik a pénztárgépek Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) történő bekötésének előkészítése. Az átállásra korábban meghatározott időszak igen szűk, a pénztárgépek tudása, s ára között számottevő eltérések mutatkoznak, a vállalkozásoknak érdemes tehát mielőbb áttekinteni a kötelezettségeket és lehetőségeket, amelyeket a Piac&Profit korábbi cikkében részletesen összefoglaltuk.
Az adóügyi ellenőrző egységeket úgy kell elkészíteni, hogy azok külső áramforrás nélkül is legalább két napon keresztül működni tudjanak, sőt, akár 2 órás adatkommunikációt is ki kell bírnia a beépített akkumulátornak. Ennek megoldása valószínűleg egy várhatóan kisméretű tárgy esetében sem jelenthet komoly problémát, elég csak arra gondolni, hogy napjaink mobiltelefonjai is kibírnak akár napokat is töltés nélkül. Az önálló energiaforrás megléte azért szükséges az AEE-k esetében, mert ezzel az egység a „jegyzeteit” akkor is tudja továbbítani, ha a pénztárgépről nem kap áramot.

Fontos információ az is, hogy az AEE a pénztárgép tekintetében hardverkulcsként funkcionál, tehát a kassza nem működhet, ha az adóügyi ellenőrző egység nincs hozzá csatlakoztatva, vagy nem működik megfelelően.

További részletek innen érhetők el!

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo