Hat magyar cég mutatkozott be Ukrajnában

F ebruár 20-22. között immáron 17. alkalommal rendezték meg a KyivBuild építőipari szakkiállítást, amelyen sok év kihagyás után idén Magyarország kollektív nemzeti standdal jelent meg.

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) szervezésében a Magyar-Ukrán Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésével 6 magyar cég vehetett részt a közös nemzeti standon, amelyet a kiállítás második napján meglátogatott Bayer Mihály kijevi magyar nagykövet is.

A magyar cégek a kiállításon lehetőséget kaptak arra, hogy bemutassák termékeiket és technológiájukat az ukrán építőipari disztribútoroknak és gyártóknak, valamint az ukrán nagyközönségnek.

A stand látogatottsága alapján elmondható, hogy az ukránok részéről komoly érdeklődés mutatkozik a magyar építőipari termékek és technológiák iránt. A kiállításon Magyarország mellett Románia és Németország mutatkozott be nemzeti standdal, de számos cég érkezett Belaruszból, Lengyelországból, Olaszországból és Kínából is.

Érdemes a kkv-knak keletre kacsintani

Hozzánk, vagy az EU átlagához képest is két-háromszor nagyobb növekedési rátával kecsegtetnek Közép-Ázsia országai. Eddig ismert piacainkon a kereslet stagnál, ezért a magyar kkv-k fejlődéséhez kulcsfontosságú lenne új exportpiacok feltárása. Az ehhez segítséget nyújtó pályázat kerete lassan kimerül, ennek újbóli kiírását szorgalmazzák a piaci szereplők.

Noha a GOP 3.3.3. pályázat 2012-es kiírása körül észlelt viszonylagos érdektelenség miatt novemberben még aggodalmuknak adtak hangot a Creative Expert Consulting szakemberei, végül hamar híre ment a kedvező feltételeknek a kisvállalati célcsoport körében, és év végére beindult a 3 milliárd forintos keretért a versenyfutás.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo