Megvan az Év Menedzsere

Az Év menedzsere 2012 díjat szombat este, a XIX. Menedzserbálon adták át, a díjat idén a siófoki székhelyű FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója, Zsuga János érdemelt ki. A bíráló bizottság sikerei között méltatta, hogy az elmúlt évek alatt az FGSZ 130-150 milliárd forintra növelte nettó árbevételét, s emellett több száz új munkahelyet teremtett.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Zsuga János, az FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója nyerte el Az Év menedzsere 2012 megtisztelő címet. A díjat a Menedzserek Országos Szövetsége ítéli oda minden évben. Az üzleti élet szereplőiből, valamint hazai médiumok vezetőiből álló bíráló bizottság az üzleti eredményesség és hatékonyság, az elmúlt időszakban elért sikerek, a vállalati elismertség, továbbá a karizmatikusság alapján választja ki a győztest a jelöltek közül. Zsuga Jánost saját csapata mellett a MOL-csoport korábbi vezérigazgatója, Mosonyi György, és a Legrand Magyarország vezérigazgatója, Károlyi László is jelölte a díjra.

Zsuga János (balra) lett az Év Menedzsere

Az FGSZ Zrt. vezetője többek között olyan sikerek miatt érdemelte ki az elismerést, mint a társaság 130-150 milliárdot elérő stabil nettó árbevétele, több száz új munkahely megteremtése, valamint az a 168 milliárd forint értékű fejlesztés, melyet az elmúlt években csapatával együtt valósított meg, s mely beruházások eredményeképpen 500 kilométernyi új nagynyomású földgázszállító vezeték épült Magyarország ellátásbiztonságának növelése érdekében. Mindezen túl Zsuga János irányítása alatt a vállalat kész és képes alkalmazkodni a folyamatosan változó szabályozási és üzleti környezethez.

„Nálunk akkor van gáz, ha nincs gáz” – szinte szállóigévé vált Zsuga János ezen mondata, s az FGSZ már többszörösen bizonyította, hogy nemcsak normál üzemmódban képes professzionálisan működni, hanem krízishelyzetben is.  Ilyen eset volt például a 2006-os januári gázszállítás csökkentés miatti korlátozások zökkenőmentes levezénylése, illetve a 2009-es januári ukrán-orosz gázvita miatt kialakult gázszállítási szünet, amikor a régióban egyedül a magyar földgázellátás nem omlott össze az FGSZ csapatának köszönhetően.

„Jómagam a csapatomra vagyok a legbüszkébb, így az Év menedzsere 2012 címet is – a jelölők és a bíráló bizottság mellett – a munkatársaimnak köszönöm. Ők azok, akiknek tudásbeli és emberi értékei ilyen eredményessé és sikeressé tudják tenni az FGSZ-t.” – fogalmazott a díj kapcsán Zsuga János, aki tíz éve irányítja a vállalatot.

Az FGSZ Földgázszállító Zrt. a magyarországi földgázellátás meghatározó szereplője. A MOL tulajdonában lévő, siófoki székhelyű vállalat tulajdonolja és üzemelteti a Magyarország területét behálózó, közel 5800 kilométernyi nagynyomású földgázszállító vezetékrendszert. Mint szállítási rendszerüzemeltetői engedélyesnek, a társaság kizárólagos felelősségébe tartozik a teljes földgázrendszer összehangolt működtetése. Az FGSZ Magyarország négyszeres, Közép-Kelet-Európa háromszoros Legjobb Munkahelye.

Véleményvezér

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo