Végrehajtás, adószámfelfüggesztés - A cégek fele sáros valamiben

Közel 390 ezer olyan cég van Magyarországon, amely legalább 3 éve működik és ezeknek csupán 48 százalékát nem érintette soha semmilyen negatív esemény (pl: NAV eljárás, bírság, bírósági határozat). Amennyiben a fiatalabb cégeket is belevesszük az elemzésbe, akkor azt látjuk, hogy csupán 53 százalékuk negatív esemény „szűz”, azaz gyakorlatilag minden második cégnek volt már valamilyen bírsága, végrehajtása.

Egy cég kockázatosságával kapcsolatban az úgynevezett egyéb negatív események beszédesek, mivel  ezekből tájékozódhatunk például az APEH adószám-felfüggesztési és törlési határozatairól, adótartozás meglétéről, bírósági végrehajtásról, büntetőjogi eseményekről vagy munkaügyi bírságokról. A hatóságok által indított negatív események aránya évről évre magas értékeket ér el. 2011-ben volt a csúcs, amikor több mint 671 ezer eljárást indítottak a hatóságok 407 ezer cég ellen. 2012-ben ez az adat csökkent, mivel „csak” 267 ezer céget érintett ilyen esemény, de még így is nagyon magas számról beszélünk olvasható a Bisnode Csoport jelentésében.

Keleti József, a cégcsoport magyarországi Country Managere arra hívja fel a figyelmet, hogy üzletkötés esetén – különösen utólagos fizetés engedélyezésekor – nemcsak az éppen aktuális NAV vagy bírósági határozatokat érdemes megnézni a megrendelőnél, hanem azt is, hogy a múltban milyen események történtek nála. Előfordulhat, hogy jelenleg semmilyen bejegyzés nem található egy cégnél, viszont esetleg minden ÁFA bevallás idején NAV végrehajtást kap, azaz késik a befizetéssel, ami azt vetítheti előre, hogy más számlát is valószínűleg  csak késve fog teljesíteni.

Jelentősen kevesebb NAV adószám felfüggesztés indult 2012-ben, mint korábban

2010-ben kezdett a NAV a korábbiaknál nagyobb figyelmet szentelni a pénzügyi beszámoló leadását elmulasztó cégekre. A NAV adószám felfüggesztést kezdeményez azokkal a cégekkel szemben, akik nem adták le mérlegüket. Az elmúlt években a NAV élt is ezzel az eszközzel, így idén május végén a beszámoló leadást elmulasztók ismét számíthatnak szankcióra. Jelenleg több mint 68 ezer cég ellen van adószám-felfüggesztés érvényben, és ez a szám 2012-ben folyamatosan 70 ezer körül ingadozik.

2012-ben viszont – a  korábbi évekhez képest  - jóval kevesebb, 6 500 ilyen eljárás indult, míg 2011-ben 132 ezer adószám-felfüggesztést kezdeményezett a NAV. A felfüggesztett adószámú cégek nagy része ugyan gyorsan rendezi elmaradását, ennek ellenére évente közel 30 ezer olyan vállalkozás akad, akiknek központilag törlik az adószámát. Bár az új renitens cégek száma csökken,  így is igen magas a felfüggesztett  adószámú cégek aránya, mely eléri ma a 14 százalékot.

Érvényes negatív eljárások száma az összes vállalkozás tekintetében Forrás: Bisnode

A legfegyelmezetlenebb vállalkozás ellen jelenleg 59! negatív esemény van érvényben

A legkockázatosabb: az építőipar és Nógrád megye
Az elmúlt három évben folyamatosan és nagymértékben nőtt a cégbedőlések aránya, és ez a trend 2012-ben is tovább folytatódott. 2012-ben 4,07 százalékos cégbedőlési arány jellemezte a magyar cégvilágot, azaz átlagosan 100 cégből több mint négy alig egy év alatt fizetésképtelenné vált. Az iparágakat tekintve továbbra is az építőipar, a megyék közül Nógrád megye cégei a legkockázatosabbak. A Bisnode csoport az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan idén is elkészítette elemzését, mely 2010-2012 vonatkozásában vizsgálja a magyar gazdaságban a vállalkozások összetételét, az iparágak jelentőségének, kockázatosságának állapotát, változását, és a fizetési késések alakulását.
Jelenleg közel 400 ezer cégnél nincs semmilyen bírság, folyamatban lévő végrehajtás, és közel 50-50  ezer azoknak a vállalkozásoknak a száma, ahol 1 vagy 2 egyéb negatív eljárás aktív.  Megdöbbentő, hogy közel ezer olyan vállalkozás van, ahol jelenleg 5 és 10 közötti a végrehajtások, bírságok száma. A legfegyelmezetlenebb vállalkozás ellen 59 egyéb negatív esemény van érvényben.

Amennyiben egy szűkebb kört, a 3 évnél régebben tevékenykedő cégeket nézzük, akkor azt tapasztaljuk, hogy 53 százalékukat már érintette valaha valamilyen bírság vagy végrehajtás, ráadásul ezek száma átlagosan három volt. Azaz a legalább 3 éves cégek kevesebb, mint fele negatív esemény „szűz” csupán.

A munkaügyi hivatal és a bíróság is bekeményített

A munkaügyi és munkavédelmi jogsértések száma is jelentősen megemelkedett az elmúlt évben. 2010-ben és 2011-ben közel 1200 cégnél indult ilyen eljárás, 2012-ben pedig már 5700 vállalkozás ellen kezdeményeztek munkaügyi vagy munkavédelmi eljárást.

Bírósági végrehajtás 2012-ben és 2011-ben 50 ezer cég ellen indult, 2010-ben viszont „csak”  44 ezer vállalkozást érintett ilyen intézkedés. Amikor már ilyen eseményt látunk egy cégnél, feltételezhetjük annak fizetési nehézségeit, mivel ebben az esetben már a bíróság kötelezi az adóst teljesítésre.

Forrás: Bisnode

Legelterjedtebb eljárás a NAV végrehajtás

Százból négy cég becsődöl – Hogyan kerüljük el a bedőlést?
A hazai vállalkozások több mint 4%-a bedől, azaz 100 cégből átlag 4 válik egy éven belül fizetőképtelenné. Az elmúlt 5 évben a helyzet folyamatosan romlott, a bedőlési arány megduplázódott a 2008-as szinthez képest. Összegyűjtöttünk néhány figyelmeztető jelet, amely segít elkerülni, hogy tömegessé váljanak a kifizetetlen számláink. Sokan azért nem fizetnek, mert az ő vevőjük sem fizet, és így tovább. Jelenleg európai viszonylatban is kiugróan nagyarányú a hazai körbetartozás mértéke és a fizetésképtelenség ma is nő. Bár a cégek kockázattudatosabbak és óvatosabbak lettek, a Bisnode csoporthoz tartozó PartnerControl döntéstámogató céginformációszolgáltató tavalyi évre vonatkozó gyorsjelentése szerint sok vállalkozás a saját bőrén tapasztalta meg a válság hatását: 2008 és 2012 között gyakorlatilag lineárisan nőtt a felszámolás vagy csődeljárás alá kerülő cégek aránya.
A központi költségvetést megillető követelések behajtásában a NAV határozottabban lép fel, mivel a végrehajtások száma évek óta magas. Érdekesség, hogy az érintett cégek száma csökkent 2011-ről 2012-re, azonban az eljárások szám nőtt. Ez azt jelenti, hogy azon cégek, akik ellen NAV végrehajtás indul, többször halmoznak fel adótartozást, mint korábban. 2011-ben 217 ezer cég ellen 422 ezer NAV végrehajtás indult, 2012-ben pedig közel 495 ezer ilyen eljárást regisztráltak 171 ezer vállalkozással szemben. A notórius adótartozók esetén érdemes körültekintően eljárni, mert ha adótartozásait rendszeresen nem tudja időben befizetni, akkor feltehetően más számlák kifizetésével is gondok lesznek.

2012-ben több mint 2200 cégnél jegyeztek be a NAV felé fennálló 100 millió Ft feletti adótartozást, azonban ez a szám az elmúlt évekhez képest csökkent, mivel 2011-ben még közel 2800 cégnél volt erre szükség. A 10 millió Ft feletti adóval tartozók száma azonban 2011-ről 2012-re 24 százalékkal nőtt, 2012-ben közel 900 ilyen céget regisztráltak.

Miről árulkodnak a negatív események?

Minden bírság vagy eljárás esetén érdemes megvizsgálni ezek gyakoriságát, illetve azt, hogy a múltban érintették-e a hasonló események a vállalkozást.  Egy munkaügyi bírság például a potenciális munkavállalók számára is hasznos információt szolgáltathat, míg egy rendszeresen vagy hosszú ideje tartó NAV végrehajtás akár a cég fizetőképességének romlására is utalhat. Utólagos számlafizetés engedélyezéskor - amennyiben lehetőség van rá - érdemes magát a vállalkozást is megkérdezni arról, hogy mit jelent az adott negatív esemény, és iratokkal szükséges alátámasztatni, ha ez nem befolyásolja a cég működését. Amennyiben ez nem megoldható, érdemes előrefizetést kérni a vevőtől, vagy biztosítékokat építeni a szerződésbe.

Keleti József, a Bisnode Country Managere elmondta, hogy már régen elmúltak azok az idők, amikor vevő keresésénél, utalásos számla kiállításakor nyugodt szívvel megbízhatunk bárkiben. Napjainkban már minden üzleti kapcsolat esetén érdemes az adott cég adatainak alapos vizsgálata. A Bisnode megoldásaiban napi szinten frissülnek a negatív események, illetve a múltbeli információk is megtalálhatóak, így az érintettek azonnal tájékozódhatnak a partnereik életében bekövetkezett negatív változásokról. A fontosabb, vagy nagyobb kintlévőséggel rendelkező partnerekre érdemes  folyamatos cégfigyelést, monitoringot is kérni, hogy a rendszer automatikusan tájékoztasson a változásokról.

Véleményvezér

Magyar Péter felajánlotta az összes jobboldali médiának, hogy szívesen ad nekik interjút

Magyar Péter felajánlotta az összes jobboldali médiának, hogy szívesen ad nekik interjút 

Köszörüljük ki a csorbát üzeni Magyar Péter azoknak, akik eddig azért bírálták, mert baloldali médiumoknál beszélt.
Rekordot döntött a lengyel valuta ára a magyarral szemben

Rekordot döntött a lengyel valuta ára a magyarral szemben 

90 forint felett egy zloty ára.
Orvos híján a polgármester költözött az uniós pénzből felújított szolgálati lakásba

Orvos híján a polgármester költözött az uniós pénzből felújított szolgálati lakásba 

Nem is tudni melyik a nagyobb baj, hogy nincs orvos, vagy, hogy illetéktelenül lakik a polgármester a szolgálati lakásban.
Kitört a botrány, átverte a kormány a méhészeket

Kitört a botrány, átverte a kormány a méhészeket 

Lóg az orruk az átvert méhészeknek.
A világ fejlettebb része nem az atomenergia felé tart

A világ fejlettebb része nem az atomenergia felé tart 

Megújulótermelésben a sor végén kullogunk.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo