Társadalom


Ezentúl nem bemondásra kapnak pénzt a képviselők?

Ezentúl nem bemondásra kapnak pénzt a képviselők? 

Még nem tudni, hogy megegyezésre jutnak-e a parlamenti pártok a képviselői költségtérítésről az ügyben indított népszavazás parlamenti tárgyalása előtt. A Fidesz és az SZDSZ hajlandó egyezkedni a szocialistákkal.
Olimpia: Kis kockázattal sokat nyerhetünk

Olimpia: Kis kockázattal sokat nyerhetünk 

2008 karácsonya táján sosem látott egységben állt a közvélemény elé a fővárosi közgyűlési minden politikai frakciója. A BOM kezdeményezését támogatták, pályázat benyújtását a budapesti olimpia megrendezésére, s mindent, ami ezzel jár. Lehet, megértették: többről van szó, mint olimpiáról.
Nem igaz, a magyar nem lógós!

Nem igaz, a magyar nem lógós! 

Nem menekülnek táppénzre a dolgozók az elbocsátás elől, a "lógás" ugyanis nálunk nem jellemző, sőt a különböző ösztönző rendszerek miatt betegen is dolgoznak a magyarok - mondta el a HR Portálnak szakszervezeti tisztségviselők és HR vezetők véleménye alapján Tarsoly Imréné, a Vasas Szakszervezeti Szövetség szakmai titkára.
Egyre többet panaszkodunk a külföldiekre

Egyre többet panaszkodunk a külföldiekre 

Növekszik a határon átnyúló fogyasztói panaszok száma, amelyek többsége a légi utasjogokat és az internetes kereskedelmet érinti - mondta az Európai Fogyasztói Központ Magyarország (EFK) igazgatója.
"Gyenesei megtörte a hallgatást"

"Gyenesei megtörte a hallgatást" 

A 2004. decemberi népszavazás óta első alkalommal hívtak határon túli magyarlakta területre kormányoldali politikust nemzeti ünnepen beszédet mondani: Gyenesei István önkormányzati minisztert érte ez a megtiszteltetés 2009. március 15-én. - írta a tárca közleményében.
Elég heti egy tornaóra?

Elég heti egy tornaóra? 

Egyszerű indítványt nyújtott be a parlamentben a román Nemzeti Liberális Párt (PNL) Ecaterina Andronescu oktatási miniszter ellen a középiskolások óraszámának csökkentésére tett javaslatáért.
"Nemcsak a magyarok, egész Európa küszködik..."

"Nemcsak a magyarok, egész Európa küszködik..." 

Jó, hogy a válság időszakában nem vagyunk kitéve nyílt protekcionizmusnak, elképzelni is rossz, mi lenne, ha az európai országok a recesszió miatt nyílt kereskedelmi háborúba keverednének egymással. Az unió ad megoldást erre. A napi problémákkal küszködve hajlamosak vagyunk figyelnem kívül hagyni a nagy összefüggéseket, pedig lehet, hogy ezek nélkül még nagyobbak lennének a gondjaink, mondja dr. Fazakas Szabolcs európai parlamenti képviselő, akivel nemcsak a krízisről, az aktuális energiagondokról, hanem a közelgő európai parlamenti választásokról is beszélgettünk.
Koccant? Sebaj, tegye ki a kocsit a napra!

Koccant? Sebaj, tegye ki a kocsit a napra! 

Egy olyan poliuretán bevonatot fejlesztettek ki, ami begyógyítja a karcolásokat, ha napfénynek teszik ki, jelentették be kedden a kutatók.

Durva volt: a majom megölte munkaadóját 

Megölte munkáltatóját - vagy inkább rabszolgahajcsárát - egy majom Thaiföldön: agyondobta egy kókuszdióval.
Hogyan égesse be magát egy bíró?

Hogyan égesse be magát egy bíró? 

Egy bírónak csengett a Blackberry-je a tárgyalás során, korábban pont ő volt az aki kioktatta az embereket, akik bekapcsolva hagyták a telefonjukat.

Nagyot buktak: 10 dollárból 9 eltűnt 

A válság nyomán erősen megfogyatkozott az orosz dúsgazdagok vagyona, de még létszáma is: miközben tavaly a Forbes magazin listáján 87 szerepelt, vagyis majd kétszer annyi, mint az előző évben, a csütörtökön megjelent idei listán már mindössze 32 maradt - közölték pénteken az orosz lapok.

"Ne hazudj, a családod bánja!" 

A család jelentősége gyakran eltörpül a pénzkeresés, karrier mellett. Pedig a munka és a magánélet harmonikus egyensúlyával érhető el a legjobb egyéni teljesítmény. A szülőtréninggel mindezek megtanulhatók. Ám nemcsak az összeomlott családi háttér rontja a munkahelyi teljesítményt, hanem a folyamatos hazudozás is, hiszen rengeteg energiát emészt fel a kiötlött történet szinten tartása - mondja Jeviczki Tamás, a különleges tréningekre specializálódott pszichológus, családterapeuta.

Öt egyetem 30 nap alatt 

Az Erste Group Bank AG és a Bécsi Közgazdasági és Üzleti Egyetem (WU) immár kilencedik éve hirdeti meg közgazdász és üzletviteli hallgatók számára az Erste Group Danubia Nyári Egyetemet. Ausztriában, Horvátországban, Csehországban, Magyarországon, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában és Ukrajnában tanuló felsőoktatási hallgatók jelentkezését várják a programra, amely az előadásokon és műhelymunkán túl kiváló kapcsolatépítési lehetőséget is kínál. A programon részt vevők ezúttal júliusban egy teljes hónapon át járják Kelet-Közép-Európa városait.

Fiataloknak és nem krónikus betegeknek... 

Elsősorban a fiatalabbak, krónikus betegségekben nem szenvedők gondolják úgy, hogy hatékonyabbak és mellékhatás szempontjából biztonságosabbak a gyógynövényalapú készítmények - derült ki a WEBBeteg.hu egészségportál és a Szinapszis Kft. által készített legújabb felmérésből.

Cigányok és magyarok Békéscsabán 

Iskolák, civil szervezetek, hatóságok és vállalatok képviselői ritkán vitatnak meg közösen olyan komplex jelenségeket, mint az oktatási diszkrimináció, pedig valós fejlődést ezen a téren is csak összefogással lehet elérni. A Kurt Lewin Alapítvány által március 5-én, Békéscsabán rendezett fórumon sok olyan helyi szereplő ütköztethette nézeteit, akik a mindennapokban alig találkoznak egymással. A találkozó előtt ötven interjú készült a szervezetek munkatársaival személyes meglátásaikról, problémáikról, igényeikről. A beszélgetések fontos szempontokkal járultak hozzá a diszkrimináció csökkentésével kapcsolatos közös érdekek és lehetséges eszközök feltérképezéséhez.

Élő legendák Zamárdiban 

Kilenc világsztár már biztos fellépője az idei heineken balaton soundnak július 9-12 között. Moby, Kraftwerk, Underworld, Thievery Corporation, Röyksopp, Erick Morillo, Carl Cox, Richie Hawtin valamint David Guetta fellépése azt is sejteti, hogy a tavalyihoz hasonlóan most is elfogyhatnak - már a kapunyitás előtt - a jegyek. És ez még nem minden: a szervezők további sztárokat is ígérnek a - négynaposra bővülő - fesztiválra.

Csalnak a táppénzzel a magyarok, vagy sem? 

Egy multi személyzeti munkatársa és a munkajogász tapasztalatai azt mutatják, hogy a dolgozók táppénzre menekülnek az elbocsátások elől, az Országos Egészség Pénztár (OEP) azonban cáfol. Az adatok szerint igaz, hogy az esetek száma 2008-ban emelkedett az előző évhez képest, de még mindig elmarad a 2006-os adatoktól.

A nők több kihívást akarnak 

Az Accenture új kutatása szerint világszerte a női üzletemberek majdnem fele - és férfi társaik is hasonló arányban - úgy gondolja, hogy nincs elegendő kihívásnak kitéve annak ellenére, hogy bíznak a képzettségükben és a képességeikben.

"Nincs több repülőjárat Korfura" 

A gazdasági válságot Baranya idegenforgalmi szakemberei, utazási irodái is érzik: az idén nyáron már Korfura sem indulnak gépek a Pécs-pogányi repülőtérről, ezzel megszűnik a légikikötő egyetlen charterjárata is.

Ön felső klasszik, vagy városi alsó-közép? 

A gazdasági válság sújtotta hónapokban a lakosság körében egyre inkább előtérbe kerül a kérdés, hogy érdemes-e új lakást vásárolni, vagy inkább egy festéssel, vagy esetleg a bútorok cseréjével felújítani a régit. A GfK Hungária és a TÁRKI közös kutatása során többek között megvizsgálta a társadalom 8 jellegzetes fogyasztói csoportjának lakás használatával kapcsolatos szokásait, a lakáshasználat minőségét. A felmérésből kiderül, hogy míg bútorcserére az elmúlt 2 évben jellemzően a társadalom magas jövedelemmel rendelkező szegmenseiben került sor, addig lakásfestésre minden réteg költött az utóbbi 5 év során.

Képek: álláskeresés 45 felett 

Eddig sem voltak kevesen, ám a válságnak köszönhetően még többen keresnek állást a 45 évnél idősebbek közül.

Fő az egészség: gyógyszeren nem spórol a magyar 

Annak ellenére, hogy a gazdasági válság miatt a lakosság döntő többsége jelentősen csökkenti kiadásait, az egészségügyi költések tekintetében csak kis mértékben korlátozzuk magunkat - derült ki a WEBBeteg.hu egészségportál és a Szinapszis Kft. közös felméréséből.

Hogyan kölcsönözzünk ezentúl munkaerőt? 

A munkaerő-kölcsönzésre vontakozó, tavaly ősszel elfogadott uniós irányelvet 2011. decemberig át kell ültetni a magyar munkajogi szabályozásba. A legfontosabb változások egyike lesz, hogy a kölcsönzés csak határozott időre történhet, és szigorodnak az egyenlő bánásmód követelményére vonatkozó szabályok is.

Jó nekik: a románok nem félnek a recessziótól 

Románia gazdasága az idén is növekedni fog, jelentette ki szerdán Traian Basescu román államfő, aki továbbra is bizakodó, jóllehet a tavalyi utolsó negyedévben a növekedési ütem hirtelen 2,9 százalékosra lassult éves egybevetésben. Az elnök szerint 1,5-2 százalékos növekedés is elképzelhető idén, dacára egyes, visszaesést jósló becsléseknek.

"A magyar sokat dumál, de nem dolgozik" 

A magyar vezetők nem tudnak jól bánni a külföldiekkel, nem beszélnek idegen nyelveket, ráadásul sokkal jobb véleményen vannak magukról, mint ahogy a külföldi társaik megítélik őket - derül ki egy felmérésből. Bár a régióban mindenhol túlzott a bürokrácia, a különbség az, hogy Magyarországon "mindig van egy kiskapu'.

Horvátország utolsó esélye jön? 

A Horvátország uniós csatlakozását veszélyeztető horvát-szlovén határvita megoldására Olli Rehn bővítési biztos korábban egy nemzetközi közvetítőcsoport felállítását javasolta. Ljubljana hajlik elfogadni ezt a közvetítést, Zágráb egy héten belül dönt. Rehn szerint ez Zágráb utolsó esélye, hogy tartani tudja a tervezett csatlakozási menetrendet.

Nem négy napra szól a négynapos matrica? 

A négynapos autópálya matrica érvényességének négyszer 24 órára bővítését kéri a közlekedési tárcától a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) - közölte a FEOSZ közleményében.

Borult a lisszaboni stratégia 

A lisszaboni célok - vagyis, hogy az Európai Unió 2010-re a világ legversenyképesebb, tudásalapú, magas foglalkoztatású gazdasága legyen - a válság miatt nem fognak teljesülni. Egyre inkább körvonalazódni látszik, hogy mély és hosszan tartó recesszióra kell felkészülniük az európaiaknak.

Európa megnyílt az antiszemitizmus előtt 

A közel-keleti feszültség növekedésével párhuzamosan egyre magasabbra csapnak az antiszemitizmus hullámai az Európai Unióban - állapítja meg hétfőn közzétett jelentésében az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA).

BKV: ismét gyülekeznek a sötét felhők 

Bármikor tarthatnak egy rövid figyelmeztető sztrájkot a BKV buszos szakszervezetei - közölte Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének szóvivője hétfőn az MTI-vel az újabb sikertelen bértárgyalás után.

"Eu" nem létezik? 

Eu, az ezeréves normandiai kisváros, sok mindenre büszke lehetne, de sajnos a turisták meg sem állnak itt, a város vezetői az internetet okolják.

Aki sokat dolgozik, hamar elhülyül? 

Az American Journal of Epidemiology című folyóiratban megjelent finn tanulmány készítői 2214 brit közalkalmazottat vizsgáltak, s megállapították, hogy a keményen dolgozóknak a rövid távú memóriájuk és a szófelidézés terén problémájuk akadt.

Hogyan vehet kölcsön minket egy cég? 

A munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó, tavaly ősszel elfogadott uniós irányelvet 2011. decemberig át kell ültetni a magyar munkajogi szabályozásba. A legfontosabb változások egyike lesz, hogy a kölcsönzés csak határozott időre történhet, és szigorodnak az egyenlő bánásmód követelményére vonatkozó szabályok is.

Ismét megbénulhat a budapesti közlekedés 

Sztrájkot hirdetett tizenegy BKV-s szakszervezet, miután a csütörtöki bértárgyaláson sem született megállapodás az érdekképviseletek és a cég vezetősége között a bérfejlesztésről.

Válság: alkoholra jut pénz, tejre nem 

A globális válság okozta valódi pánik és bizonytalanság csak tavaly év végére jelent meg össztársadalmi szinten - még nagyon friss és érthetetlen a lakosság nagy részének. Ez azonban nem változtatta meg a hazai kiskereskedelmet, csak a korábbi tendenciákat erősítette fel - derül ki a GfK Hungária kutatásainak legfrissebb adataiból. Míg a hipermarketek és a diszkontok értékbeli forgalma csökkent, addig a magasabb árszínvonalat képviselő szupermarketek és drogériák forgalma mind a teljes 2008-as évet, mind az utolsó negyedévet vizsgálva erőteljesen nőtt. 2008 utolsó negyedévében csökkentek a magyar háztartások vásárlásai a tej, a feldolgozott húsok és a mosószerek kategóriáiban. Ezzel szemben nem vásároltunk kevesebbet tésztából, sajtból, joghurtból és tisztálkodási szerekből.

Tavaly 523,5 milliárdot költöttünk gyógyszerekre 

A 2007-es év csökkenése után 2008-ban ismét többet költött a lakosság gyógyszerekre, bár a korábban feltételezettekhez képest alacsonyabb mértékben. A 2008-as gyógyszerpiaci trendeket a WEBBeteg.hu egészségportál megbízásából a Szinapszis Kft. elemezte.

Egymilliárdnyi prémiumot osztott szét a kormány 

Egymilliárd forint jutalmat osztottak ki tavaly a rendőrségnél és a szervezetet irányító Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnál (IRM) - írta szerdai számában a Magyar Nemzet.

Így is lehet: sörösüvegekből építettek templomot 

Több mint egymillió sörösüveget használtak fel thaiföldi szerzetesek a templomuk és a körülötte lévő épületek felépítéséhez.

Az EU beperelte Magyarországot 

Az Európai Bíróság elé citálja Brüsszel Magyarországot a vagyonátruházási illeték diszkriminatív alkalmazása miatt. Eddig vártak.

Létrejöhet az integrált európai haderő 

A határozott és hatékony kül- és biztonsági és védelmi politikához Stratégiai autonómiára van szüksége az EU-nak az EP szerint. Ehhez többek között fel kell állítani egy állandó uniós operatív főhadiszállást és közös fegyverzettel rendelkező európai haderőt kell szervezni - vélik az EP-képviselők.

Vak ember is lehet autószerelő 

Három évtizede javít hallás és érzés alapján autókat egy vak holland férfi. Col Collewijn nyolcéves korában egy autóbalesetben vesztette el látását, de ez nem tartotta vissza attól, hogy autószerelő legyen.

Válság van: a szabadidőnket is átdolgozzuk 

Az átlag magyar fogyasztó munkamániás és még szabadidejében is dolgozik így egyáltalán nem meglepő, hogy ma már a szabadidő többet ér a pénznél vagy a megszerezhető javaknál. Általános tendencia, hogy az életünket egy nagy projektnek tekintjük, és olybá tűnik, lassan elfelejtünk kötöttségek nélkül létezni - derült ki a Magyar Fogyasztó Szabadidő konferencián, ami egy friss kutatás bemutatójának és egy kiadvány első megjelenésének is otthont adott.

"Nő, vagy férfi? Ha nő, kisebb fizetést neki!" 

Amíg a nők, különösen a gyermekes anyák jóval kevesebbet keresnek a férfiaknál, "nőarcú marad a szegénység" - fogalmazott Gurmai Zita, az Európai Szocialisták Nőszervezetének elnöke, a bérkülönbségekről rendezett pénteki budapesti tanácskozáson.

Kevesünknek van lehetősége képeznie magát 

Amíg a nagyvállalatoknál szinte természetes, hogy lehetőséget nyújtanak az alkalmazottaiknak a továbbtanulásra, a kiscégeknél meg kell küzdeni azért, hogy képezhessük magunkat. Szomorú tény, hogy még a multiknál is csak 25 százalék a képzésben résztvevők száma, pedig az EU-s átlag már a 40 százalékot is eléri. A legnagyobb arányban a pénzügyi szolgáltatók, a posta, a közlekedési, a távközlési és energetikai vállalatok biztosítanak képzést dolgozóiknak.

Ötvenszer bírságolták meg Mr. Jogosítványt 

Legalább ötvenszer bírságolták meg az ír közlekedési rendőrök Pravo Jazdy-t, ám érdekes módon neki mindig más címe volt, ahol nem élt ilyen nevű lakó.

A legszegényebbek között Magyarország 

Az EU leggazdagabb régiói Belső-London, Luxemburg és Brüsszel, míg a legszegényebb régiók rendre Közép- és Kelet-Európában találhatók - mutatta ki az Eurostat legfrissebb jövedelmi különbségeket kutató felmérése a 271 régiót felölelő unióban. A legszegényebb húsz között magyar régiók is szerepelnek.

Hazánk egy szinten van Belorussziával és Vietnámmal 

Az IIPA, a Nemzetközi Szellemi Tulajdonvédelmi Szövetség független szervezetként minden évben helyzetjelentést küld az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának, mely egyben ajánlásokat is tartalmaz. Az általuk vázolt kép közép- és hosszútávon befolyásolja az egyes országok részvételét a szellemi tulajdonvédelmet igénylő iparágakban - például a szabadalmak, védjegyek egyre több iparágban válnak alapvetővé -, nem is beszélve a film- zene- szoftver- és média-iparról. Magyarország évek óta, javulás nélkül a "Megfigyeltek Listáján" található, és a 2009. február 17-én közzétett idei "SPECIAL 301" jelentés tanúsága szerint 2009-ben sem lesz ez másként.

Féljünk-e a bevándorlóktól? 

Dr. Örkény Antal, az ELTE tanszékvezető professzora és Dr. Póczik Szilveszter, az Országos Kriminológiai Intézet kutatásvezetője egyetért abban, hogy egyelőre nem kell tartani a bevándorlók tömegeitől, hiszen a jelenlegi gazdasági helyzet miatt hazánk nem minősül célországnak a bevándorlók számára. Ez nem is baj, hiszen a magyarok nem nézik jó szemmel az idegeneket, ami több tényezőre vezethető vissza.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast

Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast 

Munkácsi Dáviddal, a Generali Investment CEE kiemelt portfóliómenedzserével beszélgettünk.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.
A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú

A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú 

A K&H-csoport szerint látszik, hogy a legnagyobb veszélyt nem a piaci mozgások, hanem a befektető saját érzelmi reakciói jelentik. Ezen segíthet egy új eszköz.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Infokom

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad 

Döntő időszak előtt áll Magyarország: hazánk iparára rendkívüli nyomást helyez a nemzetközi versenykörnyezet, mégis történelmi lehetőség előtt áll az ország gazdasága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo