Társadalom


Tűzszünet kampány indul négy dunántúli megyében 

A BSA (Business Software Alliance) Magyarország március 1. és 31. között négy dunántúli megyében – Komárom-Esztergom, Veszprém, Vas és Zala – folytatja a 2002-ben elkezdett Tűzszünet kampányát. A BSA célja, hogy az adott megyékben felhívja a figyelmet az illegális szoftverhasználat veszélyeire, és tájékoztassa a felhasználókat szoftvereik legalizálásának feltételeiről.

Euró a kirakatban 

Egyéves az euró bankjegy és érme. Némely országban elégedettek az új pénzzel, másokban nem. Az európolgárok nem felejtik régi valutájukat, egyharmaduk még mindig abban számol vásárláskor. S rövidesen újabb lecke következik: ez év nyarán megszűnik a kettős – a régi és az új valutát is feltüntető – árjegyzés.

Több mint 20000 hívás az EU Info vonalon 

Pénteken délelőtt túllépte a 20000-et az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány telefonos információs rendszeréhez beérkezett hívások száma. A tizedik napja működő, 181-es hívószámú call center az első napi nagy roham után késedelem nélkül tudja fogadni a hívásokat. Napszaktól függően 20-25 felvilágosítás nyújtására kész munkatárs áll az érdeklődők rendelkezésére.

Globalizálódó piac és szociális identitás (Garai László: Identitásgazdaságtan) 

A Pénzügyi Almanachot megjelentető TAS Kiadónak ez a sorozaton kívüli kiadványa a gazdaságpszichológiának és a közgazdaságtannak abba a fejlődési vonalába illeszkedik, mint azok a kutatások, amelyekért a 21. század első közgazdasági Nobel-díjával tüntették ki Akerlofot, Spence-t és Stiglitzet.

Megalakult az Információs Társadalom “Parlamentje” 

Az Informatikai és Hírközlési Minisztériumban ma délelőtt tartotta meg alakuló ülését az Információs Társadalom Koordinációs Tárcaközi Bizottság (ITKTB). A bizottság elnöke Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter.

Legális megoldások az illegálisak ellen 

Még mindig égető gond az illegális szoftvert használók magas aránya Magyarországon, bár kétségkívül csökkent az utóbbi időben, nem utolsósorban a szoftvergyártók erőfeszítéseinek köszönhetően. Sokan, akik nem jogtiszta programot használnak, nem számolnak azzal, hogy a kalózverziók nekik maguknak is károkat okozhatnak.

Mégsem csökkennek az internetezés költségei? 

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, valamint a Matáv Rt. február 18-án bejelentették, hogy az internet eléréséhez használt távbeszélő szolgáltatások állami támogatását kiterjesztik, és ezáltal 25 százalékkal csökkenhetnek az internetezési költségek. Ám a többi szolgáltató nyilatkozata szerint velük erről nem egyeztettek, és az új ajánlat nem alkalmas a költségek érdemi csökkentésére.

Olcsóbb internetezés állami támogatással 

Március elsejétől a modemmel internetezők költségei átlagosan 25 százalékkal csökkenek az állami támogatás révén – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter. A Matávval és az Emitellel már megállapodott az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, az alternatívokkal még folynak a tárgyalások.

Február 19-én indul az EU-kampány 

Február 19-én indul az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány (EUK) tájékoztató programja, melynek célja minél több információ eljuttatása a lakossághoz annak érdekében, hogy a választópolgárok felkészülten döntsenek az uniós tagságról az április 12-i népszavazáson.
Az állami monopóliumtól a versenyig:

Az állami monopóliumtól a versenyig: 

A jelenleg hatályban lévő jogszabályok fele érintett lehet abban a törvénymódosításban, amely a tervek szerint az őszi ülésszakon az Országgyűlés elé kerülhet, és ha minden igaz, októberre el is fogadhatják. Mi indokolja egy 2001. évi törvény ilyen gyors felülírását?

Dokumentumokról bizalmasan 

Az on-line pénzügyi szolgáltatásoknál ma már mindenki számára természetes, hogy az adatokat titkosítják, a hazai vállalatok jelentős része azonban még mindig inkább számítógépes hálózata kiépítésével, a világháló felé nyitással van elfoglalva. Pedig éppen ideje nekik is az adat- és információvédelemre, megoldásként pedig a zárt informatikai fejlesztésekre gondolniuk. Tudva azt, hogy a komolyabb alkalmazásoknak nemcsak előnyeik, hanem potenciális veszélyeik is vannak.

E-goverment Ki-kicsoda 

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Információs Társadalom és Trendkutató Központja és a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Államigazgatási Karának E-government Kutatócsoportja konzorciumként nyert az (SZT-2002-EG-2) pályázaton. Így létrehozhatja az E-government tudáscentrumot, illetve ennek keretén belül a hazai e-kormányzati ki-kicsoda adatbázist, melyből kiadványt is tervezünk kiadni. A Ki-kicsoda kezdeményezés szakmai partnerei az iTársadalom Szakmai Tudományos Társaság és a Piac és Profit folyóirat.

Elektronikus önkormányzati modell épül ki Zircen 

A japán Gifu tartomány kormányzójának felajanlására elektronikus önkormányzati modellt építenek ki Zircen. A szükséges eszközöket a japánok biztosítják. Az informatikai miniszter szerint 2003 végére valamennyi magyar önkormányzat fent lesz már a világhálón.

Kutatási anyaggyűjtemény az információs társadalomról 

Az öt éves BME-UNESCO Információs Társadalom- és Trendkutató Központ (ITTK) megnyitotta első Információs Társadalom könyvkuckóját a felújított Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában (Bp., VIII. kerület, Szabó Ervin tér 1).

Filmszemlén a Fujitsu Siemens Computers 

A Fujitsu Siemens Computers Kft. idén is szponzorálja a 34. Magyar Filmszemle internetes támogatására felállított „filmhu-bázis” internet kávézót. A Fujitsu Siemens 10 darab Scenic típusú – monitorral, hálókártyával, hub-val felszerelt – számítógéppel járul hozzá a rendezvény sikeréhez. A filmszemle közönségdíjas alkotója egyben elnyeri a cég fődíját, egy Scenic T típusú asztali PC-t és egy kiváló minőségű monitort.

Munka- és egészségvédelem az interneten 

2001-ben 25.536 bejelentett munkahelyi baleset volt Magyarországon, ebből 124 végződött halállal. A szakemberek egyetértenek abban, hogy szemléletváltásra van szükség a munkavédelemben; a dolgozóknak jobban be kell tartaniuk a munkafegyelmet, a munkaadóknak pedig nagyobb gondot kell fordítaniuk a munkafeltételek javítására. Ebben próbál segíteni a Munkavédelmi Képviselőkért Alapítvány felújított internetes oldala.

Filmkritikusok díja negyvenegyedszer, az Axelero támogatásával 

Január 24-én negyvenegyedik alkalommal adta át a Magyar Újságírók Szövetségének Film- és Tévékritikusi Szakosztálya a Magyar Filmkritikusok díját. Az idei évben először a „Legjobb első film” kategóriát az Axelero Internet támogatta. A nyertes Miklauzic Bence a komoly szakmai elismerést jelentő díjon kívül egy több mint 200 000 forint értékű ADSL internet-előfizetést kapott.

Informatikusok a cégnél 

Az informatikus szerepe sokszor kiváltságos a cégnél. De nem mindig. Van, hogy vezető beosztásban is elsősorban technikai témák kötik le az idejét. Rengeteg tényezőn múlik, hogy milyen a viszonya az üzleti területekhez: partneri, támogató vagy alárendelt. Ha az arány eltolódik a menedzseri feladatokat ellátása felé, már fejlődő informatikaivezető-kultúráról beszélhetünk.

A „Tűzszünet” kampány folytatódik! 

A BSA (Business Software Alliance) Magyarország országos „Tűzszünet” kampányt hirdetett 2002-ben, amely nem jutott el minden régióba. Idén ezért a legális szoftverhasználat fontosságának tudatosítása mellett a kampány fő célja a BSA jogérvényesítési tevékenységének intenzívebbé tétele lesz.

Az év első on-line esküvője 

Vasárnap új szoba jelent meg a Gyalogló Chat-en, ahol a fórum életében először on-line esküvőn vehettek részt az érdeklődők.

A régi az új gazdaságban 

Tévhit, hogy az új gazdaság uniformizáló hatású. A globalizálódó világgazdaság nem csak a tőkeerős nagyok számára adja meg a távolabbi piacokra eljutás lehetőségét. Az e-kereskedelem demokratizál, fellazíthatja a megmerevedett piaci erőviszonyokat.

Ezer távmunkahely létesült 

Ezer távmunkahely létesülhet az országban az Informatikai és a Munkaügyi tárca közös, kísérleti jelleggel indított távmunka-pályázatának köszönhetően. A pályázat eredményéről pénteken számolt be Kiss Péter foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, valamint Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter.

Uniós előírás a számítógépek hulladékainak gyűjtése! 

Az Európai Unió 2002. december 18-án elfogadta a háztartási eszközök, számítógépek és egyéb elektromos- és elektronikus készülékek szelektív gyűjtéséről szóló irányelvet, miszerint 2005-től kezdődően az elavult, kidobásra ítélt gépeket külön errre a célra kialakított gyűjtőhelyeken kell gyűjteni.

A digitális térben megszűnt a kommunikációs távolság 

A kommunikációs távolság ember és ember közt az elmúlt két évszázadban drámai gyorsasággal csökken, s mára, a digitális térben lényegében meg is szűnt - állítja György Péter, az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem kommunikációs tanszékének professzora. Cikkünkben a kommunikáció történelmi fejlődését követjük nyomon.

Az E-Magyarország, e-kormányzat konferencia ajánlásai a magyar kormánynak 

Ez az anyag azzal a szándékkal készült, hogy a 2002. november 13–14-én, Balatonaligán elhangzott gondolatokat összegezze, és azokat a döntéshozó, felelős kormányzati és parlamenti vezetők asztalára tegye.

Kisvállalkozásoknak az EU-csatlakozásról 

A magyar mikro-, kis- és középvállalkozások EU integrációs felkészítését segítő, új honlap érhető el a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium webes oldaláról.

Szennyezett világ, színtiszta igazság 

Föld, víz, levegő: életünk nélkülözhetetlen feltételei. Vélhetnénk, ma is ugyanannyi van belőlük, mint évezredekkel ezelőtt, de ez csak a látszat. Elérkezett az idő, amikor szembe kell néznünk a tényekkel, hogy ha nem őrizzük életterünk egyre pusztuló elemeit, mi is elpusztulunk.

Egyéni nyugdíjszámítási program az interneten 

Ismét elérhető a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete honlapján a nyugdíjszámítási program.

Nemzeti Fejlesztési Terv és e-agrárprogram (Habuda, Szanyi, plenáris ülés 2.) 

A csatlakozás után folyósítható EU pénzek mértéke akár a hazai fejlesztési források felét is kitehetik – derült ki Habuda Judit előadásából, aki a Nemzeti Fejlesztési Tervről beszélt. Szanyi Tibor pedig sorra vette azokat a kérdéseket, amelyeket a konferencia szervezője a két napos tanácskozásra a résztvevőknek szánt, és hangosan gondolkozott el rajtuk.

Működő e-kormányzat (második nap, I. szekció) 

Külföldi, már működő e-kormányzatoktól jutott el az I. szekció a konferencia második napján a hazai intézményeknél már megvalósult elektronikus ügyintézés bemutatásán keresztül a kormánynak tett javaslatokig.

A konferencia estélye 

A konferencia első napjának maratoni konferenciáit a Demcsák Mária által vezetett, a Piac és Profit konferenciákon hagyományosnak tekinthető talk-show zárta. Lapunk főszerkesztőjének beszélgetőpartnerei voltak: Beck György, Bódi Antal, Budafoki Róbert, Füzes Péter, Kóka János és Suhajda György.

2002. évi Ericsson díjkiosztás 

2002. október 29-én ismét kiosztották a középiskolai matematika- és fizika tanárok munkájának elismerésére alapított Ericsson-díjakat. Az Ericsson Magyarország Kft. 2002-ben az ”Ericsson a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért” díjat általános vagy középiskolában tanító 2 matematika- és 2 fizika tanár, valamint az ”Ericsson a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért” díjat 4 matematika- és 4 fizikatanár részére adományozta. A díjak összege mindkét kategóriában 200 ezer forint.

Interaktív tévé, máshogyan 

A szeptemberi Piac és Profit egyik írásában azt állítottuk, hogy a háztartások multimédiás bekebelezése még mindig csak technológiai lehetőség, és nem tömegáru. Akkor és ott igazunk volt, ám az élet úgy tűnik meghazudtolt minket: mégis beindult az oly régóta emlegetett interaktív tévézés. Igaz nem úgy, és nem onnan, ahogyan azt a szakemberek elképzelték. Az áttörést meglepő módon a mobiltelefonok és a valóság-show-k hozták meg.

Nem volt súlyos kampánycsendsértés az interneten 

Nem történt súlyos kampánycsendsértés az interneten: mind a hivatásos tartalomszolgáltatók, mind a nagyobb települési és egyéb honlapok, portálok betartották az MTE által az OVB-vel együttműködésben kidolgozott választási etikai kódex előírásait – állapítja meg a választásokat követően kiadott gyorsjelentésében a legnagyobb hazai tartalomszolgáltatókat tömörítő Magyarországi Tartalomszolgáltatók Szövetségének (MTE) választási monitoring munkabizottsága.

A fotografus.com nemzetközi sikere 

Szabó Zoltán fotográfus honlapja (www.fotogragfus.com) a döntőbe került a magyar rendezésű eFestival versenyen (www.eFestival.hu), így automatikusan részt vehet a Europrix fesztiválon.

Hivatali visszaélések e-mailen és interneten 

Az elmúlt egy évben a munkahelyi e-mailes és internetes visszaélések száma meghaladta az erőszakos, csalási, valamint biztonsági és egészségügyi szabálysértési esetek számát együttvéve. Ez derül ki abból a felmérésből, amelyet Nagy-Britanniában végzett a Personnel Today magazin és a KLegal, a KPMG társult jogi irodája. Az ellenőrzés erősítése pedig önmagában nem visszatartó erő.

Internetes honvédelemről szóló csúcstalálkozót rendez a Cisco Systems Budapesten 

22 ország képviselőinek részvételével, október 16-18. között Budapesten rendezi meg a Cisco Systems az AFCEA Europe-pal (Armed Forces Communications and Electronics Association) együttműködve a Delivering I-Defence („internetes honvédelem”), valamint a TechNet Europe 2002 elnevezésű háromnapos csúcstalálkozót, amely az internetes technológiákról és alkalmazásokról, valamint a hatékonyabb hálózatközpontú hadviselésről, annak védelemre gyakorolt hatásairól szól majd.

E-önkormányzati minta Budaörsön 

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium és Budaörs önkormányzata október 14-én együttműködési megállapodást ír alá az elektronikus önkormányzat koncepció megvalósítása és az elektronikus ügyintézés megteremtésének elősegítéséről.

Pályázat új távmunkahelyek létrehozására 

A kormány munkahely-teremtési törekvéseivel összhangban az Informatikai és Hírközlési Minisztérium a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztréiummal közösen meghirdeti az egyelőre kísérleti jelleggel futó távmunkaprogramot. Az ezer új munkahely létrehozására meghirdetett pályázaton összesen egymilliárd forint támogatást biztosítanak.

Új pályázatok önkormányzati tartalomfejlesztésre 

Több, mint hatmilliárd forint értékben, öt témában írt ki pályázatot az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM). A pályázatok önkormányzatokra, tartalomfejlesztésre, közösségi hozzáférésre, a legfiatalabbak képzésére, valamint a közművelődés területén dolgozók segítésére irányulnak. A pályázatokat idén november 22-éig kell benyújtani a minisztériumhoz.

e-Európa 2005 – Információs Társadalmi Akcióterv 

Az Európai Unió (EU) júniusban fogadta el az e-Európa 2005 akciótervet, mely az információs társadalom megvalósítását tűzi ki célul európai szinten. Ennek alapfeltétele olyan szabályozási környezet megvalósítása, melyben létrejöhetnek azok a magánberuházások, melyek munkahelyteremtés mellett a termelékenységet is növelik és modernizálják a közszolgáltatásokat. Az e-Európa terv olyan megbízható szolgáltatások és alkalmazások elterjedését segíti elő, amely szélessávú Internet-csatlakozáson keresztül lesz elérhető széles társadalmi kör számára.

Az interneten se sértsd meg a kampánycsendet! 

A legjelentősebb tartalomszolgáltatókat tömörítő önszabályozó testület, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) az októberi önkormányzati választások idejére újra felállította a választások során az internetes tartalomszolgáltatók etikus működését figyelő munkabizottságát.

A helyi e-kormányzati rendszerek sikeres stratégiái (nemzetközi) 

A hatóságok hasonló problémákkal küzdenek és hasonló célokat követnek az egész világon - derül ki abból a nemzetközi tanulmányból, amit a SAP készíttetett tizennégy ország helyhatóságainál, a hatékony e-kormányzás legjobb gyakorlatait vizsgálva, a helyi e-kormányzatokra koncentrálva.

Parkolj és telefonálj 

Nem kell többet aprópénz után kutatni, izgulni a lejárt parkolóóra miatt, vagy az amúgy is szűkös időnkben a fizetőhely és a gépkocsink között szaladgálni. Ehelyett elég egy hívást kezdeményezni a mobiltelefonunkról, és az óra ketyeg. Igaz, ma még csak a IX. és XIII. kerületekben, valamint a Fővárosi Önkormányzat kezelésében lévő egyes főutakon él a rendszer, de reméljük hamarosan egész Budapesten, sőt, még a vidéki nagyvárosokba is bevezetik.

„Magyarországon 10 éves a magánfelsőoktatás” 

A „Magyarországon 10 éves a magánfelsőoktatás” konferencia a magánfelsőoktatási intézmények első ilyen jellegű rendezvénye volt. A helyszínt a Gábor Dénes Főiskola biztosította, mely szintén ez évben ünnepli 10 éves fennállását.

Modern tudás a felnőttképzésben 

A cégvezetők és szakértők igénylik a gyakorlati tapasztalatok megosztását, illetve a legfrissebb ismeretek elsajátítását rövid, speciális, kiscsoportos és valóban gyakorlatias oktatási keretek között – hangzott el a KPMG-BME Akadémia mai tájékoztatóján. Ráadásul a felnőttképzésen sok múlik az ország sikeres EU csatlakozását illetően is, és ma az EU-jelöltekről készült felmérések szerint Magyarországon a továbbképzés színvonala és mennyisége elmarad több más országétól is. A jelenlegi kormányzat 15 milliárddal növeli az eddig ehhez rendelkezésre álló forrásokat.

Bekábelezett háztartások 

Két évvel ezelőtt kábelboomról számoltunk be, most pedig a folyamat végéről, illetve pangásról beszélhetünk. Azért a piacvezető szolgáltatók nem panaszkodnak, várnak, és közben nem feltétlenül a szolgáltatásaikat bővítik, sokkal inkább az ügyfélszolgálatot, a számlázási rendszerek minőségét javítják. A háztartások multimédiás bekebelezése pedig még mindig csak technológiai lehetőség, és nem valóság.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast

Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast 

Munkácsi Dáviddal, a Generali Investment CEE kiemelt portfóliómenedzserével beszélgettünk.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.
A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú

A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú 

A K&H-csoport szerint látszik, hogy a legnagyobb veszélyt nem a piaci mozgások, hanem a befektető saját érzelmi reakciói jelentik. Ezen segíthet egy új eszköz.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Gazdaság

Ami a budapesti lakásvásárlóknak jutalom, a vidéki vevőknek büntetés

Ami a budapesti lakásvásárlóknak jutalom, a vidéki vevőknek büntetés  

Májusban országosan 13 százalék alá, Budapesten pedig 9 százalék alá lassult az éves áremelkedés üteme az ingatlan.com lakásárindexe szerint.

Infokom

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad 

Döntő időszak előtt áll Magyarország: hazánk iparára rendkívüli nyomást helyez a nemzetközi versenykörnyezet, mégis történelmi lehetőség előtt áll az ország gazdasága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo