Magyar Bálint oktatási miniszter a megállapodás aláírása előtti tájékoztatón a támogatott programok közül kiemelten szólt a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Programról (NIIF), amelyről a két minisztérium 1,35 milliárd forint értékű külön megállapodást kötött. A miniszter elmondta: a pénzt az NIIF gerinchálózatának és behívási kapacitásának bővítésére fordítják, így ezek után már nemcsak a tudományos kutatók és a felsőoktatási intézmények, hanem más iskolák is rákapcsolódhatnak a szélessávú gerinchálózatra. A jövőben az NIIF programot a két tárca vezetője közösen irányítja egy új testületben, a Stratégiai Tanácsban, melynek tagja lesz az informatikai miniszteren és az oktatási miniszteren kívül a Magyar Tudományos Akadémia mindenkori főtitkára is.
A Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ beruházásának befejezésére kétszázmillió forintot ítéltek meg - közölte Magyar Bálint. A miniszter elmondta: fontos feladatnak tartják a határon túli magyar oktatási intézmények informatikai fejlesztését, amelyre a mostani támogatási keretből 250 millió forint jut, míg az Apáczai Közalapítvány ötvenmillió forintot kapott a határon túli magyarok informatikai támogatására. A sajtótájékoztatón elhangzott: több mint 880 millió forintot vírusírtó rendszerekre, tanügyigazgatási rendszerfejlesztésre, valamint a diákigazolványok kezelésével kapcsolatos fejlesztésekre fordítanak.
Kovács Kálmán informatikai miniszter a támogatások fedezetéről elmondta: a forrás a 2001/2002. évi központi költségvetés célirányzatából származik, ezt adták át az Oktatási Minisztériumnak azzal a feltétellel, hogy a programok szakmai felügyeletét az Informatikai és Hírközlési Minisztérium látja majd el. A miniszter hozzátette: előre láthatólag az ősszel derül ki, hogy a minisztérium pénzügyi keretéből milyen informatikai fejlesztésekre lesz még mód az idei évben.
Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium az internet-felhasználás elősegítésére 1,3 milliárd forintot fordított, a mostani megállapodás értéke 2,9 milliárd forint, így megközelítőleg még nyolcszázmillió forint felhasználható összeg áll a minisztérium rendelkezésére az ötmilliárdos keretből.
Forrás: ekormányzat.hu
Hárommilliárd forint informatikai fejlesztésre
Megállapodást írt alá Kovács Kálmán informatikai miniszter és Magyar Bálint oktatási miniszter július 22-én az oktatás-informatikai fejlesztési programok közös végrehajtásáról és finanszírozásáról. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) 2,93 milliárd forintot hagyott jóvá a már folyamatban lévő programok finanszírozására.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.