A tanulmányt két angliai nonprofit szervezet, az Improvement and Development Agency (IDeA) és a Society of IT Management (Socitm) készítette el. A jelentés célja, hogy segítsen a helyhatóságoknak betartani azokat a határidőket, ameddig az e-kormányzati megoldásokat helyi szinten is be kell vezetni. Esettanulmányokat is tartalmaz, valamint azonosítja az ügyfélszolgálat, belső hatékonyság és polgári részvétel legjobb gyakorlatait, számos valós e-kormányzati kezdeményezést bemutatva, például a spanyolországi biztonságos e-szolgáltatásokat, a norvégiai e-demokráciát, illetve az USA és Kanada a kormányzati szolgáltatások költségeinek leszorításával kapcsolatos kutatásait.
„A tanulmányból az derül ki, hogy a hatóságok hasonló problémákkal küzdenek és hasonló célokat követnek az egész világon” – jelentette ki Martin Ferguson, az IdeA e-kormányzati tanácsadója. „Mivel a világon a különféle ütemtervek igen hasonlóak és inkább csak a felszínen különböznek, a helyi hatóságok rengeteget tanulhatnak mások példáiból, akik már megküzdöttek az e-kormányzat bevezetésének kihívásaival.”
A tanulmány azonosította, hogy az új szolgáltatások bevezetésekor a sikeres e-kormányzatok megvizsgálják és megismerik más helyhatóságok, központi kormányzatok és független oktatási szervezetek példáját, tanulva az ő megvalósításaikból. A tanulmány továbbá megállapítja, hogy azokban az országokban, ahol a technológia segítségével a különböző szervezetek között is zajlik kommunikáció, lényegesen javul az információk kezelése és valóra válható az online szolgáltatások (e-szolgáltatások) minősége és hatékonysága a köztisztviselők és a polgárok, beszállítók és más szervezetek összekapcsolásával az interneten keresztül.
„A tanulmány bizalomkeltő trendet mutatott ki: ahelyett, hogy egyenként valósítanák meg az e-kormányzati megoldásokat, a helyi hatóságok együttműködnek annak érdekében, hogy a helyi kormányzati szolgáltatásokat a polgárok előnyére fordítsák” – mondta Tom Shirk, az SAP AG Public Services részlegéért felelős alelnöke. „Az információ megosztásával és az együttműködési technológiák segítségével értéknövelt szolgáltatásokat biztosítanak a polgárok számára.”
A jelentés tizennégy ország – Ausztrália, Brazília, Kanada, Németország, az Ír Köztársaság, Finnország, Olaszország, Hollandia, Új-Zéland, Norvégia, Spanyolország, Svédország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok – esettanulmányait dolgozza fel. Az esettanulmányokat a Szingapúrban, Hong Kongban és Japánban folyó fejlesztésekről szóló adatok egészítik ki, hogy a tanulmány lefedje mind az öt kontinenst.
„A jelentés segíti az ötletek további cseréjét” – állítja Jim Haslem, a Socitm elnöke. „Mint az e-kormányzati ütemtervet megvalósító informatikai vezetőket képviselő szakmai szövetség, úgy találtuk, hogy tagjaink számára rendkívül hasznos a más országok hasonló helyzetben lévő szervezeteivel folytatott információ- és tapasztalatcsere.”
A tanulmányban vizsgált számos helyhatóság valósított meg az SAP legjobb gyakorlatát alkalmazó e-kormányzati megoldásokat. Ilyen például a Hampshire járási tanács, az Egyesült Királyság déli részén található igen nagy helyi hatóság, amely összesen 1,25 millió lakost szolgál ki, vagy a kisebb kanadai Cape Breton Reg. Municipality (CBRM), amely 850 önkormányzati tisztviselővel 120 ezer helyi lakos számára nyújt szolgáltatásokat.A Hampshire járási tanács a mySAP™ Public Sector alkalmazásával hatékony üzleti folyamatokat épített ki, javította a tanácsi szolgáltatásokat, valamint új érdekközösségeket alakított ki más szervezetekkel. A CBRM az igen korlátozott erőforrások ellenére átállította a teljes szervezetet SAP megoldásokra és azok használatával pontos és naprakész pénzügyi információkkal rendelkezik a tevékenység alapú könyvelésről, illetve költségösszehasonlításokat készíthet az állami és magánszférán belüli szolgáltatások végrehajtásáról. Az SAP projektekhez készített sablont más helyhatóságok számára is rendelkezésre bocsátják és már számosan együttműködnek a CBRM-mel és más kormányzati SAP vásárlókkal hasznos megoldások építése érdekében.
Az SAP a mySAP Public Sectort központi és helyi kormányzatok százai számára biztosítja a világ minden részén, hogy elektronikusan összeköthessék a közigazgatást a polgárokkal, beszállítókkal és más szervezetekkel az interneten keresztül, javítva ezáltal a kommunikációt, karcsúsítva a szolgáltatásokat és csökkentve a költségeket a kormányzati szervezetekben.
A helyi e-kormányzati rendszerek sikeres stratégiái (nemzetközi)
A hatóságok hasonló problémákkal küzdenek és hasonló célokat követnek az egész világon - derül ki abból a nemzetközi tanulmányból, amit a SAP készíttetett tizennégy ország helyhatóságainál, a hatékony e-kormányzás legjobb gyakorlatait vizsgálva, a helyi e-kormányzatokra koncentrálva.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.