Könyv az EU-ról kis- és középvállalkozóknak

Megjelent a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) legújabb kiadványa. A Gyakorlati tudnivalók az Európai Unióról című kézikönyv könyv célja, hogy a hazai kis- és középvállalkozásokat közérthető, hasznos információkkal lássa el. A 15 ezer példányszámban megjelent kézikönyv, és az EU legfontosabb kifejezéseit magyarázó füzet az érdekvédelmi szervezeteken keresztül ingyenesen jut el a vállalkozókhoz.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A belépés után – a méretéből adódóan – éppen a kis- és közepes vállalkozások (kkv) kerülhetnek a legnehezebb helyzetbe. Ennek a körnek nincs pénze tanácsadók, ügyvédek foglalkoztatására, az új tudást követelő uniós pályázási rendszerrel is maguknak kell megbirkózniuk; mögöttük nem áll anyacég, amely már mindent tud.
Jóllehet a hazai piacon már számos információs pont van, megjelent jó néhány szakkönyv, és tájékoztató füzet az Unióról, helyzetükből adódóan ehhez a vállalkozói szegmenshez mégis csak töredéke jut el a szükséges tudásanyagnak: keveset tudnak az integráció belső életéről, követelményeiről és lehetőségeiről. Talán azért is, mert a legtöbb érintett még mindig csak legyint: á, hol van az még! Pedig a csatlakozás előbb – utóbb bekövetkezik, és aki nem kellően felkészült, az könnyen rosszul járhat. Tény, az élesedő piaci verseny, a szigorúbb szabályozások éppen a kkv kört sújthatják leginkább.

A csatlakozással összefüggő aránytalanul nagyobb terhek miatt határozta el a GKM, hogy összehangolt, átfogó és átlátható programmal készíti fel a kkv szférát az uniós tagságra. Az első lépés a most elkészült kézikönyv.
A kiadvány nagy előnye, hogy nyelvezetében is a célközönséghez szól, és nem egy újabb jogszabály ismertető született. A GKM kiadványa közérthető nyelven általános információkat, jogi és szakmai ismereteket, a belépésből eredő feladatokat tartalmaz; éppen azt a nélkülözhetetlen tudásanyagot kínálja, amely bármely kis-, illetve középvállalkozó (és így a hazai gazdaság) sikeres csatlakozásának záloga lehet. A szerzők a témákat példákkal is igyekezetek illusztrálni, sőt javaslatokat is megfogalmaztak egy-egy jogszabály ismertetésekor. Ha pedig valaki bővebb információt szeretne kapni, a kiadvány forrástérképül is szolgál: felsorolja az adott témákban illetékes hazai intézményeket, internetes honlapokat.

A Gyakorlati tudnivalók az Európai Unióról 15 ezer példányban jelent meg, igaz a GKM előzetes felmérése szerint legalább 30 ezernek lett volna azonnal gazdája. A könyveket a kamarák és az érdekvédelmi szervezetek ingyenesen juttatják el tagvállalataiknak. De hogy valójában ki kaphat belőle, azt nem lehet tudni, merthogy csak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara például közel ötvenezer tagvállalattal rendelkezik!
A GKM a most megjelent könyvet tesztkiadásnak szánja, amit jelez a végében található kérdőív is. A 2003 őszén várható második javított kiadás várhatóan már többek felkészülését fogja segíteni.

Véleményvezér

Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.
Magyarország jobban teljesít, ja mégsem

Magyarország jobban teljesít, ja mégsem 

Valami újat kellene végre kitalálniuk a magyar országvezetőknek.
Milliós kórházvezetői fizetések, Hadházy Ákos felháborodott

Milliós kórházvezetői fizetések, Hadházy Ákos felháborodott 

Bérharc az egészségügyben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo