Vége a dubaji álomnak? Magyar vállalkozók készülnek a visszatérésre

Február 28-án az Egyesült Államok és Izrael közös katonai műveletet indított Iránnal szemben. Válaszlépésként Irán a környező államokra mért légi- és rakétacsapásokat. A konfliktus miatt több millió ember került veszélybe. Sajtóértesülések szerint csak az Egyesült Arab Emírségekben („UAE”) több mint 2500-an regisztráltak konzuli védelemre, azonban becsléseink szerint ennél jelentősen több turista, átutazó vagy éppen kint élő vállalkozó érezheti magát veszélyben. Dr. Horváth Balázs, az SQN Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja szerint a kérdés így már hetek óta nem csupán az, hogy Dubaj vonzó célpont-e, hanem az is, hogy szükség esetén milyen áron lehet onnan hazatérni.

A nemzetközi adószakértő több pontban emelte ki, hogy milyen helyzetben vannak azok a vállalkozók, akik Dubajban alapítottak céget, esetleg oda is költöztek, azonban a növekvő geopolitikai kockázatok miatt a hazatelepülést fontolgatják.

Az Egyesült Arab Emírségek, mint üzleti központ

Az elmúlt évtizedekben a UAE gazdasága jelentős átalakuláson ment keresztül, amely egy tudatos gazdaságpolitikai stratégia eredménye. Ennek keretében az ország fokozatosan csökkentette olajfüggőségét, és egy diverzifikált, innovatív gazdasági modellt alakított ki. A stratégia egyik kulcseleme a külföldi tőke és vállalkozások bevonzása volt, amelynek eredményeként számos magyar érdekeltségű vállalkozás is létrejött az Emírségekben” – mondta Majed Abdel-Fattah, az SQN Trust munkatársa, a közel-keleti térség szakértője.

A kedvező gazdasági és adózási környezet – ideértve azt is, hogy 2023-ig nem volt társasági adó, illetve a mai napig nincs személyi jövedelemadó – jelentős vonzerőt jelentett a vállalkozók számára. E tényezők hatására sok legitim magyar vállalkozó is úgy döntött, hogy az Emírségekbe, azon belül is Dubajba helyezi át tevékenységét. Ezt támasztja alá, hogy a Dubajban (is) működő magyar vállalkozások száma 2024-ben egy év alatt 48 százalékkal nőtt, így a Dubaji Iparkamara létrehozta a Magyar Üzleti Tanácsot a két ország közötti gazdasági együttműködés erősítésének érdekében. Dubajban ma már több száz magyar cég működik, de az iparági becslések alapján ez a szám akár a többszöröse is lehet, ha az úgynevezett „free zone”-okban (az arab világban elterjedt olyan zónák, ahol egyszerűbben, gyorsabban lehet cégeket alapítani, melyekre kedvezőbb jogszabályok vonatkoznak) megalapított cégeket is beleszámoljuk.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo