Vége a dubaji álomnak? Magyar vállalkozók készülnek a visszatérésre

Február 28-án az Egyesült Államok és Izrael közös katonai műveletet indított Iránnal szemben. Válaszlépésként Irán a környező államokra mért légi- és rakétacsapásokat. A konfliktus miatt több millió ember került veszélybe. Sajtóértesülések szerint csak az Egyesült Arab Emírségekben („UAE”) több mint 2500-an regisztráltak konzuli védelemre, azonban becsléseink szerint ennél jelentősen több turista, átutazó vagy éppen kint élő vállalkozó érezheti magát veszélyben. Dr. Horváth Balázs, az SQN Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja szerint a kérdés így már hetek óta nem csupán az, hogy Dubaj vonzó célpont-e, hanem az is, hogy szükség esetén milyen áron lehet onnan hazatérni.

Amennyiben a társaság továbbra is az Emírségekben működik, az Emírségekben van bejegyezve, úgy az illetősége változatlanul a UAE-ben marad. Bár a magyar belső jog alapján a tényleges üzletvezetés helye meghatározó tényező a társasági illetőség szempontjából, a két állam között fennálló kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény („Egyezmény”) rendelkezései ezt felülírják, és a társaság illetőségét a bejegyzés szerinti államhoz, azaz az Egyesült Arab Emírségekhez rendelik. Ezzel együtt, amennyiben a társaságot valójában Magyarországról irányítják és a napi ügyvezetés is Magyarországról történik, úgy a társaságnak úgynevezett telephelye keletkezhet Magyarországon. Ilyen esetekben a telephelyhez allokálható jövedelem adóztatására Magyarország jogot formálhat. Fontos tisztázni, hogy ez vélhetően adóteherben nem fog emelkedést jelenteni, hiszen mindkét országban a társasági adó nominális mértéke 9 százalék, azonban az adminisztratív teherrel mindenképpen számolni érdemes.

Fontos kérdésre emlékeztet ugyanakkor Dr. Horváth Balázs:

„Más a helyzet azonban a tulajdonos szintjén. Amennyiben egy magyar állampolgár tartósan Magyarországra költözik vissza, úgy az Egyezmény szabályai alapján adóügyi illetősége nagy valószínűséggel Magyarországra kerül, tekintettel arra, hogy személyes és gazdasági kapcsolatai ide fűzik szorosabban, valamint itt tölti idejének túlnyomó részét (ugyanakkor minden eset egyedi megítélés alá esik, ezért célszerű szakértő bevonása). Ennek következtében Magyarország jogosulttá válik a magánszemély teljes, világjövedelmének megadóztatására.”

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo