Kínai óriáscégek kerültek feketelistára

Köztük az Alibaba és a BYD.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Az amerikai védelmi minisztérium föltette a kínai hadsereggel együttműködő „kínai katonai vállalatok” listájára az e-kereskedelmi óriás Alibabát, az egyik legnagyobb technológiai vállalatot, a Baidut, a BYD elektromos jármű- és akkumulátorgyártót, illetve az ugyancsak elektromos járműgyártó NIO Corporation céget.

Ezzel a Pentagon feketelistájára idén eddig 15 kínai válallat került föl.

A Pentagon 2021 óta teszi közzé a „kínai katonai vállalatok” listáját. A listára való felkerülés nem von maga után azonnali szankciókat, de az ott szereplő vállalatok nem szerződhetnek az amerikai hadsereggel, és azt jelzi a befektetőknek, hogy ezek a vállalatok kereskedelmi vagy egyéb korlátozások alá kerülhetnek a későbbiekben.

A listán jelenleg több mint 100 kínai vállalat szerepel, köztük légitársaságok, elektronikai berendezések gyártói, valamint építőipari, logisztikai és kommunikációs szolgáltatók.

(MTI) 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo