Nem négy napra szól a négynapos matrica?

A négynapos autópálya matrica érvényességének négyszer 24 órára bővítését kéri a közlekedési tárcától a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) - közölte a FEOSZ közleményében.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Kérését a szövetség azzal indokolja, hogy jelenleg a négynapos autópálya matrica nem a vásárlás órájától számított 96. óra végéig, hanem csak a vásárolt napra, valamint az azt követő három teljes napra érvényes, függetlenül attól, hogy a vásárlás napján hajnal egykor, vagy este 11-kor vásárolta meg az autós.

A FEOSZ közleménye szerint az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) gyakorlata sérti a fogyasztók érdekeit, mivel megfelelő írásos tájékoztatás hiányában megtéveszti az autósokat, akik esetenként csak a pótdíjak kiszabásakor szembesülnek azzal, hogy matricájuk nem a vásárlás idejétől számított 4 napra szól. Ezen felül az ÁAK nem teszi lehetővé méltányosságból a pótdíjak csökkentését vagy elengedését, ha az autós úgy hiszi, még érvényes volt a matricája.

A szövetség a megfelelő tájékoztatás, vagy a matrica időtartamának ténylegesen négy napra bővítése mellett javasolja a 15 napos pótdíjfizetési határidő legalább 30 napra történő emelését is. Javasolja továbbá a pótdíj határidőn túli megfizetése esetén az ötszörös díj csökkentését, amely súlyos méltánytalanságot szüntethetne meg.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo