Öt egyetem 30 nap alatt

Az Erste Group Bank AG és a Bécsi Közgazdasági és Üzleti Egyetem (WU) immár kilencedik éve hirdeti meg közgazdász és üzletviteli hallgatók számára az Erste Group Danubia Nyári Egyetemet. Ausztriában, Horvátországban, Csehországban, Magyarországon, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában és Ukrajnában tanuló felsőoktatási hallgatók jelentkezését várják a programra, amely az előadásokon és műhelymunkán túl kiváló kapcsolatépítési lehetőséget is kínál. A programon részt vevők ezúttal júliusban egy teljes hónapon át járják Kelet-Közép-Európa városait.

Öt egyetem 30 nap alatt: a Danubia idei programjának keretében a hallgatók ellátogatnak Belgrádba, Zágrábba, Budapestre, Prágába és végül Bécsbe. A Danubia Nyári Egyetemet minden évben egyedülállóvá teszi a különféle kultúrákból érkező diákok eszmecseréje, az eltérő tapasztalok cseréje azóta, hogy 2001-ben útnak indult a kezdeményezés. Az idei körút június 28-án Belgrádból indul, a záróünnepség pedig július 29-én Bécsben lesz majd.

Az út során az öt város partnerintézményeinek közgazdasági és üzletviteli kara által szervezett tanulmányi programon vesznek részt a diákok, két választható - pénzügyi szolgáltatások és humánerőforrás-menedzsment - tudományterületen. A hallgatók emellett gyakorlati műhelymunkán is részt vehetnek, amelynek keretében a kijelölt bankfiókokban az Erste Group szakértői segítségével első kézből szerezhetnek tapasztalatokat a kelet-közép-európai bankpiac működéséről. A nyári egyetemet nagyszabású kulturális és szórakoztató program zárja.

Az Erste Group Danubia Nyári Egyetem 2009 programra nyolc partneregyetemről érkező hallgatók (a fenti városokon túlmenően Kijev, Bukarest és Pozsony is részt vesz a kezdeményezésben) jelentkezését várják, akik igazolni tudják a pénzügy, vagy humánerőforrás-menedzsment terén folyatott magas szintű tanulmányaikat. Az előadások, szemináriumok és a műhelymunka is angol nyelven zajlik. A jelentkezések benyújtásának határideje április 10. (a bécsi jelentkezők számára március 13.).

Részletes információk és jelentkezési lap Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem honlapján.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo