Megindult a verseny a dolgozókért: tömeges toborzásra készülnek a cégek

Noha a formálódó új gazdaságpolitika körül még sok a bizonytalanság, a foglalkoztatási tervek alapján a hazai cégek pozitív várakozással tekintenek a következő hónapokra. 2026 harmadik negyedévében a magyar munkáltatók 33 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 18 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

A ManpowerGroup a világ 42 országában, több mint 40 ezer munkáltató körében folytatta le negyedéves felmérését, melynek keretében Magyarországon a munkáltatók 550 fős reprezentatív mintájában szereplőket kérdezték meg 2026 harmadik negyedéves munkaerő-felvételi szándékaikról.

Grafikonok forrása: Manpower Magyarország
Grafikonok forrása: Manpower Magyarország

A létszámnövekedést, illetve -csökkenést előrejelző cégek számának különbségéből származtatott, majd szezonálisan hatásokkal igazított Nettó Foglalkoztatási Mutató (NFM) +15 százalékos átlagos értéket ért el, ami 3 százalékponttal elmarad ugyan az előző negyedéves értéktől, az egy évvel korábbit azonban 10 százalékponttal haladja meg. 

Miközben az autóipar leépít, más ágazatokban felvételi roham indulhat
Miközben az autóipar leépít, más ágazatokban felvételi roham indulhat
Fotó: DepositPhotos.com

„A hazai politikai változások a gazdasági környezetre is kihatnak, és az alakuló makrogazdasági környezet, az új gazdaságpolitikai irányvonal kidolgozásának időszakában a piaci szereplők egy részénél óvatos kivárás tapasztalható. Ennek ellenére alapvetően pozitív a munkáltatók várakozása, amit jól jelez, hogy egyharmaduk létszámbővítést tervez a harmadik negyedév során – mutat rá Varga Péter, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatója. – Különösen az építőipar és ingatlan, a vendéglátás, a közszolgáltatások és a pénzügy szektorokban működő cégek kezdhetnek aktívabb toborzásba a közeljövőben. Kedvezőtlen jel ugyanakkor, hogy a autóiparban tevékenykedő cégek további visszaesésre számítanak.”

Bár a felmérés szerint az ország valamennyi régiójában növekvő foglalkoztatást várnak a cégek, az egyes területek között azonban jelentősek az eltérések. Országos átlag felettiek a munkáltatók várakozásai a Dél-Alföldön (NFM: +27 százalék), Észak-Magyarországon (+23 százalék), illetve Közép-Magyarországon (+21 százalék), miközben a Közép- (+5 százalék) és Nyugat-Dunántúlon (+8 százalék) jóval az átlag alatt van a létszámnövekedést tervezők száma. A többi régióban az átlag körül, 12-16 százalékkal terveznek többen létszámnövelést, mint elbocsátást.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo