Klímablog
Elzárják a lakáshitelesek elől az üres házakat
Nemcsak ökológiailag jelentett óriási pazarlást a 2008-ig felpörgő ingatlanboom, mely üresen álló, félkész nyaralónegyedeket hagyott maga után Spanyolországban és másutt. A kész lakóépületekbe beköltözhetnének a kilakoltatott lakáshitelesek. De a polgármesteri hivatalok a bankok pártját fogják.
Leleplező film készült: fukusimai katasztrófa emberközelből
Túlterhelt hatóságok, inkompetens, három napot késő katasztrófaelhárítás, rothadó hullák. Nincs rá biztosíték, hogy egy másik országban másképp zajlana le az atomreaktor-katasztrófa. A tévéhíradókból nem ismert meghökkentő pillanatokat, mozzanatokat kapott lencsevégre a fukushimai atomreaktor tragédiájáról a helyszínen készült dokumentumfilm, a Nuclear Story, melyet a Thesszaloniki Dokumentumfilmfesztiválon láttuk.
Csúcsétterem ételmaradékból
El tud képzelni egy elegáns éttermet, ahol profi séfek, csodás tányérokon és nem utolsó sorban sok pénzért olyan ételeket szolgálnak fel, ami után mind a tíz ujját megnyalja? Ez eddig rendben. És ha azt mondjuk, hogy minden egyes étel alapanyaga olyasmi, ami átlagos esetben a szemétben végezné?
Légszennyezés miatt bíróságra küld két tagországot az EU
Melyek a legrosszabb levegőjű európai országok? Belgium, Bulgária, Svédország és Anglia. Ha nem javítanak levegőjük minőségén, naponta ketyeg a bírság.
Itt az idő a beszéd helyett cselekvésre váltani
Az Európai Unió által 2020-ra kitűzött célok eléréséhez a vállalatok – legyenek kicsik vagy nagyok – nagyon jelentős mértékben járulhatnak hozzá, ha belátják saját felelősségüket. Ennek tudatosítása érdekében jött létre a Vállalkozás 2020 Manifesztum, amely kijelöli a legfontosabb prioritásokat. A dokumentum azt hangsúlyozza, eljött a konkrét és gyakorlati lépések ideje.
Kevesebb autó, több szeretet - mikor győznek a kétkerekűek?
A Bikes vs. Cars című angol nyelvű svéd dokumentumfilm annak az esélyét vizsgálja, hogy a kétkerekű életvitel mikor kerülhet be a fősodorba, vagy stílszerűen a középső sávba. A válasz nem túl rózsás: a politikusok továbbra is a fosszilis gazdasági érdekeknek kedveznek. A filmet a kolozsvári Transilvania Filmfesztiválon láttuk.
Ködből fakasztanak ivóvizet Marokkóban
Ködből fakasztanak ivóvizet egy nagyszabású program keretében Marokkóban, ahol az ország délnyugati hegyvidékes térségében megalkották a világ legnagyobb "ködbegyűjtő és vízelosztó rendszerét" a falvak ivóvízellátásnak biztosítására.
Veszélyben a mindennapi kenyerünk
A globális felmelegedés alapjaiban változtatja meg, hol és hogyan termeljük meg az élelmünket. Hatására csökkenhet bizonyos mezőgazdasági termények táplálkozás-élettani értéke, állapította meg az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) legújabb jelentése. Egyúttal kitér arra is, mit jelentenek mindezek az éhezés és szegénység elleni küzdelem és a globális élelmiszer-kereskedelem szempontjából.
Ferenc pápa: öngyilkos az életmódunk
A Föld védelmére szólított fel Ferenc pápa első „saját” enciklikájában. A katolikus egyházfő szerint csökkentenünk kell szén-dioxid kibocsátásunkat, és ki kell állnunk a társadalmi egyenlőtlenségek mellett. A környezetvédelmi szervezetek örömmel fogadták az egyházi állásfoglalást.
Zöldre vált a LEGO
A mindenki által ismert kis, színe műanyag kockák nemsokára talán már nem is műanyagok lesznek. A LEGO ugyanis 1 milliárd dán koronát - körülbelül 42 milliárd forintot - költ mostantól arra, hogy fenntartható alapanyagokra álljon át.
A pápa is felszólal a Föld védelmében
A közös otthon védelme - ez lesz a címe Ferenc pápa várva várt enciklikájának, amely a környezetvédelemről szól majd. Június 18-án mutatják be.
Elszegényedhet a lakosság klímaegyezmény nélkül
Az éghajlatváltozás kedvezőtlen mellékhatásai a nincsteleneket érintik a legkellemetlenebbül. Radikális emissziócsökkentési vállalások nélkül a klímaváltozás másfélszer annyi embert taszíthat szegénysorba, mint amekkora a létszámuk most, figyelmeztetnek a szakemberek.
A globális GDP 6,5%-a gáztámogatásra megy el
A szén, olaj-, benzin- és gázártámogatásokkal a kormányok világszerte a fogyasztók pénztárcáját igyekeznek kímélni, sőt gyakran a cégek büdzséjét is. Ez azonban fosszilis függőséghez vezet és erősíti a status quót: megnehezíti az átállást a megújuló energiákra.
Lehet vulkánkitörés a Kárpát-medencében? Lehet bizony
A Kárpát-medence legfiatalabb vulkánja, a Szent Anna-tóról ismert székelyföldi Csomád alatt még van olvadékot is tartalmazó magmás test, tehát nem zárhatjuk ki, hogy az inaktívnak tekintett tűzhányó felébred – közölte a Magyar Tudományos Akadémia.
Ujjongásba csapott át a tiltakozás
A G7 csúcstalálkozón komoly előrelépés történt a klímavédelemben: a legfejlettebb országok két, létfontosságú témában is megállapodtak, nullára csökkenti szén-dioxid emissziójukat és pénzzel segítik a szegényebb országok klímavédelmi törekvéseit is.
Mit kell tennie a cégeknek a klímaváltozás ellen? Megmutatjuk
Május végére elkészült az a magyar jogszabály, amely átveszi a klímaváltozás elleni uniós direktívát. Az új szabályozás fontos kötelezettséget ró a vállalkozásokra, minden cégnek ki kell vennie a részét a felmelegedés elleni küzdelemből. A Framework Hungary szakértőjének segítségével megmutatjuk, mit kell és mit érdemes megtennie a vállalkozásoknak.
Természetes mérget hozott felszínre az építkezés
Nevada államban egyre nő a mezoteliómás, azaz a hártyák sejtjeiből kiinduló rosszindulatú daganatos megbetegedések száma. Geológusok úgy tartják, ennek a helyi kőzetekből felszálló azbeszt az oka. Főként kamaszok és nők közül kerülnek ki az új betegek.
Drónokkal gondoskodhatnak a biztonságunkról
Drónokkal ellenőriznék a olaj- és gázkitermelő létesítmények állapotát. A módszertől azt remélik, hogy így időben fel lehet fedezni a műszaki hibákat és megelőzni a katasztrofális baleseteket.
…és mégis melegszik a Föld
Ilyen is van, a tudósok is tévedhetnek. Évek óta abban a hiszemben készülnek a különféle klímamodellek, hogy a globális felmelegedés éppen szünetet tart. Most kiderült, hogy nincs így.
Így élheti túl a Föld Űrhajó
Közel vagyunk ahhoz a kritikus ponthoz, ahol végképp eldől, hogy lefelé ,vagy felfelé halad tovább a világunk - László Ervin professzor szerint. Az Üzleti Etikus Cégek Fórumára küldött üzenetében a professzor hangsúlyozta, mind egy űrhajóban utazunk, amelynek fenntartása közös kötelességünk és érdekünk is.
A fogyasztásunkon múlik a Föld jövője
Több mint 40 éve ünneplik június 5-én a Környezetvédelem Világnapját. Bár ez hosszú idő, valódi tettek elmaradnak, mind az egyének, mind a döntéshozók szintjén. Megoldások már léteznek, mégis a gyors gazdasági haszonszerzésnek rendeljük alá a természeti értékek jövőjét - írja a WWF közleménye.
Öt évünk van fékezni a klímaváltozást
Legkésőbb 2020 után csökkennie kell az emberiség által kibocsátott üvegházhatású gázoknak, hogy a klímaváltozás következményei még kezelhetőek legyenek. A klímaváltozás elleni harc következő fontos állomása Bonn lesz, ahol nehéz kérdésekkel kell szembenéznie a diplomatáknak - közölte a WWF.
Erdőket véd és megújuló energiákra vált az Apple
Az óriáscég a World Wildlife Funddal(WWF) fog össze a kínai erdők megmentése érdekében. Kínai gyárainak áramfogyasztását pedig megújuló energiákból fogja ellátni.
A Földért kampányol a 14 éves "Anti-Bieber"
Ha Justin Bieber az elkényeztetett tiniceleb céltalan idétlenkedését jelképezi a modern társadalomban, a 14 éves ökoaktivista, Xiuhtezcatl Martinez ennek az ellenkezőjét, a globális felelősséget és a jövőtudatos gondolkodást.
Tilos lesz pazarolni az ételt? Még az is lehet!
Franciaországban nemrég törvény született róla, hogy az élelmiszerboltoknak jótékony célra kell felajánlaniuk a még ehető, de nem eladható élelmiszert. Az ötletadó az egész világra kiterjesztené a szabályt.
Tudatosabb célkitűzés hozhat csak eredményt
Bár egyre több vállalat igyekszik tenni valamit azért, hogy csökkentse a működése által okozott széndioxid-kibocsátást, csak nagyon kevesen vannak, akik számszerű, tudományosan megalapozott célokat tűznek ki e területen. Pedig csak így lehetne a környezet számára igazán hasznos és a vállalatok számára is vállalható eredményeket elérni a WWF szerint.
Vége lehet az utolsó érintetlen olajmezőnek is
Az Északi-sark a Föld utolsó nagy, feltáratlan olajmezője. 23 milliárd hordónyi kőolajkészletet rejt magában. Seattle kikötőjében nagyszabású demonstrációt tartottak aktivisták, tiltakozva a sarkköri olajkutatás újraindulása ellen. A tervek szerint a városban működne a Shell olajkutató egységének a főhadiszállása.
Az állam dönt a vitatott gázforrásról
Egy új jogszabály az állam jogkörébe helyezte a palagáz engedélyezését az USA-ban, nem a városok dönthetnek. Úgy tűnik, győztek a palagázt kitermelő, ellentmondásos megítélésű kőfúró-technológia, a fracking támogatói. Itthon is vitatott, hogy megéri-e a palagáz.
Ökocsini - nem biztos, hogy árt a divat
Sokan, sokszor kritizálják a divatipart, hogy mind a ruhák előállításával, mind a túlzott fogyasztásra ösztönzéssel nagyon rosszat tesz a környezetnek. De lehet másképp is divatozni!
Napfény segíti a fejlődést Afrika elmaradott tájain
Napenergiával működő lámpákkal segíti a fejlődést Afrika legelmaradottabb régióiban egy megacég és egy civil szervezet együttműködése. Az ingyenes áram mellett még kereseti lehetőséget is jelent sokak számára a koncepció.
A pénztárcának is megéri a zöld csomagolás
A szabályozási környezet a zöld megoldások felé tereli a csomagolás-felhasználó vállalatokat. A csomagolt termékeket forgalmazó vállalkozások kétharmadának fontos, hogy az általuk felhasznált csomagolószer környezetbarát legyen.
A levegőt is fűti a melegebb tenger
Akár 80 centiméterrel is megemelkedhet a Balti-tenger vízszintje, hőmérséklete pedig 2–4 Celsius-fokkal is nőhet az évszázad végére. A tengervíz sótartalma is csökken, ami a teljes ökoszisztémát érintheti.
Választási téma a klímaváltozás Amerikában
Az amerikai közvélemény nagy része már érti, hogy a klímaváltozás akut probléma és vallja, hogy ennek megoldásában a kormánynak is szerepet kell vállalnia. De az egyént érintő problémák rangsorolásában még mindig hátul kullog az éghajlat a listán.
Kötelező lenne a klímastratégia a tőzsdei cégekél
Hatvan intézményi befektető és a legnagyobb amerikai nyugdíjalap azért lobbiznak, hogy a tőzsdei cégeknél kötelező legyen a klímaváltozáshoz kapcsolódó stratégia közzététele.
Eltűnhetnek a gerlék, a pacsirták és a sármányok
Minden harmadik európai madár veszélyeztetett - derült ki a kontinens vadvilágáról és természetes élőhelyeiről készített eddigi legátfogóbb tanulmányból, amelynek nyers változata a The Guardian című brit napilap birtokába került.
Ez a tenger már nem az a tenger
A klímaváltozás okozta mélyreható változások miatt "új korszakába" lépett a Jeges-tenger - állítják norvég szakemberek. A felmelegedés miatt egy gazdasági időzített bomba ketyeg az Északi-Sarkon.
A papír, amiből erdő lesz
A papírfelhasználás csökkentése elemi fontosságú a fenntarthatóbb világ elérése érdekében. Több olyan kezdeményezés is van, ahol a papírból fa - tehát ismét alapanyag lesz. Ha ebből nem is erdősítjük újra bolygót, figyelemfelhívásnak mindenképp remek.
Uber-rivális: autómegosztó alkalmazásba fektet Rothschild
Eddig indonéz üzlettársaival, az indonéz Bakri-dinasztiával bajlódott, akikkel úgy összekülönbözött, hogy kénytelen lett üzletstratégiát váltani: többé nem a kínai erőművek szénnel történő ellátására koncentrál, hanem az Uber autómegosztó szolgáltatás koppintására. Méghozzá Londonban.
Rezsicsökkentés egészen másképp
Elon Musk "rezsicsökkentése" 3500 dollárba, vagyis 953 ezer forintba kerül és forradalmasítja a megújuló energiák használatát: a Tesla Energy akkuja háztartások, irodák és a garázsban álló autók ellátására is alkalmas, s segít leválni a központi hálózatról.
Méltányosság és kereskedelem
Mindenki egyetért azzal, hogy a munkáért megélhetését biztosító fizetség járjon. Hogy a gyermekmunka megengedhetetlen szörnyűség, és a Föld jövője érdekében is ideje lenne tenni valamit. A fair trade mozgalom viszont nem csak kritizál, hanem a megoldási javaslatot is kidolgozta.
Beperelték a kormányt a klímaváltozás miatt
900 holland állampolgár közös keresete alapján bíróság elé idézték a holland kormányt, amiért a vádirat szerint nem védi meg az állam polgárait a klímaváltozástól. A világon ez az első eset, hogy az államot felelőssé teszik azért, mert nem cselekszik hatékonyan a klímaváltozás feltartóztatásáért.
A Facebookon szégyenítik meg a vízpazarlókat
Immár három éve tart az aszály Kalifornia déli részén. Mintegy 1200 év nem volt ilyen szörnyű vízhiány a régióban, ahol a lakosság körében új etikai mérce lett a vízzel túl bőkezűen bánó polgárok megszégyenítése.
Zselés vízgolyó válthatja fel a palackozott ásványvizet
Ooho! névre hallgat a golyócska és a szájban egy harapással szétpukkan. A londoni innováció óriási mennyiségű palack gyártásától kímélné meg a világot. A találmány köztulajdon, mert kitalálói bőkezűen a creative commons kategóriába sorolták.
Mostantól rugalmasabb a GMO-k felhasználása
A Bizottság célja, hogy a nemzeti kormányok nagyobb mértékben beleszólhassanak az uniós engedéllyel rendelkező GMO-k állati vagy emberi fogyasztásra (azaz takarmányként, illetve élelmiszerként) való felhasználásába.
Csernobil: nem hitték el, hogy velük is megtörténhet
Huszonkilenc évvel ezelőtt egy elhibázott kísérlet miatt felrobbant a csernobili atomerőmű egyik blokkja. Moszkvában először nem vették komolyan a balesetet, a vezető orosz akadémikus szerint az atomerőmű nem veszélyesebb, mint egy szamovár. A világban most is több, a csernobilihez hasonló időzített bomba "ketyeg".
Nikotinfüggővé válnak a méhek
Függőséget okoznak a méhek körében azok a nektárok, melyekre nikotinoid-tartalmú rovarirtó szerek kerülnek. A mechanizmus hasonló az emberi nikotinfüggőséghez, állítják tudósok.
Befejezi az erdőirtást a McDonalds
Részben talán munkajogi és élelmiszerminőségi botrányai miatt érezte szükségét a gyorsétteremhálózat menedzsmentje, hogy egy politikailag korrekt üzenettel álljon elő. A McDonalds vállalta, hogy teljes ellátási láncát megtisztítja olyan alapanyagoktól, melyek gyártása erdőirtást okoz.
Párizs az utolsó lehetőség a felmelegedés megállítására
A világ 17 neves tudósa a Föld napja alkalmából nyilatkozatban szólította fel a politikai vezetőket arra, hogy globális megállapodás jöjjön létre a decemberben esedékes párizsi nemzetközi klímakonferencián a globális felmelegedés megfékezésére.