Wall Street

Irving Kahn (1905-2015) Benjamin Grahamet, az "értékközpontú befektetés" (value investing) koncepciójának kitalálóját tartotta szellemi atyjának és egész pályafutása során az ő elveit követte: Graham megkülönböztette az értékteremtésre szakosodott "befektetőt" a "spekulánstól", aki pillanatnyi, rövid távú érdekeitől vezérelve ad-vesz értékpapírokat.

Miután Kahn otthagyta a középiskolát, hogy befektetőként érvényesüljön, hallott egy Graham nevű fickóról, aki magasabb hozamokat produkált, mint a piaci átlag. Felkereste és menten üzlettársak lettek. Olyan részvényekre vadásztak, melyeknek az értéke 1 dollár lett volna, ha a piac fair módon árazza be, ehelyett már 50 centért meg lehetett kapni. A különbözetet nevezték ők maguk között a "biztonsági árrésnek".

Kahn asszisztált Graham és David Dodd könyvének, a Security Analysis-nak (1934) a megírásához, mely az alulértékelt részvények jövőtávlatainak elemzéséről szólt. Kahn szárnyai alól került ki e filozófia másik nagy képviselője, Warren Buffett.

Meglehetősen hosszú karriert tudhatott magáénak, hiszen 1928-ban kapcsolódott be az amerikai pénzügyi életbe, épp időben, hogy még tapasztalja a Wall Street-i tőzsdekrach hatásait. Egy rézbányászati céget adott el 1928 nyarán, hónapokkal a tőzsdepánik előtt.

A krach bekövetkeztére azért számított, mert látta, hogy az emberek kölcsönvett pénzen vesznek részvényeket, egymás fölé licitálva. Tagadta, hogy okos lett volna, elmondása szerint egy egyszerű kölyök is láthatta volna, hogy ebből nagy buktázás lesz.

A Kahn Brothers Group, melyet 1978-ban alapított két fiával, 1 milliárd dollárt menedzselt a közelmúltban. Még a 2000-es években is fennmaradt éjszakákon át, hogy dolgozzon és "olcsó részvények" után kutasson. Nagy szenvedélye volt, hogy olyan cégeket találjon, melyek kiestek a nagy pénzügyi guruk látóköréből. Rendszeresen olvasta a tudományos és technológiai magazinokat, hogy új innovációkra és befektetési ötletekre leljen bennük.

A türelmes befektetők közé tartozott, aki 4-5 éves távlatban gondolkodott és kivárta, ha esetleg a részvény árfolyama leesett (majd újra felívelt), nem adott túl rajta rögtön a rossz pillanatban.

2008-ban támogatta a megabankok feldarabolását bankbetét kezelő és spekuláns pénzintézetekre. Nem rajta múlt, hogy ez nem történt meg. Döntését így indokolta: "Ha tudnám, hogy kaszinózol, nem adnék neked kölcsön."

A Yeshiva University Albert Einstein College of Medicine-nél folyó genetikai-gerontológiai projektben különös figyelmet szenteltek Kahnnak és testvéreinek, akiket a "Szuperidősök" kategóriájába soroltak. Ez annyit tett, hogy érrendszeri betegségek, rák, cukorbetegség és dementia nélkül élték meg 95. életévüket. Kahn nővérei, Leonore 101 évesen hunyt el 2005-ben, Helen 110 évesen 2011-ben, fivérük, Peter 103 évesen 2014-ben.

2014-ben, 108 évesen is heti három nap dolgozott. A halál okát családja nem közölte.

Irving Kahn, a Wall Street sztahanovistája és genetikai csodája, aki már-már nagyítóval kutatta a nem nyilvánvaló befektetési célpontokat
(fotók: wikipedia)

Jerome Kohlberg, Jr. (90), a hitellel történő cégfelvásárlás specialistája

Jerome Kohlberg, Jr. (1925-2015) cégfelvásárlási és -fúziós zsonglőrként írta be magát a gazdasági történetbe. A leveraged buyout (LBO) mestere volt, vagyis a hitelbe történő cégvásárlásé, amikor a vásárló fél a megvett cég feldarabolásából és értékesebb részlegeinek, vagyontárgyainak kiárusításából, eladogatásából fizeti vissza a vételárhoz felvett kölcsönt és annak kamatait a banknak.

Ezt a formulát az 1976-ban George Roberts-cel és Henry Kravis-szel közösen alapított Kohlberg Kravis Roberts & Co. (KKR) cégnél vitték tökélyre. Mindhárman a Bear, Stearns & Co. vállalati finanszírozási részlegén dolgoztak együtt, ahol Kohlberg a "bootstrap" stratégiával élt el eredményeket: idősödő, nyugdíjba készülő üzletemberektől vette meg családi kézben lévő cégeiket. Mindezt úgy, hogy a famíliák általában megtartottak némi kisebbségi részesedést, de az irányítást átadták, és egyúttal megúszták az eladással járó nagy adófizetési terhet.

A 70-es években a régi ipari vállalatok mostohán kezelt részlegeit vásárolgatta fel, amiktől azok már szívesen megváltak volna egy ideje.

Amikor hárman önállósították magukat, mindössze 120 ezer dollár alaptőkével indították cégüket. 1979-ben vettek először nagy méretű tőzsdei céget. Ahogy felpörgött a fúziós és cégfelvásárlási láz a 80-as években, a KKR az LBO-ügyleteknek már harmadát bonyolította, 1986-ban, 6 milliárd dollár értékben.

Mivel Kohlberg nem kedvelte az ellenséges felvásárolásokat (hostile takeover), nézeteltérése támadt agresszívabb üzlettársaival, különösen Kravis-szel. 1987-ben távozott a cégből.

Egy évvel később Kravis 25 milliárdért megvette az RJR Nabiscót dohánygyárat. Bár nem volt már a cégben, Kohlberg befektetőként beszállt némely nagyobb ügyletbe - így ebbe is. A históriáról részben szatirikus tévéfilmet készített az HBO. Külön figyelmet érdemelnek azok a jelenetek, ahol James Garner és más szereplők rájönnek, hogy olyan céget adnak el, melynek új, fejlesztés alatt álló "füst nélküli" cigarettája -amire oly sokat költöttek és amitől a részvényárfolyam megugrását várnák- fura mellékízt hagy a szájban: olyan, mint az ürülék(!). A film teljes hosszában megtekinthető a YouTube-on.

Henry Kravis Davosban - Agresszívebben vásárolt, mint Kohlberg. De a válásuk után is osztoztak néha a zsákmányon.

1989-ben Kohlberg beperelte Kravist, amiért 4 cégben jogtalanul csökkentette az ő részesedését. Peren kívüli egyezség lett a vége.

1994-ben vonult vissza az üzleti élettől. Az elmúlt 20 évben csendes életet élt négy gyerekével. Egyszerűen öltözött és egyszerű hobbijai voltak (tenisz, olvasás). Filantrópként viszont aktív maradt, de az amerikai felső tízezer tagjaitól eltérően nem kérte, hogy adományait sajtóközleményekkel jelentsék be a kedvezményezett szervezetek és azt sem akarta, hogy a támogatott intézmény -könyvtár, kórházi osztály, stb.- felvegye a nevét (ami megszokott dolog Amerikában).

A 2008-as válság után bankokkal dolgozott, hogy minél több bebukott lakáshiteles családot mentsen meg a kilakoltatástól. Azért is lobbizott Washingtonban, hogy az Irakból és Afganisztánból visszatérő katonák felsőfokú tanulmányait finanszírozza a kormány. Ő is így végezhette el az egyetemet (a GI Billnek köszönhetően) a második világháború után.

Hosszú ideje küszködött a rákkal.

Robert Benmosche (70), az AIG biztosító első embere a 2008-as válság után

Robert Benmosche, a teátrális biztosítóvezér

Miután az amerikai adófizetők pénzén, 182 milliárd(!) dollár beinjekciózásával megmentették az összeomlástól az alaptevékenységén túl lakáshiteles derivatívákba belebonyolódott AIG biztosítót, a konkurencia, a Met Life egykori első emberét, Robert Benmoschét (1944-2015) nevezték ki a vállalat élére, aki visszahozta az élvonalba a céget. (A menedzsment a válság kirobbanása után céges pénzen elment konferenciázni egy luxusüdülőbe, ami sokkolta és dühítette a közvéleményt. Sőt 165 millió dolláros prémiumot osztottak maguknak.)

E fejlemények után, dubrovniki borászatában érte utol az AIG élére vezetőt kereső bizottság Benmoschét 2009 nyarán. Feltétele az volt, hogy megtarthassa MetLife-os részvényeit (ami összeférhetetlenségi aggályokat vetett fel). Az államosított AIG tulajdonosa tulajdonosa -a kormány- ebbe beleegyezett.

Benmosche túladott 500 milliárd dollárnyi céges vagyontárgyon és kirúgott 17 ezer dolgozót. Unszolására kezdték az alkalmazottak Big Data-módszerekkel hasznosítani a cég adatbázisát, hogy személyre szabottabb biztosítási konstrukciókkal bombázhassák a nagyérdeműt. Benmosche beszólt az AIG kritikusainak is: "Dugják fel (a kritikájukat) oda, ahol a nap nem süt." 

Nagy formátumú, teátrális, drámázó és öntudatos egyéniségnek tartották és fizikailag is nagy ember volt (193 cm). Voltaképpen az AIG navigálása pecsételte meg sorsát: tüdőrák végzett vele, melyet 2010-ben diagnosztizáltak nála, vagyis alig néhány hónappal azután, hogy az AIG élére került.

Frank DiPascali, Jr. (58), Bernie Madoff beosztottja és leleplezője

Frank DiPascali, az el nem ítélt informátor. Ellenségei csak patkánynak hívták.

Frank DiPascali, Jr. (1956-2015) súgta be a hatóságnak a $64,8 milliárdos piramisjátékot 40 évig futtató szélhámost, Bernie Madoffot. Az ő szerepvállalásáról is ítéletet hirdetett volna a bíróság, de éppen akkor, amikor Madoff 5 alkalmazottja (George Perez, Joann Crupi, Daniel Bonventre, Annette Bongiorno, Jerome O'Hara) megkezdte börtönbüntetését (összesen 15 ember helyeztek vád alá és/vagy vallott bűnösséget), DiPascalinál rákot diagnosztizáltak, ami már a negyedik fázisba fejlődött.

Két hónap múlva, négy hónappal a rá vonatkozó verdikt kihirdetése előtt meghalt. A bírónő tulajdonképpen tudta, hogy rákja gyógyíthatatlan, tehát amikor elnapolta az ítélethirdetést, megadta neki azt a tisztességet(?), hogy büntetés nélkül hunyhasson el.

A befektetési piramis összetett volta miatt a Madoff-per végkimeneteléről 400 tagú ítélőtestület (zsűri) döntött, ami alighanem rekordnak számít. Az eljárás során 12 000 oldalnyi anyagot vettek górcső alá.

Az 5 bűnös elítélésekor arra kötelezték őket, hogy 384 milliárd(!) dollárt szolgáltassanak be. Madoff egyébként magára vállalt minden felelősséget és váltig hangoztatta, hogy munkatársai nem tudtak arról, hogy piramisjátékot űznek.

High tech

Joseph Lechleider (1933-2015) a Bell telefónia-konglomerátumhoz tartozó Bellcore-nál találta ki a '80-as évek végén annak módját, hogyan tehetnek szert piaci előnyre a kábelszolgáltatókkal szemben a telkom-cégek: DSL kapcsolattal. Az asszimetrikus digitális előfizetői vonal (ADSL) nagyobb letöltési sebességet és kisebb feltöltési sebességet tett lehetővé, ezzel csökkentette az adatátvitelt lassító elektromos interferenciát.

Ennek meghonosítására nem is kellett túl nagy összegeket fektetniük a telkom cégeknek, miközben a kábelvállalatok vagyonokat költöttek saját hálózataik korszerűsítésére.

A cégvezérek eleinte szkeptikusan fogadták a DSL-t, de ahogy az internet egyre inkább intertextuális, multimédiás platform lett, a képek és videók nagyobb sávszélességet igényeltek, s beköszöntött a DSL kora.

Lechleider nyelőcsőrákban halt meg.

Dave Goldberg (47), a dotkom-mogul

Dave Goldberg, aki sokszor kezdte újra

Dave Goldberg (1967-2015) a Capitol Records lemezcégnél kezdte pályáját: ő győzte meg a menedzsmentet, hogy adják ki a Beatles-katalógust CD-n, és értékesítsenek slágereket videojátékokhoz is. A Starbucks-ba is ő vitte be a CD-standokat a 90-es években. 1993-ban a PC-k hőskorában (gyerekkorában?) saját céget alapított, a Launch Mediát és CD-Romon terjesztett zenét. A bevétel főleg a reklámbevételből jött össze. 1999-ben tőzsdére vitte a céget. A dotkom-őrület csúcsán 300 milliót ért a vállalkozás, majd 94 %-ot zuhant a részvényárfolyam. Bagóért, 15 millió dollárért szállt ki a cégből 2001-ben.

Hat évet töltött a Yahoo-nál, mely inkább a keresőbizniszre koncentrált, nem a média érdekeltségekre, melyeket Goldberg nyomott. Otthagyta őket.

Bevallása szerint e váltásoknál -legalább kétszer életében- fogalma sem volt, mihez kezdjen, mit akarna csinálni legközelebb. De csak kitalálta.

A Benchmark kockázati tőkealaphoz ment, majd 2009-ben szegődött a felhőalapú kérdőívekkel/kutatással foglalkozó Survey Monkey startuphoz, melyet tavaly 2 milliárd dollára értékeltek, így egyike lett az úgynevezett unikornis cégeknek. (A cég 2012-ben 350 dollár adóssággal bírt, 113 milliós forgalmat és 62 milliós profitot könyvelt el, állítja a Business Insider.)

Özvegye Sheryl Sandberg, a Facebook vezérigazgató-helyettese (COO). Fitnesszezés közben esett össze Mexikóban a családi vakáción. Halálát a fejet ért sérülés és vérveszteség okozta. A kórházba szállítás után hunyt el.

Joseph F. Traub (83), professzor

Joseph F. Traub
(fotó: Columbia Uni)

A német születésű Joseph F. Traub (1932-2015) a komputertudomány-oktatás megalapozója volt. Ő bírta rá Amerika egyik legtekintélyesebb egyetemét, a Columbia University-t, hogy szenteljenek erőforrást és pénzt erre a szakterületre.

A nácizmus elől 1939-ben menekült szüleivel az USA-ba, az 1950-es években szeretett bele a programozásba, algoritmusokat alkotott, melyeket a tudományos kutatásban használtak.

Utolsó éveiben a kvantum-komputer megteremtésén munkálkodott.

Krőzus

Az amerikai születésű, örmény származású Kirk Kerkorian (1917-2015) a repülés felől érkezett a kaszinóbizniszbe. Eleinte amatőr bokszoló volt, majd úgy tanulta meg a pilótamesterséget, hogy tandíj helyett őrizte repülésoktatója tehéncsordáját és fejte a jószágokat.

Ezer dollárért furikázott szállítmányokat Izland felett Európába. Mindezt azért találta ki, hogy ne sorozzák be a hadseregbe a világháború idején. (Mármint a második alatt. Bár majdnem száz évet élt, az első világháború idején még csecsemő volt.)

1944-ben látogatott először Vegasba, ahol eluralkodott rajta a játékszenvedély. 1947-ben vett meg egy légitársaságot. 1962-ben vásárolta meg első nagy Las Vegas-i telkét (960 000 dollárért), ahol felhúzta a Caesars Palace-t. Ő hozta Vegasba koncertezni Barbra Streisandot és Elvis Presley-t.

Kapcsolata az MGM stúdióval komplikált volt. Háromszor(!) vette meg és adta el a stúdiót. Először 1969-ben, majd rögtön közutálat tárgyává tette magát, amiért kiárusította a stúdió legendás díszlet- és jelmeztárát, amerikai és angliai stúdiótelepét, majd a filmforgalmazói részleget is. Az MGM-filmkaraktereket eladta a Disney-nek, hogy a játékparkjaiban megjelenjenek. Nem csoda, hogy a filmszakmában cégrablónak (corporate raider) tekintették. 

1979-re már csak az MGM szállodai érdekeltségei maradtak meg. (Ő építtette az Empire States Buildingnél is nagyobb MGM Grand Hotelt Vegas-ban, mely 1973-ban nyitotta meg kapuit és 1980-ban "zárta be". A komplexum ugyanis ekkor porig égett.)

Mire Ted Turnernek 1,6 milliárdért átpasszolta az MGM/United Artistst és terjedelmes filmkatalógusukat, a két stúdió már régi önmaga árnyéka volt csak. De 12 hónappal később visszavásárolta az MGM márkanevet. 1990-ben eladta, majd a szélhámos Giancarlo Paretti bebukott cégvásárlási hitele miatt újra Kerkoriané lett a stúdió. Utoljára 2005-ben szabadult meg tőle.

Kerkorian. Mosolyog, mint a kanárit lenyelő macska. Jó pár cége bekebelezett és kiköpött.

Peter Bart, a Variety egykori főszerkesztője szerint Kerkorian volt az egyetlen hollywoodi stúdiótulajdonos, aki vette a fáradtságot és sorban állt a mozikasszánál, hogy az átlagközönséggel nézzen filmeket.

1999-ben egy hónapig volt férje a nála 48 évvel fiatalabb Lisa Bonder teniszezőnőnek. Gyerekükről kiderült, hogy a valódi apa Steve Bing befektető (aki Elizabeth Hurley -ugyancsak házasságon kívüli- gyerekének is az apja).

Örökösei nem közölték, mi okozta halálát.

John M. Templeton, Jr. (75), örökös

John Templeton, Jr: A gyermekegészségügytől az élet értelméig

John M. Templeton, Jr. (1940-2015) hobbija az volt, hogy a tudomány és spiritualitás kapcsolatának kutatását finanszírozta. Tulajdonképpen az volt a dolga, hogy jótékony célokra elköltse azt az irdatlan pénzt, amit apja, Sir John Templeton, a befektetési alap (mutual fund) guru összekeresett. Ebbéli minőségében az ifjabb Templeton a család nevét viselő alapítványt felügyelte, mely a "végső valóság" természetére és az "emberi lét értelmére" vonatkozó kutatásokat támogatja pénzzel. Nem kevés pénzzel.

Emellett gyereksebészként praktizált Philadelphiában 1995-ös visszavonulásáig. Milliárdos apja 2008-ban halt meg. A Templeton Díjat olyan közéleti személyiségek kapták meg, mint a Dalai Láma, Desmond Tutu, Teréz anya, Alekszandr Szolzsenyicin és Billy Graham.

Halála oka agydaganat volt.

Richard E. Rainwater (71), texasi milliárdos

A Bush-család barátjaként Richard E. Rainwater (1944-2015) a texasi ingatlanpiacon tevékenykedett, de voltak olaj- és szórakoztatóipari érdekeltségei is. A Texas Rangers baseballcsapatban magával George W. Bush-sal volt társtulajdonos. Az ő befektetési tanácsaira hallgatva építette fel az ifjabb Bush a vagyonát.

Korábban a Bass olajdinasztiának dolgozott tanácsadóként. 1984-ben egy ügyletben 400 millió dollárt profitált.

Nem volt túlságosan ismert, de ő hozta fel a csúcsra ismét a Disney stúdiót a 80-as évek közepén, amikor Michael Eisnert helyezte az elnöki székbe. E befektetésén 500 milliót keresett. Clint Eastwooddal a Pebble Beach golfpályákban volt társtulajdonos Kaliforniában. Vagyonát 2,5-3 milliárd dollár közé taksálták. Progresszív szupranukleáris bénulásban halt meg.

EU

Kulczyk, a lengyel oligarcha

A lengyel oligarcha Jan Kulczyk (1950-2015) 1981-ben alapította kereskedelmi vállalatát, az Interkulpolt. Történetesen éppen abban az évben, amikor Jaruzelski rendkívüli állapotot rendelt el. (Véletlen?)

Néhány év múlva már ő a Volkswagen első számú kereskedője az országban. Később bevásárolta magát a TPSA telkom cégbe, de volt tulajdonhányada olajfinomítóban és sörgyárban is (a brit SABMillerben 3 %). Varsóban, Londonba és Luxemburgban élt. Sokat volt úton. A Forbes listáján a top 400-ban szerepelt. Vagyonát 3,5 milliárd dollárra becsülték.

Váratlanul hunyt el Bécsben egy rutinműtét után fellépő komplikációk miatt.

Lámfalussy Sándor (86), az euró atyja

Lámfalussyt kitünteti Áder János köztársasági elnök a Magyar Szent István érdemrenddel 2013-ban

A Kapuváron született Báró Lámfalussy Sándorra (1929-2015) az euró atyjaként fogunk emlékezni. 1949-ben hagyta el hazáját, patinás egyetemeken végezte tanulmányait, majd oktatott, többek között a Yale-en is. A Leuveni Katolikus Egyetemen 30 éven át volt tanár 1995-ig, majd ugyanitt a Nemzetközi Tanulmányok Intézetét vezette.

Egész pályafutását meghatározta, hogy a tudományos tevékenység mellett aktív döntéshozói és gazdaságpolitikai tényezőként kívánt fellépni mint jegybankárként és tőkepiaci szakértő. 1976-ban a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankjához szerződött tanácsadónak (ezt hívták a jegybankok bankjának), 1985-1993 között pedig a vezérigazgatói tisztet töltötte be itt.

1988-89-ben ő dolgozta ki az Európai Monetáris Unió alapelveit és cselekvési tervét. 1994-től 1997 június 30-ig az Európai Központi Bank elődjeként funkcionáló Európai Monetáris Intézet vezetőjeként készítette elő az euró bevezetését.

Alvilág

Giovanni "John" Riggi (1925-2015) közel 20 évig vezette a New Jersey-i DeCavalcante maffiaklánt. A klán védelmi pénzek szedésére, pornográfiára és gyilkosságra szakosodott - na persze mi másra? A korpulens, kopasz fejű Riggit és elődjét, Simone DeCalvalcantét állítólag modellként használták Tony Soprano figurájának megalkotásához 1999-ben A Maffiózók című tévésorozathoz.

A DeCavalcante família nem tartozott a hírhedt New York-i Ötök közé (Bonanno, Colombo, Gambino, Genovese, Luchese), de azért ennek krémje sem panaszkodhatott. A Gambino-vezérrel, John Gottival szoros kapcsolatot ápolt Riggi, aki a klánvagyon nagy részét a védelmi pénzekből szedte össze, főleg az Elizabeth nevű városban működő LIUNA szakszervezet manipulálásával, melyen keresztül a helyi építkezésekből profitált. Bármely alvállalkozó, aki nem volt hajlandó tejelni Rigginek, megnézhette magát.

Riggi 1980-ban emelkedett a família élére és 1990-ben már a rács mögött csücsült. Egy informátor révén 1998-ban a klán 40 tagját tudták megszorongatni a hatóságok. A vádak szerint New York-ban is öltek a família tagjai, sőt a Wall Street-en is ölni készültek, amikor lekapcsolták őket.

Riggi 2012-ben szabadult a börtönből. Élete utolsó három évében az ápolónőjével élt. Ő volt a nagy maffiafőnök-generáció utolsó képviselője, aki túlélt mindenkit.