Friss cikkeink


Pénz helyett kreativitás

Pénz helyett kreativitás 

Minden korábbinál több információ bombáz mindenkit nap mint nap, s bizony nehéz bármivel is kitűnni közülük. Ilyen „zajban" önámítás lenne azt hinni, hogy a jó minőségű termék eladja saját magát. Ennek ellenére a legtöbb kis- és középvállalat egyáltalán nem költ kommunikációra, még a stabil, nyereségcentrikus kkv-k sem foglalkoznak különösebben önmaguk megmutatásával.
Rossz a helyzet a magyarok szerint

Rossz a helyzet a magyarok szerint 

Míg vannak európai országok, ahol a lakosság ma is úgy érzi, hogy nem kell anyagi gondokkal megküzdenie, Magyarországon az emberek egyre rosszabbul érzik magukat az Európai Bizottság most bemutatott őszi Eurobarométer felmérése szerint. A novemberben készült kutatás szerint sem a saját, sem az ország gazdasági helyzetét nem tartják biztatónak.
Orbánnak már nem fontos az IMF

Orbánnak már nem fontos az IMF 

Elutasító választ küldött Orbán Viktor kormányfő José Manuel Barroso levelére, amelyben az Európai Bizottság elnöke két törvényjavaslat visszavonását javasolta neki. A miniszterelnök ezt a Hír TV-nek adott, csütörtök este sugárzott interjúban közölte. Szerinte "nem kellene ennek ilyen nagy feneket keríteni, az egész IMF-tárgyalásnak nincs ekkora jelentősége. Ha megállapodunk az IMF-fel, akkor van egy biztonsági szerződésünk, ha nem állapodunk meg, nincs. Attól még az ország áll a lábán, és működik."
Összességében jó a hangulat, kivéve itthon

Összességében jó a hangulat, kivéve itthon  

Kedvező makroadatok nyomán emelkedtek a tőzsdék. Az olaj 100 dollár alatt, az arany a 200 napos mozgóátlag alatt oldalaz. Távol-Kelet: Japán zárva, a többi ázsiai index emelkedik. Oldalaznak a főbb devizapárok. A BUX index limitált mértékben emelkedhet ma.
"Tegyenek eleget kötelezettségüknek a magyar hatóságok"

"Tegyenek eleget kötelezettségüknek a magyar hatóságok" 

Összeegyeztethetetlen a jogbiztonság elvével a magyar jegybanktörvény másfél éven belüli három jelentős módosítása, szögezi le az Európai Központi Bank csütörtökön megjelent közleményében. Az EKB továbbra is aggodalmának ad hangot a „Magyar Nemzeti Bank függetlenségét" érintő törvénytervezetekkel kapcsolatban, és arra kéri a magyar hatóságokat, tegyenek eleget az EKB-val való konzultációs kötelezettségüknek, amely alól a nemzeti hatóságok rendkívüli sürgősség esetén sem mentesülnek.
Kik kapnak plusz 240 ezer forintot?

Kik kapnak plusz 240 ezer forintot? 

Idén mintegy ötödével kevesebb munkavállaló, a dolgozók 14 százaléka kap 13. havi juttatást, átlagosan 239.300 forintot, ami 12 százalékos növekedés az előző évi juttatásokhoz képest - derül ki a Workania állásportál által működtetett fizetesek.hu legújabb felméréséből.
Háromoldalú fórum: ismét OÉT?

Háromoldalú fórum: ismét OÉT? 

Orbán Viktor és Matolcsy György azoknak a munkaadói és munkavállalói érdekképviseleteknek a vezetőivel egyeztetett csütörtökön, akik aláírták a munka törvénykönyvéről szóló megállapodást. A találkozó után a miniszterelnök és a nemzetgazdasági miniszter bejelentette: létrejön a versenyszféra és a kormány új állandó konzultációs fóruma, amely arra lesz hivatott, hogy a versenyszektorban a munkaadók, a munkavállalók és a kormány álláspontját egyeztessék. Demján Sándor szerint az új konzultatív testület gyakorolhatja mindazokat a jogosítványokat, amelyekkel korábban az Országos Érdekegyeztető Tanács is rendelkezett.
Az Orbán által várt spekuláció jele a bóvlibesorolás?

Az Orbán által várt spekuláció jele a bóvlibesorolás? 

Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője szerint a magyar gazdaság teljesítménye semmilyen módon nem támasztja alá a Standard & Poor's szerda esti bejelentését Magyarország leminősítéséről. Londoni elemzők viszont úgy vélik, az S&P számára „az utolsó csepp a pohárban" a magyar kormány ragaszkodása lehetett a jegybanktörvényben tervezett módosítások keresztülviteléhez. A leminősítés uitán ismét megugrott a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása.
Egy Samsung, ami több mint egy mobil

Egy Samsung, ami több mint egy mobil 

Nem is mobil-, hanem táblatelefon: méreteivel kiemelkedik a kínálatból. Igazi óriásként hathat a kézben 5,3 colos kijelzőjével, cserébe viszont nagy felbontású, gyönyörű, Super AMOLED érintőkijelzőn láttatja a belsőt.
Új logika a gazdaságban is

Új logika a gazdaságban is 

Ha nem is a lehetetlent, de a nagyon nehezet megpróbáljuk, mondta a Piac & Profitnak Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár, aki szerint a magyar gazdaság problémáit hatékonyan kezelheti a párhuzamosan kidolgozandó ágazati stratégia és az exportpiacok kiterjesztését segítő politika. A gazdasági kormányzat mindebben kulcsszerepet szán a hazai kis- és középvállalkozásoknak.  

További nyomás nehezedhet a Magyarországra 

A leminősítés mindenképp rossz hír, de számítani lehetett rá, miután a Moody's néhány hete már leminősítette az országot, és a múlt héten a kormány összeakasztotta a bajszát az IMF-fel és az EUval. Bár a piaci szereplők számoltak a leminősítéssel, további nyomás nehezedhet a magyar eszközökre.

Közlekedés: mi változik az ünnepek alatt? 

Változik a közösségi közlekedés menetrendje karácsonykor. A BKV legtöbb nappali járata szombat délután négy óráig közlekedik, míg a Volán társaságok végig üzemelnek.

Ismét bóvli kategóriába került Magyarország 

Megvonta a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot Magyarországtól szerdán a Standard & Poor's. A hitelminősítő szerint továbbra is gyengül a magyar gazdaságpolitika kiszámíthatósága, ráadásul az alkotmányban és egyes független intézmények - köztük a jegybank és az Alkotmánybíróság - működésében végrehajtott változtatások gyengítették Magyarország intézményrendszerének hatékonyságát.

IMF: 2/3 esélyt ad London 

Továbbra is csaknem kétharmados az esélye annak, hogy Magyarország megállapodásra jut a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

Kölcsönben bízhatnak a magyar munkavállalók? 

A magyarországi cégek jelentős hányada készül növelni kölcsönzött munkavállalóinak arányát, mert szerintük így jobban biztosítható a rugalmasság a válság idején - derül ki a Work Force Személyzeti Tanácsadó és Szolgáltató Kft. legfrissebb felméréséből, amelyet saját ügyfelei - főként a gyártás és termelés területén működő kis-, közép- és multinacionális vállalatok - körében végzett.

Könnyebb lesz munkát találni 

Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy korszerűbbé teszik a szakmai képesítések elismerésének szabályozását. Európán belül ezentúl könnyebben el tudnak helyezkedni a szakemberek.

Nagyot száguldottunk tegnap 

Megkésett Mikulás-rally a nemzetközi tőzsdéken. Az arany és az olaj is csatlakozott a hegymenethez. Távol-Kelet: Az indexek többsége pluszba fordult. A kamatdöntést követően erősödött a forint. 7%-ra emelte az alapkamatot az MNB. Limitált emelkedés jöhet ma a BÉT-en.

Magánnyugdíjpénztárak: van még remény 

A parlament elfogadta a társadalombiztosításról szóló törvény módosítását, amely a Stabilitás Pénztárszövetség szerint tartalmaz bíztató elemeket annak a 100 ezer embernek, akik a magánnyugdíjpénztárban maradtak. Ennek ellenére Bába Julianna, a szövetség elnöke lemondott.

Erőteljes tanács Orbán Viktornak 

A jegybankról és a pénzügyi stabilitásról szóló törvénytervezetek visszavonására szólította fel José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke Orbán Viktor miniszterelnököt. A bizottság elnökének személyes hangvételű levele - amelyről az [origo] adott hírt - azt érzékelteti: ez lehet a feltétele a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval tervezett megállapodásnak. Barroso véleménye szerint Magyarország pénzügyi és gazdasági gondjai elsősorban belpolitikai döntésekre és intézkedésekre vezethetők vissza. Az Európai Bizottság kedden a napi sajtótájékoztatóján megerősítette a levél létét és tartalmát. A parlament kedden megkezdte a jegybanktörvény vitáját.

Kiáramlik a vagyon a befektetési alapokból 

A befektetési alapok összvagyona 229 milliárd forinttal, 6,5 százalékkal csökkent novemberben. A számottevő veszteség oka az állampapírok hozamszintjének emelkedése, valamint a nyugdíjpénztári vagyonátadást követő vagyonértékesítés.

Mit veszünk karácsonykor? 

Az egyes szektorokban akár az éves forgalom egynegyedét is adhatja a karácsonyi szezon. A Gfk friss kutatása szerint népszerű ajándékok a háztartási kisgépek, fotó és szórakoztató elektronikai készülékek, a karácsonyi többletköltés pedig egyre kevesebb a ruházati szektorban. Idén kiemelt figyelmet érdemel az internetes kereskedelem, ahol a könyv mellett egyre népszerűbbek a tartós fogyasztási cikkek.

Legjobb esetben is csak 2013-ra javulhat a helyzet 

Ha az elvárásoknak megfelelően folynának a tárgyalások az IMF-el, javulna a befektetői bizalom, az is legjobb esetben 2013-ra hozhat reálgazdasági eredményeket a GKI Gazdaságkutató szerint. A jogbiztonságot és a kiszámíthatóságot javító jelentős intézményi változtatások elmaradása esetén ennél sokkal súlyosabb gazdasági helyzet is kialakulhat.

Matolcsy: „Ez nem semmi, ez egy szép eredmény” 

A kormány kezdeményezésére még az elfogadás előtti órákban is változtattak a képviselők a 2012. évi költségvetésről szóló törvényen, amelyet végül kedd hajnalban, 4 óra 15 perckor fogadott el az országgyűlés. A javaslatot a kormánypárti képviselőkön kívül csak a független Pősze Lajos támogatta, a szocialista, jobbikos és LMP-s politikusok ellene voksoltak. Az országgyűlés mai ülésén folytatja a jegybanktörvény és a házszabály módosításáról szóló előterjesztések tárgyalását, majd megkezdi a dohánytermékek kiskereskedelmét átalakító kormánypárti javaslat általános vitáját.

Csődben a vidéki cégek! 

A gazdasági és politikai változások hatására több vidéki megyében sajnos jelentősen megugrott a fizetésképtelenné váló cégek aránya. Komárom- Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megyében 100 vállalkozásból közel 7 csődbe megy a Bisnode csoporthoz tartozó Dun & Bradstreet Hungária (D&B) nemzetközi cégminősítő megyékre bontott céglistája szerint.

Kevés cégnek kell nagy iroda 

Idén az iroda bérbeadások közel fele hosszabbítás volt, mivel a másfélezer négyzetméternél nagyobb, egybefüggő területek hiányoznak a kínálatból - közölte a CA Immo ingatlanbefektetési társaság.

Később már enyhébb lehet a pénzpiacokon a szorítás 

Az EKB hozott tegnap rövid pesszimizmust, az IMF 150 milliárd eurót kap. Emelkedett az olaj ára a geopolitikai feszültségek nyomán. Vegyes mozgások Távol-Keleten. Oldalaznak a főbb devizapárok. MNB kamatdöntő ülés lesz ma, 50 bázispontos emelés várható. Emelkedésre számítunk ma.

Üzleti lehetőség bátraknak 

A bizalmi válság, az egyre nehezebben elérhető finanszírozási források és a recessziós fenyegetettség miatt jelentősen csökkent a forgalom a vállalatfelvásárlási piacon az elmúlt negyedévben Magyarországon és Európában is. Az elemzők szerint az árak most még akár 30 százalékkal is alacsonyabbak lehetnek, mint a valós cégérték, ezért a bátor és finanszírozási forrásokkal is rendelkező befektetők most jó üzletet köthetnek.

Árcsökkenést hoz a karácsonyi hét 

Csökkenti bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a benzin ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn. A gázolaj átlagára 420 forintra mérséklődik, a 95-ös benziné pedig 395-397 forint marad.

Adózás 2012: Adóprés alatt 

Megjelent a Piac&Profit magazin decemberi száma, benne többek között részletes összeállítással a 2012 évi adó- és cafeteria változásokról, interjú Bod Péter Ákossal arról, hogy véleménye szerint hogy alakul az életünk a közeljövőben. Olvasható összefoglaló a Piac&Profit által szervezett Második Fenntarthatósági Csúcs konferenciáról, és a vezetői motiválásban rejlő lehetőségekről is.

Két magyar várost támogat a Heineken 

Helyi kezdeményezések valósulhatnak meg abból a támogatásból, amelyet a Heineken Hungária Zrt. ajánlott fel a "Heineken Hungária Sopronért / Martfűért" jótékonysági program keretében.

Már a börtönben is csalnak 

Nem adott nyugtát és nem könyvelte le bevételeit egy Bács-Kiskun megyei börtön vegyesboltja; az adóellenőröket a börtönből riasztották, és mint kiderült, milliók folytak be a kasszába, miközben a pénztárgép érintetlen maradt - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának sajtószóvivője.

Mennyit ér a kuponos vásárló? 

Az elmúlt közel két évben igen látványos fejlődésen ment keresztül itthon a közösségi vásárlás. A hotelüzemeltetők többsége sokáig szinte „megváltóként" tekintett egy-egy ilyen akcióra, hiszen amíg a szállodák száma a korábbi időszakban nőtt, a vendégkör nem igazán bővült. A kuponos vásárlás azonban igen sajátos marketing- és értékesítési eszköz, amelynek nem csak előnyökkel, de hátrányokkal is járhat.

Egy napjuk maradt az evásoknak 

Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) szerinti adózást december 20-ig választhatják az újonnan bejelentkező adózók, illetve eddig az időpontig lehet kijelentkezni is az eva alól.

Akár 45 százalék kedvezmény! 

December 31-én jár le a pályázati határideje két GOP pályázatnak, amelyek mikro illetve középvállalkozások technológiai fejlesztésére adnak lehetőséget. Az egyenként minimum nettó 200.000 forint értékű eszköz beszerzésre vonatkozó pályázatokkal akár 45 százalékkal olcsóbban valósítató meg a fejlesztés.

Csupa negatív hír 

Romló hangulatra virradtak ma a tőkepiacok. Tovább esett az olaj ára, drágult azonban az arany. Távol-Kelet: Mínuszban az indexek. A 20 napos mozgóátlagig gyengült pénteken a forint. Ma az árfolyamok csökkenésére számítunk.

Díjazzák az újítást 

A Magyar Innovációs Alapítvány- a Magyar Innovációs Szövetséggel, a Nemzetgazdasági Minisztériummal, a Vidékfejlesztési Minisztériummal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával, az Iparfejlesztési Közalapítvánnyal közösen - immár jubileumi, 20. alkalommal teszi közzé a 2011. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot.

Éjjel szavaznak a költségvetésről? 

Megint a késő estébe nyúlhatnak hétfőn a parlamentben a szavazások, pedig nem kisebb jelentőségű törvényekről dönt ma a Ház, mint a jövő évi költségvetés - erről az ülésnap legvégén voksolnak -, az új közoktatási, valamint az önkormányzati törvény, ez utóbbiról név szerinti szavazásra kerül sor. Ezenkívül határozhatnak még a szakképzésről, a közszolgálati tisztviselőkről, a megváltozott munkaképességűek ellátásairól, a nemzetiségek jogairól és Esztergom egyes intézményeinek állami átvételéről szóló előterjesztésekről is. Az e heti három ülésnapon huszonkilenc előterjesztés zárószavazására kerülhet sor, pénteken az országgyűlési képviselők választásáról is dönthetnek.

Megint a magánnyugdíjpénzár tagok járnak rosszul 

A 2012-es költségvetést 299 forintos euróárfolyamon számolják át, és 0,5 százalékos gazdasági növekedéssel kalkulálnak jövőre. A változás miatt 320 milliárd forintot kell előteremteni, amely az Országvédelmi Alap felhasználásával, a még magán-nyugdíjpénztári tagok járulékbefizetéseinek az állami kasszába irányításával, fejezeti tartalékokkal és a dohánytermékek jövedéki adójának emelésével áll elő - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

Jövőre sok háztartás is becsődölhet 

Jövőre a háztartások akár további 5-7 százaléka is nemfizetővé válhat, ha a most látható gazdasági forgatókönyvekből a negatív verzió válik valóra – derül ki a Díjbeszedő Holding Zrt. legfrissebb összesítéséből. Jelenleg a lakosság 22 százaléka nem tudja közüzemi díjait rendszeresen fizetni. 2011 még vegyes képet mutatott e szempontból, és 2012-ben tovább nőhet a bizonytalanság.

Kétéves mélypont 

Decemberben tízhónapos, szinte folyamatos csökkenés után kétéves mélypontjára esett a GKI-Erste konjunktúraindex (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. A GKI által az EU támogatásával végzett felmérés szerint a fogyasztói várakozások már több mint egy éve trendszerűen romlanak, az üzleti várakozások viszont nyolc hónapos markáns romlást követően október óta stagnálnak.

Ne a Föld kárára ajándékozgassunk! 

Környezettudatos karácsonnyal rengeteg stressztől és pénzkidobástól szabadulhatunk meg. Az internetes vásárlás sokkal kevésbé árt a környezetnek, ráadásul olcsóbb és kényelmesebb mint a karácsonyi forgatagban boltról boltra járva beszerezni az ajándékokat. 

Miért változnak folyton az árak? 

Az áruk átárazásának jelentősége megváltozott: a korábban pusztán a hibák korrigálására irányuló lépésből mára olyan stratégiai eszközzé vált, amellyel a kereskedők a forgalom növelését segítik elő. Az ároptimalizálást végző szoftver alkalmazások pontosan meg tudják határozni az egyes áruk leárazásának optimális idejét és mértékét, akár még a földrajzi és demográfiai adatokat is képesek figyelembe venni.

Középpontban az ökoinnováció 

Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést célzó Európa 2020 stratégia megvalósításában alapvető szerepet kap az ökoinnováció. Az új cselekvési terv, az EcoAP a környezeti terhelés csökkentését szolgáló innovációt ösztönzi, valamint áthidalja az innováció és a piac között lévő szakadékot. A környezetbarát technológiák üzleti előnnyel járnak és várhatóan új munkahelyeket teremtenek.

Így lehet túlélni jövőre 

A magyar vállalatvezetők 78 százaléka nem számít arra, hogy a hazai gazdaság növekedésnek indul. Az elkövetkező éveket azok a cégek fogják túlélni, amelyek kellően rugalmasan tudnak reagálni a kihívásokra.

Megszakadtak a tárgyalások az IMF-el 

Az MNB-t érintő törvényjavaslat miatt megszakadt Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Bizottság közötti konzultáció az elővigyázatossági hitelről; a delegáció hazautazott Budapestről - közölte Olli Rehn uniós pénzügyi biztos szóvivője az MTI-vel péntek délután.

Munkahelyi változások júliustól 

Marad a szabadságolás rendszere, a kismamákat érintő kedvezmény, változik viszont a több műszakos munkarend, a bérpótlékok rendszere, a kártérítési felelősség szabályai - az új munka törvénykönyve összességében rugalmasságot hoz a munkajogi szabályozásba, nagyobb teret engedve a felek szabad akaratának, ugyanakkor több, eddig ismeretlen foglalkoztatási formát is bevezet a munka világába.

Megújul Vas megye 

Egyre több megújuló energiát hasznosítanak Vas megyében, az elmúlt két évben az uniós támogatásoknak köszönhetően az érdeklődés ugrásszerű emelkedett, csaknem kétszer annyi ilyen fejlesztés valósulhatott meg, mint előtte tíz év alatt - mondta el az MTI-nek Bozzai Balázs, a Pannon Megújuló Energia Klaszter vezető szakértője.

Évi 300 kiló hulladékot termel minden magyar 

Jövőre személyenként havi 150 forinttal drágul a szemét elszállítása, mert az EU elvárása, hogy minél kevesebb háztartási hulladék kerüljön lerakóba, és egyre nagyobb arányban hasznosuljon.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek

Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek 

A Bértranszparencia Irányelv május 10-én ünnepli a 3. születésnapját, már szinte nincs olyan cég, amely valamilyen módon nem találkozott a témával. És bár a végső hatálybalépésig még egy év hátra van, vannak olyan munkáltatói feladatok, amiknek már most meg kell felelni. Akkor is, ha az Irányelv hazai alkalmazáshoz szükséges magyar szabályozás még nem ismert. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértőjének emlékeztetője.

Adózás

Figyelem, vállalkozók! Ezeket a bevallásokat most kell beadni

Figyelem, vállalkozók! Ezeket a bevallásokat most kell beadni 

Két fontos határidőre kell figyelniük a vállalkozóknak a következő időszakban: május 20. és június 1. szerepeljen mindenki naptárában!

Klímablog

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket

Vége a zöld meséknek, egyre szigorúbb szabályok szorítják a cégeket 

A fenntarthatóság sokáig a vállalati kommunikáció egyik legkényelmesebb terepe volt.

Gazdaság

Egyre gyakrabban kötnek vagyonjogi szerződést a magyar házaspárok

Egyre gyakrabban kötnek vagyonjogi szerződést a magyar házaspárok 

Újraházasodás, hitelfelvétel és vállalkozói kockázatok miatt kötnek leggyakrabban házassági vagyonjogi szerződést.

Infokom

Új korszak a vállalatoknál

Új korszak a vállalatoknál 

Az AI kilépett a kísérleti szakaszból, és ma már közvetlen üzleti értéket teremt – különösen a pénzügyi funkcióban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo