Jövőre elektronikusan intézhetők az építésügyi engedélyek

Jövő évtől elektronikus ügyintézést tesz lehetővé az építésügyi engedélyezési eljárásokban az építésügyi, a területrendezési és a településfejlesztési törvényt módosító javaslat, amelyet hétfőn 244 igen szavazattal, 90 nem ellenében fogadott el a Ház.

A módosítás a főváros és a kerületek településrendezési munkájának összehangolását is lehetőséget ad. Míg a főváros a rendezési szabályzat megalkotásával egységes szabályozást hozhat létre Budapesten például a beépítési sűrűség vagy az épületmagasság tekintetében, a kerületeknek kevesebb szabályt kell figyelembe venniük. (Egyszerűbbé válik az építési engedélyeztetési eljárás, miután 1,1 milliárd forintot fordít a kormány az Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer kialakítására. )

A változtatás lehetőséget ad a polgármestereknek a településképet befolyásoló beruházások véleményezésére; arra is módjuk lesz a településképi eljárás keretében, hogy az építési hatósági engedélyhez nem kötött, de lényeges tevékenység során meghatározzák a feltételeket. Erre tizenöt napjuk lesz.

A jövő évtől elektronikusan lehet intézni az építésügyi hatósági eljárásokat, az eljárási idő pedig egységesen 30 nap lesz. Az építésügyi hatósági szolgáltatás keretében az engedélyező hatóság előre tájékoztatást adhat az építtetőnek arról, hogy megfelelőek és elegendőek-e az engedélyezéshez az általa benyújtott dokumentumok.

A módosítás pontosítja a szabálytalan építkezés eseteit és meghatározza a szankcióit is, emellett egyszerűsíti a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások engedélyezési eljárását.

Az elmúlt félévben elkészült az elektronikus illetékfizetési rendszer, a közeljövőben lehetőség nyílik majd a földhivatali adatok átvételére, és a rendszert össze fogják hangolni az iratkezelési rendszerekkel is. A rendszer bevezetését 5 nyílt nap segíti, melyről a rendszerrel kapcsolatos legfrissebb információk mellett ITT tájékozódhatnak az érdeklődők.

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo