Nem az utcán, a jacuzziban fekszenek

Magyarországon óvatos becslések szerint is közel 800,000 embert érint közvetlenül az alkoholfüggőség és hiba lenne azt hinni, hogy nincsenek közöttük vezetők. A magasabb társadalmi csoportok képviselői éppúgy érintettek és statisztikai arányainak megfelelően vannak jelen a betegek között. Szeptember végétől speciális program indul kifejezetten számukra.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Kép:flickr

„ Nagyon sokan gondolják úgy, hogy a szenvedélybetegség kizárólag a kevésbé tehetőseket és az alsóbb rétegeket érinti, miközben ugyanúgy jelen van a magasabb társadalmi rétegekben, legfeljebb nem olyan látványos. Míg az előbbiek számára számos – bár változó színvonalú – kezelőprogram érhető el, addig a tehetősebb rétegnek hatékony kezelőprogramot eddig nemigen kínáltak.” – mondja Nagy Zsolt, addiktológiai konzultáns, a Semmelweis Egyetem oktatója.

A szakember szerint a Nyugaton már bevált Minnesota-modell lehet az egyik igazán működőképes program, és ezt alkalmazza a most induló Phoenix Program is, ami alkohol-és játékfüggő páciensek kezelésére szakosodott. A modell lényege, hogy viselkedésváltozást indít el egy nagyon fókuszált, intenzív és viszonylag rövid ideig tartó terápiával, mely megalapozza a későbbi felépülési folyamatot. Mivel a függőség a tagadás betegsége, ezért a hangsúly itt a betegség belátáson, és a változási folyamat, a „józanságmunka” beindításán van.

„ Az alkoholizmus és a játékszenvedély is halálos, gyógyíthatatlan betegségek. Ez a program azért is képes lehet hatékonyan elindítani egy felépülési folyamatot, mert szerves részét képezik az Anonim Alkoholisták és a Névtelen Szerencsejátékosok lépései, gyűlései. Annak, aki részt vesz ezen a kéthetes programon az életében tulajdonképpen „váltó átállítás” történhet és hosszú távon a kezelés az említett önsegítő rendszerekben folytatódik.” – mutatja be a szakember a folyamatot.

A modell lényege, hogy egy nagyon fókuszált, intenzív és viszonylag rövid ideig tartó terápiával megalapozza a későbbi felépülési folyamatot.
Különleges körülmények

A kéthetes program helyszíne egy Budapesttől egyórányira fekvő 4*-os szálloda, mely exkluzív környezetet, egyúttal maximális diszkréciót biztosít a gyakran az ismertség hátrányaitól is szenvedő pácienseknek.

A program vezetője, Jenei-Nagy Gabriella szerint azonban korántsem wellness pihenésként kell elképzelni a 14 napot. „Habár a felsővezetők, ismert emberek gyakran kivételes bánásmódot szeretnének, ez csupán a körülményekben nyilvánul meg. A kezelés lényege éppen az, hogy szembesítjük a betegeket állapotukkal és nem kényeztetésben van részük, hanem keményen dolgoznak ezekben a napokban. Speciális és nehéz feladat ezekkel az emberekkel dolgozni, mert az életük más területein elért sikereik miatt nehezen fogadják el saját maguk gyengeségeit, esendőségeit.” – vázolja a nehézségeket a programvezető.

Fókuszban a család

Kiemelten fontos szerep jut a Phoenix Programban a családtagoknak. Mivel a függőség rendszerprobléma, azaz a függő kapcsolatrendszerében, családi viszonyaiban is zavar áll be, ezért ennek a kijavítása is feladat és ebben nagy szerepük lehet a hozzátartozóknak.

A program 2 hétvégéjén hozzátartozói napokat tartanak, ahol a családtagok megtanulhatják, hogyan kell viselkednünk beteg hozzátartozójukkal, miként kerüljék el a tipikus játszma helyzeteket. Ez a 2 hétvége segítséget nyújhat abban is, hogy az alkoholbeteggel együtt élő hozzátartozók, hogyan kezeljék saját érzelmi sérüléseiket.

A szakemberek szerint a családtagoknak sokkal nagyobb a mozgásterük, mint azt hinnék, rengeteget tehetnek azzal, ha nem vádlón, vagy a függőség működtetését elősegítve viszonyulnak a szenvedélybeteghez.

Ezeket a technikákat is elsajátíthatják a program keretében, melynek szeptember 30-án induló csoportjába a hozzátartozók – leggyakrabban ők intézik a páciensek részvételét - és a betegek jelentkezését is várják.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo