A kilencvenes évek elején butikosként egy amerikai sportmárka termékeit árulta László Kati a családtól átvett üzlethelyiségben.
– Amikor hirtelen kivonultak a piacról, kiment a lábam alól a talaj. Ott álltam, válás után, két gyerekkel és egy üres üzlethelyiséggel, amit ki- vagy el akartam adni, miközben a maradék készleteket árultam. Egy nap bejött egy ember érdeklődni a bolt iránt, ahol optikát akart nyitni. Közben vevő is érkezett, akit kiszolgáltam. Ezután a férfi azt kérdezte: akinek ilyen szemüvege van, és így tud eladni, miért nem optikus? Ez a mondat meghatározta a további életemet.
Beszélgetni kezdtek, amiből társulás lett, és két hónappal később az üzlethelyiségben megnyitott az optika, ahol Kati egy képzett optikus közreműködésével kezdte meg tevékenységét. Valamivel később, 45 évesen beiratkozott a látszerész szakiskolába, amely, bár szakmunkás-képzőnek minősül, kétéves, és kizárólag nappali tagozaton végezhető. Az iskola elvégzése, a megfelelő szakmai képesítés megszerzése után aztán László Kati önállóvá vált.
– Húszéves, a gyerekeimnél fiatalabb emberek között ültem délelőtt az órákon, addig az alkalmazott vitte az üzletet. Délután a boltban voltam, aztán meg várt a háztartás. Életem legszebb időszaka volt, mivel rájöttem, hogy nagyon fekszik nekem az optikusság. Szerelmes lettem a szakmába, amit a vevők is éreznek, és értékelnek. Tudom, hogy jó vagyok benne, elismertséget is szereztem. És bár érzem a válságot, az üzlet működik. Nem terveztem el előre, hogy szakmát váltok, de muszáj volt kitalálnom, miből élünk meg a gyerekekkel. Véletlenül került elém a lehetőség, de fontos volt, hogy bele mertem vágni. Valaki meglátta, hogy megvan az ízlésem és a kereskedelmi tudásom, ami ehhez a szakmához kell, én pedig megragadtam a lehetőséget.
