Növekedés cikkek


Azt mondják a statisztikák, tovább gyorsult a keresetek növekedése

Azt mondják a statisztikák, tovább gyorsult a keresetek növekedése 

Áprilisban, a márciusi 12,8 százalék után, a bruttó és a nettó átlagkereset 14,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az év első négy hónapjában 11,9 százalékkal nőttek a keresetek az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Inkább bérel az új generáció: növekedési pályára álltak a lízingcégek

Inkább bérel az új generáció: növekedési pályára álltak a lízingcégek 

Erősen kezdte az évet a lízingpiac, a finanszírozott összeg 127,5 milliárd forintot tett ki az első negyedévben, ami a tervezett 5 százalékos növekedéssel szemben 23 százalékos emelkedést jelent. A bővülés a legtöbb szegmensben érezhető, kiugró eredményt a termelőeszköz-, gép- és flottafinanszírozás ért el.
Növekvő forgalomban új történelmi csúcson zárta a múlt hetet a BUX

Növekvő forgalomban új történelmi csúcson zárta a múlt hetet a BUX 

A BUX pénteken 35 150,44 ponton állt, ami az előző heti záróértéknél 791,51 ponttal, 2,30 százalékkal magasabb. A héten a részvénypiac forgalma 49,5 milliárd forint volt, szemben az előző heti 43,1 milliárd forinttal, a vezető részvények erősödtek.
6 lépés a nyereség növelése felé

6 lépés a nyereség növelése felé 

Sok kisvállalkozás számára gond, hogy hiába a rengeteg munka, a nyereség mégis elmarad a várttól. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy javuljon a helyzet, sőt, még a céget is vonzóbbá tehetjük.
Kínaiak erősítenek a cégfelvásárlási piacon

Kínaiak erősítenek a cégfelvásárlási piacon 

A növekvő politikai bizonytalanság hatására visszaeshet a felvásárlási és fúziós tranzakciók száma 2017-ben az előző évi várakozásokhoz képest. Míg 2016-ban a vállalatok 64%-a számított növekedésre, idén már alig több mint a fele. A Roland Berger Private Equity Outlook tanulmányát különböző európai prognózisok alapján készítették, de kiegészítve a görög és angol kilátásokkal, amelyek még az átlagnál is borúlátóbbak.
Döglődik a sajtó: a New York Times is ebédet szállít

Döglődik a sajtó: a New York Times is ebédet szállít 

Úgy tűnik a digitális lapelőfizetési modell még a világ legnagyrabecsültebb lapjának sem jelent biztos üzleti alapot. Ahogy folyamatosan csökkennek a reklámbevételek, a Wall Street Journal és a Men's Health is gasztronómiával akar szert tenni gyorsabban növekvő melléküzletágakra.
Így kerüljük el a növekedés csapdáit

Így kerüljük el a növekedés csapdáit 

Az egyszemélyes vállalkozásból kisvállalat lesz, de a növekedés nem áll meg ezután sem. A vállalattá válás azonban csak akkor sikeres, ha a vezető – és irányítása alatt a szervezet – túljut a növekedés csapdáin.
Íme, Magyarország harminc legdinamikusabban fejlődő cége

Íme, Magyarország harminc legdinamikusabban fejlődő cége 

Idén nyolcadik alkalommal részesültek Pegazus Díjban Magyarország legdinamikusabban fejlődő kis- és középvállalkozásai: a rangos elismerést idén is összesen harminc kiváló gazdasági teljesítményt nyújtó kis- és középvállalkozás kapta meg.
Szembenézni mindig jobb

Szembenézni mindig jobb 

Ahhoz, hogy egy vállalkozás sikerrel vegye a növekedés során elkerülhetetlen buktatókat, tudatos stratégiaalkotásra, a kockázatok szervezett kezelésére, vagyis minden területen nyílt szembenézésre van szükség. Hiába dugjuk homokba a fejünket, az sokszor még a túléléshez is kevés, nemhogy a növekedéshez.
Először a hatalomról kell lemondani a növekedéshez

Először a hatalomról kell lemondani a növekedéshez 

A sikeres kisvállalkozások esetében eljön egy olyan pont, amikor már a növekedés is gond. Egy bizonyos szint felett muszáj alapvetően változtatni a szervezeten ahhoz, hogy az elbírja a további feladatokat. A vezetőnek ezt is magán kell kezdenie: az első pont, hogy lemond a totális hatalomról.

A növekedéshez passzol a lízing 

A növekedésben lévő kkv-k 29 százalékának van lízingszerződése, az innovációt megvalósító cégeknek pedig a 38 százaléka él ezzel a finanszírozási formával - derül ki a Magyar Lízingszövetség megrendelésére készült GfK-kutatásból.

Jön a verseny 

Külsejében és tartalmában is új a Piac & Profit magazin! Trendek, elemzések, továbbra is objektíven és politikamentesen. A friss lapszámban többek között agrártrendeket vettünk górcső alá, elemeztük a kisvállalatok növekedésének korlátait, foglalkoztunk a nyugdíj és öngondoskodás kérdésével a TTIP-vel és a robotok munkaerőpiaci megjelenésével is sok már érdekes és hasznos téma mellett.

KSH: 2,6 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben 

A bruttó hazai termék volumene 2,6 százalékkal nőtt a második negyedévben a múlt év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 1,8 százalékkal, az előző negyedévhez viszonyítva 1,0 százalékkal emelkedett, ami árnyalatnyival alacsonyabb az augusztus 12-én kiadott első becslésben jelentett 2,2, illetve 1,1 százaléknál - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Megnyílt a jelentkezés a leggyorsabban fejlődő cégek versenyére 

Megnyílt a jelentkezés a Deloitte tizenhetedik alkalommal megrendezett Technology Fast 50 versenyére, amely ebben az évben is a közép-európai régió leggyorsabban növekvő technológiai vállalatait rangsorolja. Idén először különdíj kategóriát is hirdettek a leginnovatívabb technológiai fejlesztéssel jelentkező cégek körében.

Három magyar cég az európai topban 

Ötven százalék felett nőtt a magyar cégek száma Európa legdinamikusabban növekvő cégeinek listáján. Az Inc. magazin az Egyesült Államokban már 2007 óta publikálja a legnagyobb növekedést elérő cégek ötezres listáját, Európára másodszorra készítettek ilyen elemzést. A Bisnode Magyarország a legjobban fejlődő magyar vállalkozások teljesítményét elemezte.

Ennyi kéne ahhoz, hogy növekedni kezdjen a családi cég 

A vállalkozások közel negyede nehezen tör ki az otthoni keretekből – derül ki a CIB Bank és a BellResearch közös kutatásából. Itthon a kisvállalatok 22 százaléka ugyanis egy-két személyes családi vállalkozásként működik, pedig néhány egyszerű ötlettel valódi, nyereséget termelő gazdasági szervezetté válhatnának. A CIB szakértői összeállítottak egy listát arról, mit kell ezért tennie a tulajdonosoknak.

A növekedés 7 feltétele 

A magyar vállalatok versenyképessége messze elmarad a kívánatostól Pitti Zoltán szerint. De mi kéne a sikerhez és a növekedéshez? A szakember hét pontban foglalta össze.

Szakember híján a növekedés is elmarad 

Növekedésben gondolkodnak a cégek, a magyar vezetők pedig még a globális hangulatnál is optimistábbak a PwC legújabb Magyarországi Vezérigazgató Felmérése szerint. Gátat leginkább a szakemberhiány vethet a nagy terveknek.

Öt magyar cég is turbóra kapcsolt 

A Deloitte Technology Fast 500 európai, közel-keleti és afrikai (EMEA-régiós) ranglistáját idén egy online aukciós ház, a holland Catawiki vezeti, a rangsorra került cégek 52%-a a szoftveripart képviseli. Ebben az évben öt magyar vállalat fért a legjobb 500 közé, a közép-kelet-európai régiós harmadik helyezett Szallas.hu a 70. helyet foglalja el a listán.

Most a stabilitásra koncentrálnak a cégek 

A tavalyinál kevésbé, de még mindig mérsékelten optimisták a hazai kkv-k a CIB Stafétabot kutatásának eredményei szerint. Minden második vezető másképp tennie valamit, ha visszamehetne az időben, most viszont a hatalmas lépések – például az export beindítása – helyett inkább a stabilitásra koncentrálnak.

10 dolog, amivel szabotálhatjuk a saját cégünk növekedését 

Szokás panaszkodni a világgazdaságra, a szabályozási környezetre, a fogyasztói szokásokra, a gyilkos árversenyre és sok minden másra, de ha mélyen magunkba nézünk szomorú, de igaz: a kisvállalkozások rendszeresen saját maguk szabotálják a növekedésüket. A külvilágon nem tudunk változtatni, de tegyük meg, ami rajtunk múlik!

5 + 1 szabály a növekedés menedzseléséhez 

Tegyük fel a lehető legpozitívabb forgatókönyvet: egy csodásan növekedésnek induló céget vezetünk. Megvannak a munkatársak, a termékünket pedig „zabálja” a piac. A rossz hír, hogy ekkor sem dőlhetünk hátra, különben nem sokáig örülhetünk a sikernek. Ahhoz, hogy az hosszú távú legyen, tudatosan kell készülni a továbbiakra. Adunk néhány tippet a növekedés menedzseléséhez!

A magyar cégek is begyújtották a rakétákat 

Az idei a harmadik egymást követő év, amikor francia cég végez a Deloitte Technology Fast 500 rangsorának élén az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régióban. Idén kilenc magyar vállalat került be a legjobb 500 közé, a közép-kelet-európai régiós győztes Szallas.hu a 66. helyet foglalja el a listán.

Van potenciál a magyar kkv-kban 

A Pegazus Díj Magyarország legdinamikusabban fejlődő kis- és középvállalkozásainak elismerése. A díjazottak nyilvános árbevétel adatainak összevetése alapján a cégek éves szinten átlagosan mintegy 80%-os árbevétel növekedést értek el - van tehát potenciál a magyar kkv-kban.

IMF: nem árt a gazdaságnak az emissziócsökkentés, sőt 

Egy zöld szervezet és a Nemzetközi Valutaalap új tanulmányai is azt állítják, hogy a klímavédelem nem kerülne extra költségekbe a gazdaságnak, sőt segítené a növekedést.

Kétezer százalékos növekedés - ez elég a győzelemhez 

Több mint tíz év után először újra magyar nyertese van a Deloitte Közép-Európai Technology Fast 50 versenyének. A régió leggyorsabban fejlődő technológiai cégének járó díjat a Szallas.hu az elmúlt öt évben elért közel 2300 százalékos árbevétel-növekedésével kapta meg.

A te céged ültetvény vagy őserdő? 

Sem az innovációval, sem a növekedéssel nincs probléma, mindenki elismeri mindkettő létjogosultságát. Mégis rengeteg cég veszíti el a két érték közül vagy az egyiket vagy a másikat. Miért? A megoldás a cégkultúrában keresendő.

Szárnyal a szükségtelen élvezetek piaca 

A luxus mindig is drága volt, de most még annál is többe kerül. Így foglalható össze tömören, hogy merre is megy ez a szabad szemmel beláthatatlan piac. És nem csak a hétköznapi emberek „alacsony perspektívájából” tűnik így. Nemrég a rapper világsztár, Kanye West is a „túl drága” kritikával illette a luxuspiac emblematikus márkáját, a Louis Vuittont, holott korábban közös – és nem épp filléres – cipőkollekciót dobott vele a piacra.

Legyen Ön is startup!  

Nem az ágazat, nem is a vállalkozás típusa, még csak nem is a cég életkora a leglényegesebb különbség a startup és a hagyományos cég között. A legszembetűnőbb a hirtelen gyors növekedés, ami mögött új típusú vállalkozói attitűd és ebből eredően másfajta cégkultúra és működési modell áll. Ezt viszont bárki lemásolhatja, a társadalmi vállalkozás, az állami cég vagy a kkv is.

Novemberben többet termeltünk és vásároltunk 

Mind az ipari termelésben, mind a kiskereskedelmi forgalomban bővülést hozott a tavaly november a KSH most közzétett adatai alapján. Szakértők szerint a további növekedést csak a fogyasztás bővítése hozhatja meg.

Újra a leggyorsabbak közt az iData 

Két egymást követő évben is a leggyorsabban fejlődő közép-európai technológiai cégek közé került a GPS-es nyomkövetéssel foglalkozó iData Kft, akik tavaly a 17., idén a 28. helyet szerezték meg a Deloitte Technology Fast 50 listán.

Így ne bukja el a hitelkérelmét! 

Ahhoz, hogy egy vállalat hiteligénylése sikeres legyen, érdemes tisztában lenni a bírálat folyamatát segítő tényezőkkel, illetve azokkal a szempontokkal is, amelyek eleve kizárják a banki hitel felvételét. Mindezt akár már azt megelőzően, hogy a bankhoz fordulnánk.

Honnan lesz itt növekedés? 

Már abban sem volt egyetértés a Növekedés 2013 konferencia előadói között, hogy van-e vagy nincs fordulat a növekedésben. A Privátbankár által szervezett konferencián a gazdaságpolitikai döntéshozók és az üzleti élet vezető szereplői mellett a magyar közgazdaság tudomány e területtel foglalkozó, külföldön is elismert, legjelesebb képviselő mondták el véleményüket.

Megállt a zuhanás, de lesz-e folytatás? 

A magyar gazdaság az idén az első negyedévben javítani tudott a tavalyi kiábrándító utolsó negyedévhez képest. Éves távlatban azonban még mindig zsugorodásról szólnak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt GDP-adatok. Az eredmény jobb a piaci várakozásoknál, az ugyanakkor – lévén előzetes adatokról szó – egyelőre nem látszik, hogy pozitív elmozdulásban mennyiben játszottak szerepet egyszeri tényezők, s milyen mértékben tartalmaznak azok a tartós növekedési pályát támogató elemeket.

Csábító modell, de nem mindenkinek mentőöv 

A franchise szó hallatán a legtöbb vállalkozó előtt a népszerű péksütemények vagy az országszerte gombamód szaporodó gyorsétterem-láncok példája lebeg. Csábító vállalkozási modell lehet sok kisvállalat számára, hiszen látszólag kockázatmentes. A siker mégsem száz százalék.

Nem csodaszérum, de jó recept a növekedésre 

A franchise-modellben működő vállalkozások közül sokan még a válságban is dinamikusan nőttek, de nem azért, mert ez lenne a varázspálca. A sikersztorik kapcsán rendre kiderül, hogy a kiindulásként szolgáló üzleti modell önmagában is átütően sikeres volt.

Bedőlt a nyári költségvetés, de az új sem jobb 

Fölöslegesen dolgoztatta a honatyákat a parlament nyári rendkívüli ülésszakán a kormány. A 2013. évi költségvetés akkor elfogadott főszámaiból – miként azt az ellenzék és szakemberek is megjósolták – év végére nem sok maradt. A kabinet csütörtökön benyújtotta a parlamentnek zárószavazás előtti módosító javaslatát, amellyel átvezeti a jövő évi büdzsén a megváltozott makrogazdasági kilátások hatásait, valamint a három Matolcsy-csomagot. A végeredmény nem sok jóval biztat: az eredeti tervekhez képest a hiány nagyobb, a növekedés csökken, az infláció nő, a beruházás és a lakossági fogyasztás stagnálás helyett visszaesik, az export és az import növekedése mérsékeltebb, a munkanélküliségi ráta pedig nő. A tervek szerint az országgyűlés december 10-én, hétfőn szavaz a költségvetésről.

Van olyan szegmens, ami a válságban is megy 

Az általános gazdasági regresszió látszólag homogén masszájában igen kevés szó esik azokról a piaci szereplőkről, akik a válság ellenére is prosperálnak, sőt – jelentős növekedést tudhatnak maguk mögött. Az egyik ilyen a hazai játékpiaci szereplők sikersztorija – érdemes közelebbről is megszemlélni a miérteket.

Kamatvágás: Lesz? Nem lesz? Mi lesz? 

A jövő hét legfontosabb hazai vonatkozású eseménye az MNB kamatmeghatározó ülése lesz. Az augusztusi „meglepő” 25 bázispontos kamatvágást követően a piaci elemzők többsége (köztük a CIB Bank is) arra számít, hogy szeptemberben nem módosítja a 6,75 százalékon álló irányadó kamatát az MNB. A megkérdezett 21 elemző közül 16 változatlan kamatszint mellett tette le voksát, míg öten 25 bázispontos lazításra számítanak. A határidős jegyzések mindeközben valamivel több, mint 50%-os eséllyel áraznak egy kamatvágást szeptemberre – áll a CiB Bank összeállításában.

Lesz ebből még növekedés is? 

A külkereskedelmi termékforgalom előzetes adatai szerint az esztendő ötödik hónapjában az export és import euróban számított értékei közel azonos mértékben, 1,7, illetve 1,8 százalékkal növekedtek, ezzel szemben a forintértékek kétszámjegyű bővülést mutattak 2011 májusához képest - jelezte a Központi Statisztikai Hivatal.

A Mercedes még nem húz 

Folyamatosan veszít lenületéből a magyar gazdaság, az egyik fő húzóerő, az export volumene, az idén az első négy hónapban mindössze 0,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszaki szintet, a behozatalé 0,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint növekedést regisztráltak a heterogén összetételű feldolgozott termékek, illetve élelmiszerek mindkét irányú forgalmában, ugyanakkor a híradás-technikai eszközök kereskedelmének visszaesése továbbra is folytatódott. Az időszakon belül az áprilisi forgalom mérsékelten csökkent.

Épp egy pici hiányzik - IMF-hitellel tartható a büdzsé 

A múlt héten benyújtotta a kormány a jövő évi költségvetés tervezetét. A Policy Agenda által készített elemzés szerint már az ebben szereplő hiánycélt is csak akkor lehet tartani, ha rendelkezik az ország pénzügyi védőhálóval, és nincsen újabb krízis Európában, míg a gazdasági növekedés feltételeit ez a költségvetés továbbra sem biztosítja.

Váratlan növekedés 

Romló piaci körülmények mellett is több mint 9 százalékkal növelte forgalmát 2011-ben az építőipari segédanyagokat gyártó- és forgalmazó Mapei Kft. Magyarországon.

Miért változnak folyton az árak? 

Az áruk átárazásának jelentősége megváltozott: a korábban pusztán a hibák korrigálására irányuló lépésből mára olyan stratégiai eszközzé vált, amellyel a kereskedők a forgalom növelését segítik elő. Az ároptimalizálást végző szoftver alkalmazások pontosan meg tudják határozni az egyes áruk leárazásának optimális idejét és mértékét, akár még a földrajzi és demográfiai adatokat is képesek figyelembe venni.

Megint a multik győztek! 

A globális nagyvállalatok biztosabb alapokon állnak, mérlegeik jelentősen megerősödtek 2008-hoz képest. Ezek a cégek a gazdasági bizonytalanságok ellenére az elkövetkező 12 hónapban újabb befektetéseket terveznek.

Óriási teher Magyarországnak az egekbe törő frank-árfolyam 

Hat százalékpontos hitelkamat-emelésnek megfelelő hatást gyakorol a magyar devizahiteles háztartások fogyasztására a svájci frank 2008 óta bekövetkezett erősödése londoni felzárkózó piaci elemzők legújabb számításai szerint. Nem véletlen, hogy stagnál a kiskereskedelem és a háztartások inkább félreraknak. Az árfolyam visszavetheti a növekedést és így gond lehet a 2012-es költségvetéssel is.

Új Széchenyi-Terv: a csodás 7000 milliárd 

Pénteken Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter vállalkozóknak és a sajtó képviselőinek Budapesten bemutatta az Új Széchenyi Tervet (ÚSZT) ; a programmal a kormány célja a gazdasági növekedés beindítása, majd erősítése, az ország versenyképességének javítása és a foglalkoztatottság bővítése.

A dráguló olaj betesz Magyarországnak 

Erőteljesen emelték idei és jövő évi nyersolajár-előrejelzésüket londoni pénzügyi elemzők, csökkentve egyben a világgazdasági növekedésre adott prognózisukat. Kiemelték azt a véleményüket, hogy ez a kombináció várhatóan nem tesz jót a közép-kelet-európai térség kis, nyitott, energiaimportőr gazdaságainak, főleg akkor, ha a növekedési és inflációs mutatók még az új előrejelzésnél is kedvezőtlenebbül alakulnak.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Durva károkat okoznak a rolleresek

Durva károkat okoznak a rolleresek 

Bár az elektromos rollerekkel okozott balesetek aránya nem kiugró, az okozott károk azonban egészen súlyosak is lehetnek.

Pénzszerzés

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok  

A váratlan egészségügyi kiadások a lakosság kétharmada számára komoly anyagi megterhelést jelentenek.

Jogi kisokos

Új világ, immár nincs szabad költözés Magyarországon, stoppolhatnak az önkormányzatok

Új világ, immár nincs szabad költözés Magyarországon, stoppolhatnak az önkormányzatok 

2025. július 1. napján hatályba lépett a helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény, mely alapjaiban változtathatja meg az ingatlanok értékesítésének gyakorlatát. A helyi önazonossági törvény ugyanis olyan szabályozási lehetőséget ad a helyi önkormányzatok kezébe, mellyel az adott településre beköltözés korlátozható, feltételekhez köthető, a lakcím létesítése megtiltható vagy feltételhez köthető.

Cégblog

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség 

Amikor egy privátbanki ügyfél és tanácsadója leülnek beszélgetni, az idő legnagyobb részében nem is a befektetésekről van szó. Klasszis Podcast Fodor Bélával.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo