Növekedés cikkek
A vártnál gyorsabb, de lassuló növekedés
A magyar gazdaság 2018 második negyedévében a vártnál és a legtöbb EU-tagállamnál gyorsabban bővült, de ez a dinamika az EU módszertana szerint második negyedéve lassul. A piaci előrejelzések szerint az idén 4 százalék feletti GDP-bővülés jövőre 3 százalék közelébe mérséklődik.
Kína már most többet fejleszt, mint az USA
Kína nemzeti jövedelme még 2030 előtt meg fogja haladni az Egyesült Államokét, és Kína már ebben az évben többet ruház be kutatásba és fejlesztésbe, mint az USA.
Mobilon böngészünk, de az asztalon vásárolunk
Az online kereskedelem töretlenül halad előre: a felmérések szerint az elmúlt négy évben közel megduplázódott a forgalom. A GKI Digital adatai szerint miközben a kiskereskedelem egésze 2017-ben „csak” hozzávetőleg 6%-kal bővült egy év alatt, addig az online piac csaknem 18%-kal tudta növelni bevételeit. Adatok szerint a legtöbben mobilon válogatnak az ajánlatok között, a vásárlást azonban asztali gépről intézik.
Externáliák: már minden kár házon belül van
Földünk öntisztító, regeneráló kapacitásának a határait feszegetjük. A társadalmi problémák is összefüggenek az üzleti szféra működésével. Nincsenek már házon kívül lévő externáliák: érvényesül a bumeránghatás, minden visszaüt. Új üzleti gondolkodásra van szükség, mely a saját üzleti döntések következményeként ismeri el a válságjelenségeket, és orvosolni tudja azokat.
A nagy cégeknek buli igazán az itthoni filmforgatás
Nem csak a külföldi megaprodukcióknak éri meg Magyarországon dolgozni, de a hazai film-, videó- és televízió műsorgyártó vállalkozások összárbevételének növekedése is töretlen 2013 óta – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból.
Igyekezni kell, a régió piacai is rövidesen megtelnek
Közép- és Kelet-Európa az egyik leggyorsabban fejlődő digitális piac Európában. Átlag feletti növekedési dinamika, kedvező gazdasági lehetőségek és kulturális környezet teszi vonzóvá a régiót az exportra készülő hazai vállalkozások számára. Viszont az idő sürget.
GDP-adatok: tartja a tempót a gazdaság
A magyar GDP 4,6 százalékkal növekedett 2018 második negyedévében a tavalyi év azonos időszakához képest, jelentősen felülmúlva a 4,1 százalékos piaci várakozást.
Eufória a lakáspiacon: a kereslet és az árak is tovább emelkedhetnek
Az ingatlanpiac egészét illetően még sosem voltak ennyire derűlátók a piaci szereplők.A GKI fővárosi ingatlanpiaci indexe 3, míg az országos csaknem 2 ponttal emelkedett az előző (idén áprilisi) felméréshez képest. Mindkét index éves alapon 4-4 ponttal emelkedett, s ezzel historikus csúcsukra emelkedtek.
Bizonytalan befektetők, romló kilátások, gyenge forint – ez várható a vámháború miatt
A kibontakozó vámháború miatt az európai növekedési kilátások romlása és az inflációs várakozások emelkedése várható. Ennek hatására az Európai Központi Bank várhatóan szeptemberig kivár a jegybanki politika további iránymutatásával kapcsolatban.
A botrányok ellenére óriásit kaszált a Volkswagen
A wolfsburgi székhelyű cég közlése szerint a június végéig tartó hat hónapban 5,5 millió járművet értékesített, ami 7,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A júniusi eladás 4,1 százalékkal, 958 600-ra emelkedett.
Egy dollármilliárdos tanácsai a sikerhez
Száz céget irányít egy amerikai dollármilliárdos üzletember 19 alapelvvel, melyeket képregényszerűen illuszrált, százötven oldalas könyvben kap meg minden egyes alkalmazottja. Útmutatásából válogattuk ki a legfontosabb tanácsokat.
Hasítanak a magyar cégek
Évek óta növekszik az egy alkalmazottra jutó árbevétel a hazai cégek körében, de a 2017-es év a korábbiakhoz képest is kiemelkedőt hozott – az Opten felmérése szerint.
Erős növekedés várható, de lehetnek kockázatok
Az Európai Bizottság ma közzétett időközi gazdasági előrejelzése szerint a gazdasági növekedés 2018-ban és 2019-ben várhatóan az EU-ban és az euróövezetben egyaránt erős marad: idén 2,1%-os, jövőre 2%-os növekedés prognosztizálható.
Turistában nincs hiány
Egyértelmű sikerrel zárta az idei év első öt hónapját a turizmus, folyamatosan érezhető az erősödés, különösen belföldön. A Balatonnál a sokszor változékony időjárás ellenére is kétszámjegyű idén a növekedés, a tó és környéke egyre inkább négy évszakos úti céllá válik.
Raiffeisen: 4 százalék felett lehet a növekedés
A Raiffeisen elemzői 4,2 százalékra növelték idei GDP-várakozásukat a korábbi 3,8 százalékról, jövőre 3,4 százalékos gazdasági bővülést jósolnak - mondta Török Zoltán, a pénzintézet vezető elemzője sajtótájékoztatón, csütörtökön Budapesten.
A kkv-knál nyerőbb a lízing, mint a bankhitel
A magyar lízingpiac az első negyedévben 16 százalékos bővülést ért el, a növekedésben fontos szerepet kapott az kis- és középvállalkozások egyre nagyobb finanszírozási igénye - közölte a Magyar Lízingszövetség.
A gyenge forint miatt visszafoghatjuk a vásárlást
A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene májusban nagyjából a várakozásokkal ellentétben jelentősen gyorsult, vagyis 7,8 százalékkal bővült éves bázison . Az eredményhez a kimagasló élelmiszerforgalom is hozzájárult - írja az ING elemzése.
Gyorsabban növekednek a munkatársaikkal jól bánó cégek
A fenntarthatóság nemcsak a cégek ökológiai lábnyomáról szól, hanem a munkatársakkal és az érintettekkel, a stakeholderekkel való bánásmódról is. Ez a fenntarthatóság humanista aspektusa. A fenntartható biznisz egyik amerikai guruja szerint gyorsabban növekednek és jobb üzleti eredményt produkálnak az ezen elvek mentén működő vállalkozások.
Lassult a növekedés júniusban
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júniusi értéke 53,0 pont volt, alacsonyabb a májusi 55,4 pontnál, az ütem továbbra is a gazdaság bővülését jelzi, de az előző havinál enyhébb ütemben - közölte a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
Már alig van olyan kis cég, amely nem akar beruházni
Tíz éve nem akartak ennyien fejleszteni a magyar cégek közül, jelenleg ugyanis a kkv-k több mint háromnegyede készül valamilyen beruházásra. A középvállalkozásoknál még ennél is erősebb a szándék, mivel közülük 10-ből 9 cég tervez fejleszteni – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.
Rohamtempóban emelkednek az élelmiszerárak
A GKI 3,8 százalékról 4 százalékra emelte idei növekedési előrejelzését, elsősorban a tovább emelkedő keresetek és fogyasztás alapján - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzésében.
Körforgásos gazdaság: ez lesz a fenntarthatóság fősodra
Az üzleti szféra zöldülése eddig elsősorban az üvegházgázemisszió csökkentésére irányult. Az új korszellem azonban már a legkülönfélébb szennyező anyagok környezetbe bocsátásának megelőzésére irányul. Hogyan lehet úgy termelni és fogyasztani, hogy a cégek, városok és kormányok megoldják a minden keletkező hulladék újrafeldolgozását?
A nagyberuházások húzzák az építőipart
Márciusban nagyon lelassult az építőipari növekedés, mindössze 1,4 százalékos többletet ért el az ágazat. Az ágazaton belül eltérő az építési kedv az új szerződések alapján, az épületépítéseknél jelentős növekedés, az egyéb építményeknél viszont csökkenés volt éves összevetésben.
A Black Friday már nem volt akkora durranás
2017-ben tovább-bővült a hazai online kereskedelem, több mint 360 milliárd forintos forgalmat generált az egy évvel korábbinál 7 százalékkal több (3 millió) vásárló, ami értékét tekintve 18 százalékkal nagyobb, mint 2016-ban.
Megint nagyot szakított a kiskereskedelem
Februárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 6,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét - jelentette kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A második becslés adata 0,1 százalékponttal magasabb az első becslésben közöltnél.
Szerényebb növekedésre számítanak a nagyvállalatok
Enyhén mérséklődött az optimizmus a hazai nagyvállalatok körében – jelzi a K&H nagyvállalati növekedési index első negyedéves eredménye. A szektorok közül az ipari cégek tekintenek leginkább optimistán előre.
Rövidesen elszállhat az olajár
A közel-keleti harcok, az amerikai–orosz szembenállás és az OPEC politikája gyorsan hajtja felfelé az olajárat: az őszi, hordónkénti 50 dollár helyett az hamarosan a duplájára is nőhet.
Továbbra is csúcson az építőipar
Továbbra is jelentős bővülés látható az építőiparban, februárban 26 százalékos volt a növekedés, amiben a lakásépítéseket magában foglaló épületépítések is nagy szerepet vállaltak.
Jobban mehet az üzlet, ha erre odafigyel
A startupok fő célja, hogy innovatív ötletüket ne csak hazai, de nemzetközi környezetben is sikerre vigyék. Ennek azonban számos buktatója van a nyelvi korlátoktól a kapcsolati tőke hiányán át a nemzetközi vevők felkutatásáig, amire a Start it @K&H inkubátor és az Infinityn International 7 hasznos tippet kínál.
Hatalmas növekedést produkált a Huawei
A kínai vállalat nettó profitja tavaly mintegy harmadával, idén 15 százalékkal növekedett, de volt olyan divíziója, ahol egy év alatt 35 százalékkal nőtt az árbevétel.
Az export húzza a nagyvállalatokat
A legnagyobb cégek árbevétel és eredményvárakozásai nagymértékben megugrottak, átlagosan 3,2%-os árbevétel és 2,2%-os profitnövekedést valószínűsítenek idén – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi adataiból.
A siker titka a világjobbítás?
A társadalomtudatos cégforma, a B Corp növekedésének mértékéről állt elő meglepő adattal egy brit kutatás. Az ilyen vállalkozások huszonnyolcszor gyorsabban nőnek, mint Anglia GDP-je, mely évente 0,5 százalékkal bővül.
3,8 százalékos növekedésre számít a GKI
Az idén továbbra is 3,8 százalékos gazdasági növekedésre és a beruházások 9 százalékos bővülésére számít a GKI Gazdaságkutató Zrt. Az építőipar lassulhat, de továbbra is jelentős marad, a mezőgazdaság pedig bővülhet tavalyhoz képest, a külkereskedelmi mérlegünk viszont az előző évhez hasonlóan gyengül.
PI: Év végére lassulni fog a magyar gazdaság növekedése
Év végére lassulni fog a növekedés, a háztartások fogyasztása tovább bővül, a vállalatok számára továbbra is nehézséget jelent a munkaerőhiány és a bérnyomás – írja a Policy Agenda.
Stabil és tartós növekedésre számíthat Európa
Az EU gazdasági növekedési üteme felülmúlta a várakozásokat, miközben folytatódott a gazdasági fellendülés. A becslések szerint 2017-ben az uniós gazdaságok növekedése 2,4%-os volt – ez a leggyorsabb ütem az elmúlt évtizedben. E kiemelkedő gazdasági teljesítmény az előrejelzés szerint 2018-ban és 2019-ben is folytatódik.
Bíznak a gazdaságban a vállalatvezetők
A vállalatvezetők 57 %-a úgy véli, hogy a globális gazdaság növekedési üteme gyorsulni fog a következő 12 hónapban. A cégek számára a legcélravezetőbb stratégia az, ha korszerű munkakörnyezetbe történő beruházásokkal, képzési és fejlesztési programokkal, valamint más szolgáltatókkal való együttműködéssel igyekeznek a szükséges digitális készségekkel rendelkező munkavállalókat magukhoz vonzani és fejleszteni.
A képességek fontosabbak, mint a munkatapasztalat
Nem a releváns munkatapasztalat az elsődleges szempont az állásinterjúnál, hanem a menedzseri képességek, még akkor is, ha azt másfajta állásban gyakorolta az illető. Különösen igaz ez olyan cégeknél, melyekre óriási növekedés jellemző.
Ezen bukják el a startupok az Alibaba vezére szerint
A startupok csak viszik a pénzt, ritkán kezdenek el a korai szakaszban termelni is. Ezért akár egyetlen hiba is tönkreteheti a céget. Az Alibaba milliárdos vezére elmondja, rendszerint mi ez a hiba.
Az átgondolatlan növekedésből lesz a vak rohanás
Sok vállalkozó nem mer növekedni és egymilliárd forintos évi árbevétel elérésekor inkább létrehoz egy másik céget, hogy elossza az üzletét és bevételét, mert különben megzavarna egy nagyobb versenytársat, derült ki a Piac & Profit A növekedés csapdái 2017 című konferenciáján.
Ha egy cég szexi, akkor vonzza a munkaerőt
Sorra születnek felmérések, melyek azt mutatják, hogy a cégvezetők nehezen találnak kompetens munkaerőt, mert nagy számban távoztak külföldre az értékes, tehetséges munkavállalók. Hogyan lehet ilyen helyzetben fejleszteni egy céget? Erről is beszéltek az előadók a Piac & Profit Szervezetfejlesztés 2017 című konferenciáján.
Organikusan vagy akvizícióval növekedjünk?
A kkv-k adják Magyarország GDP-jének 70-75 százalékát, és a hazai munkaerő közel felét alkalmazzák. Sokuknak nincsenek világos fogalmaik arról, hogyan szeretnének vagy tudnának növekedni. A Piac & Profit A növekedés csapdái 2017 című konferencián ehhez kínáltak fogódzókat és szempontokat a szakemberek.
Csúcsra jár a jelzáloghitelezés
Még a várakozásoknál is jobban pörög a jelzáloghitelezés az idén. A K&H szakemberei szerint a jelzáloghitel-piac nagysága az előzetes becslésüket is meghaladva az év végéig elérheti a 680-700 milliárd forintot, így a növekedés akár 30 százalékos is lehet - derül ki a bank összeállításából.
Cégutódlás: bevegyük a gyereket a vállalkozásba?
Nyugdíjba vonulnának a rendszerváltás után vállalkozásba kezdő cégvezetők. Szakértők azt mondják, hogy az alapító inkább ne vegye be a gyerekét a cégbe, bízza profi mendedzserre a vezetést. A többség mégis hajlik a nepotista megoldásra. Erről is szó esett a Piac & Profit A növekedés csapdái 2017 című konferenciáján.
Szervezetfejlesztés: "A cégednek szexinek kell lenni"
A szervezetfejlesztés ma már több, mint a humán erőforrás menedzselése, középpontjában mégis az emberi tényező áll, mely összetett piaci és céges folyamatokat menedzsel és hajt végre. A coaching szakma kiválóságai beszéltek a Piac & Profit Szervezetfejlesztés 2017 konferenciáján.
Azt mondják a statisztikák, tovább gyorsult a keresetek növekedése
Áprilisban, a márciusi 12,8 százalék után, a bruttó és a nettó átlagkereset 14,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az év első négy hónapjában 11,9 százalékkal nőttek a keresetek az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Inkább bérel az új generáció: növekedési pályára álltak a lízingcégek
Erősen kezdte az évet a lízingpiac, a finanszírozott összeg 127,5 milliárd forintot tett ki az első negyedévben, ami a tervezett 5 százalékos növekedéssel szemben 23 százalékos emelkedést jelent. A bővülés a legtöbb szegmensben érezhető, kiugró eredményt a termelőeszköz-, gép- és flottafinanszírozás ért el.
Növekvő forgalomban új történelmi csúcson zárta a múlt hetet a BUX
A BUX pénteken 35 150,44 ponton állt, ami az előző heti záróértéknél 791,51 ponttal, 2,30 százalékkal magasabb. A héten a részvénypiac forgalma 49,5 milliárd forint volt, szemben az előző heti 43,1 milliárd forinttal, a vezető részvények erősödtek.
6 lépés a nyereség növelése felé
Sok kisvállalkozás számára gond, hogy hiába a rengeteg munka, a nyereség mégis elmarad a várttól. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy javuljon a helyzet, sőt, még a céget is vonzóbbá tehetjük.