Hasítanak a magyar cégek

Évek óta növekszik az egy alkalmazottra jutó árbevétel a hazai cégek körében, de a 2017-es év a korábbiakhoz képest is kiemelkedőt hozott – az Opten felmérése szerint.

A 2017-es beszámoló szezon vége fele közeledve már számot lehet vetni a hazai cégek előző évi termelékenységi és pénzügyi adatairól. Alapvetően jól alakultak a mutatók, a gazdaság növekedése meglátszik a beszámolókon is. Az egyik leglátványosabban növekvő mutató az egy alkalmazottra vetített árbevétel, amely több mint 13 százalékos növekedést mutatott 2016-hoz képest.

Kép:MiniCRM

A létszámarányos árbevétel évek óta folyamatosan javul, de a 2017-es év kiugró értékeket hozott a korábbi évek pozitív trendjéhez képest is.

Az egy alkalmazottra vetített árbevétel természetesen átgyűrűzik a teljes cég eredményességébe, de az emelkedés ott már

Rózsaszínben látják a jövőjüket a magyar kkv-k
A kkv-k túlnyomó többsége szinte minden csoportban optimistán tekint jövőbeli lehetőségeire, infrastrukturális fejlesztésekkel azonban csak minden harmadik számol – derült ki az Unicredit által végzett friss, reprezentatív kutatásból.

nem olyan látványos. Az inflációs hatások és a bérek alakulása erősen hatott a költség oldalra is, de összességében még így is szépen alakult a cégek árbevétel arányos eredménye.

A pozitív mutatók értékeléséhez hozzátartozik, hogy úgy sikerült a termelékenységi mutatókat növelni, hogy a folyamat nem járt az eladósodottság növekedésével, sőt a kötelezettség arány minimális csökkenése volt az általános trend.

Természetesen a mutatók nagy szórást mutatnak ágazat és cégméret függvényében, de az összesített kép bizakodásra ad okot.  A javuló mutatók a legnagyobb cégek körében is megfigyelhetők, így abszolút értékben is pozitív tendencia rajzolódik ki. Van is hova fejlődni, hiszen Magyarország egy lakosra jutó GDP tekintetében még 2-3 szoros elmaradásban van nyugat-európai társaihoz képest.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo