A munkaerőhiány hajtja a béreket, de nem eléggé

2018 augusztusában a nettó és a bruttó keresetek egyaránt 10,1 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Mindez jócskán alulmúlta a 12,3 százalékos piaci várakozást.

A vártnál gyengébb bérnövekedés elsősorban a közszféra 6,1 százalékos éves alapú növekedéséhez vezethető vissza. Erre a gyenge dinamikára 2016 októbere óta nem volt példa.

A kedvezőtlen adat azonban teljes mértékben a nem havi rendszerességű keresetek 73,4 százalékos csökkenéséhez vezethető vissza. Ami a versenyszférát illeti, a 11,4 százalékos növekedési ütem felülmúlta az idei év átlagát.

Kép: Pixabay

Összességében tehát a két szektor közötti bérversenyt két hónap után újra a versenyszféra tudta megnyerni.

A munkaerő iránti kereslet tekintetében az összkép továbbra is kedvezőnek mondható. Az

Fillérekért hajtjuk szét magunkat
Az OECD statisztikája szerint tavaly 22 576 dollár volt az átlagos kereset Magyarországon. Ami ugyan 8 százalékkal több az előző évinél, mégis változatlanul a második legalacsonyabb a szervezet tagállamainak sorában – írja az mfor.hu.
elsődleges munkaerőpiacon 127,8 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, míg a közfoglalkoztatottak száma 46 ezer fővel 114,5 ezerre zsugorodott.

Előretekintve azt mondhatjuk, hogy a munkaerőért folytatott küzdelem továbbra is felfelé hajtja majd a béreket, de közben a növekvő infláció miatt a reálbérek már nem érik el idén a kétszámjegyű növekedési ütemet, az 9 százalék körül alakulhat 2018 egészében. Mindazonáltal így is a történelmi átlag felett maradhat a reálbér növekedése.

 

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo