Munkavállaló cikkek


8 jel, hogy valaki a felmondását tervezi

8 jel, hogy valaki a felmondását tervezi 

A cégek számára mindig komoly sokk egy-egy jó munkavállaló elvesztése, főleg, ha teljesen váratlanul éri a döntés a szervezetet. Vannak azonban jelek, ami alapján gyanakodni kezdhetünk.
Hitelesség, bizalom – ezek nélkül nem lesz jó vezető

Hitelesség, bizalom – ezek nélkül nem lesz jó vezető 

Számos tulajdonság van, ami naggyá és példaképpé tesz egy vezetőt. Ezekből minél többet tesz magáévá egy valaki, annál nagyobb az esélye, hogy sikerre viszi elképzeléseit.
Ezekkel a tulajdonságokkal válhatunk jó vezetővé

Ezekkel a tulajdonságokkal válhatunk jó vezetővé 

Sokféle képesség és erény kell ahhoz, hogy valaki jó vezetővé tudjon válni, magával tudja ragadni az embereket és jó döntéseket is tudjon hozni. Mutatunk párat, amire mindenképpen szükség van.
Na ezt ne mondjuk, ha kirúgnak

Na ezt ne mondjuk, ha kirúgnak 

Megesik, hogy főnök és beosztottja konfliktusos helyzetben válnak el egymástól. De érdemes lakatot tenni a szánkra, mielőtt olyasmit vágnánk a másik fejéhez, amit később megbánnánk.
Robotizálás: nem bocsátanának el tömegeket, ígérik a multik

Robotizálás: nem bocsátanának el tömegeket, ígérik a multik 

A dolgozói feladatot elvégzésére automatizált rendszereket vagy mesterséges intelligenciát használni készülő cégek 80 százaléka azt állítja, hogy nem bocsátanának el nagyszámú alkalmazottat – derült ki egy felmérésből.
8 jel, hogy nem vagyunk népszerűek a munkahelyünkön

8 jel, hogy nem vagyunk népszerűek a munkahelyünkön 

Mindig fontos tudni, hogy kiben bízhatunk a munkahelyünkön. Akik pikkelnek ránk, keresztbe tesznek ahol csak tudnak, visszaélhetnek az infókkal, amiket adtunk nekik. Sok árulkodó jele van annak, hogy valaki utál-e minket.
Tanácsok a húzós munkahelyi szituk kezeléséhez

Tanácsok a húzós munkahelyi szituk kezeléséhez 

A szomszéd asztalnál valaki házi disznótorost ebédel? Vagy túl erős a parfümje a kollégának? Esetleg sokat akadékoskodik? Netalán túlságosan intim viszonyba kerültünk? Mindenre van megoldás.
Így kezeljük a kényes szitukat a munkahelyen

Így kezeljük a kényes szitukat a munkahelyen 

Számos kínos szituációba futhatunk bele a munkahelyünkön, amit valahogy kezelni kell. Mást mond a két főnök? Többet tudtunk meg valakiről, mint ami kényelmes? Kivételezik a főnök valakivel? Íme néhány tanács, mit tegyünk.
7 dolog, ami a legjobb alkalmazottat is kikészíti

7 dolog, ami a legjobb alkalmazottat is kikészíti 

A motiválatlan munkaerő rosszul végzi a feladatait, hibákat követ el, az első adandó alkalommal lelép. Mégis sokan teszik ilyenné a dolgozóikat, követnek el alaphibákat, amivel súlyos károkat okoznak. Mit rontunk el?
7 jó tanács ahhoz, hogy előléptessenek

7 jó tanács ahhoz, hogy előléptessenek 

A világjobbító célkitűzéseiről és világklasszis közéleti szereplők, sőt politikai ellenségek egy asztalhoz ültetéséről híres Világgazdasági Fórum karriertippeket ad. Hát ezt is megéltük... 7 jó tanács Davosból a céges ranglétrán felfelé való lépegetéshez.

Ezért nem éri meg maximalistának lenni 

A maximalizmus pozitív tulajdonságnak tűnik, főleg a munkahelyen. Egy ponton túl viszont nem csak boldogtalanná, de hatékonytalanná is teszi az embert. Hogyan fékezzük meg a bennünk élő perfekcionistát, és kerüljük el a késedelmes teljesítéseket?

Milyen lesz a digitális kor főnöke? 

Több mint félmillió menedzsment-tanácsadó összegezte a mai karrierlehetőségeket a legnagyobb ilyen jellegű felmérésben. Szerintük hamarabb jutnak ma vezető pozíciókba a technológiai képességekkel és rendszerszerű gondolkodással bíró fiatalabb munkavállalók, mint a rangidős kollégák.

Az önéletrajz attól is jobb lesz, amit kihagyunk belőle 

Sok-sok cikket lehet olvasni arról, hogy mi mindent és hogyan kell beleírni az önéletrajzunkba ahhoz, hogy növeljük az esélyeinket egy állásinterjúra. Most lássuk, mi az, amit inkább hagyjunk ki belőle.

10+1 dolog, amit jobb kihagyni az önéletrajzból 

A HR-esek olykor több száz önéletrajzot kell, hogy átböngésszenek egy-egy állás meghirdetése esetén. Nincs idejük rá, hogy mindegyiket alaposan áttanulmányozzák. Megkönnyítjük a dolgukat, és javítjuk az esélyeinket, ha bizonyos dolgokat kihagyunk a CV-ből.

Ezekkel a szövegekkel égetjük magunkat a melóban 

Ismerjük a régi mondást: ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Egy kis ízelítő azokból a fordulatokból, amikkel sokkal jobban járunk, ha elfelejtjük őket a munkahelyen.

10 jel, hogy tényleg kibírhatatlan a főnök 

Sokan és sokszor panaszkodnak a főnökükre, az ember ezért sokszor már nem is veszi komolyan az ilyesmit. Az alábbi dolgok azonban azt mutatják, hogy a főnökkel valami tényleg nagyon nincs rendben...

A leglököttebb állásinterjú kérdések a legnagyobbaktól 

Ha arra kérik a jelentkezőt, hogy mondja el, mik a szakmai erényei és hiányosságai, arra valami otthon begyakorolt klisével fog felelni. Neves vállalkozóknak vannak trükkös kérdései, amik kihozzák a lényeget. És némelyik meglehetősen vicces.

Ezekre a készségekre lesz szükség a jövő munkahelyén 

Nyakunkon a robotika, a személyre szabás és a 3D-s nyomtatás által előállt 4. ipari forradalom. Gyökeresen átalakul a munkaerőpiac, új követelmények jönnek, más képességekre lesz szükség. Némi ízelítő ahhoz, hogyan piacképesnek maradni munkavállalóként a jövőben.

Nem megy a munka? Íme pár tipp, amivel hatékonyabb lesz 

Nemcsak a cég marketingjét és eladásait lehet meglódítani a growth hackinggel, hanem az egyéni munkateljesítményt is. Egyre bővülő szakirodalma van a life hack-trükköknek, mutatunk most mi is néhányat!

Sportot lehet űzni a dicséretből 

A KFC és a Pizza Hut anyavállalatának vezetője valóságos sporttá tette annak kimutatását, hogy megbecsüli az alkalmazottai munkáját. Egy 1994-es értekezlet és egy pityergő alkalmazott esete adott életre szóló leckét neki.

Nem bírnak a munkahelyen az Y-generációval 

Képzeljük el, hogy kizárólag huszonéves alkalmazottakból áll a munkahelyi gárda és csak néhány vezető idősebb. Amerikában már ez a valóság. És olykor gondot okoz a kissé rendhagyóan viselkedő fiatalok megrendszabályozása.

Mikor tagadhatja meg a munkavállaló az utasítás teljesítését? 

A munkáltató utasítási joga a munkaviszony egyik alapvető eleme, és a munkavégzés irányításának egyik eszköze. A munkavégzéssel kapcsolatos utasításokat a munkavállaló köteles teljesíteni. Azonban vannak olyan esetek, amelyek kivételt képeznek. Mikor köteles megtagadni a dolgozó az utasítás teljesítését, és mely esetben bízza a törvény a megtagadás lehetőségét a dolgozóra? Szakértőnk segít!

Ezt kell tudni az alkalmassági vizsgálatokról 

Milyen típusú alkalmassági vizsgálatokat különböztetünk meg? Miért van szükség rájuk az új munkavállaló munkába állása előtt? Íme a legfontosabb tudnivalók.

A munkabérfizetés szabályai 

Mi a különbség a munkabér és a személyi alapbér között? Mikor és hogyan kell fizetni? Mennyit tilthatunk le maximum a jogosan járó bérből? Cikkünkben megtalálja a válaszokat.

Ezért érdemes határozott idejű munkaszerződést kötni 

Egyszerűbb, praktikusabb és kevésbé kiszolgáltatott jogviszony – így foglalhatóak össze röviden a határozott idejű munkaviszony előnyei a munkáltató szemszögéből. De van néhány szempont, amely inkább a munkavállalónak kedvez. Lássuk, mit takarnak ezek a gyakorlatban, hogy mérlegelhessünk.

Ez jár a munkavállalónak, ha jogutód nélkül szűnik meg a munkahelye 

Cégünk jogutód nélküli megszűnésekor mennyit kell fizetnünk a munkavállalóinknak? Jár-e nekik a béren felül egyéb juttatás, ha a cég fizetésképtelen? Lássuk a legfontosabb előírásokat.

Táppénz: szigorúbb szabályok 2015-re 

Előfordul, hogy a munkavállalók a rendes szabadság helyett táppénzen töltött idővel próbálnak elsősorban anyagi előnyt kovácsolni maguknak. Magyarán: orvosi papírokkal betegséget szimulálnak, miközben fusiznak, vagy épp csak lábat lógatnak. De az is előfordulhat, hogy egy cégvezető így próbálja meg megúszni a járulékfizetést saját vállalkozásában. Csakhogy a táppénz jogszerűségét nemcsak a munkáltató, hanem az állam is ellenőrizheti, a táppénzcsalókat akár két év börtönre is ítélheti.

Mivel jár a vezetői státusz? 

Ki számít vezető állású munkavállalónak? Milyen alapbér járhat neki? Milyen szabályok vonatkoznak rá? Íme a legfontosabb tudnivalók.

14 nap szabadság: mikor nem kell egyben kiadni? 

A munka törvénykönyve szerint kötelező egybefüggően 14 nap szabadságot kiadni a munkavállaló részére. Erre a karácsonyi szünet az utolsó lehetőség. De mikor és hogy lehet ettől eltérni?

Vasárnapi munkavégzés: mikor jár pótlék? 

Az adventi időszakban különösen sokakat érint a vasárnapi munkavégzés problémája. Ebben az időszakban annyira általános, hogy még a Fidesz vasárnapi munkát tiltó törvénymódosítása is megengedné. De kit és milyen feltételekkel lehet behívni vasárnapi munkára?

Nem kiégés, csak szimpla lustaság 

Habár a munkahelyi stressz és a burn out szindróma komoly gond lehet egy cégnél, a teljesítménycsökkenésre ez csak az egyik magyarázat. Sok alkalmazott ugyanis napi több órán keresztül egyszerűen csak lustálkodik.

Titokban és ingyen túlórázik a többség 

Bár a munkavállalók nagy része gyakran túlórázik, és ezért semmilyen kompenzációt nem kap, többségük nem jelzi ezt felettese felé. A Profession.hu által végzett kutatásból kiderül, hogy a havi rendszerességgel túlórázók közel egynegyedének több mint 24 óra plusz munkaórája gyűlik össze havonta.

Felmondási tilalom: a 3 alapszabály 

A munkavállaló és a munkáltató bármikor megszüntetheti felmondással a munkaviszonyt, kivéve, ha a felek külön megállapodnak ennek ellenkezőjében. Mondjuk abban, hogy a munkaviszony legfeljebb a munkaviszony kezdetétől számított egy évig felmondással nem szüntethető meg. Mit kell tudni még a felmondási védelemről? Mikor, kire és kire nem vonatkozik? Íme a legfontosabb tudnivalók.

Olvashatja a főnök a dolgozók levelét? 

A munkaadóként jogunk van ellenőrizni, hogyan végzik dolgozóink a munkájukat, de azért vannak korlátok. A levéltitok például itt is szent.

Milyen eszközökkel lehet fegyelmezni a munkavállalót? 

Az elbocsátásnál költséghatékonyabb a fegyelmi eszközökhöz nyúlni egy jó munkát végző, ritkán hibázó munkatárssal szemben, hiszen igen sok időbe, energiába és pénzbe kerül egy új munkavállaló betanítása. De melyik a megfelelő fegyelmezési eszköz? Mire ad lehetőséget a Munka Törvénykönyve?

Munkavédelem: mikor tagadhatja meg a munkát a dolgozó? 

Megtagadhatja a munkavégzést, munkavédelmi képviselőhöz fordulhat vagy akár a hatóságot is felkeresheti a munkavállalónk, ha nem tartjuk be a munkavédelmi előírásokat. Mik a legfontosabb szabályok, és milyen következményekre számíthatunk még? Összefoglaltuk.

Öt mondat, amit kerüljünk az önéletrajzban! 

Öt mondat, amit feltétlenül ki kell hagyni az önéletrajzokból és később a személyes állásinterjúkon is. Elkoptatott közhelyek és lerágott csontnak számító töltelékszavak, amik miatt egy szempillantás alatt hullhat ki a rostán az önéletrajz.

Felmondás: 10 előírás munkaadóknak 

A munkáltató köteles mind rendes, mind rendkívüli felmondását indokolni. A munkáltatói felmondás indokolására csak olyan tények alkalmasak, amelyek a munkavállaló képességeivel, a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, illetve a munkáltató működésével összefüggnek. Abban az esetben, perre kerül a sor, akkor a munkáltató rendes felmondásában megjelölt okot nem bővítheti, és nem vonhatja vissza egyoldalúan. Milyen szabályokat kell még figyelembe venniük a munkáltatóknak? Összefoglaltuk!

Öt dolog, amit nem gondolt gondolt munkavállalóként 

Olyan ez kicsit, mint amikor az iskolapadból azt kívánjunk, bárcsak már dolgoznánk, s ne kellene másnap dolgozatot írni. Munkavállalóként gyakran fog el az érzés minket, hogy a magunk ura szeretnénk lenni, de könnyen fordul a kocka. Amikor végre eljön az idő, hogy kipróbáljuk magunkat és a saját szekerünket toljuk, akkor még, ha csak napokra is, de visszamennénk abba az időbe, mikor még alkalmazottak voltunk. Íme 5 dolog, amiről nem gondoltunk munkavállalóként, hogy igaz lehet.

Nem csak a munkaadók trükkösek… 

Vállalati benzinkeretből megtankolt rokoni autók. Papírforma szerint akár túlóraként elszámolt munkahelyi lógás. Habár Magyarországon a munkaadók előszeretettel bújnak ki a szabályok alól, azért időnként a munkavállalók is elkövetnek munkajogi visszaéléseket.

Külföldit alkalmazna? Így teheti meg! 

Az Eurostat negyedéves felmérése szerint az EU-ban 224,2 millió embert foglalkoztattak az idei első negyedévben, akik közül 146,1 milliónak az eurózónában volt állása. A tagállamok közül Magyarországon (1,5 százalék) nőtt a legjobban a foglalkoztatottak száma. A statisztikai adatok jó színben tüntetik fel a magyarországi munkáltatókat, ám többségük még mindig nincs tisztában a foglalkoztatási szabályokkal, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyja azokat. Összefoglaltuk a legfontosabb előírásokat a külföldi munkavállalók magyarországi foglalkoztatásához szükséges bejelentési és biztosítási kötelezettségekről.

Felmondás próbaidő alatt: a 7 legfontosabb szabály 

Próbaidő kikötése esetén nemcsak a határozatlan, de a határozott idejű munkaviszonyt is meg lehet szüntetni azonnali hatállyal és indokolás nélkül. Ez akkor is igaz, ha a határozott idejű munkaviszony időtartama azonos a próbaidő időtartamával (azaz maximum 3 hónapra jött létre a munkaviszony). Nem mindegy mi szerepel a felmondásban és az sem, hogy milyen formában adja ki ezt a kezéből a munkaadó. Egyetlen apró baki és könnyen megütheti a bokáját a figyelmetlen munkáltató. Összeszedtünk 7 lényeges szabályt, amit be kell tartania!

Használja ki a dolgozóit maximálisan! 

Természetesen nem azt akarjuk ezzel sugallni, hogy dolgoztassa őket erejük utolsó morzsájáig. A legkevésbé sem. Inkább arra szeretnénk rávilágítani, hogyan optimalizája a cég hatékony működése érdekében az alkalmazottaiban rejlő rengeteg lehetőséget.

Tíz kiváló gondolat kiváló emberektől 

Akármennyit is merítünk az üzleti életben a sikeres elődök életútjának, ötleteinek tanulmányozásából, ne feledjük, rengeteg embertársunk él a cégvilág keretein kívül, akik közül jópáran a maguk módján szintén rendkívüli sikereket tudtak elérni az életben.

Nem baj, ha lelép az alkalmazott! 

Az általános népi bölcsesség azt tartaná, ha egy cégtől távozik a vezető fejlesztő, dizájner vagy bármely más kulcsfontosságú szereplő, a vállalkozásnak kártyavárként kellene összeomlania. Aztán kiderül, hogy ez egyáltalán nincsen így.

Kötetlen munkaidő? Majd ha a munkáltató engedi! 

Jövő év január 1-től visszatér a régi szabály, miszerint csak akkor beszélhetünk majd kötetlen munkarendről, ha a munkáltató a teljes munkaidő beosztásának jogát átengedi a munkavállaló részére.

Ennyit dolgozunk jövőre 

Jövőre több ünnepnap úgy esik, hogy a karácsonyi hosszabb szünetet is beleszámítva öt hosszú hétvége lesz, az ünnepek körüli szabadnapokat az eddigi gyakorlatnak megfelelően szombaton kell ledolgozni.

Hová tegyük a pénzünket? 

Megjelent a Piac&Profit legújabb száma, benne hasznos információkkal a bankbetéteket kiütő befektetési alapokról. Foglalkozunk azzal, hogy milyen az igazán jó alkalmazott, tippeket adunk az eredményes prezentáció elkészítéséhez és segítünk átlátni a felszámolási eljárás menetét.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.

Költségkímélés

Mindent a mobilunkkal intézünk, még ezt is

Mindent a mobilunkkal intézünk, még ezt is 

A múlt évben összességében 63 százalékkal nőtt a mobilbankon keresztül kötött biztosítások száma.

Jogi kisokos

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között 

Az EJEB megerősítette Olaszország jogát arra, hogy visszaszerezze az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot.

Cégblog

Gond volt a fogyasztók kompenzálásával, ment a bírság a cégeknek

Gond volt a fogyasztók kompenzálásával, ment a bírság a cégeknek 

A Gazdasági Versenyhivatal 40 millió forint bírságot szabott ki a 4Life Directre és biztosító-partnereire.

Klímablog

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben  

Míg 2022-ben nem egészen ezer, addig tavaly már több mint négyezer balkon napelemet telepítettek Bécsben.

Gazdaság

Idén elfelejtheti a turizmus, hogy egyszer volt egy koronavírus

Idén elfelejtheti a turizmus, hogy egyszer volt egy koronavírus  

Az ágazati felívelő folyamatát a SZÉP-kártya-használati adatok, valamint az első negyedév eddig megismert turisztikai trendjei is alátámasztják.

Infokom

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát  

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo