„Az elmúlt tizennégy évben csak bejártam, de nem dolgoztam: jól felkészültem a nyugdíjas évekre” – írta búcsúzó emailjében egy németországi önkormányzati alkalmazott, mikor nyugdíjba vonult. Egy finnországi hivatalnok pedig az északi ország adóhivatalában agyvérzést kapott az irodájában és elhalálozott. Azonban senki sem vette észre a hiányát a vele egy emeleten dolgozó harminc ember közül, csak két nap múlva bukkantak rá a holttestére, amikor az egyik kollégája ebédelni hívta volna.
Miért nem hiányzott ezeknek az alkalmazottaknak a munkája senkinek, miközben egyre többet hallani a megnövekedett munkahelyi terhelés miatti stresszről és a munkaholistákat fenyegető burn out szindrómáról? Roland Paulsen, a svéd Lund Egyetem szociológusa utánajárt ennek a problémának – amiről senki sem beszél szívesen, pedig gyakoribb, mint gondolnánk.
A Wall Street Journal felmérése szerint ugyanis az alkalmazottak nyolc órás munkaidejéből két-három óra magánjellegű tevékenységre megy el. Közösségi oldalak böngészésére, telefonbeszélgetésre, a hétvégi grillparti megszervezésére. Ezek az emberek tehát nem dolgoznak – és ez senkinek sem tűnik fel, miközben sokan arról panaszkodnak, hogy még a napi tizenkét óra is kevés a munkájuk elvégzésére, heti hét napban.
Ez a jelenség egyébként lényegesen elterjedtebb lehet, mint azt a cégvezetők, vagy a menedzserek gondolnák. Paulsen elemzése szerint – habár a témáról az érintettek érthető okokból nem nyilatkoznak, – vannak nyomok, amelyből erre lehet következtetni. Az Egyesült Államokban például a pornóoldalak napi látogatottságának 70 százaléka a munkaidőben generálódik, az online vásárlások 60 százalékát pedig hétköznapokon délelőtt 9 és délután öt között intézik: munkaidőben. A jelenség nem csak az Egyesült Államokat érinti: mint azt korábban megírtuk, a magyar internetezők hetven százaléka munkaidőben sem rest a közösségi oldalakat böngészni.
Sok esetben az alulértékelt állások esetén az alkalmazottak nem érzik a munkájukat kielégítőnek, ezért melléktevékenységekkel foglalkoznak. Paulson esetleírásaiban megemlít egy irodai irattárost, aki „üres óráiban” a doktori disszertációján dolgozik, illetve egy jegyellenőrt, aki munkaidejében zenét komponál. Ezekben az esetekben a munkáltató keveset tehet, de egy tréning keretében érdemes megpróbálni ráébreszteni őket munkájuk jelentőségére, illetve sokat lendíthet a helyzeten, ha közvetlen vezető időközönként elismeri az általuk végzett tevékenység fontosságát.
Előfordul, – főként az állami-önkormányzati alkalmazottaknál és a nagyobb cégeknél – hogy a munkavállaló dolgozna, - de nincs mit. A cikk elején említett önkormányzati alkalmazott például nem azért nem dolgozott, mert lusta volt, hanem mert az évek során a részlege létszáma felduzzadt, a feladatait sorra új érkezők kapták meg, míg számára egyszerűen nem maradt tennivaló. Az, hogy a kihasználatlan munkaerő sokszor észrevétlen marad elsősorban a munkáltató hibája: sok esetben ugyanis az alkalmazott hiába jelzi a főnöke felé a kialakult helyzetet, a szituáció csak annyiban változik, hogy felmondanak neki, vagy a munkaidejét csökkentik. Ezért fontos néhány évente teljesen átvilágítani - vagy átvilágíttatni a céget, felmérni az egyes munkavállalók feladatait és teljesítményét, ha pedig jelzi felénk, hogy nincs elegendő feladata, akkor adjunk neki.