Minden munkahelyen előfordul, hogy összeütközésbe keveredünk a kollégákkal. Valljuk be, sokszor úgy érezzük, van, aki egyszerűen elviselhetetlen, vagy épp a szituáció lett olyan, amit nem lehet kibírni. Mielőtt azonban bármit is reagálnánk másokra, fontos tudatosítani, minden csak nézőpont kérdése – gyakran az igazság is.
A szakértők egyetértenek abban, hogy szükséges empatikusnak lenni a másik féllel, de a felhalmozódott sérelmeket, a konfliktus okát jelentő cselekedeteket nem szabad kibeszéletlenül hagyni. Udvariasan és megértéssel, sőt pozitív, konstruktív, problémamegoldó hozzáállással kell nekikezdeni a visszás ügyek elsimításának. Lássunk néhány olyan kínos esetet, amivel biztosan sokan találkoztak már.
Sírva fakad a leszidás után
Ha a főnök leszid minket, és bennünk annyira feltolulnak az érzelmek, hogy elsírjuk magunkat a kollégák előtt, célszerű minél hamarabb és minél nyugodtabban elhagyni a „tett helyszínét”. Nem tartozik másokra a hüppögésünk. Majd akkor eresszük "bő lére" a könnyeinket, ha már egyedül vagyunk (mondjuk a vécében). Utána nem árt kimenni egy kis sétára az irodaház mellé, hogy kiszellőztessük a fejünket.
A legjobb tanács viszont az, hogy fékezzük az érzelmeinket a munkahelyen. Ez azonban nem azt jelenti, hogy el kell nyomnunk azokat. Hogyan tehetjük ezt? Ha valami nagy érzelmi sokkot okozó helyzetbe kerülünk, lépjünk ki a szituációból, elménkben távolodjunk el tőle, és térképezzük fel minden oldalról. Mi X-nek az érvelése, mi Y-nak, mi a mi magyarázatunk arra, amit tettünk – és amiért leszidtak.
Ellopják a munkánkat
Hogy egy kolléga vagy főnök a mi tollunkkal ékeskedik, az szinte törvényszerűen előfordul minden beosztottal. Ezt nem árt észben tartani. De ha a munka túl nagy részét végeztük mi el, vagy ha túl sokszor fordul elő ilyesmi, akkor tényleg muszáj lépni, és szóvá tenni. Akár szóban, akár e-mailben, hogy nyoma maradjon.
Ha egy munkamegbeszélésen egy kollégánk saját magáénak állítja be azt a munkát, amit valójában mi végeztünk el, az ösztönös reakció a düh. Hogy ez nem fair. Elvörösödünk és felcsattannánk, odavágva néhány mérges mondatot. De egy ilyen összecsapás mások előtt nem veszi magát ki jól. Még cégen belül sem, hát még ha külső partnerek is jelen vannak. Ekkor is tegyünk egy lépést hátra, és vizsgáljuk meg a szitut távolabbról: nem értettünk-e félre valamit az elhangzottakban?
Ítélkező kollégák
Érthető módon idegesítő, ha egy kolléga lenézően bánik velünk, vagy alaptalanul ítélkezik felettünk. Fontos, hogy ne viszonozzuk a kötekedő viselkedését – ne szálljunk le az ő szintjére – , ezzel csak olajat öntenénk a tűzre. Továbbá ne vegyük személyesnek a piszkálódásait. Valószínűleg valójában nem is velünk van baja, hanem az élettel általában. És valószínűleg önmagával is.
Maradjunk udvariasak, ne veszítsük el a hidegvérünket. Az sem baj, ha egy kicsit mű módon, megjátszva kellemkedünk, hogy éreztessük vele, nem őszinte, ahogy viselkedünk, csak a látszat kedvéért tesszük. Ez üzenetértékű. Mindenki tudja, hogy milyen egy „jeges mosoly”.
Konyhaetikett – vagy annak hiánya
Alapvető illemszabály kéne, hogy legyen, főként az egyterű irodákban, hogy erős illatú ételt nem fogyasztunk a közös helyiségben. Lehet, hogy nekünk a legkedvesebb illat a nagyi töltött káposztájáé, de nem biztos, hogy a szomszédunk is erre vágyik. Ha valaki mégis erős illatú ételt fogyaszt az íróasztalánál, nyugodtan megkérhetjük, hogy tegye ezt inkább az étkezőben/konyhában. Mindenképpen maradjunk udvariasak! Ne minősítsük se az ételt, se az illatot, szorítkozzunk arra a higgadt kérdésre, hogy megtenné-e, hogy az erre rendelt helyiségben fogyasztja el az ebédjét.
Ha valaki elvesz a hűtőben tárolt kajánkból, ráadásul rendszeresen, nem lehet mit tenni. Egy passzív-agresszív, fenyegetőző papírfecni a hűtő ajtaján nem fogja megállítani a garázdálkodót. Mindig tegyük rá az ételhordónkra, illetve a műanyag dobozra a nevünket, hogy senkinek se adjunk annyi alibit, hogy nem tudta kié, ezért dézsmálta meg.
A konyhai konfliktusok – amelyek a legtöbb cégnél előfordulnak – megoldásának legjobb módja, ha kidolgozzuk a közösen elfogadott szabályrendszert, amihez mindenki tartja magát. Hogy osztjuk be a mosogatást? Ki vásárolja a közös tejet? Honnan lehet elvenni egy plusz csészét, ha szükségünk van rá? Apróságoknak tűnnek, de az ilyen ügyek teszik kellemessé vagy kellemetlenné a munkahelyi légkört.
Fejfájós parfüm
Ha egy kolléga olyan parfümöt használ, ami nekünk büdös, akkor sem tudunk mit tenni. Ebbe nincs beleszólásunk. Kezeljük úgy a helyzetet, mint amikor valakinek mák van a fogain, vagy mint akinek nyitva van a slicce. Négyszemközt mondjuk el neki, hogy mi a helyzet. Gondoljunk bele, ha mi viselnénk olyan zavaró illatú parfümöt, nem szeretnénk jobban, ha valaki megértően figyelmeztetne, mint hogy inkább a hátunk mögött röhögnének ki minket a kollégák egymás közt? Ha az illető csak jót akart, de nem tudja, hogy milyen szenvedést okoz a parfümjével, nem szeretné, ha szólnának neki? De. Elvégre nem azért tette magára azt az illatot, hogy mások fejét megfájdítsa.
Hogyan adjuk be a fájdalmas igazságot? „Jó ez a parfüm, de nem lenne jobb, ha inkább valami kevésbé intenzív illatot használnál? Ez egy kicsit túl erős.” Na, valahogy így.
Félrecímzett e-mail
Sokszor megesik – és mindig nagyon kellemetlen – , ha egy e-mailt olyanok is megkapnak, akiknek egyáltalán nem kellett volna a címzettek között lenniük. Mondjuk a főnök is rajta marad véletlenül egy levélen, aminek a hangvétele finoman szólva sem neki való. Vagy egy ügyfél, külső partner is megkapja az a levelezést, aminek jobb lett volna a kollégák között maradnia.
A legjobb megoldás ebben az esetben a megelőzés: ne írjunk olyan e-mailt, amivel gond lenne, ha illetéktelen kezekbe kerülne. Hiszen akár rosszhiszeműen is továbbadhatja valaki az irományt... Ha mégis megtörténne, nincs más megoldás, mint egy nagy és őszinte bocsánatkérés, és reménykedés, hogy nem lesz hosszabb távú következmény.
Kíváncsiskodó kollégák
Hiába töltjük életünk egyharmadát együtt, a kollégáknak nem kell mindent tudniuk rólunk. Sőt sokszor minél kevesebbet tudnak, annál jobb. Ha van egy kollégánk, aki állandóan faggatózik a magánéletünk felől, és nem tudjuk, hogyan szereljük le, vagy az egyik felettesünk állandóan olyan projektekről tudakozódik, ami nem hozzá tartozik, vagy a nyaralásunkról, esetleg az év végi jutalmunkról akar megtudni részleteket, valahogy csak értésére kell adni, hogy az ég egy adta világon semmi, de semmi köze nincs mindehhez.
Nevén kell nevezni a dolgot: „Kényelmetlennek érzem, hogy ilyen információkat osszak meg veled/önnel.” Ennyi. Szakértők szerint a túlzott kíváncsiskodás elsősorban arról szól, hogy az illető nem biztos magában.
Ha összejöttünk egy kollégával, és az affér rossz hangnemben végződik, viselkedjünk úgy, mintha jól menne minden. Koncentráljunk a munkakapcsolatra, ne a privát egymásra gabalyodásba. Ez persze baromi nehéz, ha az egyik vagy mindkét fél megsérült a dologban.
Szakértők azt mondják, hogy ilyen helyzetben nem érdemes záróakkordot keresni, e-maileket küldeni, és azt kérni a másiktól, hogy beszéljük át még egyszer utoljára az egészet. Nagy az esélye, hogy ha hajlandó is erre az ex, a beszélgetés csak rossz érzéseket kelt majd benne. És/vagy bennünk. S ez még inkább megnehezíti, hogy civilizáltan dolgozzunk együtt a következő nap.
Lehúzós, negatív kollégák vagy főnökök
Ha úgy érezzük, hogy a fölött, akivel együtt dolgozunk mindig viharfelhők gyülekeznek, tegyünk meg mindent, hogy a lehető legkevesebbet érintkezzünk vele. Lehet, hogy az illető drámázós típus, aki feszültségben tud csak dolgozni, vagy lehet, hogy annyira szétszórt vagy inkompetens, hogy nem tudja elvégezni a feladatait anélkül, hogy problémák merülnének fel.
Mivel az érzelmek felettébb ragályos dolgok, a legjobban úgy tudjuk függetleníteni magunkat a feszültség forrásától, ha egyszerűen elkerüljük. Olyan ez, mint a passzív dohányzás. Más szívja a cigit, mégis minket is mérgez, ha az illető társaságában vagyunk. Hát ne mérgezzük magunkat, ha nem muszáj.
Fotó: flickr/Thai Nguyen
Prédikáló kolléga
Sok munkahelyen megjelenik az a típusú ember, aki mindig téríteni akar valami felé. Nem bírja ki, hogy ne győzködjön másokat politikai vagy vallási nézetei helyességéről, az általa követett étrend áldásos hatásairól, a gyereknevelési elvei helyességéről vagy bármi másról. Ha nem akarunk vitákba bonyolódni, udvariasan és tárgyszerűen érdemes leállítani: „Úgy látszik, erről másként gondolkodunk.”
Ha viszont nem áll le, érdemes bevonni a felettesünket. Amerikában például jogi kihágásnak tartják, ha egy munkatárs vallási értelemben térít, s emiatt perelhető a cég. Mármint a prédikálást elszenvedő alkalmazott perelheti. Ott ezért kell riasztani a közvetlen főnököt, mert neki kötelessége beavatkozni.
Olvasna még? Itt vannak a további ügyek.
Forrás: Entrepreneur
