Kiskereskedelem cikkek
Mennyire látszódik a magyar családok fogyasztásán a járvány?
A korlátozások és a gazdasági visszaesés ellenére 2020-ban a fogyasztási kiadások összege nem csökkent: a 22 400 milliárdos családi költekezés értéke 500 milliárddal növekedhet idén.
Drágulási toplista: őrült hullámvasúton voltak a bolti árak 2020-ban
A koronavírus miatt a kiskereskedelem is rendhagyó évet zár, de a Privátbankár.hu Árkosár-felmérése a rendkívüli körülmények között is zavartalanul követte az árak alakulását a 13. évadban is. A pánikvásárlások idején láttuk az első nagyobb áremelkedést az évben, de az igazán durva dráguláshoz nem kellett vásárlói roham: a nyár végén kétszámjegyűre gyorsult az élelmiszerár-emelkedés. Érdekesség, hogy a legnagyobb drágulást és a legnagyobb árcsökkenést is a zöldségosztályon tapasztalhattuk meg 2020-ban.
Csak egyetlen legény van talpon a bevásárlóközpontok között
Idén a vesztes oldalon voltak a plázák, a tavalyinál is jobban muzsikáltak a diszkontláncok, de az igazi nyertes a földszintes bevásárlópark a kiskereskedelmi ingatlanok piacán. Annyira népszerű lett a befektetők körében, hogy már vadásznak rájuk Magyarországon is. Egy őrült év summája következik.
Bolti körkép: hogy készültek a karácsonyra a magyarok a koronavírus árnyékában?
Koronavírus és kijárási korlátozások ide vagy oda, az ünnepi időszak mindig is a boltok csúcsidőszakjai közé tartozott. Legújabb körképünkben a hazai áruházláncokat kérdeztük.
Tudatosabbak lettek a vásárlók - ezek az ajándékok az idei karácsony slágerei
Egy friss kutatás szerint a vásárlók Európa szerte több időt és energiát fordítanak a megfelelő karácsonyi ajándékok kiválasztására mint a korábbi években. Az európaiak háromnegyede szerint az idei év emlékeztette őket arra, hogy mik az igazán fontos dolgok az életben, 65 százalékuk ezért személyesebb, átgondoltabb ajándékokkal lepi meg szeretteit.
Külföldi áruházláncok kiszorítása: nem lesz egyszerű a magyarosítás
Közgazdasági szempontok hosszú sora nehezíti, hogy – külföldi vagy hazai – szakmai befektető felvásárolja vagy kiszorítsa az itt megtelepedett külföldi, főleg élelmiszert áruló üzletláncokat. Lázár János kormánybiztos minapi nyilatkozatának nincs erős gazdasági talapzata, a szabályozás révén való kiszorítás meg nagyon erős uniós ellenállásba ütközhet. Ráadásul a legnagyobb hálózat a kormány stratégiai partnere, a másodikat milliárdokkal támogatja. Összegyűjtöttük a legfontosabb gazdasági megfontolásokat, amelyekkel számolnia kell egy olyan cégnek, amelyik rávetné magát az esetleges koncra. Ebben segítségünkre volt több tanácsadó cég, de egyik sem vállalta névvel a megszólalást.
Kivonulásra készülhet egy kiskereskedelmi lánc Magyarországról
Lázár János még csütörtökön beszélt arról, hogy itt lehet az idő a külföldi kiskereskedelmi láncok kiszorítására.
Neten rendeltem a karácsonyi ajándékot - mi lesz vele?
Az idei évben a karácsonyi vásárlásokra is kihat a koronavírus-járvány. Sokan a vásárlásaikat online intézik, ez azonban nem várt problémákat okozhat, ha az utolsó pillanatra halasztaná valaki az ajándékok beszerzését.
Csalódást keltő adat jött - alig vásárolnak a magyarok?
Az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal nőtt, tavaly októberhez képest viszont 1,9 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma.
Elmarad a plázaláz az idei karácsonykor?
A koronavírus-járvánnyal megváltozott az emberek hétköznapi rutinja és ez minden bizonnyal hat a karácsonyi vásárlásokra is. Habár az üzletek a mostani szabályozás szerint este hétig nyitva vannak, idén az ünnepi bevásárlásokban minden eddiginél hangsúlyosabb lesz az online kereskedelem.
Vendéglősök állnának bolti eladónak - alig akad meghirdetett álláshely
Egy hónappal karácsony előtt sokkal kevesebb bolti eladót keresnek a kiskereskedelemben, mint korábban. Míg szeptemberben közel 200 álláshelyet kínáltak, ez mostanra 70 alá apadt.
Erre a karácsonyra sokáig emlékezni fogunk - a kereskedők is
Bár még bő egy hónap hátra van 2020-ból, az mostanra már egyértelműen kijelenthető, hogy a kereskedelmen belül az online piac lett az egyik nyertese a koronavírus-járványnak. A Black Friday időszak után, az év végi szezon hajrája ugyanakkor még hátra van, aminek kimenetele, dinamikája talán sose volt még ennyire többismeretlenes egyenlet. Ebben az új, megváltozott piaci környezetben a vásárlók reakciói (és anyagi lehetőségei) is jóval kiszámíthatatlanabbá váltak. A GKI Digital és az Árukereső.hu friss publikációja ezt a különleges év végi időszakot járja körbe.
Jön a Fekete Péntek - hogyan ne verjenek át?
Az elektronikus kereskedelemben 14 napon belül elállási jog illeti meg a vevőt - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A tárca arra is figyelmezteti a fogyasztókat: ne rendeljenek olyan webáruházból, amely egy e-mail címen vagy üzenetküldésre alkalmas űrlapon kívül nem ad meg más elérhetőséget.
Visszafogott év végi vásárlási láz és bizonytalanság - még mindig sok a megtévesztő akció
A koronavírus miatt idén egy átlagos magyarországi internethasználó várhatóan leginkább a szűk családtagok, jellemzően 5-6 főnek vásárol majd karácsonyi ajándékokat, összességében mintegy 52 ezer forint értékben. A korábbi évekhez képest tehát várhatóan szűkül a megajándékozottak köre. Az egy főre vetített ajándékok értéke viszont ezzel párhuzamosan 8 százalékkal emelkedik - derül ki az Árukereső.hu és a GKI Digital 2020. évi közös felméréséből. A Gazdasági Versenyhivatal pedig nemcsak a webáruházak, de az ár-összehasonlító oldalak kapcsán is szigorú elvárásokat fogalmazott meg.
A Black Friday sem ússza meg: világosan látszik a járvány miatti óvatosság
Az egész novemberben tartó „fekete péntekezés” nem a karácsony előtti egyszeri reklámot jelenti már. Ráadásul a koronavírus-járvány erősen meghatározza a kiskereskedelmi akciókat is, a hatóság is árgus szemekkel figyel.
Pörög az e-kereskedelem - mit vesznek a magyarok a neten?
A belföldi online vásárlások száma és értéke évek óta folyamatosan növekszik, 2020 azonban rekord év lehet a hazai online kiskereskedelmi piacon. A koronavírus miatt az emberek egyre nagyobb mértékben kezdenek el áttérni az életük digitális kiszolgálására, ami szakértők szerint ebben az évben legalább 1000 milliárd forintos összforgalmat eredményezhet. A termékkategóriák esetében kiugró növekedést érnek el azok, akik az otthoni munkavégzéshez szükséges kellékeket áruló, sport, háztartási vagy hobbi termékekre építették a webshopjaikat. A karácsonyi forgalom pedig további extrém meglepetéseket hozhat.
Negatív meglepetés a boltokban - küszöbön az újabb gazdasági visszaesés?
Az előző hónaphoz képest 1 százalékkal nőtt, tavaly szeptemberhez mérten 2 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma.
Ha magyar terméket veszel, hazai munkahelyeket védesz
Tovább folytatódik a tavasszal elrajtolt „Vedd a hazait! Védd a hazait!” kampány. Az üzenet egyszerű: ha magyar terméket vásárolunk, azzal hazai munkahelyeket lehet megvédeni.
Idén még a Black Friday is más lesz
A naptár és a hivatalos számolgatás szerint november 27-én lenne a Black Friday napja. Viszont előreláthatóan folytatódik majd az a magyar Black Friday hagyomány, mely alapján lesznek webáruházak, akik a naptárban előbbre lapozva csapnak bele ezzel a címkével az akciózásba - írja friss elemzésében a Blokkk.com.
Üzletbezárások, leépítések - hogyan hatott ez az eladók fizetésére?
A járvány első hulláma alatti boltzárások lenyomták, a májusi újranyitásokat követő nyári hónapok visszatolták a boltos eladók bérét.
Vannak olyan boltok, amelyeket messze elkerülnek a magyarok
Élelmiszerboltokban, drogériákban és gyógyszertárakban hagytuk a legtöbb pénzt az előző hónapban, noha a legfrissebb statisztika a szeptember eleji, az iskolakezdés lendületét követően hirtelenjében mínuszba váltott, amit az is mutat, hogy iparcikkféleségekből egyre kevesebbet vásárolnak a magyarok. Sok bolt fogja lehúzni a rolót idén.
A boltok már az augusztust is megszenvedték
Hiába volt teljesen nyitott az ország augusztusban, a kiskereskedelmi forgalom mégis csökkent a KSH hétfőn közölt adata szerint 2019 augusztusához képest. A határzár miatt a szeptember és az október még gyászosabb számokat hozhat.
Hol találhat ma munkát, aki a kiskereskedelemben dolgozna?
A második hullám kelthet riadalmat a boltos munkaerőpiacon is. Mindeközben az élelmiszerboltok adják a növekedés nagyrészét, a vásárlók ismét elkezdtek bespájzolni bizonyos termékekből.
Tényleg nagyon bespájzoltak a magyarok a koronavírus kezdetén
Az első, tavaszi hónapokban lefutott járványhullám átformálta a vásárlási szokásokat. Ez pontosan kirajzolódik abból, mennyit költöttek a magyar vásárlók élelmiszerre, mennyit hagytak a barkácsüzletekben és az elektronikai áruházakban.
Kétszámjegyű drágulás a boltokban - mennyibe fáj egy családi nagybevásárlás?
A Privátbankár.hu legfrissebb Árkosár-felmérése szerint továbbra sem fékez az élelmiszerárak emelkedése: augusztus után szeptemberben is kétszámjegyű áremelkedést mértünk. Több mint 13 éve havi rendszerességgel publikált árkörképünk az ősz első hónapjára újabb történelmi csúcsra ért.
Rengeteg eladó tűnt el a boltokból a járvány alatt
Bár a boltok forgalma már kedvezően alakult, az eladók létszáma nagy zuhanást mutatott a koronavírus-járvány alatt.
Mit hozott a boltokban a járvány utáni újranyitás?
A kiskereskedelmi üzletek júniusban már járványügyi korlátozások nélkül lehettek nyitva az egész országban, így forgalmuk volumene a nyers adat szerint 0,8 százalékkal bővült, naptárhatástól megtisztítva lényegében nem változott az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A boltokba menekült Európa a koronavírus elől?
Meglepően nagy növekedést hozott a bedurvuló járvány a kontinens kiskereskedelmében.
Elmondták a Sparnál, mit okozott nekik a járvány
10 százalékkal emelkedett tavaly az árbevétel.
Ezt a szektort is pofon vágta a koronavírus Magyarországon
Megérkezett a májusi kiskereskedelmi adat, amelyen már érezhetően látszik a koronavírus hatása.
Új árháborúba kezdett az Aldi és a Lidl
Elkezdődött a üzletláncok árháborúja Németországban. A három százalékos német Áfa-csökkentés nagy vonzerő, jó propaganda, ennek ürügyén új és új akciókkal ígérnek egymás alá. De még rá is tesznek egy lapáttal.
Lassan rázódhat vissza a kiskereskedelem
Feltéve, ha nem lesz a koronavírus-járványnak erős második hulláma.
Marad a kiskereskedelmi különadó - több szabály változott
Megjelent a Magyar Közlönyben a kiskereskedelmi különadóról szóló törvény, amely június 10-én lépett hatályba. Az idén május 1-jétől ideiglenesen bevezetett különadó ezzel állandó adónemmé vált, és változtak az eljárási szabályok.
Veszélyhelyzet után - milyen segítségekkel élhetnek a kiskereskedők?
Az idén májustól újra bevezetett kiskereskedelmi különadó és a boltok jelentős részére március közepétől május közepéig vonatkozó nyitvatartási korlátozás számos kiskereskedőt hátrányosan érintettek. Vannak azonban olyan állami támogatások, adózási és pénzügyi kedvezmények, amelyeket e szektorban is lehet alkalmazni. A Deloitte ezek közül gyűjtötte össze a legfontosabbakat, amelyekből több a veszélyhelyzet után is elérhető marad.
80 ezer boltos lélegezhetett fel
Mintegy nyolcvanezer kereskedőnek jelent könnyebbséget, hogy az egész országban megszűnt a kijárási korlátozás, és a vásárlók a korábban érvényes nyitvatartási rend szerint látogathatnak el bármelyik üzletbe.
Közel 300 olyan település van Magyarországon, ahol egyetlen bolt sincs
A legfrisebb statisztika szerint tíz év alatt 25 ezerrel, egy év alatt kétezerrel csökkent a boltok száma. Több a bolt nélküli település is. Változtak a vásárlási szokások.
Padlót fogtak a játékgyártók - rajtuk már a gyereknap sem segít?
A koronavírus járvány okozta korlátozások súlyosan érintették a hazai játékkereskedőket, az idei évet már a gyereknap körüli vásárlások sem menthetik meg.
Boltbezárások, visszaeső forgalom - mi lesz a kiskereskedelemmel?
A koronavírus miatti gazdasági visszaesés boltbezárásokat, a legmagasabb és a legalacsonyabb vásárlóerejű települések között tovább mélyülő szakadékot eredményezhet. A kiskereskedelmi forgalom visszaese sincs kizárva, ha több munkanélküli lesz, mint amivel most számolnak.
Soha nem látott átrendeződések a kiskereskedelemben
A koronavírus miatt hozott kijárási korlátozások hatással vannak valamennyi kiskereskedelmi piacra, a munkaerő kiesik, a fogyasztói szokások változnak, átalakítva egyúttal az értékesítési csatornákat is.
Kell most bérleti díjat fizetni? Kihívás előtt a boltosok
A koronavírus járvány terjedésének megállítása érdekében hozott rendelkezések komoly kihívás elé állítják a nem napi fogyasztási cikkeket értékesítő üzleteket - például a ruhaboltokat. Bár 15 óráig nyitva tarthatnak, a kijárási korlátozás értelmében lényegében tiltott a látogatásuk. Felmerül tehát a kérdés, hogy ilyen helyzetben is kötelesek-e bérleti díjat fizetni?
Felesleges megrohamozni az élelmiszerboltokat!
A mások mellett a Tesco-t, a Spart és az Aldit is a tagjai között tudó OKSZ megismételte a pár héttel ezelőtti közlését, miszerint az ugyan előfordulhat, hogy a lerabolt polcokat késedelemmel tudják csak visszatölteni az áruházakban, de élelmiszerben nem lesz hiány, és felesleges bespájzolni.
Megnyomja a víruspánik a kiskereskedelmi adatot
Elemzők szerint a járvány keltette felvásárlási pánik pár hónapig még segítheti a kiskereskedelmi forgalom növekedését.
Hasít a lakberendezői piac
A tartós fogyasztási cikkek forgalmában némi hangsúlyeltolódás történt az elmúlt pár évben, élre került a bútor és a lakásfelszerelés, valamint az építőanyag. Mindezt a megugró bérekkel, valamint a családtámogatásokkal magyarázzák a szakértők. Hiába van több jövedelme valakinek, annál többet már nem fog élelmiszerre költeni, mint tette korábban.
Őrült sok pénzt hagytak a magyarok a boltokban
Hasít a hazai kiskereskedelem: 17 ezer üzleti egységben közel 2500 milliárd forintot költöttek a magyarok 2019-ben, ami 7 százalékkal haladja meg a 2018-as összesített éves forgalom mértékét. A bolttípusok körül őrzi vezető szerepét a diszkont.
Megvan, mi menthetné meg a hazai kiskereskedőket
Öt év alatt közel 20 ezerrel csökkent a hazai kiskereskedelmi üzletek száma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint. A sarki boltok megszűnésével járó folyamatot lelassíthatja a Schneider Electric és a Scale Computing új, közös megoldása.
Holnaptól nagy változás jön a boltok húspultjaiban
Január 15-től, szerdától nemzeti zászlóval is kötelező feltüntetni a nagyobb boltok húspultjaiban kapható nem előrecsomagolt, friss sertéshúsok származási helyét - közölte Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke.
Meglódult a boltok forgalma az év végén
A tavaly novemberi kiskereskedelmi forgalom a nyers adat szerint 6,8 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 7,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét az előző havi 6,2 százalék után - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Újra tömve vannak a bevásárlóközpontok
Ugyan már vége a karácsonynak, nem csitul a kereskedelemben a beszerzési láz.