Miért kell a Costa a Coca-Colának?

Az eddigi hűsítő italai mellett a forró italok piacára is belépne a Coca-Cola amerikai üdítőitalgyártó, a cég bejelentette, hogy 5,1 milliárd dollárért felvásárolja a brit Costa Caffe-t, ezzel szélesítve eddigi termékkörét.

Ez lesz az egyik legnagyobb felvásárlás a Coca-Cola történetében, az amerikai óriás augusztus 31-én jelentette be, hogy 5,1 milliárd dollárt, azaz több mint ezernégyszáz milliárd forintot fizetne a brit Costa Caffe-ért.  A Costa Caffe 1971-ben jött létre, (Magyarországon csaknem egy évtizede van jelen a lánc) és mára harminc országban mintegy 4000 kávézó tartozik a névhez, és Nagy-Britanniában – saját számításaik szerint – piacvezetőnek is számítanak. Mindez összehasonlításképpen a Starbuck 28 ezer kávézójával csak a piac egy kisebb részét jelenti, a Coca-Cola azonban nem véletlenül lát fantáziát az üzletben.

Jön a Coca-café? - Kép: Pixabay

A piac ugyanis alapvető változásokon megy át: habár a Coca-termékek máig keresettek, az eladások szárnyalnak, a cég részvényei mégis teljesíthetnének fényesebben. A befektetők – teljes joggal, - attól tartanak, hogy a cég szárnyalása már nem tarthat sokáig. A fogyasztók ugyanis mindinkább az egészségesebb, kevesebb hozzáadott cukrot tartalmazó italokat részesítik előnyben. Erre persze már a Coca vezetése is rájött, ezért sorozatosan szélesíti palettáját egészségesebb termékekkel. (Magyarországon például a Coca az egyik legnagyobb ásványvízgyártó, a zalaszentgróti üzem többek között exportra is termel.)

Az egyik ilyen új termék az amerikai piacon is sláger lett: a fémdobozos, jegeskávéként árult Georgia Cafe. A kávépiac irányába tett következő lépés, a kiskereskedelmi ágazat felvásárlása tehát ennek a stratégiának a logikus folytatása. A piac ismerői szerint azonban senki se várja azt, hogy a Coca hatalmas erőforrásait kihasználva ezrével nyitja majd a Coca-cafékat, sokkal valószínűbb, hogy a Costa márkát és tapasztalatait felhasználva a szupermarketekben kapható kínálatot szélesíti majd. Persze nem a Coca az egyetlen, aki az egészségtudatos fogyasztók megnyerésének irányába tesz lépéseket. Alig néhány hete jelentette be a nagy rivális Pepsi, hogy felvásárolja az izraeli Sodastream céget.

 

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo