Elektromos autó cikkek


Nyakunkon az energiaforradalom?

Nyakunkon az energiaforradalom? 

Az alternatív meghajtású járművek elterjedése nemcsak a közlekedésre, de a nyersanyagpiacra is forradalmi hatással lesz. Na de mikor? A K&H elemzői értékelték a helyzetet.
Nyoma sincs áttörésnek az elektromos autózásban

Nyoma sincs áttörésnek az elektromos autózásban 

Az elektromos autók terjedését segítő tényezők közül csak kevés javult számottevően 2016-ban – állapította meg a stuttgarti központú IFUA Horváth & Partners vezetési tanácsadó cég tanulmánya. Mindenekelőtt az a gond, hogy a gyártóknak nem sikerült elég mutatós és gazdaságilag is vonzó kínálatot teremteniük. Tavaly csak két új, tisztán elektromos meghajtású modell került a piacra – az egyik a Hyundai Ioniq EV, a másik a Tesla Model X –, és a plug-in hibridek esetében sem sokkal jobb a helyzet.
Lesz elég töltőkút az elektromos autóknak?

Lesz elég töltőkút az elektromos autóknak? 

Érthető a kereskedelmi ingatlanok, plázák, áruházak üzemeltetőinek-fejlesztőinek idegenkedése attól, hogy az elektromobilitás elterjedéséhez nyilvánvalóan szükséges elektromos töltőállomások kiépítésének beruházási költségeit úgy finanszírozzák, hogy jelenleg még nem látható e beruházások pontos megtérülése. Ugyanakkor, ha nem lép ebben a kérdéskörben hazánk is sürgősen, lemaradhatunk a régiós versenytársainktól e téren. Kenyeres László, a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda szakértője beszélt a az AARMA ingatlangazdálkodással kapcsolatos konferenciáján az elektromosautó-töltőpontok kérdéseiről május 25-én, Budapesten.
Önvezető taxikra vágynak a digitális világ fogyasztói

Önvezető taxikra vágynak a digitális világ fogyasztói 

Radikális változás előtt áll a globális autóipar. A digitalizáció az egyik legerősebben befolyásoló tényező ebben a szektorban. A technológiai változások mellett a fogyasztók miatt is jelentős a ráhatás: sokan már önvezető taxiban utaznának vagy elektromos autót vezetnének - derül ki a Roland Berger Automotive Disruption Radar című tanulmányából.
A mobilpiac irányába megy el az autóipar

A mobilpiac irányába megy el az autóipar 

Az autógyártók sikere a jövőben nemcsak az eladott járművek számán fog múlni, hanem azon is, hogy a jármű teljes életciklusa alatt mennyi pénzt tudnak kiszámlázni a tulajdonosnak a digitális szolgáltatásokért - derül ki a KPMG friss, globális autóipari felméréséből.
Az olcsóbb fenntartással nyernek a hibridek

Az olcsóbb fenntartással nyernek a hibridek 

Az európai villanyautó-piac 5 százalékkal nőtt tavaly, de a hibrideknél jóval nagyobb, 27 százalékos volt a bővülés. Mind a hibridek, mint a villanyautók segíthetik a jövőben a flottapiac bővülését - közölte a Magyar Lízingszövetség. A szervezet szerint azonban a villanyautók térnyeréséhez további ösztönzőkre lenne szükség.
Az ólom lehet a klímaváltozás korának aranya

Az ólom lehet a klímaváltozás korának aranya 

Világszerte 35 millió járműben alkalmazzák a stop-start indítórendszert. A befektetők szerint nagy pénz van az ólomkitermelésben, mert az ólomalapú akkumulátorokra nagy igény lesz, ahogy az autógyárak egyre inkább ilyen rendszerű járművekkel próbálják csökkenteni a közlekedés ÜHG-emisszióját.
Céges kocsinak is megéri az elektromos

Céges kocsinak is megéri az elektromos 

Céges flottának is megéri elektromos autót választani a szakértők szerint, mert megtérül a befektetés. De jól át kell gondolni a finanszírozási formát.
Elöntenek minket az elektromos autók

Elöntenek minket az elektromos autók 

A világ meghatározó nagyvárosai összefogtak, hogy csökkentsék a károsanyag-kibocsátás mértékét és negatív hatásait. London és Párizs a dízel- és benzin üzemanyagok betiltását tervezi tíz éven belül, míg Norvégia a belsőégésű motorok korlátozását fontolgatja. A fogyasztók azonban még várnak: megfizethető árakat, könnyű és gyors töltési lehetőségeket szeretnének.
Elektromos autókra állhatnak át a cégek

Elektromos autókra állhatnak át a cégek 

Az elektromos autók vásárlásához igényelhető állami támogatási rendszer elindítása a magyar autópark korszerűsítésének fontos lépése és a flottapiacra is kedvező hatással lehet - közölte a Magyar Lízingszövetség.

Autót csak kölcsönbe? 

2030-ra az elektromos meghajtású járművek lesznek többségben a nagyvárosokban a szigorodó emissziós előírásoknak és az olcsóbbá váló technológiának köszönhetően.

Közel az áttörés az elektromos autóknál 

Áttörést hozhatnak az elektromos autók terjedésében a legújabb akkumulátortechnológiák. A mostani akkuk ugyanis túl nehezek, és ez szoros összefüggésben áll azzal, hogy a kocsikat túl gyakran kell feltölteni. Ez azonban hamarosan megváltozhat – mutatta ki a stuttgarti központú IFUA Horváth & Partners nemzetközi vezetési tanácsadó cég tanulmánya.

Nem ülhetnek a babérjaikon a beszállítók 

Miközben 2015 újabb kiváló év volt az autóipari beszállítók számára – 7,5 százalékos profitnövekedéssel –, a piaci bizonytalanság fokozódik, a globális bevételek növekedése pedig lassul – állítja a Lazard és a Roland Berger tanulmánya. Az elemzők az idei évre a piac megtorpanását várják.  

Elektromos autókra ad pénzt a kormány 

Az eddig bevezetett ösztönzők mellett a tisztán elektromos hajtású személy- és kishaszon gépjárművek beszerzéséhez kétmilliárd forint biztosításával járul hozzá a kormány – jelentette be Varga Mihály az Európai Mobilitási Hét keretében szervezett Emobility Forum 2016 konferencián.

Tényleg bedöntheti Elon Musk az Ubert? 

A Tesla vezére önvezető elektromos autókat szervezne autómegosztási alkalmazásra. Uber-elvek + önvezető szoftver + Tesla-gépkocsik, mindehhez Tesla-teherautók + Tesla tömegközlekedés = Zéróemissziós globális földfelszíni járműflotta. Ráadásul a 2020-as évek elejére. Igaz ez? Az esélyeket elemezzük.

Saját veszteséges cégét vásárolja fel a Tesla vezére 

Hárommilliárd dollárért vásárol fel egy veszteséges céget a Tesla vezetője. Ráadásul a sajátját. Rosszul hangzik? Pedig van benne logika! Musk a megújuló energiás közlekedés minden szeletére igényt tart.

Még nyerhetünk is a Volkswagen-botránnyal 

A szigorodó kibocsátási szabályok felnyomják a dízelautók árát, így kedvezőbb alternatívává válnak a még mindig borsos árú hibrid autók. A gyártók is dolgoznak a zöld tömegterméken, van, ahol pedig az állam segít, hogy mielőbb megtörténjen az áttörés.

Elektromosra vágynak a magyarok 

Már tíz éven belül többségben lehetnének az elektromos autók a magyar utakon a Forensis autóklub felmérése alapján. Az autósok jelentős része ugyanis legszívesebben már most is elektromos autót venne – de még drágállja és inkább kivár.

Még csak most kezdődik a harc az olajpiacon 

Rövidtávon nehezen becsülhető meg az olajár alakulása. Az olajpiac igazi átalakulása még csak most kezdődik, hiszen az elektromos autók térnyerésével visszaesik a közlekedésben a kereslet a fekete aranyért.

Soha többé parkolódíj! Ennyi kell hozzá 

Márciustól Debrecenben és Kaposváron is ingyenesen parkolhatnak a környezetkímélő, zöld rendszámtáblás járművek, hasonló szabályozás van érvényben például Székesfehérváron, Szolnokon és Pécsen is. A Fővárosi Közgyűlés tavaly decemberben döntött az ilyen gépkocsik díjmentes budapesti parkolásáról.

Már csak engedélyre vár a repülő autó 

A Terrafugia amerikai cég határozott szándéka, hogy 2025-re elterjeszti repülő autóit. A prototípust már 2014-ben megépítették. Helyből fel tud szállni, kifutópálya sem szükséges hozzá. Húszórás tanfolyamon meg lehet szerezni a pilótaképesítést, de ez is csak végszükség esetén kell, hiszen a jármű magától repül. Az ára még nem ismeretes.

Átlépett egy tabut a Tesla vezér 

Musk sértőnek talált egy beszólást a neten és tett róla, hogy aki posztolta, ne vehessen többé Tesla autót. Nem érdekelte, hogy az illető nem egyszerű fogyasztó, hanem kockázati tőkés.

Napelemes robogó lehet a következő nagy durranás 

Egy találékony afrikai diáknak elege lett a benzinköltségekből. Épített magának egy napenergiával működő motort. És hozzá töltőállomásokat. Afrikában óriási probléma a városi szmog. Ez lehet a megoldás.

Merkel menti az autógyárakat 

A Merkel-kormány 5000 dollár támogatást adna minden egyes elektromos autóra. Heteken belül kormánystratégiával állnak elő a gyártásuk fellendítésére, holott 2012-ben e célról már lemondott a kabinet. Valószínűsíthető, hogy a Volkswagen-botrány a fordulat oka: a perek miatt bajba került szektornak politikailag korrekt siker-termékre van szüksége. Az államnak pedig egy életképes húzóágazatra.

Kia Soul EV: a lelkes környezetvédő 

Villanyautóval járni menő dolog, a Kia Soul EV-vel még inkább. A világ egyetlen, kompakt szabadidő-autóra épülő elektromos személyautója a felhasznált anyagait tekintve is környezetbarát. Kényelmes, gazdagon felszerelt, és jól használható hatótávolságú autó.

Jelentős kedvezmény az elektromos autósoknak 

Komoly adóelőnyökkel járhat jövőre elektromos autót vagy plug-in hibridet venni. Nulla forint lesz az ilyen autót vásárlóknak nemcsak a gépjárműadó, hanem a regisztrációs adó, az átírási illeték, a cégautóadó is.

Egy lépésre vagyunk az okosautótól 

Többszörösen rájár a rúd az autógyártókra, stagnálás, illetve visszaesés jellemzi jelenleg a globális autópiacot, még a számos gyártó számára legfontosabb piaccá előlépett Kínában is megtört a növekedés üteme. Mindez azonban nem fogta vissza az autógyárak újító kedvét és fejlesztési tempóját.

Két év múlva itt van az elektromos kocsik aranykora 

A nemzetközi trendek és előrejelzések is azt vetítik elő, hogy néhány éven belül áttörésre lehet számítani az elektromos közlekedés terén. A szakemberek szerint az elektromos járművek technológiai fejlődésében, illetve elterjedésében 2017 lehet a fordulópont, amelyre Magyarországnak is fel kell készülnie.

Egyre olcsóbbak lesznek az elektromos kocsik 

Egy év alatt csaknem negyedével esett vissza az elektromos autók ára Németországban, a gyártók ugyanis egyre olcsóbb kocsikkal rukkolnak elő – derült ki az IFUA Horváth & Partners nemzetközi vezetési tanácsadó cég felméréséből.

A várost is hűtik az elektromos autók 

A hagyományos gépjárműveknél jóval kevesebb hőt bocsátanak ki az elektromos autók, ez pedig komoly környezetvédelmi előnyökkel járhat, csökkenthetik a hőséget a városokban - érvelnek amerikai és kínai tudósok.

E-autók: vegyünk példát az észtekről! 

A klímavédelmi célok eléréséhez évente 30 ezer e-autót kellene forgalomba állítani Magyarországon. Ez nem elérhetetlen cél: az új uniós irányelv kötelezővé teszi az alternatív töltőhálózat kiépítését, és kormány is előlendíthetné az elektromobilitás terjedését,

Pár év és elektromobilok leszünk a tervek szerint 

Az Európai Unió tagállamainak, köztük Magyarországnak két éve van arra, hogy felállítsa szakpolitikai keretét az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának kiépítéséről szóló új EU-s irányelv szerint. Öt év múlva már Magyarországon is jelentős számú elektromos autó közlekedhet az utakon.

Egyre olcsóbbak lesznek az elektromos kocsik 

Egy év alatt csaknem 20 százalékkal esett az elektromos autók ára Németországban. Bár ezek a járművek még mindig jóval drágábbak a benzines vagy dízelüzemű kocsiknál, az árkülönbség egyre mérséklődik.

Nálunk is beköszönt az elektromos autók aranykora 

2023-ra az elektromos járművek futásteljesítménye éves szinten eléri a hagyományos hajtásúak jelenlegi futásteljesítményét. A realista forgatókönyv szerint 52 000, többségében hibrid, kisebb részben tisztán hálózatról tölthető gépjármű lehet ekkor Magyarországon.

Lépéskényszerbe hozza a kormányt Brüsszel 

Első olvasatban elfogadta az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának bevezetéséről szóló irányelvet az Európai Parlament. Az irányelv jelentős lépés az elektromos és földgáz alapú közlekedés európai terjedésében.

Adókedvezmény jöhet az elektromos kocsikra 

Adókedvezményekkel és támogatással erősítené a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az elektromos autók elterjedését Magyarországon; a Jedlik Ányosról elnevezett intézkedéscsomagon már dolgoznak a minisztériumban – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Beköszönt az elektromos kocsik aranykora? 

Fordulóponthoz érkezett az e-mobilitás piaca: jelenleg az átmenet időszakában vagyunk, amikor az akkumulátorok ára évente 20-30 százalékkal csökken, amely elképesztő hatást gyakorol a gépjárműiparra.

Tömeggyártásra kész a napelemes taxi 

A szakemberek szerint elhárultak a technológiai akadályok az elől, hogy a elektromos autók tömegtermékké váljanak. Csak a fogyasztók feje nem áll még készen a váltásra.

Nagy fejlődés előtt a villanyautók 

Jövőre már húsz különféle elektromos autót lehet majd kapni Németországban, s ezek átlagosan csak 30 százalékkal lesznek drágábbak a hasonló benzines járműveknél. Két évvel ezelőtt még csak kétféle szériamodell volt elérhető a német piacon, és ezek 60 százalékkal kerültek többe azonos kategóriájú hagyományos társaiknál.

Elektromos autóval Budapesten: tankolni már lehet 

Elektromos autótöltő-állomást adtak át hétfőn Budapesten, a Vidékfejlesztési Minisztériumnál (VM). A most átadott töltőoszlop, amely két töltőpontot tartalmaz, a tizedik a fővárosban.

2020-ra összejön az egymillió villanyautó 

„Már a német üzleti világ is bízik abban, hogy 2020-ra több mint 1 millió elektromos autó fut majd az ország útjain” – derült ki az IFUA Horváth & Partners vezetési tanácsadó cég és a Strascheg Institue felméréséből.

Ráfizetéses zöld autók helyett repülő kocsik 

A Tesla fejesei a repülő autókban látják a jövőt, versenytársai viszont az elektromos autók ráfizetéses gyártásával bíbelődnek. A GM legalább 10,7 millió forintot veszít az elektromos Volt minden egyes példányán. A 2000 óta piacon lévő Toyota Prius a nagy sláger.

A vártnál lassabban terjed az elektromos autózás 

A német kormány nyolc év múlva már egymillió elektromos autót akar látni az utakon, a német energiacégek nem hisznek ebben a koncepcióban. Magyarországon még lassabb a fejlődés.

Mérnökök már dolgoznak a ritkaföldfémek elhagyásán 

Megmunkálásuk ökológiai károkat okoz és a szennyező melléktermékek rákkeltőek. A kínai export-kvóta csökkentése, s a négy év alatt hatszoros áremelkedés arra készteti a piaci szereplőket, hogy alternatívákat találjanak.

Bush is késleltette az elektromos autók térnyerését 

A Revenge of the Electric Car (Az elektromos autó bosszúja) című 2011-es dokumetumfilm utánajárt, milyen nehézségeken ment keresztül az új vívmány, mire a nagy autógyárak rászánták magukat, hogy tömegterméket csináljanak belőlük. Alternatív gépjárműként még mindig csak "jó úton" halad ahhoz, hogy elérje ezt a célt, de léte már biztosítva van. Nem volt ez mindig így... De ehhez fanatikus rajongók kellettek. A film a tudatos fogyasztók kampányolásának szükségessége mellett teszi le voksát.

E-benzinkút Budapesten 

Elektromos autók számára egyenáramú gyorstöltőt helyezett üzembe az ABB nemzetközi energetikai vállalatcsoport magyar cége a Mol Istenhegyi úti töltőállomásán, a berendezés mindössze 15-30 perc alatt tölti fel az autókat - közölte az ABB.

Érzelmeken múlik a jövő energiája? 

A jövőben a technológia fejlődésével és az okos hálózatok térnyerésével párhuzamosan, a háztartási méretű megoldások jelentősen hozzájárulhatnak majd az energetikai rendszerek bővítéséhez. A lakosság emocionális indíttatásból beszerzett háztartási méretű kiserőművei, tetőre telepített fotovoltaikus rendszerei és például a villanyautók által biztosított tárolási kapacitások jelentős beruházásokat is kiválthatnak.

Van, ahol már kölcsönözni is lehet az e-autókat 

A nagyközönség is igénybe veheti hétfőtől Párizsban az első elektromosautó-kölcsönző rendszert, az Autolibet, amelyet a fővárosi önkormányzat a négy éve nagy sikerrel működő bérbicikli-hálózat mintájára hozott létre.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Új szolgáltatásokat vezet be az OTP: minden vállalati ügyfél érintett

Új szolgáltatásokat vezet be az OTP: minden vállalati ügyfél érintett 

Jön a Single Market a vállalatok számára is.
Mostantól a SZÉP Kártya használata olyan egyszerű, mint egy érintés

Mostantól a SZÉP Kártya használata olyan egyszerű, mint egy érintés 

Nincs több keresgélés a pénztárcában.
Hol húzódik a határ? Az AI és az ember szerepe a befektetési döntésekben

Hol húzódik a határ? Az AI és az ember szerepe a befektetési döntésekben 

Interjú a KBC Asset fióktelepének vezetőjével.

Pénzszerzés

Soha nem látott február vár a nyugdíjasokra

Soha nem látott február vár a nyugdíjasokra  

Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete.

Adózás

Jön a dupla családi adókedvezmény

Jön a dupla családi adókedvezmény 

A 2025 év eleji összeghez képest jövőre megduplázódik a családi kedvezményként igénybe vehető összeg.

Jogi kisokos

Hullarabló maffia bukott le Magyarországon

Hullarabló maffia bukott le Magyarországon 

Huszonegy embert gyanúsítanak azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát megszerezték.

Klímablog

Hamarosan idul a karácsonyi palackinvázió

Hamarosan idul a karácsonyi palackinvázió 

A MOHU idén is megnövelt kapacitással készül a karácsonyi és az év végi időszakra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo