Nem győzi a Tesla a gyártást

Várat magára az áttörés a Teslánál, az amerikai elektromos autógyártónál: elérhető árú új modelljéből nem tudnak eleget készíteni, hiába építettek saját, óriási akkugyárat.

A Tesla S típusú luxuslimuzinjával és X jelzésű, felső kategóriás, ugyancsak teljesen elektromos meghajtású terepjárójával robbant be az amerikai, majd a nemzetközi piacra. A hetven-nyolcvanezer dollárba kerülő autók piaca azonban korlátozott.

A nagy sikert 3-as jelzésű, kisebb, és 35 000 dollár körüli árával könnyebben elérhető limuzinjától reméli a gyár, de a gyártás akadozik.

A Tesla Model 3.
Fotó: Tesla Motors

2017 harmadik negyedévében a tervezett 1500 3-as helyett csak 260 került le a futószalagokról, és a 2018-ra kitűzött célt, hogy hetente 5000 kocsit gyártsanak, legkorábban az év derekára érhetik el. A fő gond az akkumulátorok hiánya – a nevadai sivatagban épített saját akkugyár sem tud elég erőforrást szállítani.

A Tesla 2017 utolsó három hónapjában csaknem 30 000 e-autót  bocsátott ki, 27 százalékkal többet, mint az előző év hasonló időszakában. A kaliforniai  vállalat egyébként nem hagyott fel egyéb, nagyratörő terveivel sem: dolgoznak a teljesen elektromos teherautón, és jön négyüléses sportkocsijuk, amely villanymotorjával 400 km-es sebességre lesz képes. (SDA – Schweiz Depeschen Agentur)

Az autóiparban is hódít a virtuális realitás
A kiterjesztett valóságot, vagyis az augmented reality-t szemünk elé varázsoló headsetekkel könnyebben lehet például autót vagy bármilyen összetett masinát tervezni, aminek megtervezése több ezer döntést, választást igényel.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo