Mi a közük a gyerekmunkásoknak az elektromos autók akkujához?

A 2020-as évek kulcsfontosságú nyersanyaga lesz a kobalt, melyet az elektromos autók akkumulátorainak gyártásához használnak. Csakhogy az éves volumen nagy részét a Kongói Demokratikus Köztársaságból szerzik, ahol állandó jelenség a korrupció, a fegyveres zavargások és a gyerekmunkások foglalkoztatása.

Ugyan olyan korban élünk, amikor csökkennek a nyersanyagárfolyamok, a kobaltra alighanem mégis érdemes fogadni, mint olyan nyersanyagra, melynek ára emelkedni fog, ahogy egyre nő rá az igény. A Glencore a legerősebb ebben a tekintetben, mert alaptevékenységből eredő profitja (core profit) felét szerzi a kobaltkitermelésből. Ez félszer nagyobb, mint versenytársai kobaltból eredő nyeresége.

Kobaltbizniszét ugyanakkor a Kongói Demokratikus Köztársaságra alapozza. Ami azért necces, mert az ország zavargásokkal terhes, egyes területein káosz uralkodik, bányáiban gyerekmunkásokat is alkalmaznak – bár a Reuters elemzése arról nem szól, hogy a Glencore beszállítói hálózatában vannak-e olyan cégek, amelyek kiskorúakkal dolgoztatnak, vagy sikerült-e kiszűrni ezeket. (A gyerekek azok, akik a kis tárnákba is be tudnak mászni a bányákban.)

Kép: Wikipedia

Az angol–svájci Glencore kongói jelenléte révén 2011 és 2016 között közel megduplázta kobaltkitermelését: 2011-ben 12 880, 2016-ban pedig 28 300 tonnát hozott felszínre. Ez már az éves globálisan kitermelt volumen egynegyede. A Glencore riválisai zömében tartózkodnak, hogy bizniszeljenek az országgal. A világ legnagyobb bányaipari óriáscégei, a BHP, a Rio Tinto és az Anglo American eltérő stratégiát követnek az elektromos autókban használható nyersanyagokkal kapcsolatban. A Glencore arra számít, hogy az elkövetkező években világszerte meglódul az elektromos autók értékesítése, s akkujaikhoz kobaltra lesz szükség.

Ezek az országok tiltják be a dízelautókat
A nagyvárosok lakói világszerte fulladoznak a szennyezett levegőtől. A kormányok a Volkswagen-botrány kapcsán katalizálták a közvélemény dízelellenességét: egyre több ország jelenti be, hogy betiltja a dízel- és/vagy benzinüzemű autókat.
Ez azonban nem tutibiztos tipp. A technológiai innovációknak köszönhetően más nyersanyag is átveheti a kobalt helyét. Ilyen például a cink, melyet nem úgy tartanak számon, mint az elektromos autógyártás technológiájának részét, de egyes kutatások szerint használható lenne az akkuk elkészítésében, ha más ércekből viszonylag kifogyunk, s azok túl drágákká válnak.
  • A Glencore versenytársai közül az Anglo American a hidrogéncellás autók gyártásába szállít be, és platinakészleteiből próbálja kipréselni a legtöbb profitot.
  • A Rio Tinto lítiumbányászatot indít Szerbiában, de ebből csak a 2020-as években lesz realizálható eredmény. A lítium egyébként is bőségesen hozzáférhető természeti erőforrás.
  • A BHP elemzői azonban úgy döntöttek, még nem koncentrálnak az elektromos autók számára beszállítandó nyersanyagokra, mert szerintük az ilyen típusú járművek igazán átütő érvényesülése a piacon még 2030-ig várat magára. Mégis a Glencore után a BHP profitjában játsszák a legnagyobb szerepet az elektromos autókban használható ércek, megközelítőleg 20 százalékot hasítanak ki.
Kína ebbe is belehúzott
Az óriási állami támogatások és az olcsó munkaerő segítségével a kínai elektromos autógyártás globális vezető szerepre törekszik. Idén már 295 000 elektromos autót adnak el Kínában – és csak 287 000-et összesen a világ többi országában, miközben Peking a legjobb külföldi szakembereket is megvásárolva tör az élre.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo