A Porsche is búcsút int a dízeles autóknak

A Porsche az első német autógyártó, amely levonja a dízelbotrány tanulságait, és leáll a dízelmotoros kocsik gyártásáról.

Ezt Oliver Blume, a vállalat vezérigazgatója jelentette be azzal: bár a Porsche soha nem fejlesztett vagy gyártott dízelmotort, az azok körüli botrány nekik is ártott, sok gondot okozott. A Porsche csak egy évtizeden át gyártott ilyen motorokkal felszerelt járműveket is.

Kép: Pixabay

Ennek most vége, „a jövőben arra akarunk összpontosítani, amit a legjobban tudunk, erős benzin- és hibridmotorokra”, így a vezérigazgató. A gyár 2019-ben jelenik meg első, teljesen elektromos kocsijaival, tette hozzá.

A dízel végórái
Európa valamennyi országában kevesebb dízelautót adtak el az első félévben, mint egy évvel korábban, és a nagyvárosok dízeltilalma e motorok halálát jelentheti.
Egyébként felébredt a gyanú, hogy a Porsche is manipulálta motorjait, ha nem is a károsanyag-kibocsátás vonatkozásában. Német lapértesülés szerint kocsijaik – hogy a vezető „élményét“ fokozzák – erősebb hangot adnak az utakon, mint amikor az autó zajszintjét ellenőrzik
Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo