Jövőre jön a napkollektoros autó

Sokan kivitelezhetetlennek tartották, hogy napkollektorral felszerelt autó elég energiát termeljen ahhoz, hogy közlekedni lehessen vele. De 2019-re forgalomba kerülhet a szolárautó.

Lehetséges, hogy az elektromos autók meghajtásához szükséges energiát bizonyos esetekben eddig is napenergiából állították elő, de azt mindig egy feltöltő egységen keresztül kellett az autóba táplálni. Vagyis az energiát máshol termelték meg (talán egy szolárfarmon, talán az autó tulajának házában, a tetőre szerelt napkollektorokkal), s azután töltötték be az autó akkujába.

Az a koncepció, hogy az autó a saját felületén lévő eszközökkel szerezzen elegendő energiát a furikázásra, eddig elérhetetlen volt.

Nem mintha az autóipar óriásai nem próbálkoztak volna ilyesmivel. A Toyota Priusra terveztek is egy szolártetőt, ami napenergiát fog be, hogy ezzel és az akkuval együtt működjön az autó, de a napkollektor csak 6,4 kilométerrel növelte a távolságot, amit a jármű egy töltéssel meg tud tenni. Ez nem nagy kunszt.

Volt olyan mérnök, aki kiszámolta, hogy a pusztán napkollektorral történő működés mindössze 6,4 lóerős motort hajtana meg. De még egy egyszerű fűnyíróban is 18 lóerős motor van, idézte a szóban forgó mérnököt a futurism.com.

Dizájnos, nemde?
(fotó: Lightyear One)

A Lightyear One nevű holland startup azonban kifejlesztett egy "öntöltő" szolárautót. A cég el is nyert egy rangos zöld díjat, a Climate Change Innovator Awardot járművével. A Lightyear One állítása szerint az autó hónapokig képes töltőre csatlakozás nélkül közlekedni, feltéve ha eleget süt a nap a környezetében.

Az öt vállalkozó, akik létrehozták a vállalkozást, már évek óta tesztelik a prototípust, s állításuk szerint sikerült kiküszöbölniük azokat a technológiai nehézségeket, amik a hatékony öntöltő szolárautó létrejötte előtt tornyosultak akadályként. Az első 10 példányt 2019-ben bocsátják forgalomba.

Megújuló energia: ez így nem lesz jó
Európa 2030-ra energiájának 27 százalékát megújuló energiaforrásokból fogja előállítani – legalábbis a korábban tett klímavállalás ezt tartalmazza. A kontinens azonban nem fogja elérni ezt a célt, hacsak nem vezet be olyan intelligens szabályozást, amely támogatja az ágazatban szereplők innovációs és befektetési hajlandóságát.
Hogy e kijelentéseknek mekkora az igazságtartalma, azt egyelőre nem tudni. A futurism.com is megjegyezte, hogy nehéz elhinni, valaki át tudta hidalni a szolár-asszisztált meghajtás és a teljes mértékben napenergiás meghajtás közötti, meglehetősen tág szakadékot - méghozzá olyan távolság megtételére alkalmassá téve a motort, mint a beharangozott 400-800 kilométeres táv. (Ez angolul range, ami az egy töltéssel megtett távot jelenti a szakzsargonban.)

Ugyanakkor az is tény, hogy több jel mutat már arra, a teljes mértékben napenergiás meghajtású, öntöltő járművek léte nem is annyira távoli lehetőség. 2017-ben az ausztráliai Byron Bay Railroad Company olyan vonatot mutatott be, ami teljes egészében napenergiát hasznosít, habár csak viszonylag rövid távot, 3 kilométert tud megtenni így. Vagyis kisvasútként működik.

A Lightyear One autó neve egyébként onnan jön, hogy okos emberek kiszámolták, az összes járművel akkora távolságot teszünk meg mi emberek a Földön évente, ami egyenlő egy fényévvel.

(futurism.com, ABC Australia)

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo