Cafeteria 2012 cikkek


Kérnénk egészségbiztosítást, ha lehetne

Kérnénk egészségbiztosítást, ha lehetne 

A következő hetekben hazai munkavállalók százezreinek kell meghatároznia a 2013-ra vonatkozó béren kívüli juttatási csomagját. Az előző évekhez képest újdonság, hogy 2012-től a munkáltató által kötött egészségbiztosítások díjai adó- és járulékmentessé váltak egy törvénymódosításnak köszönhetően. Ennek következményeként egyre szélesebb rétegek számára válhat elérhetővé a magas szintű magán egészségügyi ellátás Magyarországon. A Generali Biztosító reprezentatív felmérése szerint egyébként a munkavállalók közel 30%-a kap cafeteriát vagy egyéb béren kívüli juttatást, 70%-uk számára pedig vonzó lehetőség ez a típusú egészségügyi szolgáltatás.
Közel ötvenmilliárd forint kikapcsolódásra

Közel ötvenmilliárd forint kikapcsolódásra 

A munkáltatók 48 milliárd 597 millió forint értékben adtak juttatást a dolgozóiknak Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártyán, amelyből a kártyatulajdonosok 17 milliárd forintot meghaladó összegben használtak fel július végéig - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A munkáltató is segíthet az iskolakezdésben

A munkáltató is segíthet az iskolakezdésben 

Hamarosan kezdetét veszi az új tanév, az ezzel járó anyagi terheket pedig a munkáltató is segíthet enyhíteni az iskolakezdési támogatás segítségével. Kalocsai Zsolt, az RSM DTM elnök-vezérigazgatója segít eligazodni a szabályok között.
SZÉP kártya: több mint 700 ezren használják

SZÉP kártya: több mint 700 ezren használják 

Eddig több mint 700 ezer SZÉP Kártyát bocsátott ki a három pénzintézet - az OTP, a K&H és az MKB -, ezekkel a kártyatulajdonosok már több mint 19 milliárd forint értékben fizettek.
A SZÉP a falvakat is segíti

A SZÉP a falvakat is segíti 

A hazai turizmus szempontjából jelentős megállapodást kötött a FATOSZ (Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége) és az OTP Pénztárszolgáltató, a Széchenyi Pihenőkártya első és legnagyobb hazai kibocsátója. Az új megállapodásnak köszönhetően potenciálisan több ezer falusi és agroturizmusban tevékenykedő vállalkozó válik képessé arra, hogy egyszerűsített módon váljon SZÉP kártya elfogadóhellyé.
Béren kívül- Fontosabb az egészség, mint az étkezési jegy

Béren kívül- Fontosabb az egészség, mint az étkezési jegy 

Ma már az étkezési támogatásnál fontosabbnak tartják az egészségmegőrzést a munkáltatók és a munkavállalók is, ha cafeteriáról van szó. Bár az egészségtámogatások után adózniuk kell a cégeknek, az új betegbiztosítási konstrukció előrelépést jelenthet ezen a területen. Az egészségügyi szolgáltatások ára a több ezrestől egészen a százezres nagyságrendig terjed, de hogy mennyit fizet egy cég a dolgozójának, az a pozíciójától is függ.
Cafeteria 2012: vezet az Erzsébet-utalvány

Cafeteria 2012: vezet az Erzsébet-utalvány 

Jelentősen közeledtek a kedvezményes és nem kedvezményes adózású juttatási elemek bruttó költségei - állapítja meg a Szent István Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem kutatóinak a BKIK és a Nexon támogatásával készített felmérése. Mint kiderült, a legnépszerűbb cafeteria-elem 2012-ben az Erzsébet-utalvány.
Cafeteria - Lehetőségek ma

Cafeteria - Lehetőségek ma 

A hazai vállalkozások számára a munkaerő-felvétel legfontosabb szempontja: az elkötelezettség, a tapasztalat és a fizetési igény a K&H kkv bizalmiindex-felmérése szerint. E három kritériumból kettőre költséghatékony választ adhat a munkáltató, ha a béren kívüli juttatásokkal okosan sáfárkodik.
Szép-kártya: változnak a feltételek

Szép-kártya: változnak a feltételek 

A kormány áttekinti a Széchenyi Pihenőkártya Kártya (SZÉP-kártya) rendszerének eddigi tapasztalatait, az év során beérkezett módosítási javaslatokat, ezek mérlegelését követően pedig előkészíti a kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló kormányrendelet módosítását - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy képviselői kérdésre adott írásbeli válaszában.
Kevesebben adnak cafeteriát

Kevesebben adnak cafeteriát 

Több mint 14 százalékkal kevesebb vállalat ad idén béren kívüli juttatást dolgozóinak, mint a tavalyi évben, állítja az OTP Pénztárszolgáltató kutatásra hivatkozva. A K&H felmérése szerint is csökkent a juttatást adó cégek száma: idén már csupán a vállalkozások alig több mint fele alkalmazza a cafeteria rendszert, szemben a korábbi 70-80 százalékkal.

Enni akarunk! 

Az idén gyökeresen megváltozott cafeteria szabályozás felborította a korábban megszokott népszerűségi sorrendet. Az viszont egyértelmű, hogy – bár más formában – továbbra is az étkezésre szánt juttatásokat kérik a legtöbben. A befektetési jellegű cafeteria elemek szerepe viszont marginális.

Kaphatunk az Erzsébet-utalvány miatt?  

Az Európai Bíróságon köthetünk ki az Erzsébet-utalvány miatt, miként a telekommunikációs szektorra kivetett különadó esetében. De hogyan jutottunk idáig? Dr. Bán Péter ügyvéd segítségével utánajártunk, van-e a francia kormány felvetésének nemzetközi jogi, és európai uniós relevanciája, és tud-e magyar kormány azzal védekezni, hogy az utalvány szociálpolitikai eszköz, így megfelelne az unió közérdekű cél követelményének.

Így alakul az Erzsébet utalvány 

Számtalan kritika érte a cafeteria rendszer idei újdonságát. Az étkeztetési juttatás legnagyobb hátránya volt a tavalyi utalványokkal szemben, hogy azt kizárólag a hazai élelmiszer-láncoknál fogadták el. A NÜSZ oldalán megjelent hír szerint április 15-től a Tescoban is fizethetünk Erzsébet utalvánnyal. Közben felmerült az is, hogy a jövőben a családi pótlékot is ebben a formában fizeti ki az állam.

A SZÉP kedvez a kkv-knak 

A tavaly bevezetett Széchenyi Pihenő Kártya ellen és mellett is szólnak érvek. A háromzsebes cafeteriajuttatás a munkáltatóknak kevesebb adminisztrációt jelent, a munkavállalóknak pedig kényelmes. Az ellenérv viszont az lehet, hogy a kártya költhetőségét az elektronikus POS terminálok elterjedtségének szűkössége korlátozza. A bérkompenzáció kapcsán pedig egyáltalán nem érdemes a cafeteriával számolni.

SZÉPül a kép 

Több mint 270 ezer munkavállalónak van már elektronikus utalványkártyája, derül ki a K&H Bank, az MKB Bank és az OTP Bank legfrissebb, március eleji adataiból. A Nemzeti Üdülési Szolgálat és a három pénzintézet által rendelt friss piackutatás eredményei szerint a megkérdezett munkavállalók 43 százaléka részesül az idén béren kívüli juttatásban.

Cafeteria 2012: Így leszünk egészségesebbek 

A lakosság egyre kevésbé tesz félre nyugdíj céllal, és a gyerekek jövőjét biztosító hosszú távú megtakarítások sem népszerűek. Az év első két hónapjának tanúsága szerint a trend a béren kívüli juttatások terén is érvényesül: a nyugdíjpénztárak vesztesei, az egészségpénztárak nyertesei a folyamatnak. Az idei újdonság, az adómentesen adható privát betegségbiztosítás is népszerű azonnal költhető juttatássá válhat.

Cafeteria 2012: Újdonság, amit kérhetünk a munkáltatótól 

Magyarországon az európai átlagtól messze elmarad a privát betegségbiztosítások száma, holott az úgynevezett humán casco egyáltalán nem luxus. Sőt! A magán orvosi ellátás térnyerése az állami egészségügynek is kedvezhet. Ebben hozhat változást a 2012-től érvényes szja törvény, amely lehetővé teszi, hogy a munkáltatók adó- és járulékmentes juttatásként egészségbiztosítási szolgáltatást adjanak az alkalmazottaiknak.

A bankok és a SZÉP kártya 

A cafeteria rendszer átalakításával a kormányzat prioritása a belföldi idegenforgalom, a szálláshelyek és a vendéglátás fellendítése, valamint a hazai boltok támogatása. Ez a szempontrendszer vezérelte a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP kártya) és az Erzsébet utalvány létrehozását. Az elfogadóhelyek számának növeléséért állítólag a kártyát kibocsátó bankok is sokat tehetnek.

Megnyirbált utalványpiac 

Az Erzsébet utalvány mellett egyéb étkezési utalványok is beemelhetőek 2012-től is a cafeteria rendszerbe, igaz magasabb adókulccsal. A kibocsátók bizakodóak, szerintük továbbra is megérheti őket választani munkaadónak és munkavállalónak egyaránt.

Cafeteria 2012: Erzsébet kiütéssel győz 

Az idén bevezetett új cafeteria rendszer az eddigi étkezési utalványokat felváltó eleme az Erzsébet utalvány. Elterjedését akadályozhatja az elfogadóhelyek korlátozottsága, egyelőre nincs megállapodás a multi láncokkal.

Cafeteria 2012: átalakítás után 

A cafeteriarendszer közel egy éve indult szerkezeti átalakítása lezárult. Az állam célja az volt, hogy egyszerűbb, átláthatóbb, hatékonyabb és olcsóbb rendszert alakítson ki, olyat, amely a hazai vállalkozásokat segíti. Mégsem mindenki elégedett a tavaly év végén véglegesített törvénnyel.

Ez tehetné rendbe az egészségügyet 

Az európai államok többségében a biztosítótársaságok együttműködnek az állami egészségügyi kasszákkal annak érdekében, hogy az egészségügyi ellátás finanszírozása fenntartható legyen. Magyarországon viszont nem jellemző a magán-egészségbiztosítói szolgáltatás, sőt mára szinte szitokszóvá lett a politikának köszönhetően. Pedig - ahogyan nem működik a nyugdíjrendszer sem öngondoskodás nélkül - az egészségügyi ellátás rendbetételéhez is szükség van a megtakarításokra, amelyek nem hálapénz formájában kerülnek az orvosokhoz.

SZÉP kártya: egyre több elfogadóhely 

Folyik a SZÉP-kártyák gyártása, a munkavállalók azonban még bizonytalanok, hogy hol költhetik el az erre érkező pénzeket. A juttatások kölhetőségét befolyásolja a POS-terminálok száma, valamint, hogy melyik kereskedelmi elfogadóhely kötött szerződést a kibocsátó pénzintézetekkel. A hazai kiskereskedelmi kártyaelfogadóhelyek száma nem éri el a nyugat-európai átlagot, a korábban az üdülési csekket elfogadó helyeknek csak csupán 20 százaléka rendelkezik terminállal.

Erzsébet-utalvány már a benzinkúton is 

A Mol a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft.-vel megállapodást kötött arról, hogy az olajtársaság 354 kútján is elfogadják hideg és meleg élelmiszer vásárlására az Erzsébet-utalványt - tájékoztatott az olajtársaság.

Az ügyfeleken múlik az étkezési utalványok jövője 

A megváltozott jogszabályok miatt az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés tagjai 51,17 százalékos adóteherrel bocsátják ki utalványaikat. Ennek ellenére továbbra is látnak üzleti potenciált az étkezési utalvány piacban. Véleményük szerint az ügyfelek döntik majd el, hány szereplő maradhat talpon.

Cafeteria 2012: kevesebben kapnak 

A kkv vezetők nyilatkozatai alapján a cafeteria rendszer átalakítása jelentősen csökkentette azoknak a vállalkozásoknak az arányát, amelyek béren kívüli juttatást nyújtanak alkalmazottaiknak, de ezzel együtt is a vállalkozások többsége beépíti azokat a juttatási rendszerébe. Az elmúlt években már megszokott étkezési, valamint közlekedési hozzájárulás mellett a gyakorlatban idén debütáló SZÉP Kártya jelenleg a harmadik leggyakrabban juttatandó cafeteria elem a kkv-k körében. 

Cafeteria: az Erzsébet-utalvány a nyerő 

Azok a munkáltatók, akik már döntöttek az idei béren kívüli juttatásokról, leginkább az újonnan bevezetett Erzsébet-utalványt, a SZÉP Kártya vendéglátás alszámlájára nyújtott támogatást, valamint az egészségpénztárba/önsegélyező pénztárba utalt juttatást adják 2012-ben munkavállalóiknak. 

Cafeteria 2012: átlagosan 5000 forintnyi utalvány étkezésre 

A béren kívüli juttatások új elemeként megjelent, az állam által támogatott Erzsébet-utalvány gyártása december 21. óta folyik, és eddig mintegy 6 millió utalványt állítottak elő a Pénzjegynyomdában. Eddig közel 700 ezer munkavállaló igényelte a támogatott utalványt, akik átlagosan 5000 forint értékű tömböt kértek.

Adó 2012: mi változott céges szempontból? 

A parlament által 2011 utolsó napjaiban elfogadott törvények a személyi jövedelemadó és az általános forgalmi adó tekintetében jelentősen módosították a korábbi szabályozást, a Deloitte Zrt. a vállalkozásokat érintő legjelentősebb változásokra hívja fel a figyelmet.

A két új elem: az Erzsébet-utalvány és a SZÉP kártya 

Közel egy éve indult a cafeteria rendszer szerkezeti átalakítása, mondta Szatmáry Kristóf, gazdaságszabályozásért felelős államtitkár egy pénteki sajtótájékoztatón. Január 1-jétől már mindenki tisztán láthatja az új szisztéma jellemzőit. Az állam célja az volt, hogy egyszerűbb, átláthatóbb, hatékonyabb és olcsóbb rendszert alakítson ki, olyat, amely a hazai vállalkozásokat segíti.

Hol költhető az Erzsébet-utalvány? 

Eddig az étkezési utalvány volt a legelterjedtebb béren kívüli juttatás. Az étkezési támogatás azonban az idei jogszabályokkal jelentősen átalakul, és bár látszólag nagyobb összeg juthat havonta étkeztetésre, sok munkáltató és munkavállaló úgy érzi, hogy éppen a leginkább rászorulók fognak rosszul járni.

Cafeteria 2012: Büntetik a juttatásokat 

A béren kívüli juttatások átalakításának vannak vesztesei, de igazán nyertesei nincsenek. A jövő évi változások áttekintésére, a tervezésre és a döntésre alig néhány hetük van a munkáltatóknak és a munkavállalóknak, pedig a 2012. évre vonatkozó jogszabályok erőteljesen átalakították a cafeteria munkáltatókat terhelő költségeit és azt is, hogy mire költhető el a juttatás.

Zökkenőkkel indul az idei cafeteria 

A SZÉP-kártya feltételei a 2011. december 27-én megjelent kormányrendeletben kristályosodtak ki, így sem a munkáltatóknak, sem a munkavállalóknak nem maradt sok idejük a juttatások megismerésére. Az elfogadóhelyekkel is csak most indul a szerződéskötés.

Még mindig megéri a cafeteria 

Megnövekedett teher mellett, de - a végleges a jövő évi szabályokat alapul véve - továbbra is őrzik költségelőnyüket a béren kívüli cafeteria rendszerben adható juttatások. A munkáltatók a meghatározott elemekre a maximált összeghatárig 31 százalékos adóteher mellett biztosíthatnak forrásokat munkavállalóik számára - összegzi az RSM DTM szakértője. Tehát érdemes cafeteriában gondolkodnia a munkáltatónak.

Adózás 2012: Adóprés alatt 

Megjelent a Piac&Profit magazin decemberi száma, benne többek között részletes összeállítással a 2012 évi adó- és cafeteria változásokról, interjú Bod Péter Ákossal arról, hogy véleménye szerint hogy alakul az életünk a közeljövőben. Olvasható összefoglaló a Piac&Profit által szervezett Második Fenntarthatósági Csúcs konferenciáról, és a vezetői motiválásban rejlő lehetőségekről is.

Cafeteria 2012: Többe kerül adni 

A béren kívüli juttatások átalakításának vannak vesztesei, de igazán nyertesei nincsenek. A jövő évi változások áttekintésére, a tervezésre és a döntésre alig néhány hetük van a munkáltatóknak és a munkavállalóknak, pedig a 2012. évre vonatkozó jogszabályok erőteljesen átalakították a cafeteria munkáltatókat terhelő költségeit és azt is, hogy mire költhető el a juttatás.

Cafeteria 2012: Minden juttatás egy kártyáról 

Az idén megismer SZÉP Kártya máris módosult az elfogadott adótörvények értelmében. A háromzsebes kártyát kibocsátó három bank mellé januártól csatlakozik a Multi-Pay Zrt. is. Ez lesz az egyetlen olyan kártya, amely az összes cafeteriaelem kezelésére képes az egészségpénztári befizetésektől az iskolakezdési támogatásig. A kártyával az étkezésért és az üdülésért is lehet majd fizetni.

Cafeteria 2012: minden utalványt fel lehet használni  

Az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés tagvállalatai továbbra is visszaváltják az általuk kibocsátott utalványokat, a beváltóhelyek nem vállalnak kockázatot ezek elfogadásával, és a felhasználóknak sem kell attól félniük, hogy az éttermekben visszautasítják a jelenlegi utalványokkal történő fizetést.

Cafeteria 2012: ez marad az étkezési utalványból 

A november 14-i zárószavazáson a honatyák nagyjából eldöntötték, hogy milyen adószabályokra számíthatunk 2012-ben. Marad az eva még egy évig, és azóta már az is kiderült, hogy a mértéke valószínűleg 37 százalék lesz. Legfeljebb napi 83 forint lehet a baleseti adó, csökken a kiküldetési díj adója és a települési önkormányzatok szabad adókivetési jogától is visszakoztak a képviselők. A sokakat érintő étkeztetési támogatás azonban jelentősen átalakul 2012-től.

Jó lesz-e a SZÉP Kártya? 

2,5 millió felhasználó eshet két szék közül a pad alá 2012-ben, amennyiben a SZÉP Kártyát egyeduralkodóként vezetik be, állítja az EUFE. Lehet-e módosítást elérni egy már benyújtott kormányzati koncepción ma, vagy csak azért mert üzleti szereplők érdekeit is szolgálná, helyből el kell utasítani?, teszi fel a kérdést az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés. 

Cafeteria 2012: tervezni kéne, de semmi nem végleges 

A Top Cafeteria szakértője a Multi-Pay Cafeteria oldalán összefoglalta, amit a cégek már biztosan tudhatnak a jövő évre vonatkozó béren kívüli juttatásokról. Bár itt a tervezés ideje, a bizonytalanságok miatt kevesen vágtak bele.

Cafeteria 2012: növekvő terhek 

Jövőre számos ponton változhat a béren kívüli juttatások rendszere. A parlamenti viták még tartanak, több száz módosító indítvány érkezett a törvényjavaslathoz. Az Adózóna értesülései szerint az egyik módosítás szerint 2012-ben a munkáltatónak a tervezett évi ötszázezer forint keretösszegben adható juttatások után is kell 10 százalék egészségügyi hozzájárulást fizetni.

K.O. a kkv-knak 

Megjelent a Piac&Profit magazin októberi száma, benne részletes összeállítássala kkv-k mint munkáltatók speciális körülményeiről és lehetőségeiről. Bemutatjuk a munkatörvénykönyv változásait a munkáltató szemszögéből, áttekintjük a 2012-es cafeteria változásokat, beszélünk az atipikus foglalkoztatás előnyeiről. Mellár Tamás és Chikán Attila beszél a gazdaságpolitikáról, elemezzük a euró és Európa helyzetét. Emellett többek között azt is megtudhatják, hogy mire jó a gépek közötti kommunikáció.

Cafeteria: állami utalvánnyal ehetünk 

A cafeteria piac komoly átalakulásával átalakításával az állam határozza majd meg, hogy mely társaságok lehetnek azok, akik hidegétel-utalványokat állíthatnak ki. A néhány hónapja alakul Posta Paletta utalványai most jelentek meg a piacon.

Nőnek a járulékok és illetékek jövőre 

A félszuperbruttó 2 millió 424 ezer forint felett maradna meg jövőre, a termőföldként megvásárolt ingatlan értékesítése után pedig a szokásos hozam felett már a teljes eladási árra személyi jövedelemadót kell majd fizetni a péntek délután az országgyűlésnek benyújtott törvénymódosító csomag javaslata szerint. Változik a cafeteriajuttatás adózása, és tetemesen nő az autók átírási illetéke is. A cégeknek a teljes éves gépjárműadót január 20-áig be kell fizetniük. A javaslat kimondja: a foglalkoztató által fizetett tb-járulék közvetlen ellenszolgáltatással nem járó fizetési kötelezettség. A munkavállaló által fizetendő járulék mértéke ismét nő.

Mire számítsunk jövőre a munkahelyen? 

Hogyan változik a műszakpótlékra jogosító időszak, és hátrányos helyzetbe kerül-e egy kismama, ha visszatér dolgozni? Mi várható 2012-ben a munkajogi változások, a béren kívüli juttatások területén, mekkora béremelést terveznek a cégek, és milyen irányok mentén valósul meg a közszolgálati életpálya? A HR vezetők Országos Konferenciáján kiderült, milyen kihívások előtt áll a szakma a jövőben.

Cafeteria 2012: Kiszivárogtak a kormány tervei 

A kormány jövőre átalakítja a béren kívüli juttatások rendszerét. A Piac & Profithoz került előterjesztésből kiderül, hogy jelenlegi formájában megszűnik az étkeztetési támogatás és kibővül a SZÉP Kártya. Az átalakítás célja, hogy a béren kívüli juttatások révén a gazdaságba áramló források a jelenleginél hatékonyabban szolgálják a kormány gazdaságfejlesztési céljait. Kérdés persze, hogy a rendszert eddig jellemző „választhatóság” korlátozásával és azzal, hogy az állami kibocsátású SZÉP Kártyára terelik a legkedveltebb juttatásokat, jobban fognak-e teljesülni a gazdaságpolitikai célok.

Cafeteria 2012: nem dőlhetünk hátra 

Jövőre változik a cafeteria rendszer, igaz a részleteket még csak sejteni lehet. Ebben a helyzetben érdemes a munkáltatóknak még nagyobb hangsúlyt fektetniük a hatékony megoldások kiválasztására, és hozzáértő tanácsadó segítségét igénybe venniük annak érdekében, hogy a már bevezetett rendszer a lehető legkedvezőbben működjön a vállalatok és az alkalmazottak számára is.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Pátyra költözött a dm márkás termékek nemzetközi elosztó központja

Pátyra költözött a dm márkás termékek nemzetközi elosztó központja 

Az elmúlt években több területen is fontos lépések történetek a dm gazdasági közösségében.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.

Pénzszerzés

Napelemes pályázat: elindultak a kifizetések

Napelemes pályázat: elindultak a kifizetések  

11 ezer háztartásnak ítéltek meg összesen több mint 45 milliárd forint támogatást.

Adózás

Sokan ajánlhatják még fel személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát

Sokan ajánlhatják még fel személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát 

Tállai András: egyre többen rendelkeznek adójuk 1+1 százalékáról - keddig lehet beadni az adóbevallást.

Cégblog

Biztonsági kockázatok miatt leállítja az egyik légitársaság a tel-avivi járatait

Biztonsági kockázatok miatt leállítja az egyik légitársaság a tel-avivi járatait 

A KLM holland légitársaság júliustól ismét leállítja az tel-avivi járatait biztonsági kockázatokra hivatkozva.

Klímablog

Újfajta bűnözés hódít a cégek körében

Újfajta bűnözés hódít a cégek körében 

Globálisan a negyedik legjelentősebb bűnözési forma a környezeti bűnözés, és évről évre tovább nő.

Gazdaság

Kiderült, hogy kik utaznak legtöbbet céges taxival

Kiderült, hogy kik utaznak legtöbbet céges taxival 

Az üzleti taxis fuvarok harmadát szerdán rendelik az utasok, nyáron azonban ötödével visszaesik a céges utazások száma – derül ki a Bolt adataiból.

Társadalom

Hogyan lehet visszakerülni a munkaerőpiacra szülés után?

Hogyan lehet visszakerülni a munkaerőpiacra szülés után?  

Magyarországon az érintett nők többségének kihívást jelentett a szülési szabadság után a munkaerőpiacra való visszatérés.

Infokom

Ilyen se történt még Oroszországban

Ilyen se történt még Oroszországban 

Három, alacsony pályán keringő kommunikációs műholdat indított el az orosz Brjuro 1440 cég.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo