Cafeteria 2012: Minden juttatás egy kártyáról

Az idén megismer SZÉP Kártya máris módosult az elfogadott adótörvények értelmében. A háromzsebes kártyát kibocsátó három bank mellé januártól csatlakozik a Multi-Pay Zrt. is. Ez lesz az egyetlen olyan kártya, amely az összes cafeteriaelem kezelésére képes az egészségpénztári befizetésektől az iskolakezdési támogatásig. A kártyával az étkezésért és az üdülésért is lehet majd fizetni.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

 

Az idén megismert SZÉP Kártya máris módosul az elfogadott adótörvények értelmében: egymástól független három zseb kerül a cafeteria-kártyára. Szálláshely szolgáltatásra maximum 225 ezer forint, meleg étkezésre 150 ezer forint, szabadidős és egészségmegőrző célra pedig 75 ezer forint költhető évente a plasztikkal. Számtalan pont még nem tisztázott, így például az sem, hogy a kártyára érkező étkeztetési juttatás hol és mire költhető. Az ezt meghatározó jogszabály még hiányzik.

A kártyakibocsátók között mostanáig az OTP, a K&H és az MKB Bank szerepelt. Jövőre viszont a Multi-Pay is hozzáigazítja a cafeteria-kártyáról finanszírozható elemeket az új szabályokhoz, derül ki a szolgáltató decemberi hírleveléből.

Ez lesz az egyetlen olyan eszköz a piacon, amely az összes cafeteria-elemet egyetlen kártyáról teszi költhetővé. A multifunkciós plasztik előnye, hogy rugalmasan, külön kártya kibocsátása nélkül, az informatikai rendszer kisebb átállításával gyorsan követi a jogszabályi változásokat.
- A változtatás célja, hogy a Multi-Pay Cafeteria kártyát használó munkáltatók - igazodva dolgozóik igényéhez - a legoptimálisabb cafeteria-mixet nyújthassák, nem is beszélve a megspórolt adóforintokról - válaszolta a piacesprofit.hu kérdésére Bauer Éva, a cég vezetője, aki szerint ezzel a lépéssel tompítani tudják a kormány szigorítását, amely amúgy érzékenyen érinti az egészségpénztári tagokat.

A pihenőkártya szabadidős tevékenységek finanszírozására létrehozott zsebének megnyitásával párhuzamosan ugyanis jövőre a prevenciós szolgáltatások kikerülnek az egészségpénztári számláról finanszírozható juttatási körből. Bár a munkáltató továbbra is havonta a minimálbér 30 százalékáig kedvezményes adózás mellett adhat a dolgozójának egészségpénztári tagdíj-hozzájárulást, a munkavállaló a számlán felhalmozott összegből kizárólag gyógyszert és gyógyászati segédeszközt vásárolhat. A prevenciós célú költések jövőre már csak a Szép Kártyára érkező, legfeljebb évi 75 ezer forintos szabadidős tevékenységekre költhető keretből lesznek finanszírozhatók.

A Multi-Pay döntése azért is érdekes, hiszen a cég korábban stratégiai szövetséget kötött a Patika és az Új Pillér egészségpénztárakkal.
- A jelenlegi pénztárkör kiszolgálása érdekében döntöttünk úgy, hogy kibővítjük a kártyát annak ellenére is, hogy december elején még hiányoznak a pontos jogszabályok, amelyek alapján a szolgáltatói kör kiépíthető - magyarázza Bauer Éva.

Szintén nehezíteni fogja az átállást, hogy például a Patikapénztár kártyáját a szolgáltatók díjmenetesen fogadták el, a Szép Kártya esetében viszont 1,5 százalékos jutalékkal kell számolniuk az elfogadott adótörvény értelmében. A Multi-Pay vezetője szerint ez valószínűleg erodálja azokat a kedvezményeket, amelyeket az egészségpénztárak korábban kialkudtak a szolgáltatóknál a tagjaik számára.
– Jó lett volna, ha ezt a kormányzat korábban egyezteti a szakmával – véli a szakember.

A munkáltatók ebben a gazdasági helyzetben valószínűleg nem fogják tudni megemelni a cafeteria összegét, így a dolgozóknak kell majd eldönteniük, hogy továbbra is az egészségpénztári megtakarítást preferálják vagy a SZÉP kártya egészségmegőrzésre szánt zsebét. A kevés jó hír egyike viszont, hogy míg az egészségpénztárak mostanáig hiba küzdöttek azért, hogy tagjaik számára a prevenciós költések is adómentesek legyenek, a Széchényi Pihenőkártyával ez megvalósul. A kérdés persze, hogy ebben a gazdasági helyzetben a munkáltatónak egyáltalán lesz-e arra pénze, hogy egészségmegőrzésre adjon a dolgozóknak.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo