A bankok és a SZÉP kártya

A cafeteria rendszer átalakításával a kormányzat prioritása a belföldi idegenforgalom, a szálláshelyek és a vendéglátás fellendítése, valamint a hazai boltok támogatása. Ez a szempontrendszer vezérelte a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP kártya) és az Erzsébet utalvány létrehozását. Az elfogadóhelyek számának növeléséért állítólag a kártyát kibocsátó bankok is sokat tehetnek.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

 


Kép: PP/Förster Tamás

Többen kritizálták a kártya elfogadói hálózatának bővülési ütemét. Félő, hogy ha a juttatások felhasználhatósága akadozik, a juttatás inkább elégedetlenséget szül a dolgozók körében. Körtvélyessy László, a SZÉP kártya kibocsátásáért és felhasználásáért felelős miniszteri biztos viszont úgy véli, „szép ütemben" haladnak a dolgok: 2011. december 31-én már több mint 5000 szálláshellyel kötöttek szerződést, és a tervek szerint 2012 közepén már a 20 ezret is elérheti az elfogadóhelyek száma, ha a kisebb szállodák is csatlakoznak. (A SZÉP kártyáról itt olvashat bővebben. - összeállításunk első részében.)

A kártyát kibocsátó - egyelőre - három bank is sokat tehet a szolgáltatói hálózat bővüléséért.
A legnagyobb piaci részesedéssel az OTP rendelkezik: 6000 helyen fogadják el az OTP SZÉP Kártyát, ami azt jelenti, hogy nagyon rendületesen bővül a hálózat. 2011 utolsó negyedévében megtriplázódott az elfogadóhelyek száma a kezdeti időszakhoz képest, míg február és március között közel a duplájára nőtt alig egy hónap alatt. Róth Lajos, az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. (OTPP) vezérigazgatója úgy látja, hogy az alszámlák közül a melegétkezési lesz várhatóan a legnépszerűbb, hiszen az OTP Cafeteriakártya forgalmazási adatai is arra engednek következtetni, hogy a munkavállalók ételvásárlásaikat fedezik legszívesebben a béren kívüli juttatásokból.

Miért csak bankok?
A cafeteriakártya lehetséges kibocsátóinak körét a december végén elfogadott kormányrendelet szigorúan szabályozza. A rendszer nyitott, bárki csatlakozhat, aki az elvárt biztonságot, valamint az országos lefedettséget tudja garantálni – hangsúlyozta Körtvélyessy László, a gazdasági tárca miniszteri biztosa az NGM sajtótájékoztatóján, de hozzátette: – „Úgy véljük, a biztonsági hálót PSZÁF által kontrollált keretekben csak a pénzügyi intézmények biztosítják Magyarországon. A kormányrendelet előírja azt is, hogy a kibocsátónak már legalább százezer kibocsátott kártyával kell rendelkeznie.”

A K&H Bank közel háromezer elfogadóhellyel kezdte meg az együttműködést, az MKB Bank kártyáját pedig 1600 szolgáltatónál fogadják el. A kormányrendelet értelmében a kibocsátóknak ki kell alakítaniuk a keresztelfogadást is, így a szereplők dinamikus bővülésre számítanak év végéig.
- Az MKB-val eddig több mint 900 munkáltató kötött szerződést, és az elfogadóhelyek száma terveink szerint év végére 14 ezerre bővülhet. A kezdeti bizonytalanság természetes, hiszen az új rendszer sok tekintetben más, mint a korábbi. Ezt mindenkinek tanulnia kell - tette hozzá Lehoczky László, az MKB szakembere.

A kormányrendelet értelmében a kibocsátóknak ki kell alakítaniuk a keresztelfogadást is, így a szereplők dinamikus bővülésre számítanak év végéig. Ez azonban úgy tűnik nem megy egészen zökkenőmentesen. 2012. március 1-jén még csak a K&H jelentette be, hogy saját bankkártya elfogadó terminálhálózatán valamennyi bank által kibocsátott SZÉP Kártyát elfogadja. A K&H közleménye szerint várhatóan 2012 áprilisától nyílik lehetőség arra, hogy a K&H SZÉP Kártyát az OTP Bank bankkártya elfogadó termináljain is használni lehessen. A SZÉP Kártyát elfogadó további bankok POS termináljain pedig várhatóan 2012 harmadik negyedévétől használhatják kártyáikat a K&H SZÉP Kártya tulajdonosok.A Világgazdaság értesülései szerint az OTP és az MKB között még folynak a tavaly szeptemberben megkezdett tárgyalások. 

A szolgáltatóknak és üzleteknek külön-külön mindhárom kibocsátóval szerződést kell kötniük, amennyiben a piacon lévő összes kártyát szeretnék elfogadni. Bár a kártya valóban olcsóbb, mint az üdülési csekk beváltása volt, sokakat visszatart a kártyás fizetéshez szükséges POS-terminál hiánya (az üdülési csekket korábban beváltóknak csak körülbelül 20 százalékánál van terminál a Multi-Pay Zrt. felmérése szerint). Körtvélyessy László január végi bejelentése szerint a kormány támogatási rendszert dolgoz ki annak érdekében, hogy a kisebb turisztikai szolgáltatók kedvezményesen juthassanak POS-terminálhoz. Megemlítette azt is, hogy Magyarországon a kiskereskedelemben a kártyás fizetések aránya mindössze 25 százalék, szemben a nyugat-európai 75-80 százalékkal. Azért, hogy a kártyaolvasóval nem rendelkező kisebb elfogadók se legyenek hátrányban, mindhárom kibocsátó lehetővé tette a költés engedélyezését telefonon és interneten keresztül.Mivel a SZÉP kártya felhasználási területei csak az év utolsó napjaira kristályosodtak ki, jelenleg egyetlen étterem, uszoda vagy sportlétesítmény sem szerepel az elfogadóhelyek között. (Eddig 65 ezer, az OTP, az MKB és a K&H bankok által kibocsátott SZÉP-kártya jutott el a munkavállalókhoz és ugyanennyinek folyik a gyártása.)

Cikkünk holnap folytatódik, akkor az Erzsébet utalvánnyal kapcsolatos újdonságokat járjuk körül. Látogasson vissza holnap!

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo