Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

A globális kapitalizmus nem szereti a szegényt

A globális kapitalizmus nem szereti a szegényt 

Magyarországon 600 ezer alulképzett ember van és 1236 olyan kistelepülés, ahol semmilyen pénzügyi szolgáltatás nincsen, márpedig a globális kapitalizmus nem szereti a szegényt, hiszen a pénz mindig oda megy, ahol a többi pénz is található - közölte Gergely Sándor, a Károly Róbert Főiskola igazgatója a Piac és Profit által szervezett Cégek a fenntartható világért című konferencián.
"A válság azt jelenti, hogy új rend van kialakulóban"

"A válság azt jelenti, hogy új rend van kialakulóban" 

"A sokak szerint most érjük a válságok korát, ám ez egy folyamat része, ami már '70-es években megkezdődött. A cégek működése, a piaci tranzakciók és a munkavállalás formái már több mint három évtizede változnak és nemcsak a gazdaság vagy a könnyen felismerhető technológiai fejlődés szembetűnő, de az is, hogy a társadalom 5000 éve kialakult alapegysége, a család intézménye is nagy változáson megy keresztül." - foglalta össze a legszembetűnőbb jelenségeket Dr. Hámori Balázs, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára a Piac és Profit „Cégek a fenntartható világért" című konferenciáján.
Halott bolygón nem lehet kereskedni

Halott bolygón nem lehet kereskedni 

A gazdaság már jóval a politika előtt belátta, hogy "halott bolygón nem lehet kereskedni", így az Economist már többször a címlapján hozta a klímaváltozást, mikor az egyes országok vezetői elkezdtek a témával foglalkozni - közölte előadásában Dr. Kerekes Sándor, az Országos Környezetvédelmi Tanács elnöke a Piac és Profit által szervezett Cégek a fenntartható világért című konferencián. Szerinte szomorú tény, hogy a politika csak a gazdaság után ismerte fel, hogy ez mennyire fontos kérdés.
"Időgépet" készített az EU

"Időgépet" készített az EU 

Az Európai Parlament honlapján található „időgép" segítségével megtekinthető, milyen fontos döntésekkel javított az európaiak életminőségén az Európai Unió az elmúlt 30 évben.
Siessen, ha még szeretne a támogatásból!

Siessen, ha még szeretne a támogatásból! 

Már két napjuk sincs az agrártámogatásokhoz szükséges igénylés benyújtására a termelőknek. Május 15-én lejár a határidő, s eddig több mint 173 ezren jelentkeztek be, negyedük a Magyar Agrárkamara szakemberei segítségével. Tavaly több mint 180 ezren igényeltek és vehettek fel támogatást.
Takarékoskodunk, de nemet mondunk az olcsó termékeknek

Takarékoskodunk, de nemet mondunk az olcsó termékeknek 

2009 első két hónapjában a háztartások által megvásárolt napi fogyasztási cikkek mennyisége 4,2 százalékkal csökkent, ami közel 2 százalékos értékbeli csökkenést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. A csökkenés egyik fő oka az, hogy a gazdasági válság hírére a fogyasztók visszafogták az élelmiszer és háztartási vegyi áru vásárlásaikat - derül ki a GfK Hungária legfrissebb kutatásaiból. Így a háztartások inkább kevesebbet vásárolnak a megszokott napi fogyasztási cikkekből, de jellemzően nem helyettesítik a megszokott márkáikat olcsóbb márkákkal.
Videó: furcsaságok egy kerékpáros versenyen

Videó: furcsaságok egy kerékpáros versenyen 

Szavazni mindig van idő, sőt, akár egy verseny közben is megállhatunk, hogy leadjuk voksunkat az EP-választásokra. Az alábbi kisfilmet az Európai Unió készítette, hogy népszerűsítse a választásokat.
Optimistább lett a magyar

Optimistább lett a magyar 

Javultak a fogyasztói várakozások az idén májusban, a több mint féléves zuhanás és romlás után a GKI fogyasztói bizalmi indexének szezonálisan kiigazított értéke 4 ponttal, mínusz 68 pontra nőtt - áll a kutatóintézetnek az európai uniós támogatásával készült felmérésében.
Már netes keresőkben sem bízhatunk?

Már netes keresőkben sem bízhatunk? 

Az úgynevezett malware-ek, vagyis a rosszindulatú programok terjesztői ismét új trükkel álltak elő: a keresőoptimalizálás után már saját keresőket is gyártanak. Az egyik ilyen ál-keresőnek már így is 195 ezer látogatója volt.
Majd egy százalékkal nőttek áprilisban az árak

Majd egy százalékkal nőttek áprilisban az árak 

A fogyasztói árak áprilisban 0,8 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A budapesti elemzők áprilisra 3 százalékos, a londoniak 2,7-3,4 százalékos inflációt vártak.

Baltás gyilkossal népszerűsítik az EP-választást 

Egyre közelebb van az európai parlamenti választások ideje, így az EU is megragad minden eszközt, hogy szavazásra bírja az uniós állampolgárokat. Az alábbi kisfilmnek is ez a célja, bemutatván, hogy bárkit szívesen látnak a szavazóhelyiségben.

Rugalmas munkavégzés válasz a válságra? 

Az alkalmazottak mind Európában és Oroszországban úgy gondolják, hogy rugalmas munkavégzéssel a foglalkoztatás szintjét jelentősen emelni lehetne. A megkérdezettek 85 százaléka biztos benne, hogy ezáltal új munkahelyek jönnének létre, a dolgozók megtarthatnák munkahelyüket, sőt, visszatérhetnének a munkaerőpiacra. Nagyobb rugalmassággal a vállalatok fokozhatnák termelékenységüket és képesek lennének megtartani tehetséges munkavállalóikat a szervezeten belül.

Nem kell a cégeknek a lízingelt kocsi 

Drámai visszaesés tapasztalható a lízingpiacon az idei év első negyedévében; a piac csaknem 60 százaléka eltűnt a tavalyi év azonos időszakához képest.  A finanszírozási válság legnagyobb vesztese a gépjármű-és az ingatlanlízing.

A Balatonra, vagy luxusútra megy a magyar 

A síszezon után a nyári utazási szezon is jelentős változásokat hozhat aszerint a felmérés szerint, melyet a 20 legnagyobb utazási iroda megkérdezésével készített el a Biztositas.hu internetes oldal. Az utasbiztosítások terén piacvezető portál szerint, az internetes vásárlások erősödése mellett arra lehet számítani, hogy idén nyáron csökken a külföldi nyaralások átlagos tartama, ugyanakkor jelentősen nő majd a szabadságukat belföldön eltöltő honfitársaink száma.

Eldőlt, hogy kiket juttathatunk Brüsszelbe 

Az Országos Választási Iroda (OVI) vasárnapi ülése után véglegessé vált az idei EP-választáson induló magyarországi pártok listája: a választásokon - miután négy új listát hitelesítettek - 10 párt összesen 8 listájára szavazhatunk majd.

Pénz nélkül is elkerülhető az elbocsátás 

Még európai szinten is első számú - de nem kizárólagos - válságkezelő intézkedésnek számít az általános létszámcsökkentés, vagyis a hatékonyabb gazdálkodás érdekében történő elbocsátás. A recesszió leküzdésének egyetlen megoldásaként tekintenek a leépítésre, és még mindig nem teljes az információáramlás, ugyanis a szervezetek több mint fele nem ismeri a gazdasági válság enyhítése érdekében indított kormányprogramokat - mutatta be kutatásának eredményeit a DGS Global Research és a Boda & Partners Kft. a II. Országos HR Benchmark Konferencián.

"Nincs internet? Akkor miben reménykedik?" 

A magyarországi cégek négyötöde szerint fontos, hogy a digitális közmű a következő néhány évben elérje a kistelepüléseket - derült ki a Szonda Ipsos kutatásából, amelynek eredményeit a tizedik Internethajón ismertette Pintér Róbert, a cég online stratégiai igazgatója. A 661 vállalatvezető és vállalati döntéshozó online megkérdezésével 2009. április végén folyó kutatás szerint az internet ma már ugyanúgy közműnek számít, mint az áram-, a gáz-, a telefon- vagy az ivóvíz-szolgáltatás. A kutatásban részt vett cégek egytizede számára pedig az internet megléte kritikus fontosságú, ha nem működik a világháló, akkor a nem tudják biztosítani a saját működésüket, leáll a termelés.

Optimistának lenni bátor vállalkozás 

A befektetői környezet valamelyest kedvezőbbé vált az elmúlt hetekben, a Generali Alapkezelő azonban azt olvassa ki a gazdasági mutatókból, hogy egyértelműen optimistának lenni a jelenlegi helyzetben legalábbis bátor vállalkozás.

"Ha nem fizetsz, lemondhatsz a bevételedről" 

A lánctartozások megszüntetése, az átláthatóság növelése és a hatósági eljárások egyszerűsítése a célja a kormány második építőipari gyorsító csomagjának. A szakmai szervezeteknek tetszenek a változások, ám néhány területen bizonytalan, hogy eléri-e a célját a kormány.

Minden, amit a nyugdíjról tudni érdemes 

Ma Magyarországon 4,2 millió kereső tart el több mint 3 millió nyugdíjast. Az állami nyugdíjrendszer évről évre hatalmas hiányt termel, így nem várhatjuk, hogy hosszú távon egyedül ebből a forrásból kapjunk olyan nyugdíjat, ami biztonságos nyugdíjat garantál. Számos lehetőségünk van arra, hogy még aktív keresőként gondoskodjunk arról, hogy a nyugdíjas években se kelljen lemondaniuk a megszokott életszínvonalról - derül ki a Stabilitás Pénztárszövetség összeállításából.

Dobja ki nyugodtan a számlatömbjét! 

Az EDI alapú elektronikus számlázásról tartottak konferenciát Budapesten. Az ECR Magyarország által szervezett eseményen elhangzott, hogy az új rendszer nem csak gyors és környezetkímélő, hanem tetemes összegeket is meg lehet takarítani az e-számlával. Ez pedig igencsak jó hír mindazon cégek számára, melyek kénytelenek illetve szeretnék csökkenteni költségeiket és növelni a működésük hatékonyságát.

Tíz pont, ahogy az EU harcolna a munkanélküliekért 

A rendkívüli foglalkoztatási csúcson az unió vezető politikusai tíz lépést határoztak meg a munkanélküliség elleni küzdelem és a munkahelyteremtés érdekében. A prágai találkozón a trojka elnökségek (a cseh, a svéd és a spanyol kormány) az Európai Bizottsággal, a munkáltatókkal és a szakszervezetekkel tárgyalták meg elképzeléseiket.

Európa legjobbjai magyarok 

Mindkét döntőbe jutott magyar vállalkozói kisfilm tarolt a brüsszeli „Oscar-on": a Földszint 1 Produkció által, két kishörcsög főszereplésével készített "Vállalkozó vs. munkavállaló" című film Európa legjobbja lett, míg a Jam Film munkája a bronzérmet hozhatta el a 2009. május 6-i brüsszeli díjátadóról.

Már most sok gondot okozott az aszály 

Az ország egyes területein már 6-7 hete nem esett eső, vagy elhanyagolható volt a csapadék. Főként az Alföld középső és déli részein okoz számottevő hozamcsökkenést az aszály. Van olyan terület, ahol tavalyhoz képest 30-50 százalékos terméskiesést várnak - olvasható a Magyar Agrárkamara felmérésében.

Hol mérnek sebességet májusban? 

12 megyében és Budapesten tudhatjuk már, hogy hol fogja felállítani a traffipaxokat májusban a rendőrség. Az ORFK tájékoztatása szerint a közölt helyszínek és időpontok tájékoztató jellegűek, ezért a rendőrség a változtatás jogát fenntartja.

Svájcban komolyabb gondok vannak, mint Magyarországon 

Bár azzal tisztában vagyunk, hogy a hamisítvány rosszabb minőségű, mint az eredeti termék, az olcsóbb ár miatt mégis sokan emellett döntünk. A szerzői jogról szóló globális jelentésben Magyarország továbbra is a megfigyelt országok között, de kiemelkedő problémáról nem szól a jelentés, Svájcban sokkal komolyabb gondokat látnak a szakértők.

"Nekem fontos, hogy magyar!" 

A gazdasági válság ellenére a fogyasztók továbbra is igényesek a megvásárolt termékek minőségét illetően, hiszen a legfontosabb elvárás, hogy az áruk frissek és jó minőségűek legyenek, míg az árszínvonal 2003 óta folyamatosan a második helyen áll. A 2006-os adatokhoz képest egyetlen tényező, nevezetesen a hazai termékek üzletekben való jelenléte terén tapasztalható az elvárások kismértékű növekedése, amely a gazdasági helyzettel kapcsolatos érzékenység enyhe növekedését sejteti - derül ki a GfK Hungária Shopping Monitor és Shopping Missions 2008-2009 tanulmányából.

Cégek egymás között: rájuk figyel az Apeh 

Kettős nyomás alá került mintegy 50 ezer hazai kapcsolt vállalkozás, melyeknek egymással való elszámolását, árképzését kiemelt figyelemmel kíséri az adóhatóság. Egyrészről számíthatnak a hazai és nemzetközi adóhatóságok fokozódó ellenőrzéseire, másrészről a radikális piaci változások miatt elkerülhetetlenné vált a társaságok gyors reakciója a kapcsolt vállalkozásokkal kialakított szerződések, árazás területén.

"Egy évig tart a válság, de mi jobbak leszünk" 

Egy évnél is hosszabb válságra számít a magyar vállalatok túlnyomó része, ugyanakkor úgy vélik, hogy cégük jobban szerepel majd, mint az ágazat egésze. Eddig a vállalkozások fele szembesült a tervektől elmaradó árbevétellel, azonban szinte minden megkérdezett hozzálátott a költségcsökkentéshez - állapítja meg az IFUA Horváth & Partners legújabb Navigátor felmérése, amelyet magyarországi közép- és nagyvállalatok körében végeztek 2009 tavaszán.

Zuhanóban az ingatlanpiac, most érdemes vásárolni 

Korábban még sosem zuhant kilenc hónap alatt ekkorát az ingatlanpiaci index, hiszen amíg tavaly júliusban még viszonylag derűsek voltak a kilátások, azóta 19 pontot esett és jelenleg -29 ponton áll - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. áprilisi vizsgálatából, amelyet az Ingatlan és Befektetés című szakfolyóirat támogatásával készített. 

USA: meghatározó lesz a mai nap 

A márciusi erős növekedés után a befektetők áprilisban joggal tették fel a kérdést, vajon csak az ún. „Bear-market rally" keretén belüli korrekcióról volt szó, vagy az aktuális pozitív hozzáállás hosszú távon is fenntartható maradhat.  „A hónap elején megtartott londoni csúcstalálkozó rögtön a pozitív hozzáállás malmára hajtotta a vizet. A viszonylag sikeresen zárult G20-találkozó, ahol a gazdaságilag legfejlettebb országok legfőbb képviselői üléseztek, a globális gazdaság támogatására további egy billió amerikai dollárt szavaztak meg" - véli Josef Stoulil, a Capital Partners elemzője.

Örülhetünk: kevesebb a magyar építőipari cég 

Kedvező jelenség lehet, hogy az egy évvel korábbihoz képest kevesebb céget alapítanak, mert ez arra utal, hogy a felszámolt vagy megszűnő cégek nem osztódással szaporodnak, ami korábban - különösen az építőiparban - jellemző volt - véli az Opten stratégiai igazgatója. Ebben az ágazatban túl szétaprózódott a tulajdonosi szerkezet, így gyakori a fizetés nélkül tönkremenő, kiürített, vagyon nélküli társaság.

Miért nem kell a magyarnak a szélessáv? 

Magyarország szélessávú mutatói a lefedettség, árak, minőség és verseny terén jobbak az uniós átlagnál, ugyanakkor a lakosság és a KKV-k körében még mindig jelentősen elmarad a penetráció az unió élvonalától.

35 ezerből 60 magyar céget találtak vonzónak 

A Start Tőkegarancia Zrt. felmérése szerint 2007-ben 4875 millió forint friss tőkéhez jutottak a legalább évi 100 millió forint árbevétellel rendelkező hazai kis- és középvállalkozások, szemben a 2006. évi 575 millió forinttal. A 35 ezres táborból mindössze 60 jutott friss tőkéhez - igaz egy évvel korábban csak 35-en.

A vírustól való aggódást használják ki a spammerek 

Az A/H1N1-es vírus, vagyis az új influenza járvány terjedésével vérszagra gyűlő cápákként rontanak rá a megrémített emberekre a levélszemetelők. Az egyik levél jónevű hírügynökségek cikkeire mutató linkeket használ, mintha tájékoztatni akarná a címzetteket a járványról. A levélszemetelők viszont az e-mail címek gyűjtésére törekszenek, amiket valószínleg a későbbi akcióikban szeretnének használni.

Hihetetlen, de van még egymillió betöltetlen állás 

Pályaválasztás Európában címmel pedagógusok, pályaválasztási tanácsadók részére szakmai napot tartott az Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht. Nemzeti Europass Központja valamint a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal EURES hálózata. A rendezvényen több mobilitást segítő szervezet osztotta meg véleményét az európai munkavállalásról és tanulásról. A többségében az Európai Bizottság által támogatott projektek számos segítséget nyújthatnak az érdeklődőknek.

A húszévesek többet keresnek a negyveneseknél 

A Merces legújabb kutatásának tárgyává tette az átlagbéreket Magyarországon. Két szempont szerint csoportosították a munkavállalókat: életkor és lakóhely. A 19 megye és a főváros adta a húsz földrajzi egységet, míg a munkavállalókat öt csoportra bontották koruk szerint: 17-24, 25-34, 35-44, 45-54 életév közöttiek, végül az 55 fölöttiek. Az átlagbér volt a kutatás tárgya, függetlenül a végzettségtől és szakmai tapasztalattól. Az eredmény sok korábbi tapasztalatot igazol, elsőként azt, hogy a budapesti munkavállalás jóval az országos átlag feletti, akár másfélszeres munkabért jelenthet a munkavállalóknak.

Mint amikor a rendőrhöz törnek be... 

Tegnap - 2009. május 4-én - a késő esti órákban a Panda Security leállította egy régi domainjének elérhetőségét, mert ismeretlen elkövetők valószínüleg feltörték azt.

"Elhiszem, hogy nektek elég a havi 70 ezer forint is" 

Egyes adatok szerint Magyarországon körülbelül 3600-3800 magánbiztonsági vállalkozás van bejegyezve, de csak mintegy háromnegyedük rendelkezik hatósági engedéllyel a tevékenység végzésére. A "tanodák" csak úgy ontják a szakmailag hiányosan kiképzett vagyonőröket, akik közül sokan azután kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek.

Tesztelje Ön is a Windows 7-et! 

A Windows 7 kiadásra jelölt (Release Candidate, RC) változatának mai bevezetése fontos mérföldkő a Microsoforint Corp. számára a várva várt, új operációs rendszer fejlesztésében. Az MSDN és TechNet előfizetők már most letölthetik az RC verziót az internetről.

Új utakon a magyar online kereskedelem 

Az online biztosításkötés, jegyvásárlás, utazási szolgáltatások, parkolás és más elektronikus szolgáltatások lesznek a VI. Elektronikus Kereskedelem Konferencia központi témái 2009. május 7-én és 8-án a Velence Resort & Spa hotelben.

Ahogy a bankok védenek a pénzügyi válságtól 

Az Állami Bankok Európai Szövetsége (EAPB) 2009. április 24-én Dubrovnikban tartotta Elnökségi Tanácsának ülését és Közgyűlését. A tanácskozáson a tagországokon kívül részt vett Matthias Kollatz-Ahnent, az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnöke is. 

Ezen a héten a dízelesek járnak jól 

Négy forinttal csökken a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon - erősítették meg piaci forrásból a holtankoljak.hu értesülését. A benzin ára ezen a héten sem változik. A normálbenzin ára idén eddig összesen 40 forintot emelkedett, a gázolajé 13 forintot.

Jó, ha minden harmadik szabály betartanak... 

A kis- és középvállalkozások messze elmaradnak a nagyvállalatok mögött a munkahelyi biztonság terén az Európai Unióban, jelentette ki Jukka Takala, az Európai Unió bilbaói székhelyű Munkahelyi Egészség és Biztonság Ügynökségének (EU-OSHA) vezetője Prágában tartott sajtótájékoztatóján - írja a Prague Daily Monitor.

20 ezer gyerek csak az iskolában kap enni 

A Gyermekétkeztetési Alapítvány szervezésében új rekord született: összesen 1000 gyermek ült le egy extra méretű, összesen 286 méter hosszú asztalhoz, hogy együtt fogyasszák el az általuk készített, szintén rekord mennyiségű paprikáskrumplit. Az esemény különlegessége, hogy a rekordot éppen azon gyermekek állították fel, akiket az Alapítvány év közben folyamatosan támogat, s akik az alapítvány segítsége nélkül éheznének. A rekordkísérlettel a szervezők az éhező magyar gyermekekre, s a közös segítségnyújtás szükségességére hívták fel a figyelmet.

Négy könyvet vesz az átlagmagyar 

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének 2008-as könyvforgalmi adatai alapján a közoktatási tankönyvek és nyelvkönyvek piaca 4 százalékkal bővült. A Nemzeti Tankönyvkiadó továbbra is megőrizte vezető pozícióját.

Szélig: "Hajtott minket előre a szívünk" 

"Hajtott minket előre a szívünk, de nem játszottunk elég okosan" - nyilatkozta Szélig Viktor, a magyar jégkorong-válogatott hátvédje a tegnapi, osztrákok elleni mérkőzés után. Magyarország-Ausztria: 0-6.

Izraeli ötletekkel pezsdítenék a magyar piacot 

Izraeli marketingötleteket próbálnak itthon bevezetni a külföldi fejlesztők. Az új kampányoktól azt várják, hogy a már befejezett lakóparkok lakásait a lehető leghamarabb eladják. A fejlesztők az új ötletek bevezetésére azért is rá vannak kényszerülve, mert többnyire Ők is hitelből kezdték el építeni lakóparkjaikat. A lelassult ingatlanpiacon azonban nehéz időre kitermelni a hitelek árát. A fejlesztő 2-4 ezer lakásra becsüli azoknak a lakásoknak a számát, amelyek már elkészültek, de még nem tudták eledni az építtetők. Ezek többsége a fővárosban található. 
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra

Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra  

A hazai lízingpiac 2025 első félévében enyhe növekedést mutatott a finanszírozott összeg tekintetében, miközben a szerződések száma visszaesett.

Pénzszerzés

Nem fenékig tejfel az Otthon Start

Nem fenékig tejfel az Otthon Start 

Otthon Start: Nem mindenki juthat 10 százalékos önerővel Fix 3 százalékos lakáshitelhez!


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo