Itt a lista! Ezek lesznek az új szabad vállalkozási zónák

Új kistérségekkel bővül a szabad vállalkozási zónák listája, így most már ezer település tartozik a speciális adózású területek közé, köztük olyan, gazdaságilag is stratégiai fontosságúak, mint a záhonyi kistérség is.

Felvirágozhatnak a kistérségek - Kép: SXC

Mint azt korábban közöltük, a kormány a múlt héten döntött a szabad vállalkozási zónák körébe sorolt kistérségek - illetve az azokhoz tartozó települések - számának kibővítéséről. "A szabad vállalkozási zónák meglévő, 47 kistérséget és 903 települést (melyek listája itt megtalálható) érintő száma  kilenc megye 14 kistérség 177 településével bővül" – mondta Czomba Sándor, foglalkoztatásért felelős államtitkár kedden sajtótájékoztatón Budapesten. Az új vállalkozási zónák között van a bajai, devecseri, nagyatádi, komlói, pásztói, bélapátfalvai, sátoraljaújhelyi, mezőtúri, kisvárdai, kiskunhalasi, miskolci, sátoraljaújhelyi, törökszentmiklósi és záhonyi kistérség is.

A munkahelyteremtő pályázatokon egy munkahely létesítésére 3 millió forintot lehet nyerni, de a szabad vállalkozási övezetekben végrehajtott fejlesztésekhez további 700 ezer forint jár.(A zónák által a vállalkozóknak nyújtott kedvezményekről részletesebben itt olvashat!)

Ezzel magyarázta az államtitkár azt, hogy a 10 milliárdos kiírásra 22 milliárd forint igény érkezett, és ebből aránytalanul magas – 7,8 milliárd forint – a zónák részesedése. A jövőben a megyei önkormányzatok látják el információval a zónákról az érdeklődő vállalkozókat. "erre azért volt szükség, hogy a kedvezmények után érdeklődő vállalkozók egy helyen minden szükséges információt megszerezhessenek" - mondta az államtitkár.

Hogy mit is jelent a különleges gazdasági övezet, arról itt olvashat bővebben!

A kicsiknek is jók a zónák
Míg korábban elsősorban a több milliárdos, multinacionális nagyberuházásokat segítette a kormány adókedvezményekkel, addig a szabad vállalkozási zónákban az ez évtől kínált új kedvezménycsomagból már a magyar kis- és középvállalkozások tömegei is profitálhatnak az RSM DTM szakértője szerint.
A kormány ez év elején véglegesítette a szabad vállalkozási övezetek listáját. Ennek értelmében az ország társadalmi-gazdasági leszakadással leginkább érintett 47 térségére vonatkoznak a kormány által meghirdetett különleges kedvezmények. E térségek jelentős része Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található.

A szabad vállalkozási zónák lényege, hogy mindazokat a fejlesztési, beruházási, adópolitikai és foglalkoztatáspolitikai kedvezményeket, amelyek egy térség potenciális lehetőségeit jelentik, egy komplex program keretein belül lehessen kezelni” – fogalmazott az államtitkár, aki szerint ahol szabad vállalkozási zóna jön létre, ott plusz támogatásokat kapnak a vállalkozások. Ez minden munkavállaló után 400 ezer forintos támogatást jelent új munkahely létesítése esetén. „Korábban a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból pályázatot írtunk ki, itt maximálisan 2,6 millió forintot lehetett egy ember foglalkoztatására új munkahelyenként nyerni, ez emelkedik még 400 ezer forinttal, ha ez a bővítés szabad vállalkozási zónában valósul meg” – emelte ki Czomba Sándor.

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo