Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

"Senki se keressen többet 700 ezer forintnál"

"Senki se keressen többet 700 ezer forintnál" 

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint mindenkinek, aki bruttó hétszázezer forintnál többet keres, le kellene mondania fizetése efölötti részéről, illetve aki ezt nem teheti meg, az fizesse be ezt az összeget közhasznú célokra - közölte Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke.
Pénzt adnak, ha gazdagabb a szomszéd

Pénzt adnak, ha gazdagabb a szomszéd 

A decentralizált források elosztásánál 2009-ben lehetőség nyílik olyan fejlesztésekre is, amelyek célja az egyes települések, kistérségek közötti fejlettségbeli különbségek csökkentése. 
"Elvállalod évi 75 millióért?"

"Elvállalod évi 75 millióért?" 

Számos állami cég vezetője keres havi egymilliót vagy annál is többet - derül ki abból a táblázatból, amelyet a Nemzeti Vagyonkezelő tett közzé a honlapján. Ha mégis elköltenék ezt a pénzt, akkor sem kell aggódniuk, mert a prémium általában az éves bér 80 százalékát is kiteszi.
Egyre felelősebben viselkedik a média

Egyre felelősebben viselkedik a média 

Hét újságíró illetve szerkesztőség nyert a Magyar Public Relations Szövetség CSR Média 2008. pályázatán, amelyet a szervezet tavaly nyáron hirdetetett meg. A pályázók magas száma azt jelzi: egyre inkább partner a média a fenntarthatóság és a felelős üzleti magatartás kommunikálásában. 
Tőlünk kérdezik: mennyire fáj a válság?

Tőlünk kérdezik: mennyire fáj a válság? 

További vállalkozások csatlakozását várja a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) a gazdasági válság hatásairól készülő felméréséhez. A vizsgálat célja, hogy felhívja a döntéshozók figyelmét a magyar cégek legégetőbb problémáira, valamint feltérképezze a kilábalásra adott lehetséges válaszokat.
Már a lízing se megoldás

Már a lízing se megoldás 

Az ingatlanlízing piac csaknem 40 százalékos visszaesése után idén további csökkenés várható. Ebben a piaci környezetben a kis- és középvállalkozások finanszírozhatatlanná válnak; egyedüli forráshoz jutási lehetőségük a visszlizing lenne, amit a jelenlegi szabályozás miatt nem tudnak igénybe venni. - véli a Lízingszövetség.
Ingyen kultúra az egész országnak

Ingyen kultúra az egész országnak 

Országszerte több mint 250 műemlék, kiállítóhely, múzeum látogatható díjmentesen április 18-án, a műemléki világnapon, amelyen először várják országos rendezvénysorozattal a nagyközönséget; a program a rejtett kincsek jegyében zajlik majd.
50 % már ismeri a választás időpontját

50 % már ismeri a választás időpontját 

Márciusban ismét nőtt azok aránya, akik tudják, hogy ebben az évben lesznek az EP választások. Míg februárban a kérdezettek 43 százalékának volt tudomása az idei szavazásról, addig márciusban, még a Köztársasági Elnök bejelentése előtt már több mint 50 százalék volt a helyes válaszok aránya - derül ki a Forsense felméréséből.
A sonkát inkább a 40 év felettiek szeretik

A sonkát inkább a 40 év felettiek szeretik 

Egyre kevesebbet vásárolunk a húsvéti ünnepkör kedvelt szezonélelmiszereiből. A tavalyi szezonban is kevesebb húsvéti csokoládéfigura és sonka fogyott. A 40 év feletti háziasszony által vezetett háztartások jellemzően nagyobb arányban vásárolnak főtt-füstölt sonkát húsvétkor, míg a szezonális édességek vásárlóközönsége a fiatalabb korcsoportok irányába tolódott el az elmúlt évben - derül ki a GfK Hungária ConsumerScan adataiból.
Bosszúvágyad van? Nagyon megbánod!

Bosszúvágyad van? Nagyon megbánod! 

Egy tudományos kutatás szerint nem édes a bosszú. A bosszúszomjas egyének közt átlagosan több a munkanélküli, ezenkívül kevesebb örömben van részük és elégedetlenebbek az életükkel - írják a bonni és a maastrichti egyetem kutatói az "Economic Journal" című szaklapban.

Miért vetkőznek le a nők? 

A gazdasági válság miatt egyre több nő keres megélhetést a továbbra is virágzó erotikus szórakoztatóiparban az Egyesült Államokban; a hölgyek évente több százezer dollárt is megkereshetnek.

Jobban dolgoznak az APEH behajtói 

Az első negyedben 169,8 ezer végrehajtási ügyet indított el az adóhatóság, tavaly ilyenkor viszont ugyanennyi idő alatt 144,4 ezret. Varga Lászlóné, az APEH elnökhelyettese szerint a növekedés javarészt annak köszönhető, hogy az adóhatóság idén nagyobb hangsúlyt helyez a végrehajtásokra.

Nem bírunk ellenállni az üdülési csekknek 

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kibocsátott kedvezményes üdülési csekk vásárlás 2009. első negyedévében 30%-kal nőtt az előző év hasonló időszakához képest.

Bajnai megkapja a piac támogatását? 

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége a válságkezelő kormánytól azonnali és határozott intézkedéseket vár. A társadalmi feszültséggel járó kiadáscsökkentés mellett elengedhetetlen az élőmunkára rakódó terhek jelentős mérséklése, azonnali likviditás biztosítása a vállalkozásoknak, jelentős gazdaságélénkítés, és az állami kiadások visszafogása.

Nagyon sok magyar károsítja a gazdaságot 

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) a közelgő húsvéti bevásárlásra tekintettel országos kampányba kezdett, hogy tájékoztassa a vásárlókat az illegális szoftver, zene és film felhasználás veszélyeiről. A HENT „Le Nyúl" kampányban Budapesten és vidéki nagyvárosokban szórólapokon keresztül próbálja meggyőzni az embereket: figyeljenek oda, hogy a megvásárolt készülékekre csak eredeti szoftver, film és zene kerüljön fel.

A profitéhes bűnözők soha sem pihennek 

A Cisco az Éves Biztonsági Jelentésében arra figyelmeztet, hogy az internetalapú támadások egyre kifinomultabbak és célzottabbak, hiszen a profitorientált bűnözők most sem pihennek, hanem újabbnál újabb módszereket eszelnek ki a vállalatok, az alkalmazottak és az otthoni felhasználók adatainak eltulajdonítására.

Magyar cégekből ENSZ-beszállítók 

2009. március 30-án és 31-én Budapesten kétnapos ENSZ beszállítói konferenciát szervezett az ITD Hungary. A rendezvényen hetven magyar vállalat vett részt, közülük 25-en már a helyszínen regisztrálták vállalkozásukat a nemzetközi szervezet beszállítói listájára.

Vége a Reformszövegségnek 

A Reformszövetség a tagok döntése alapján április 2-án megszünteti tevékenységét, mivel a szakértők összefogásával létrejött szervezet az elmúlt hónapokban teljesítette küldetését: elkészítette, majd a döntéshozók és a közvélemény elé tárta azt a javaslatcsomagot, amelyet alkalmasnak ítélt az ország gazdasági helyzetének rendezését szolgáló válságkezelés feltételeinek megteremtésére, a középtávú kibontakozási program megalapozására.

A magyarok korlátoznák az iskolai büféket 

A büfékínálat szigorítását elsősorban azok a fiatalabbak támogatnák, akik döntően felsőfokú végzettséggel rendelkeznek és érdeklődnek az egészségtudatos életmód és az egészségügy friss hírei után - derül ki a Szinapszis Kft. legújabb, a WEBBeteg.hu egészségportál kérésére készített felméréséből.

Egyre többen látják reménytelennek a hitelhez jutást 

A magyarországi vállalkozások körében jelentősen nőtt azon vállalatvezetők aránya, akik úgy gondolják, hogy cégük hitelkérelmét elutasítanák egy esetleges hitelbírálat során. Emellett azok a cégek is pesszimistábbak, akik bíznak a sikeres hitelkérelemben - állapítja meg a GfK Hungária Corporate Banking Monitor felmérése.

"Az üzleti bizalom csak naivitás" 

Erőteljesen emelkedett a felszámolások és a végelszámolások száma márciusban és az egész első negyedévben. Amíg tavaly az első három hónapban 2895 cég ellen indult felszámolási eljárás, addig idén már 3528 cég jutott erre a sorsra - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató március 31-én lezárt adataiból.

Százmilliárdokat hagytak hazánkban a külföldiek 

Kedvezően alakultak Magyarország számára a beutazó turizmusból származó bevételek, illetve a turizmus devizaegyenlege 2008 negyedik negyedévében és az év egészét tekintve egyaránt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank által 2009. március 31-én közzétett fizetési mérleg adatokból.

Felkerülünk-e a megújuló energia térképére? 

Számos gyermekbetegség hátráltatja a megújuló energiák hazai terjedését, így például a teljesen szétszórt állami szerepvállalás, vagy a pályázókat megfojtó szabályozás. Néha az is kiderül, hogy az itthoni „szakemberek" egy része a legalapvetőbb dolgokkal sincs tisztában. Hamarosan jön a Renexpo, előtte egy háttérbeszélgetést tartottak a szervezők.  

Minek örül a magyar rendőr? 

A közepesnél valamivel elégedettebbek helyzetükkel, körülményeikkel, juttatásaikkal, főnökeikkel a zalai rendőrök egy reprezentatív felmérés szerint - közölte a megyei főkapitányság. A rendőrség körében először készült ilyen felmérés.

Túró Kiittyy és társai hódítanak Kínában 

A magyar cégek kínai lehetőségeit vették számba a „Közel sem Távol-Kelet" című kerekasztal-beszélgetésen, ahol Dr. Huszty András kormánybiztos, a Corvinus Egyetem Kína Központja, az ITD Hungary és Kínában jelenlévő magyar cégek jelentek meg. Az ITD Hungary leginkább a környezetvédelem terén lát lehetőségeket a magyar vállalkozások számára.

2009: Horvátország helyett a nagyihoz utazunk? 

A gazdasági válság idei negatív hatása a turizmusra várhatóan 2010-re is áthúzódik, és bár az utazási hajlandóság átalakul, teljesen nem szűnik meg - állapították meg az ENSZ Turisztikai Világszervezet (UNWTO) Európai Regionális Bizottságának 49. ülésén Bakuban.

Egyre tovább vagyunk munkanélküliek 

A 2008. december-2009. februári időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 790 ezerre csökkent, a munkanélkülieké 378 ezer főre emelkedett, ami 9,1%-os munkanélküliségi rátát jelentett.

A második állomás 

A Piac és Profit által szervezett konferencia és konzultáció kis- és középvállalatok vezetőinek, önkormányzatok képviselőinek szólt. A roadshow második állomása a Közép-dunántúli régió volt.

Ennyire még nem volt pesszimista a magyar 

Márciusban újabb történelmi mélypontra esett az immár fél éve zuhanó GKI konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A GKI Gazdaságkutató Zrt. által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint sem az üzleti szféra, sem a lakosság nem volt még soha olyan pesszimista, mint 2009 márciusában.

Csehekkel és szlovákokkal a multik ellen 

Az agrárkamarák közösen lépnének fel a tisztességtelen kereskedőkkel szemben - döntöttek a Magyar Agrárkamara által szervezett Visegrádi négyek debreceni találkozóján.

Hogyan él egy magyar orvos? 

A hazai orvosok egy átlagos munkanapon utazással együtt, nagyjából tíz órát töltenek munkával, egyedül a háziorvosok dolgoznak átlagosan napi kilenc órát. A pihenéssel töltött idő átlagosan havi 6 szabadnap - derül ki a WEBBeteg.hu egészségportál és a Szinapszis Kft. legfrissebb, az orvosok életmódbeli szokásait és jövőképét vizsgáló felmérésből.

Június 7-én lesznek a választások 

Sólyom László köztársasági elnök június 7-ére írta ki a magyarországi európai parlamenti választásokat. Az unió tagállamaiban június 4-e és 7-e között választják meg az EP új tagjait a következő öt évre, a tagállamok saját maguk választhatnak a négy nap közül.

Mit tegyünk az árfolyamkockázat ellen? 

Az elmúlt hónapokban a forint árfolyama mintegy 20 százalékot gyengült a legfontosabb devizákhoz képest. A vállalatok számára a devizaárfolyam ingadozása kockázatokat rejt, amely nagy mértékű hullámzás esetén drasztikus hatással is lehet az üzleti tervekre és akár komoly veszteséget is okozhat a vállalatok számára. Ezen kockázatok kivédésére azonban sok esetben előre fel lehet készülni, és ezt még most sem késő elkezdeni -figyelmeztet a Deloitte.

Az analfabéták fele 60 éves... 

Az INFORUM és a BME-UNESCO ITTK (Információs Társadalom- és Trendkutató Központ) második alkalommal készítette el az e-Befogadás éves jelentését, amely az információs társadalom megosztottságának csökkentésében elért eredményeket, eseményeket összegzi.

Szélsőjobbos lesz az Európai Parlament atyja? 

Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője belső szabályok megváltoztatására szólította fel a Parlamentet, annak elkerülése érdekében, hogy júliusban a szélsőséges nézeteiről ismert Jean-Marie Le Pen nyithassa meg az új ülésszakot. 

Veszélyben érzik magukat a magyar rendőrök 

Az egészségre fokozott veszélyt jelentő vírusoktól tartanak a rendőrségnél dolgozók, akik az elfogott, előállított és őrzött illegális migráns külföldiekről átterjedhető hastífusz, hepatitis és rühfertőzésnek vannak kitéve. A Rendészeti Védegylet (RV) figyelmeztet, hogy a többszörösére megugrott illegális migrációból adódó fertőzésveszély a rendőrségi egészségügyi óvórendszabályok szigorítását követelik meg, egyben pluszforrásokat igényelnek a rendőrök egészségvédelme érdekében.

"Az interneten vettem, mobillal fizettem" 

Nemsokára Magyarországon is elérhető lesz az az egységes mobilfizetési rendszer, amelynek segítségével a fogyasztók mobiltelefonnal tudnak vásárolni a bankszámlájuk terhére.

A válság általában adócsökkentést hozott 

A Deloitte azt vizsgálta, hogy a válság negatív hatásait az egyes országok milyen adóintézkedésekkel igyekeztek tompítani. A Tax responses to the global economic crisis című tanulmány több mint ötven ország kormányzati adóintézkedéseit elemezte világszerte - ezeket összegezve kiderül, a változtatások kevés kivételtől eltekintve mindenhol az adók csökkenését eredményezték.

Tényleg a luxus hiányzik Magyarországnak? 

A következő években Lengyelország és Románia tervez komolyabb hotelberuházásokat a régióban, bár a jelenlegi gazdasági válság még átírhatja a forgatókönyveket. A KPMG Ingatlan, szabadidős és turisztikai tanácsadással foglalkozó csoportja által készített legújabb, a közép- és kelet-európai térség hotelfejlesztési költségeit vizsgáló felméréséből kiderül, hogy bár az iparág régiónkban is megsínyli a válságot, a fejlesztési lehetőségek térségünkben továbbra is jelentősebbek, mint a jóval fejlettebb nyugat-európai államokban.

Távol tartják a civileket az uniós alapoktól 

Egy friss civil tanulmány szerint a nagy terjedelmű szakmai anyagok rövid határidejű véleményezése, a benyújtott civil javaslatok értékelésének átláthatatlansága és a támogatások elérését akadályozó adminisztratív terhek csak pár példa azokra a problémákra, amelyek az uniós Strukturális Alapokkal kapcsolatban a civil oldalról felmerülnek.

A nyugdíjasokat aktivizálná Gyenesei 

Új szemléletű, az idősek aktivitására, cselekvőképességére építő idősügyi politikát kell kialakítania az államnak és az önkormányzatoknak egyaránt - mondta dr. Gyenesei István önkormányzati miniszter Miskolc-Lillafüreden, a Nyugdíjasok Országos Képviselete tisztségviselőinek továbbképzésén.

A minőség továbbra is fontosabb, mint az ár 

A felnőtt lakosság 44%-a márkahűnek vallja magát, 45%-a néha vált, míg 11%-a gyakran cseréli egyik márkát a másikra. Azoknál, akik mindig ugyanazt a márkát vásárolják, 88%-ban a jól bevált, megfelelő hatékonyságú termék a magyarázat - derül ki a Business Superbrands-díjas Szonda Ipsos legfrissebb felméréséből, amelyben az internetezőkre reprezentatív mintán kérdezett OTC vásárlókat online panel segítségével.

Újból megállítanak a német határon 

A német belügyminisztérium értesítése szerint 2009. március 20. és április 5. között ideiglenesen visszaállítják a határellenőrzéseket schengeni belső határaikon. Az ellenőrzések célja az április 3-án és 4-én megrendezésre kerülő NATO csúcstalálkozó biztosítása.

"Indokolatlan az ekkora vitaminfogyasztás!" 

Két-két és félszer több vitamint fogyasztunk az őszi és téli hónapokban a fertőző betegségekről szóló hírek következtében, mint az év többi szakaszában. A gyógyszerpiaci trendeket a WEBBeteg.hu egészségportál megbízásából a Szinapszis Kft. elemezte. 

Jobban megfontolja, hova utazzon a magyar 

Míg csaknem mindenki jajveszékelve válságot kiált, úgy tűnik, hogy ennek hatása az utazási portálokra korántsem egyértelműen negatív. Miközben a beérkező foglalások száma átlagosan 30%-kal visszaesett, a látogatottsági adatok viszont töretlenül növekszenek.

Három műszakban dolgozó hackerek Budapesten 

Huszonnégy órás hackerversenyt rendezett az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) és az egyik legnagyobb magyar információbiztonsági cég a hét végén Budapesten. A leggyorsabb csapat 16 óra alatt teljesítette a feladatokat.

Csökkenthetőek az energiaköltségek 

Gyökeres átalakulást eredményezhet a háztartások energiafogyasztási szokásaiban, de az energiaszolgáltatók piacán is az úgynevezett "okos" fogyasztásmérési technológiák (smart metering) elterjedése. Európa több államában már ma is működnek ilyen rendszerek, illetve előkészítés alatt áll bevezetésük. A módszer tömeges elterjedésének ugyanakkor ma még akadálya lehet a magas beruházási költség, illetve az egységes, központi koordináció hiánya. Helyesen alkalmazva ezek a rendszerek az állami, környezetvédelmi törekvések mellett új piacokat is teremthetnek, nem beszélve a fogyasztók számára megnyíló lehetőségekről - véli a Deloitte.

Egy buszjegybe kerül a klímaváltozás megállítása 

Az európai vezetők brüsszeli találkozójukon elismerték, hogy a klímaváltozás leküzdése érdekében a fejlett világnak elő kell teremtenie a fejlődő országokat segítő pénzforrásokat, azonban konkrét összegekről nem beszéltek, amellyel megalapozhatnák ezeket a terveket. A Greenpeace szerint a konkrét pénzügyi vállalások hiánya nem visz minket közelebb egy globális klímamegállapodás felé az ez év decemberében tartandó ENSZ Klímakonferencián.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra

Égető szüksége van a cégeknek az államilag támogatott lízingkonstrukciókra  

A hazai lízingpiac 2025 első félévében enyhe növekedést mutatott a finanszírozott összeg tekintetében, miközben a szerződések száma visszaesett.

Pénzszerzés

Nem fenékig tejfel az Otthon Start

Nem fenékig tejfel az Otthon Start 

Otthon Start: Nem mindenki juthat 10 százalékos önerővel Fix 3 százalékos lakáshitelhez!


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo