Lemond a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke

Saját kezdeményezésére – közös megegyezéssel – április 30-i hatállyal lemond tisztségéről Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke, aki 2010 júniusától töltötte be tisztségét. A lemondást Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter elfogadta.

Petykó Zoltán – Kép: PP-archív

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közleménye szerint Petykó Zoltán már kinevezésekor egyértelműsítette, hogy csak addig vállalja a feladatot, amíg az NFÜ szervezete képessé nem válik a Magyarország rendelkezésére álló fejlesztési források teljes befogadására. A mintegy 8200 milliárd forintos összeg közel 100 százalékára már kiírta a pályázatokat az NFÜ, és 95 százalékát már le is kötötte, vagyis Petykó Zoltán az eredetileg tervezettnek megfelelően nyújtotta be lemondását – hangsúlyozza a közlemény.

Petykó Zoltán ezután elsősorban az üzleti életben kamatoztatja majd szakértelmét, de a MAVIR felügyelőbizottságának elnökeként és a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. igazgatósági tagjaként továbbra is fontos feladatokat lát majd el a kormányzat számára - olvasható a közleményben.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a következő uniós költségvetési időszakban a háttérbe szorul, az irányítást decentralizálják, és a szaktárcákhoz helyezik. A koordinációt a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság végzi majd, az uniós pénzek elosztásának és pályáztatásának új rendszerét alakítják majd ki. 2010-ben már napirenden volt a fejlesztéspolitikai intézményrendszer átalakítása. Akkor a kormány úgy döntött, hogy a maximális forrásfelhasználás érdekében nem nyúl hozzá az adott intézményrendszeri keretekhez, a 2007–2013. évi fejlesztési periódust a meglévő keretrendszerben fejezi be, hogy a maximális forráslehívást biztosítani tudja az ország számára.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo